Kövess minket!

Marketing

Ezt gondolják a versenytársak az Omnicom-Publicis egyesülésről

Az AdAge megkérdezte az ügynökségi holdingok vezetőit és az ügyfeleket is. Látszólag nincs nagy ijedelem.

A hétvégén jelentette be a Publicis és az Omnicom, hogy – ha a részvényesek és a versenyhatóságok úgy akarják – már az év végére összebútorozhatnak. A két cégcsoport egyesülése nyomán egy akkora ügynökségi holding jönne létre, amelynek csak messziről nézné a hátát a második helyezett WPP.

Ennek ellenére Sir Martin Sorrell, a WPP főnöke nem különösebben ijedt meg, legalábbis ez derül ki az AdAge cikkéből. Bár hasonlóan reagált Maurice Lévy bejelentéskori udvarias szavaira, s a Publicis szempontjából bátornak nevezte a lépést, azért megjegyezte: az Omnicom gyakorlatilag felvásárolja a riválist, és kérdés, hogy ezzel jól járnak-e a felek végül. Szerinte stratégiailag nem következne egy ilyen lépés, és kérdéses, hogyan lehet az eltérő céges kultúrákat összehangolni. Bizonytalanságot hordoz magában a társ-vezérigazgatói vezetés is. Sorrel szavaiból az is kiderült: nem gondolja, hogy a WPP aktívabb akvizíciós politikát folytatna a jövőben, inkább az ügyfélkonfliktusok miatt szabadulni kívánó ügyfelekre hajtanak rá.

David Jones, a Havas globális vezére sem lát óriási fenyegetést az ügyletben, mivel szerinte elmúltak már azok az idők, amikor a méret a lényeg. Úgy véli, a gyorsaság és a rugalmasság többet nyom a latban, ezt pedig éppen nem segíti a nagyobb, különböző céges struktúrákat összehangolni készülő szervezet. Példaként hozta fel, hogy a Havas-csoportban fő részvényes, Vincent Bolloré jegyezte Bolloré-csoport sokáig meg akarta venni az Aegist, majd elálltak az ügylettől, és ez egyáltalán nem bizonyult hibának. Az Aegis végül csak elkelt: idén márciusban a Dentsu szerezte meg. Hogy a Havas célponttá válik-e, arra azt felelte: csak ha Bolloré úgy akarja.

Bár az ügynökségi főnökök kifejezetten hárították a feltételezéseket, de szakértők szerint megerősödhet az akvizíciós tevékenység az ügynökségi szegmensben. A nagy kérdés, hogy a kisebb csoportok mellett az Interpublic milyen jövőt képzel el magának. Az is kérdés, hogy maguk a márkatulajdonosok valójában mennyire aggódnak az összeolvadásból eredő ügyfélkonfliktusok miatt, amelyekben a megkérdezett riválisok annyi lehetőséget látnak. Egy másik AdAge-cikk szerint lehetnek problémás esetek és erre maguk az ügynökségi csoportok is készülnek, de valószínűleg többet nyom a latban, hogy egy nagyobb szervezet jobb árakat érhet el a hirdetők számára, ahogyan azt többen is jelezték. Másfelől ügyfélkonfliktusok eddig is lehettek akár az Omnicomon, akár a Publicis-en belül, éppen ezért tartozik minden holdinghoz több ügynökségi hálózat, legyen szó akár média, akár kreatív, akár digitális területről.

Marketing

Új plakátkampányt indított a Civil Összefogás Fórum

A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter együtt szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CÖF-CÖKA kampányának plakátja, forrás: Facebook / @civilosszefogas

– Megkezdte második plakátkampányát az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – közölte a Magyar Nemzettel Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Hozzátette: először vidéken jelentek meg a plakátok, amelyekkel kedd óta már Budapesten is lehet találkozni.

A plakátokon Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert közösen ábrázolják, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjére „mini Feri” néven hivatkoznak, a két baloldali politikus kinézete pedig a népszerű Austin Powers-filmek főgonosz szereplőit idézi.

Mint Csizmadia közölte, a plakátok terjesztését a CÖF által alapított cég, a Kövess Minket 2022 Kft. végzi. – Egyetértünk azzal, ami a plakátokon látható – tette hozzá az elnök. 

Tovább olvasom

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary idei jelöltjeit

Közöttük miniagyat és miniszívet létrehozó magyar startup, gyermekotthon és egy fiatal olimpikon is szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik jelölt, a vajdasági RTV 2-es csatornája környezettudatosságra nevelő gyermekműsor-sorozatának, a Zöldgömbnek a csapata, középen Gazsó Orsolya, a produkció ötletgazdája, gyártója és rendezője, forrás: Highlights of Hungary

A Highlights of Hungary a

Hass, alkoss, gyarapíts!

felkiáltással kereste 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit kategóriák nélkül, hogy díjazza és bemutassa őket a nagyközönségnek – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Határon innen és túl gyűjtötték az idei nagykövetek – Oláh Zsanett, Pintér-Tomka Emese, Böszörményi- Nagy Gergely, Remete Tibor, Trunk Tamás, Bagossy Norbert, Gém Péter, Mádai Vivien, Trellay Levente, Margaret Ann Dowling, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, Nagy Viktor, Nagy Anna – a Highlights of Hungary-ra a szerintük legkiválóbb, legszerethetőbb történeteket, amelyekre mindenki büszkén nézhet fel.

A jelöltek között civil szervezetek, sportolók, üzleti, tudományos és kulturális eredmények is szerepelnek.

A jelöltek teljes listája IDE KATTINTVA érhető el.

A szavazás február elején kezdődik és két hétig tart, a díjátadót online rendezik február 24-én. A díjazottak idén is 2-2 millió forintban részesülnek.

Tovább olvasom