Kövess minket!

Marketing

Elismerték a Katica Tanya Élményközpontot

Idén egy különleges turisztikai központ, az 2003-ben alapított Katica Tanya Élményközpont nyerte a Provident Társadalmi Hasznosság Díjat, melyet immár negyedik éve adnak át a Figyelő TOP 200 Gálán.

Az immár negyedik alkalommal meghirdetett Provident Társadalmi Hasznosság Díjat az idei évben a Katica Tanya Élményközpont képviseletében Handó János és Eszter tulajdonosok vették át 2017. október 13-án, a Figyelő TOP 200 Gálán. A Katica Tanya az elmúlttizenöt év során helyi turisztikai kuriózumból az ország egyik legnépszerűbb, több tízezer ember számára elérhető élményközpontjává fejlődött. Modelljüket fenntartható turizmusként aposztrofálják; fő céljuk, hogy a látogatóik ökológiai lábnyoma kisebb legyen, mint ha otthon maradtak volna. Ennek érdekében minél kevesebb energiát és természeti erőforrást használnak a Tanyán, ami energiát pedig elfogyasztanak, az teljes mértékben megújuló forrásokból fedezik. Nem használnak egészségtelennek tartott termékeket és felesleges csomagolóanyagokat sem. Európában egyedülálló módon a látogatók fizethetik a belépőjük egy részét hulladékkal, ezzel is demonstrálva a szemét és hulladék közötti különbséget. Bemutatják és népszerűsítik a látogatók körében: hogyan lehet a természeti környezettel összhangban élni a mindennapokat.

A Provident Pénzügyi Zrt a Figyelővel közösen alapította meg a Társadalmi Hasznosság díjat 2014-ben, szakmai partnerként felkérve a Hungarian Business Leaders Forumot (HBLF), mely a felelős vállalatirányítás iránt elkötelezett cégeket és vezetőket fogja össze. A díjazottakat a hazai gazdasági és közélet kiemelkedő szereplőiből álló kuratórium választja ki minden évben.

A Provident Társadalmi Hasznosság Díj a társadalmi, környezeti kihívásokra új, innovatív és fenntartható válaszokat nyújtó cégeket ismeri el, melyek legjobb gyakorlatként is helytálló termékeket vagy szolgáltatásokat hoznak létre, különös tekintettel az infrastruktúra- és vállalkozásfejlesztés, megújuló energia, fenntartható élelmezés, oktatás, egészségügy, kultúra terén. Az elmúlt három évben olyan példaértékű szereplők kapták a díjat, mint a minőségi könyvkiadásban élen járó Kossuth Kiadó, a környezeti és üzleti szempontból egyaránt fenntarthatóságra és transzparenciára törekvő Hajtás Pajtás biciklis futárszolgálat és a környezetbarát vízgazdálkodás terén kimagasló eredményeket felmutató Aquaprofit Zrt.

„A Magyarországon már 16 éve sikerrel működő Provident a kezdetektől kiemelt figyelmet fordított a társadalmi felelősségvállalásra. Pénzügyi vállalatként mindenekelőtt arra kell koncentrálnunk, hogy felelősen hitelezzünk, viszont emellett több más területen is igyekszünk maradandót alkotni. Munkatársaink az elmúlt években mintegy 70 000 önkéntes munkaórával segítettek szociális, oktatási, egészségügyi intézményeket szerte az országban. Büszkék vagyunk a gazdasági és pénzügyi ismereteket közvetítő Családi Kasszasikerek programunkra, valamint az átgondolt sporttámogatási rendszerünkre. Az évek során a Provident rengeteg szakmai díjat kapott kiváló ügyfélszolgálati és fenntarthatósági teljesítményéért, 2014-ben pedig olyan elismerést alapítottunk, amellyel a jó gyakorlatok bemutatását és a kiemelkedő munkát végző hazai vállalkozások szerettük volna díjazni. A Provident Társadalmi Hasznosság Díjat olyan vállalatoknak szántuk, melyek sikereik mellett a társadalom számára is kiemelkedő értékeket teremtenek. Az idei győztes, a Katica Tanya Élményközpont azt gondolom, minden szempontból megfelel ezeknek a kritériumoknak” – mondta el Szirmák Botond, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

„A Provident Társadalmi Hasznosság Díjjal egy olyan elismerést szándékoztunk létrehozni, mely tartalmát tekintve addig nem igazán létezett Magyarországon. Azon vállalatokat kívántuk jutalmazni, melyek a profitszempontok mellett kiemelt figyelmet fordítanak a fenntartható fejlődésre is, és pozitív példaként szolgálnak más hazai vállalatoknak. Egy belső információt hadd osszak meg: a Katica Tanya Élményközpont már 2016-ban is a jelöltek közé került, a kuratórium előtt kifejezetten jól szerepelt, és szoros versenyben előzték meg, ezért is vagyok boldog, amiért idén megkaphatták ezt a különleges díjat, mely meggyőződésem szerint nagyon jó helyre került” – fejtette ki Czakó Borbála, a HBLF és a Kuratórium elnöke.

„Őszinte boldogsággal tölt el, hogy díjazottként itt lehetünk az év egyik legfontosabb üzleti eseményén, és átvehetünk egy ilyen rangos elismerést, mint a Provident Társadalmi Hasznosság Díj. Cégünk filozófiája azt gondolom tökéletesen egybeesik a díj szempontrendszerével. Fenntarthatóság, környezettudatosság, megújuló energiaforrások, ember- és családközpontú szemlélet és nem utolsó sorban egy működőképes üzleti modell. Mi alapvetően ezekre építjük a munkánkat napról napra, és büszkék vagyunk arra, hogy mindezt nem csak mi látjuk előremutatónak” – mondta el Handó János, a Katica Tanya Élményközpont alapító tulajdonosa a díjátadó ünnepségen.

Marketing

Márciusban ismét rekordot döntött az online kiskereskedelem

A kedvező tapasztalatok alapján sokan a továbbiakban is kitarthatnak a kényelmes és biztonságos házhoz szállítás mellett.

Közzétéve:

Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon. A tavaly áprilisi 114 milliárdos csúcsot novemberben 137 milliárddal adta át a múltnak az e-kereskedelem. Idén márciusban a megelőző évhez képest 62 százalékos növekedést produkálva már mintegy 140 milliárd forintot tett ki az online forgalom – emelte ki a legfrissebb adatokat kommentálva Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A minisztérium közleménye a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reggel közzétett, márciusra vonatkozó adatsorát idézi, amely szerint a nyers adattal számolva 1,5 százalékos, naptárhatással kiigazítva 2,0 százalékos mérséklődést mutat a kiskereskedelem teljesítménye. A hónap nagyobbik részében, bő három héten át a veszélyhelyzeti rendelkezések alapján zárva tartottak a nem napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek. A kismértékű csökkenés elsősorban ennek tudható be, hiszen a bázisul szolgáló tavaly márciusban nemcsak az élelmiszerboltok, drogériák és patikák fogadhattak vásárlókat.

Az elektronikus kereskedelem újbóli felfutásának fő oka szintén ez lehet, de a kedvező tapasztalatok alapján sokan a továbbiakban is kitarthatnak a kényelmes és biztonságos házhoz szállítás mellett

– értékelt Cseresnyés Péter.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a koronavírus miatt tevékenységük átmeneti felfüggesztésére kényszerült vállalkozások talpon maradását ágazati bértámogatással segíti a kormány. A munkahelyek megtartását szolgáló lehetőséggel idén március-áprilisban a kiskereskedelmi cégek is élhettek. A támogatást közel 30 ezer munkavállaló után, több mint hatmilliárd forint értékben kapták meg a szektor szereplői. A legtöbb kiskereskedelmi állás megőrzéséhez a ruházati üzletekben dolgozók munkabére mintegy kétharmadának átvállalásával járult hozzá a program.

Cseresnyés Péter hozzátette, hogy a boltok, áruházak, bevásárlóközpontok április eleji újranyitásával minden bizonnyal valamelyest megélénkül a kiskereskedelmi forgalom. A tartós megoldást azonban ezen a téren is az jelenti, ha minél többen regisztrálnak a vakcinára, és felveszik az oltást. Az így kialakuló védettség a gazdaság újraindításának alapja, feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magyar emberek elkezdjék pótolni egy esztendeje tudatosan visszafogott fogyasztásukat. Kedvező jelnek nevezte, hogy 12 hónapos csökkenés után márciusban nőtt az üzemanyag-értékesítés, több mint két százalékkal költöttünk többet a benzinkutakon.

Tovább olvasom

Marketing

Közösen lép fel a problémás webshopok ellen az NMHH és a Nébih

Akár egy évre is “lakat kerülhet” a problémás webshopokra.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának csütörtöki közleménye szerint

az élelmiszerlánc-biztonság területén is egyre nagyobb kockázatot jelent az online értékesítés.

A Nébih munkatársai munkájuk során többek között nem engedélyezett állatgyógyászati, illetve engedélyköteles termékek, szolgáltatások kínálását, de vényköteles készítmények vény nélkül forgalmazását is tapasztalták már. A szakembereknek rendszeresen kell eljárniuk emberi egészséget veszélyeztető, illetve a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető tájékoztatással kísért élelmiszereket – köztük étrend-kiegészítőket – árusító weboldalakkal szemben is.

A jogsértő tevékenységek megakadályozásában nyújthat segítséget a jövőben az NMHH által üzemeltett “Központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa”, azaz a KEHTA. A Nébih határozatainak a KEHTA rendszerben való rögzítésével ugyanis

elérhetővé válik az a lehetőség, hogy a jogsértő honlapokat 365 napra hozzáférhetetlenné tegye a hatóság.

Az együttműködési megállapodás aláírása megteremtette a rendszer használatának elvi alapjait, amelyet a technológiai feltételek kialakítása követ. A hatóságok célja, hogy – a vásárlók védelme érdekében – a gyakorlatban is mielőbb, lehetőség szerint már júniustól megkezdődhessen az élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak “elsötétítése”.

Tovább olvasom

Marketing

Ennyiért adja el katalógusát a Red Hot Chili Peppers

Az 1982-ben alakult együttes eladott számai között szerepel mások mellett az Under the Bridge, a Give It Away, a Dani California és a Knock Me Down című dal.

Közzétéve:

Flickr

A Red Hot Chili Peppers 140 millió dollárért (42 milliárd forintért) adja el dalai katalógusát a Hipgnosis Songsnak – értesült a Variety.com hollywoodi hírportál.

A banda dobosa, Chad Smith a közelmúltban azt is elárulta, hogy éppen egy új albumon dolgoznak.

A Red Hot Chili Peppers számainak zömét 1989 óta az együttes tagjai, Anthony Kiedis, a basszusgitáros Flea, a dobos Chad Smith és a gitáros John Frusciante írta. Az ágazati források szerint az együttes katalógusa a kiadójuknak 5-6 millió dollár (1,5-1,8 milliárd forint) nettó részesedést termel.

A Hipgnosis Songs Fund nevű cég 2018-ban kifejezetten arra alapult, hogy katalógusok jogait vásárolja fel. A zeneipar történetében példátlan katalógusfelvásárlási hullámot indított. Az év elején mindössze két hét alatt megszerezte Neil Young katalógusának felét, valamint a Fleetwood Macből ismert Lindsey Buckingham, a producer Jimmy Iovine és Shakira katalógusát. Korábban már hozzá került a Timbaland, Chrissie Hynde, a Wu-Tang Clan RZA-ja, a Blondie, Barry Manilow, Jeff Bhasker és még sokan mások.

Borítókép: a Red Hot Chili Peppers koncertje

Tovább olvasom