Kövess minket!

Marketing

Fedélzeti internet a Lufthansa-csoportnál

A Lufthansa és az Austrian Airlines járatain a rövidebb utakon is elérhetővé teszik az internetet. A termék bevezetése az első negyedévben várható.

A Lufthansa múlt nyáron kapta meg az Európai Repülésbiztonsági Hivataltól (EASA) a kiegészítő típusbizonyítványt (STC) az Airbus A320-as flottára, és azóta elvégezte a szükséges előkészítő munkát, most pedig elindul a Lufthansa és az Austrian járatain a tesztelés következő szakasza, egyelőre 5-5 gépen. E gépek utasai a teszt idején ingyen vehetik igénybe az internetet. A felhasználói viselkedés elemzéséből kapott adatok alapján a légitársaságok már az éles kereskedelmi indulásra továbbfejlesztik a szolgáltatást.

„A Lufthansa Flynet indulása óta céljaink között szerepel, hogy innovatív módon, nagy hozzáadott értékű fedélzeti szolgáltatásokkal – köztük internethozzáféréssel – lássuk el utasainkat” – nyilatkozta Harry Hohmeister, a Deutsche Lufthansa AG igazgatóságának légi csomópontok irányításáért felelős tagja.

Az internethozzáféréssel rendelkező Lufthansa gépek száma még 2017 első negyedévében 20-ra emelkedik. 2018 közepéig a Lufthansa A320-as flottájának minden tagját felszerelik a legmodernebb technológiával. Az Austrian Airlines 31 gépének átalakítása várhatóan már 2017. április végére befejeződik. A Lufthansához és az Austrian Airlineshoz hasonlóan a Eurowings is megkezdi a fedélzeti internet bevezetését – 2017 első negyedévének végéig. A Eurowings 69 gépén terv szerint 2017 nyarára építik ki az internethozzáférést.

A Lufthansa utasai saját mobileszközeikkel, wifi-hálózaton keresztül érhetik el az internetet. Az e-mail szolgáltatás mellett akár video streaming alkalmazást is igénybe vehetnek. Az új szolgáltatás piaci indulása az első negyedévben várható. Ekkor az ügyfelek három szolgáltatáscsomag – a 3 eurós FlyNet Message, a 7 eurós FlyNet Surf és a 12 eurós FlyNet Stream – közül választhatnak majd minden járaton. Míg a FlyNet Message csak az üzenetküldő alkalmazásokat (pl. e-mail, WhatsApp vagy iMessage) teszi számukra elérhetővé, a FlyNet Surffel az interneten is böngészhetnek, a FlyNet Stream csomag pedig a streaming szolgáltatásokat is támogatni fogja. A csomagokat bankkártyával vagy fizetési szolgáltatás (például PayPal) segítségével lehet majd megvásárolni.

A Lufthansa-csoport légitársaságainak technológiai partnere az Inmarsat. Az internetszolgáltatás a legújabb műholdas szélessávú technológiát (Ka-band) használja, és a rövid és közepes távolságú járatokon is megbízható lefedettséget nyújt az Inmarsat Global Xpress (GX) hálózatával. Az interneszolgáltatást az Inmarsat partnere, a Deutsche Telekom biztosítja a Lufthansa utasainak.

A Lufthansa tizennégy éve, 2003. január közepén indította el a világ első szélessávú internethozzáférést kínáló nagy távolságú kereskedelmi járatát. A fedélzeti internethozzáférést 2006-ban megszüntették a működéséhez szükséges „Connexion by Boeing” műholdak leállítása miatt – annak ellenére, hogy a rendszer műszakilag megbízható volt, maga a szolgáltatás pedig egyre nagyobb népszerűségre tett szert az utasok körében. A Lufthansa 2010 végén – szintén világelsőként – kezdett ismét szélessávú internethozzáférést nyújtani interkontinentális járatain. 2015 júniusa óta a FlyNet a Lufthansa 107 nagy távolságú repülőgépének mindegyikén elérhető. A Boeing 777 érkezésével a csoport leányvállalatai közül a SWISS is megkezdte az internetszolgáltatás nyújtását nagy távolságú járatain. Ennél a légitársaságnál is vizsgálják az internetszolgáltatás bevezetését a rövid és közepes távolságú útvonalakon.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom