Kövess minket!

Marketing

Egyre fontosabb a gyártók szerepe a fenntarthatóságban

A GfK nemzetközi szinten prioritásként kezeli a fenntarthatósághoz kötődő vásárlói attitűdök folyamatos monitorozását. Magyarországon 2020 májusában mérték fel legutoljára a háztartásvezetők környezettudatosságát.

A 24 európai országra (több mint 75 ezer háztartásra), Ázsiára, az USA-ra és a Latin-Amerikai térségre is kiterjedő nemzetközi kutatás legfontosabb megállapításai igencsak komoly elhatározást sugallnak a vásárlók részéről. Akörnyezetvédelmi elhivatottság komoly súllyal jelenik meg ma már a vásárlói szokások között. A kutatás eredményéből kiderül, hogy a vásárlók közel kétharmada számára fontos, hogy olyan gyártótól vásároljanak, akik számára stratégiai kérdés a környezetvédelem, és a fenntarthatóság jegyében innovatív szerepkört is felvállalnak. A megkérdezettek egyértelműen úgy tekintenek a gyártókra, mint akiknek a legfontosabb szerepet kell felvállalniuk a környezeti károk helyrehozatalában.

Globálisan a megkérdezettek 67%-a preferálja azon termékeket, amelyek környezetbarát csomagolásban kerülnek a boltokba, míg 60%-uk egyértelműen előnyben részesíti azon gyártókat, akiknek fontos a fenntarthatóság, és tevékenységük során ezt bizonyítják is.

Magyarországon a háztartásvezetők 33%-a kerüli tudatosan a műanyagpalackos italok vásárlását (3422 fős megkérdezés, háztartásokra reprezentatív, 2020 május).

A nemzetközi kutatás során kiderült, hogy nagyon magas azon vásárlók száma, akit személyesen is érintenek a környezet negatív hatásai (46%), így sok esetben ez alapján változtattak is korábbi vásárlási szokásaikon (43%), és jóval tudatosabb vásárlókká váltak, gyarapítva ezzel az ECO-Active vásárlók számát (69%). Érdekes, hogy a gyerekek szerepe nagyon meghatározó abban, hogy a szülők változtassanak a magatartásukon. Úgy mint, a gyerekeik jövője miatt hajlandók a szülők a változtatásra, és úgy mint, hogy a gyerekek várják el a szülőktől, hogy cselekedjenek felelősebben, hiszen ők az iskolában már ezt a felelős magatartást tanulják meg.

A kutatás 14 országban érintette a járvány miatti változásokat is. Az eddig mögöttünk lévő időszak korlátozó szabályai szignifikáns forgalomnövekedést eredményeztek az FMCG szektorban, amely kihatott a szolgáltatás minőségére, az áru-ellátottságra és a bérezésre egyaránt. Magyarországi adatok a háztartások FMCG költésének növekedéséről az előző év azonos hónapjához viszonyítva a GfK Hungária 4000 fős háztartásokra reprezentatív panelmérése alapján:

Forrás: GfK Háztartáspanel, Totál FMCG költés 2020 vs. 2019. havi adatok
Forrás: GfK Háztartáspanel, Totál FMCG költés 2020 vs. 2019. havi adatok

„Az FMCG kereskedelem nem tekinthető a COVID időszak vesztesének, hiszen a háztartások otthoni fogyasztása megnőtt. Azok a családok, akik belföldön nyaraltak, szintén hazai boltokban vásároltak, az élelmiszerre költött összeget a hazai kereskedelem vette fel. A környezettudatosság fontos szemponttá kezd válni a választások során, de az út vége még messze van, mert mindössze 7% hajlandó többet fizetni a környezetbarát termékekért Magyarországon” – egészítette ki a közleményt Turcsán Tünde, a GfK Consumer Panel kereskedelmi igazgatója.

Marketing

Iszlámellenességgel vádolják a francia ásványvízgyártót

A haladók identitásvitát generáltak egy szimpla marketingfogásból.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Balul sült el az egyik legismertebb francia ásványvízgyártó Twitter-bejegyzése, az Evian ugyanis egy ártatlannak tűnő bejegyzést posztolt közösségi oldalán, arra kérve követőit, hogy ossza meg az, aki aznap már megivott egy liter vizet – számolt be az esetről a V4NA hírügynökség.

A bejegyzéssel önmagában nem is lett volna gond, ha az nem a muszlim böjt első napjára esik, így viszont a muszlimok rettentően felháborodtak, és iszlamofóbiával, sőt rasszizmussal vádolták meg a céget, amely tucatjával kapta a gyűlölködő kommenteket. Volt, aki azt kifogásolta és illetlenségnek nevezte, hogy miért pont a ramadán első napját választotta a cég a tweet közlésére, de olyan kommentelő is akadt, aki szerint a vállalat még csak nem is rejti véka alá az iszlamofóbiáját.

Sokan azonban kiálltak az Evian mellet, mondván, azért mégiscsak Franciaországban vannak, ráadásul a rendszeres vízfogyasztás ajánlott az egészség megőrzése érdekében.

Mások szerint nem kell identitáskérdést csinálni és felesleges vitákat gerjeszteni egy olyan mindennapi tevékenységből, mint a vízivás. A cég végül bocsánatot kért a Twitteren, leírták, hogy nagyon sajnálják a balul elsült bejegyzést, majd leszögezték, hogy semmiféle provokáció nem állt szándékukban.

Tovább olvasom

Marketing

Kampány indult a rendszerváltoztatás cigány hőseiről

Portréfilmek és plakátok hívják fel a figyelmet a magyar romák helytállására.

Közzétéve:

Borítókép: a kampány egyik molinója a Terror Háza múzeum homlokzatán, fotó: Facebook / @30eveszabadon

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a kormány megbízásából kampányt indított a “30 éve szabadon” emlékév részeként, hogy idén is bemutassa a magyar cigány közösség azon kiemelkedő tagjait, akik szakmai és közéleti tevékenységükkel már a diktatúra évei alatt is hozzájárultak egy “öntudatos és büszke” magyar cigány közösség felépítéséhez.

A közalapítvány azt közölte csütörtökön, a nemzetközi roma nap alkalmából az MTI-vel, hogy a cigányságnak a magyarsággal már hosszú évszázadok óta közös a sorsa. A közlemény szerint ez alatt az időszak alatt a magyar cigányságnak sokszor, a többségi társadalomnál nehezebb körülmények között is helyt kellett állnia.

“A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét. Így volt ez 1956-ban és így a rendszerváltoztatás éveiben is. Harminc évvel a rendszerváltoztatás után végre kifejezzük tiszteletünket történelmi teljesítményük előtt”

– emelték ki.

A kampánnyal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a magyar cigányok a tevékenységükkel, az önszerveződéssel, a cigány ügyek felkarolásával, közösségeik felemelésével, tanulásuk és munkahelyhez jutásuk megszervezésével vagy akár azzal, hogy művészetükkel az életerejüket, az akaratukat, a különlegességüket felmutatták, mind-mind közösségüket és Magyarországot szolgálták.

A kampányban az emlékév honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján elérhető portréfilmek, valamint az online felületeken látható plakátok hívják fel a figyelmet a magyar romák helytállására.

A Debre Istvánné óvodapedagógusról készült portrét itt tudja megtekinteni:

További portrékat a “30 éve szabadon” emlékév YouTube-csatornáján talál

Az idei nemzetközi roma nap alkalmából hat magyar cigány élettörténete válhat széles körben ismertté: Lakatos Menyhért író, költőről, Kovács József Hontalan költő, újságíróról, Debre Istvánné pedagógus, óvodaalapítóról, Fátyol Tivadar zeneszerző kultúraszervezőről, Rostás László közösségi vezető, szociális munkásról és Szegedi Tibor közösségszervező, politikusról láthatók rövidfilmek – áll a közleményben.

A filmeket Bernáth Gábor és Joka Daróczi János készítették.

Tovább olvasom

Marketing

Magyarországról forgatott a National Geographic (videó)

Harminc országban vetítik le a Magyarország a magasból című alkotást.

Közzétéve:

Borítókép: a Mátyás-templom madártávlatból, fotó: National Geographic / Molnár-Bernáth László

A National Geographic Európa a magasból című sorozata kontinensük országait mutatja meg a levegőből. A hatrészes sorozatban Franciaország, Törökország, Finnország, Svédország, Görögország és Magyarország – világhírű, vagy épp alig ismert – természeti, kulturális és építészeti értékeit csodálhatjuk meg egyedi szemszögből közölt a National Geographic.

Az epizódok látványos légi utazások formájában tárják elénk a modern 21. századi Európa izgalmas portréját – de közben a múltba is visszatekintünk a korábbi évszázadok kulturális és építészeti értékeinek megcsodálásával, és számtalan olyan lenyűgöző természeti tájra is ellátogatunk, melyet máig érintetlenül, a maga eredeti szépségében hagyott meg az ember – ígérik az alkotók.

A legszebb helyek a NatGeo szerint Magyarországon

A Magyarországról szóló epizódba a National Geographic nemzetközi csapata olyan épületeket, tájakat választott be, amelyek hazánk büszkeségének számítanak, és felülről, a magasból fotózva különösen lenyűgöző látványt nyújtanak.

Az epizód bemutatja a Zsolnay-féle építészeti kerámiával fedett hatalmas épületeket. Ilyen kerámia borítja például a Mátyás-templom tetejét, a Szilágyi Dezső téri templomot, a Szent László-templomot vagy a Magyar Állami Földtani Intézetet is.

Szentkirályszabadját, az egykori szovjet laktanyát is filmre vette felülről a NatGeo, továbbá megismerhetjük a laktanya történetét is. A katonai épületegyüttes 1996 óta üresen áll, és mára teljesen visszahódította a növényzet az egykori panelházakat. Ez az ország “szellemvárosa”, nem csoda, hogy helyet kapott a magyarországi részben.

A film előzetese

De megjelenik a filmben a Hortobágy, a Bokodi-tó és a Balaton is. Légifelvételeken örökítették meg a hatalmas kiterjedésű hortobágyi pusztát és a szürkemarhacsorda legelészését. Hazánk egyik legszebb helye a Bokodi-tó, amelyet “lebegő falunak” is neveznek: a NatGeo riporterei a légifelvételek készítése mellett még a horgászókat is meginterjúvolták arról, milyen az élet a tavon.

Mindezeken kívül gyönyörű képeket láthatunk az ország termálfürdőiről, hatalmas kastélyairól, a Városligetről és a soproni tévétoronyról is. Egy különleges látványtervezési technológiának köszönhetően az epizódban 3D-ben lesz látható, milyen lehetett régen a szigligeti vár.

A magyarországi rész április 11-én este 9 órakor lesz látható a National Geographic csatornán. A sorozat többi epizódja minden vasárnap este kilenckor.

Tovább olvasom