Kövess minket!

Marketing

Egy életmentés és háromezer ellátott sérülés – ez az idei Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat mérlege

A Magyar Vöröskereszt önkéntes elsősegélynyújtóinak a kagylók okozta vágások, valamint a kisebb sportsérülések adták a legtöbb feladatot idén.

A strandolók biztonságát és gondtalan pihenését a Magyar Vöröskereszt idén már 14. alkalommal segítette a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatával. A szolgálatot adó 246 fiatal önkéntes a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látta el 12 Balaton-parti település 19 strandján július 01. és augusztus 23. között.

Idén az önkéntesek 2965 esetben segítettek, a leggyakrabban kagyló okozta vágásokhoz, mérges rovarcsípésekhez, különböző sportsérülésekhez és rosszullétekhez hívták őket. Egy alkalommal pedig egy sikeres újraélesztésben is részt vettek Balatonakaliban, ahol vélhetően egy úszás közben rosszul lett idős embert életét mentették meg.

A legeseménydúsabb napok július 10-én és augusztus 02-án voltak, mindkét szolgálati napon 134 alkalommal fordultak a strandolók a vöröskeresztes elsősegélynyújtókhoz. A legnagyobb „forgalmat” a Balatonboglár Platán strandon lévő elsősegélypont bonyolította le, ahol 357 alkalommal volt szükség az önkéntesek munkájára.

A szolgálat 2007-es indulása óta összesen 45 187 esetet láttak el szakszerűen a vöröskeresztesek, ebből nyolcszor mentettek életet.

Akik idén is kiálltak a balatoni életmentés mellett

Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete ezen a nyáron is támogatók bevonásával tudta elindítani a Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatot, amelynek fő támogatója az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Generali a Biztonságért Alapítvány volt. További pénzbeli támogatók a Magyar Futósport Egyesület, a Hang kampányplatform, valamint Révfülöp és Balatonudvari Község Önkormányzata voltak.

A szolgálat telekommunikációs partnere a Telenor Magyarország. Az önkéntesek folyadékpótlásáról a Coca-Cola Magyarország, kiegészítő étkezésükről a Nestlé és Nissin Foods, bőrük védelméről pedig a Dr. Kelen gondoskodott. A MÁV-Start Zrt. és az Innovációs és Technológiai Minisztérium 90%-os utazási támogatást adott az önkénteseknek a szolgálat központja és strandok közötti közlekedésre. A strandolók ellátását a VitaPlus Kft. közel 1500 doboz Kalcium Plus pezsgőtablettával támogatta.

Marketing

2,875 milliárd forint a tét ezen a hétvégén a Hatoslottón

Újabb telitalálatmentes hét után immár 2,875 milliárd forint a várható főnyeremény a Hatoslottón. A rekordközeli jackpot néhány tízmillió forintra áll a játék történetének legmagasabb, 2,958 milliárd forintos álomösszegétől, így ha vasárnap nem lesz telitalálatos szelvény, akkor 13 éves csúcsot dönt a Hatoslottó főnyereménye.

Közzétéve:

MTI/Czeglédi Zsolt

Milliárdok várnak ezen a hétvégén is a szerencsésekre, hiszen az Ötöslottó főnyereménye meghaladja a 2,5 milliárd forintot, a Hatoslottó jackpotja pedig már csak hajszálnyira van attól, hogy történelmet írjon

– közölte a Szerencsejáték Zrt.

A rekord összeg lázba hozta a játékosokat is, hiszen nem csak az alapjátékok száma nőtt meg, hanem a feladott szelvények száma is, mind az Ötös-, mind pedig a Hatoslottót többen játszák az átlagos halmozódási időszakhoz viszonyítva. További érdekesség, hogy a Hatoslottó telitalálatmentes időszak alatt Fortuna nagy kedvence volt a 2-es szám, ez már tízszer szerepelt a nyerőszámok között, míg a 26-os szám egyszer sem került kihúzásra.

Az Ötöslottó sorsolási műsora, a SzerencseSzombat szombaton 18:45-től, míg a Hatoslottó élő sorsolása vasárnaponként 16:00-tól látható a Duna TV-n.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Eddig nem látott mennyiségű reklám került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

A reklámfilmek száma idén már november 1-én elérte a 13 milliót, és még nincs vége az évnek. Az ünnepi hajrával év végéig ez a szám megközelítheti, sőt akár el is érheti a 15 milliót.

Közzétéve:

Pixabay

Bár a Covid továbbra is része a mindennapjainknak, a világ túljutott az első sokkhatásokon, és mint az élet sok más területe, a média és reklám világa is megtanult alkalmazkodni az új helyzet kihívásaihoz.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az idei év újabb rekorddal zárul: eddig nem látott mennyiségű reklámfilm került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

– derül ki a Nielsen Közönségmérés legújabb kutatásából.

2021 első 10 hónapjában az egy főre jutó napi tévénézési idő 4 és fél óra volt a 15 évnél idősebb, tévés háztartásban élő internethasználók körében. Naponta átlagosan a 70%-uk – közel 4,5 millió fő – ült le a képernyők elé legalább 1 perc erejéig, és átlagosan közel 6,5 órát el is töltöttek ott a nézők.

A műsorfogyasztási idő egyharmadát sorozatokkal és szórakoztató műsorokkal töltötték, további 10% hírműsorokkal, és 14% filmekkel telt, a reklámok pedig még ennél is többet, az idő 15%-át vitték el.

A tévéreklámok a 15+ éves internetezők átlagosan kétharmadát érték el nap mint nap: egy néző naponta 134 db reklámfilmmel találkozott, ami 33 percnyi reklámnézési időnek felelt meg.

De a reklámok világa nem csak a tévé képernyőjéből áll, hiszen a média palettája igen sokszínű. A Nielsen szeptemberben végzett, világszerte 56 országra kiterjedő „Trust in Advertising” nevű online kutatása sokféle szempontból körbejárta azt a kérdést, hogy a 15 évnél idősebb internetezők milyen típusú reklámokat kedvelnek, melyek vannak leginkább hatással rájuk, melyek késztetik őket leginkább vásárlásra, illetve mely típusok a legnépszerűbbek a különböző korosztályok és nemek tekintetében. A kutatási eredmények az 56 ország együttesére, Európára, a kelet- és közép-európai régióra, valamint Magyarországra szűkítve is elérhetőek.

Reklámbizalom szempontból a kutatás kiterjed a termék szektorok vizsgálatára is az egyes médiafelületeken: a világ különböző régióiban igen eltérő, hogy mely szektorok reklámjaiban bíznak a legnagyobb mértékben.

Tévéreklámok esetében globális szinten a szórakoztatóipari témájúak állnak az első helyen, de hasonló a helyzet Európában is, ahol az élelmiszer reklámokkal vannak holtversenyben.

A kutatásból többek között az is kiderül, hogy míg globális szinten a valós élethelyzeteket bemutató és egészség témájú reklámok, addig a magyar fogyasztók körében a humoros reklámok a legnépszerűbbek, mely egyébként megfelel a kelet- és közép-európai régióban mért átlagnak.

A kutatás rámutat arra is, hogy a régióban a magyarok bíznak leginkább a tévéreklámokban (a válaszadók 68%-a), de fontosnak tartják az ismerősök ajánlásait, márka weboldalak, illetve szponzorációk hirdetéseit és az online fogyasztói véleményeket is.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Figyelemfelkeltő kisfilmet készített a Pfizer (videó)

A tüdő egészségének fontosságára hívja fel a figyelmet a Pfizer legutóbbi kisfilmjében, amelyben Dsida Jenő: Édesanyám keze című gyönyörű versét szavalják el – egy levegővel.

Közzétéve:

Pixabay

Ez a mutatvány első olvasatra kivitelezhetetlennek tűnhet, mert a vers kifejezetten hosszú, de nem kell aggódni, a kisfilm szereplői felosztva, láncban mondták el a nekik szánt strófákat, és egymásnak adták a szót. Az egy levegővel való szavalás nem volt egyszerű, hiszen nemcsak arra kellett fókuszálni, hogy ne vegyenek levegőt a sorok között, de arra is, hogy a hangsúlyozás a lehető legkevésbé csorbuljon.

A kisfilm mondanivalója, hogy rávilágítson arra, mennyire fontos vigyáznunk a tüdő egészségére, hiszen az éltető levegőt adja nekünk.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom