Kövess minket!

Marketing

Digitális pályázat az OTP-től

Az OTP Fáy András Alapítvány az OTP Bank és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával bruttó 38 millió forint összdíjazású pályázatot hirdet a legjobb digitális megoldások felkutatására.

Az OTP Fáy András Alapítvány a tantermi, illetve a Budapesten és Nyíregyházán működő OK Oktatási Központokban zajló személyes oktatást most szeretné digitálisan megvalósítható programmal is kiegészíteni. Elsősorban olyan anyagokat várnak, amelyek segítségével a 12-22 év közötti célcsoport szórakozva válhat felelősen gazdálkodó, pénzügyileg megfontolt felnőtté. A játékosság, kreativitás, innovatív megközelítés kiemelten fontos. Így közösségi médiás programmal, applikációval, gamification-projekttel vagy akár VR-megoldással is lehet jelentkezni 2018. január 15-ig a www.fayotletpalyazat.hu honlapon keresztül.

„Ahogy az OTP Banknál, úgy az általunk életre hívott Alapítvány életében is egyre fontosabbak a digitális megoldások. Ma már nem elég a fiatalokat az offline térben, és csak klasszikus edukációs aktivitásokkal elérni. Ezért szeretnénk nyitni pénzügyi oktatásban a játékosság, az innováció és az Internet felé. Az OTP Fáy András Alapítvány munkáját eddig is az újszerű gondolkodás, a gyermekközpontúság határozta meg, és ezt szeretnénk most egy újabb szintre emelni. Tudjuk, hogy sok alkalmazás, játék, szoftver és program létezik már, azonban azt is tudjuk, hogy a legjobb még nem született meg. Reméljük, hogy azt pont az egyik olvasó ötlete alapján, vele karöltve fogjuk megvalósítani” – mondta Csányi Péter, az OTP Bank Nyrt. Digitális Értékesítési és Fejlesztési Igazgatóság ügyvezető igazgatója, a zsűri elnöke.

A pályázaton minden 14. életévét betöltött természetes személy elindulhat, sőt az sem kitétel, hogy ő maga meg tudja valósítani az ötletét. A legjobb projektet az OTP Fáy András Alapítvány elismert szakemberekkel valósítja majd meg. Így akár középiskolás diákok, kollégiumi szobatársak vagy akár a számítástechnikában teljesen járatlan szülők is pályázhatnak.

Az ötletpályázat összdíjazása bruttó 38 millió forint, amely a versenypályázatra beküldött, formailag elfogadott pályamunkák között a következő módon oszlik meg: a pályázat nyertesének fődíja bruttó 15 millió forint, továbbá az OTP Fáy András Alapítvány – a zsűri javaslata alapján – bruttó 23 millió forintot oszt szét a Mentor Programba bekerült, arra érdemes pályázók között.

Marketing

GVH: ágazati gyorsvizsgálatokkal biztosították a járvány alatti reklámok tisztességességét

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022 első félévében is nagy hangsúlyt fektetett a magyar emberek védelmére, valamint a verseny tisztaságának biztosítására a nemzetgazdaság jelentős ágazataiban. A nemzeti versenyhatóság ágazati gyorsvizsgálataival biztosította a koronavírus-járvány alatti reklámok tisztességességét – tudatta a hivatal az MTI-vel csütörtökön.

Közzétéve:

Az első hathavi eredményeket összegző, a magyar piaci versenyről szóló jelentés szerint a GVH hozzájárult ahhoz, hogy a verseny jótékony hatásainak köszönhetően közel felére csökkenjen az antigén gyorstesztek hazai kiskereskedelmi ára. Az építőipar területén tavaly megkezdett gyorsvizsgálatok sorozata is folytatódott, amely szintén az áremelkedések mérséklését szolgálja a versenytorzulások felszámolásával.

A GVH továbbra is kiemelt feladatként kezeli a fogyasztók tájékozott döntéseinek elősegítését az online és a hagyományos felületeken egyaránt – írták. Az elmúlt fél év középpontjában az influenszer-marketing gyakorlatai mellett az e-kereskedelem és az adatvagyon összefüggései álltak, amelynek kapcsán a versenyhatóság előremutató javaslatokkal élt a fogyasztói bizalom erősítése, illetve a hazai kkv-k fejlesztése érdekében – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy

az összefonódások ellenőrzésekor a hatóság továbbra is a gyors ügyintézést tartotta szem előtt, melynek köszönhetően a GVH hatékonysága Európában továbbra is az élmezőnybe tartozik.

“A kötelezően ellátandó alapfeladataink mellett három olyan képessége is van a nemzeti versenyhatóságunknak, amely után nemzetközi szakmai érdeklődés mutatkozik. Az egyik az Európában is egyedülálló – a magyar kormánytól kapott – felhatalmazás a gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatására. A másik a környezetvédelem és versenyjog kapcsolatának kutatása, míg a harmadik a fogyasztói jóléti hasznok számszerűsítése, közgazdasági elemzése” – összegezte Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben.

Tovább olvasom

Marketing

Idén is a hazai termékek hónapja az augusztus

Sajtóközleményekkel, televíziós hirdetésekben, óriásplakátokon, fesztiválokon, a világhálón és az üzletekben népszerűsítik a magyar árukat.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A  Magyar Termék Nonprofit Kft. kezdeményezésére indított akció idén az Abonett Kft., a Ceres Zrt., a Naszálytej Zrt., a Mészáros Borászat, a Haladás Mg. Zrt., a Fino-Food Kft., a Gyulahús Kft., a Sofidel Hungary Kft. és a Happy Chocolates Factory Zrt. termékeire összpontosít. Valamennyien használói a Magyar Termék védjegynek, amely a megbízhatóság valódi garanciája – írták közleményükben.

Az Aldi Magyarország marketingtámogatóként csatlakozik a kezdeményezéshez, amely

sajtóközleményekkel, televíziós hirdetésekben, óriásplakátokon, fesztiválokon, a világhálón és az üzletekben népszerűsíti a védjegyes árukat.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a nyár utolsó hónapja a belföldi termékek közös ünnepe lehet. Benedek Eszter az időzítést azzal indokolta, hogy az államalapítás ünnepe és az új kenyér hagyománya jó alkalmat ad a magyar értékek bemutatására – olvasható a közleményben.

A hazai termékek hónapját tavaly hirdette meg először a Magyar Termék Nonprofit Kft. Akkori közleményük szerint a kezdeményezés a gyártók és a kereskedők összefogását erősítő Vedd a hazait! Védd a hazait! kampány folytatása. A kezdeményezést azért látták akkor időszerűnek, mert a Magyar Termék védjegy iránt évről évre többen érdeklődnek, és a környezetvédelmi elvárások miatt is egyre népszerűbb a belföldön készült áru.

Tovább olvasom

Marketing

Az utazó magazin idén is díjazta a legjobb turisztikai szolgáltatókat

Átadták Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten; a legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.

Közzétéve:

MTI/Kovács Anikó

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón örömét fejezte ki, hogy a magazin a külhoni magyar turisztikai szolgáltatókra is kiterjesztette a versenyt. Fontosnak nevezte, hogy az egységes Kárpát-medencében való gondolkodás az élet egyre több területén megjelenjen.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016 óta támogatja a külhoni magyar kisvállalkozókat, köztük számos turisztikai szolgáltatót – jelezte.

Közölte, felméréseik azt mutatják, hogy a külhoni magyar vállalkozások 92 százalékban magyar embereket foglalkoztatnak, így ha őket támogatják, azzal magyar családok sokaságát segítik.

Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a verseny is azt mutatja, hogy a turizmusért tett erőfeszítések a nehéz körülmények ellenére sikeresek, a szakma az új kihívások ellenére jobban és többet teljesít, az emberek pedig utazni akarnak.

Az MTÜ-nek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtól (NTAK) naponta érkező statisztikák alapján pontos információja van a vendégek költéseiről, tartózkodási helyéről, idejéről, illetve a küldő országról – jelezte a vezérigazgató-helyettes.

Idén az ágazatban éves szinten 37 millió vendégéjszakát várnak, ami alig 10 százalékkal marad el a járvány előttitől – mondta.

Kiemelte: a vendégek által legjobban kedvelt szolgáltatókat a magazin elismerései tükrözik.

Érsek M. Zoltán főszerkesztő elmondta, hogy

az idén is 30 kategóriában adtak át elismeréseket.

Az év családbarát szállodája a Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, Az év állatbarát szállodája a Dráva Hotel Thermal Resort, Az év felnőttbarát szállodája a Duna Relax & Event Hotel, Az év wellness szállodája a Hotel Golden Lake Resort. Az év gyógyszállodája elismerést a Hotel Karos Spa, Az év üzleti szállodája díjat a Corinthia Hotel Budapest, Az év városi szállodája díjat a Hotel Budapest kapta. Az év turisztikai üzemeltetője az Eventrend Group, Az év turisztikai szervezete a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft., Az év turisztikai szakembere Géher Zoltán szállodaigazgató, Az év turisztikai városa Szeged lett, Az év légitársasága a Wizzair. Az év utazási irodája a Z(s)eppelin Utazási Iroda, Az év fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló, Az év víziparkja az Aquaworld. Az év fővárosi étterme az És lett, Az év szállodai étterme pedig a Láng Bistro & Grill (Hilton Budapest), Az év vidéki étterme a balatonszemesi Kistücsök lett.

Az év határon túli területekre utaztató irodája a Kárpáteurópa Utazási Iroda, Az év erdélyi magyar szálláshelye a Gyimesi Skanzen Panzió lett. Az év erdélyi magyar étterme a Pethő Étterem, Az év felvidéki magyar szálláshelye a Kék hal étterem és panzió, Az év felvidéki magyar étterme a St. Petrus Vini, Az év vajdasági magyar szálláshelye a Vila Elizabet, Az év vajdasági magyar étterme a Hedera Étterem, Az év muravidéki magyar szálláshelye a Panonska Vas, Az év muravidéki magyar étterme a Pri Lujzi, Az év horvátországi magyar szálláshelye a Piros-Étterem Piros Csizma, Az év horvátországi magyar étterme a Restoran Citadella. A kárpátaljai magyar intézmények, éttermek és szálláshelyek az ukrajnai háborús menekültek ellátásában való aktív részvételért és példás helytállásért kaptak elismerést.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese (k) gratulál az Év Turisztikai Szervezete díjat elnyerő Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. képviselőjének Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjainak átadásán Budapesten 2022. július 18-án.

Tovább olvasom