Kövess minket!

Marketing

Egymillió forint gyűlt össze a JOY-Tündér kampány keretében

Segítőkutyáknak segítettek.

A Marquard Media és a JOY magazin képviseletében Balogh Edina főszerkesztő adta át az összegyűjtött egymillió forintot Mányik Richárdnak, a NEO elnökének és Loványi Eszternek, az egyesület munkatárásnak. Az átadón a segítőkutyákat a golden retriever, Mák és a még tanonc Mokka kutyus képviselte. A befolyt összeget segítőkutyák képzésére, támogatására és szemléletformáló programok megvalósítására szeretnénk fordítani – olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

„Küldetésünk a szemléletformálás is, az, hogy a társadalom megismerje, elfogadja és partnerként kezelje a fogyatékkal élőket” – fejtette ki Mányik Richárd, és hangsúlyozta, ehhez nagyon fontos, hogy óvodákba, iskolákba, munkahelyekre látogathassanak el a kutyáikkal. „Erre szerencsére nagy igény mutatkozik, az ilyen programoknak viszont költségei vannak. A JOY felületein megjelent cikkek révén nemcsak az üzenetünket tudtuk sokakhoz eljuttatni, de az olvasóktól kapott támogatásnak köszönhetően újabb iskolákba, még több gyerekhez mehetünk el. Segítőkutyáink a JOY Tündér révén pedig kicsit belekóstoltak a sztárok életébe, és örömmel láttuk, hogy ebben is megállják a helyüket.”

A NEO-t egy hallás-, látás-, mozgássérült-segítőkutya gazdákból álló, nagy álmokkal teli kis baráti társaság alapította hét évvel ezelőtt, ma már 50 önkéntes segíti aktívan az egyesület működését. A NEO számos célkitűzése között a segítőkutyák képzése, állatasszisztált terápiák és óvodai, iskolai, munkahelyi érzékenyítők szervezése a fő feladat. A hitvallásuk szerint belülről motivált csapat „együtt, egymásért, másokért” tevékenykedik.

Marketing

Nemzetközi elismerések a Lounge Group PR divíziójának

A Lounge ismét jó eredményt ért el egy kreatívszakmai versenyen, valamint további előkelő helyezések elérésére is lehetőségük van.

Közzétéve:

Borítókép forrása: Facebook / @loungegroupbudapest

Újabb rangos szakmai elismerésekkel gazdagodott az idei PR Toplista 3. helyén debütált Lounge Group – tudatta közleményében a cégcsoport.

Mint írták, a Lounge Group PR divíziója két munkájával is shortlisre került az egyik legnevesebb nemzetközi kreatívszakmai versenyen. A SABRE Awards EMEA 2021-es kiírásán a Budapest Airporttal a koronavírus első hulláma alatt végzett reputációmenedzsment tevékenység a ’Transportation & Logistics’ kategóriában, a Jófogással közösen megvalósított „Esély egy jobb kutyaéletre” kampány pedig a ’Corporate Social Responsibility’ kategóriában esélyes a komoly elismerésre. A SABRE Awards EMEA 2021-re több mint 2000 pályázat érkezett, az online díjkiosztó június 9-én esedékes.

Az „Esély egy jobb kutyaéletre” szemléletformáló kampányt továbbá múlt hét végén a PR News által kiírt CSR & Nonprofit Awards-on is a legjobbak között ismerték el (Honorable Mention), méghozzá a ’Cause Branding Campaign’ kategóriában.

A Médiapiacnak nemrég nyilatkozott a Lounge Communications ügyvezetője, Mamusits Péter. A 10 éve működő cégcsoport kapcsán a szakember kiemelte: „A Lounge Group második legidősebb tagjaként rengeteg tapasztalatra tettünk szert ez alatt a 10 év alatt. A cégcsoport teljes szakmai kompetenciáját kihasználva rengeteg lehetőség kínálkozik számunkra az integrált kommunikációs kampányok terén.” A teljes interjút ide kattintva tudja elolvasni.

Bácskai Balázs

Tovább olvasom

Marketing

Márciusban ismét rekordot döntött az online kiskereskedelem

A kedvező tapasztalatok alapján sokan a továbbiakban is kitarthatnak a kényelmes és biztonságos házhoz szállítás mellett.

Közzétéve:

Egy év alatt harmadszor múlta felül minden korábbi teljesítményét az internetes és csomagküldő értékesítés Magyarországon. A tavaly áprilisi 114 milliárdos csúcsot novemberben 137 milliárddal adta át a múltnak az e-kereskedelem. Idén márciusban a megelőző évhez képest 62 százalékos növekedést produkálva már mintegy 140 milliárd forintot tett ki az online forgalom – emelte ki a legfrissebb adatokat kommentálva Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A minisztérium közleménye a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) reggel közzétett, márciusra vonatkozó adatsorát idézi, amely szerint a nyers adattal számolva 1,5 százalékos, naptárhatással kiigazítva 2,0 százalékos mérséklődést mutat a kiskereskedelem teljesítménye. A hónap nagyobbik részében, bő három héten át a veszélyhelyzeti rendelkezések alapján zárva tartottak a nem napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek. A kismértékű csökkenés elsősorban ennek tudható be, hiszen a bázisul szolgáló tavaly márciusban nemcsak az élelmiszerboltok, drogériák és patikák fogadhattak vásárlókat.

Az elektronikus kereskedelem újbóli felfutásának fő oka szintén ez lehet, de a kedvező tapasztalatok alapján sokan a továbbiakban is kitarthatnak a kényelmes és biztonságos házhoz szállítás mellett

– értékelt Cseresnyés Péter.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a koronavírus miatt tevékenységük átmeneti felfüggesztésére kényszerült vállalkozások talpon maradását ágazati bértámogatással segíti a kormány. A munkahelyek megtartását szolgáló lehetőséggel idén március-áprilisban a kiskereskedelmi cégek is élhettek. A támogatást közel 30 ezer munkavállaló után, több mint hatmilliárd forint értékben kapták meg a szektor szereplői. A legtöbb kiskereskedelmi állás megőrzéséhez a ruházati üzletekben dolgozók munkabére mintegy kétharmadának átvállalásával járult hozzá a program.

Cseresnyés Péter hozzátette, hogy a boltok, áruházak, bevásárlóközpontok április eleji újranyitásával minden bizonnyal valamelyest megélénkül a kiskereskedelmi forgalom. A tartós megoldást azonban ezen a téren is az jelenti, ha minél többen regisztrálnak a vakcinára, és felveszik az oltást. Az így kialakuló védettség a gazdaság újraindításának alapja, feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a magyar emberek elkezdjék pótolni egy esztendeje tudatosan visszafogott fogyasztásukat. Kedvező jelnek nevezte, hogy 12 hónapos csökkenés után márciusban nőtt az üzemanyag-értékesítés, több mint két százalékkal költöttünk többet a benzinkutakon.

Tovább olvasom

Marketing

Közösen lép fel a problémás webshopok ellen az NMHH és a Nébih

Akár egy évre is “lakat kerülhet” a problémás webshopokra.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának csütörtöki közleménye szerint

az élelmiszerlánc-biztonság területén is egyre nagyobb kockázatot jelent az online értékesítés.

A Nébih munkatársai munkájuk során többek között nem engedélyezett állatgyógyászati, illetve engedélyköteles termékek, szolgáltatások kínálását, de vényköteles készítmények vény nélkül forgalmazását is tapasztalták már. A szakembereknek rendszeresen kell eljárniuk emberi egészséget veszélyeztető, illetve a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető tájékoztatással kísért élelmiszereket – köztük étrend-kiegészítőket – árusító weboldalakkal szemben is.

A jogsértő tevékenységek megakadályozásában nyújthat segítséget a jövőben az NMHH által üzemeltett “Központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa”, azaz a KEHTA. A Nébih határozatainak a KEHTA rendszerben való rögzítésével ugyanis

elérhetővé válik az a lehetőség, hogy a jogsértő honlapokat 365 napra hozzáférhetetlenné tegye a hatóság.

Az együttműködési megállapodás aláírása megteremtette a rendszer használatának elvi alapjait, amelyet a technológiai feltételek kialakítása követ. A hatóságok célja, hogy – a vásárlók védelme érdekében – a gyakorlatban is mielőbb, lehetőség szerint már júniustól megkezdődhessen az élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak “elsötétítése”.

Tovább olvasom