Kövess minket!

Marketing

Bejelentették a Richter Anna Díj győzteseit

A kreativitás, innováció és a társadalmi hasznosság játszott fontos szerepet a zsűri és a közönség döntésében.

A Richter Anna Díj díjátadó rendezvényén jelentették be azt az öt nyertes csapatot, amelyek összesen 20 millió forint támogatást kaptak innovatív projektjeik megvalósítására.

Közel kétszáz pályázat érkezett a Richter Gedeon Nyrt. által 2018 októberében meghirdetett Richter Anna Díjra, amely az egészségügy, az oktatás és a gyógyszerészet területein dolgozó nők jobbító ötleteinek megvalósítását tűzte ki célul.

A Richter Anna Díj öttagú zsűrije négy kategóriában (gyógyszerész, pedagógus, egészségügyi szakdolgozó és orvos) egy-egy nyertest hirdetett, az ötödik nyertesről pedig a nagyközönség szavazhatott.

A gyógyszerész kategória győztese: A tudatos gyógyszerhasználatért

A háztartások 90%-a rendelkezik házi patikával, azonban csupán 20%-ra tehető azok száma, akik valaha hallottak arról, hogyan kell kezelni a lejárt szavatosságú gyógyszereket. Az otthon tárolt gyógyszerek különösen veszélyesek lehetnek a gyerekekre, ezért létfontosságú, hogy a felnőttek felelősségvállalását egyedülálló országos kampánnyal segítsük. A Magyar Gyógyszerészhallgatók Egyesületének csapata a fenti problémára válaszolva precízen felépített projekttervvel lopta be magát a Richter Anna Díj zsűrijének szívébe.

A pedagógus kategória győztese: A természet az oktatásért, oktatás a természetben

Digitális világunkban rendkívüli kezdeményezés egy egész iskolát és a diákok oktatását a természetre bízni. A Selypi Középiskolásokért Alapítvány tanári karának ötfős csapata az Egri SzC Március 15. Szakgimnáziumának és Szakkollégiumának helyet adó ódon vadászkastély, a körülötte elterülő erdős terület adottságait fordítja a diákok és a tágabb környezet előnyére. Hamarosan megkezdődhet a Richter Anna Tanösvény és Mezítlábas Park tervezése, kivitelezése.

Az egészségügyi szakdolgozói kategória győztese: Imázsfilm az egészségügyi szakdolgozók önbecsüléséért

Az elkövetkező hónapokban tanúi lehetünk majd egy olyan komplett videótár születésének, amelynek fókuszában többek között az intézmény imázsa, az egészségügyi szakdolgozók önbecsülésének és megbecsülésének elősegítése, a családtagok tájékoztatása áll. A Bethesda Kórház Alapítvány csapata kreatív ötlettel állt elő a „burn out jelenség” megelőzésére és kezelésére: filmvászonra viszi hétköznapi hőseit, akik éjjelüket és nappalukat adják a beteg gyerekek gyógyulásáért. A film tükröt kíván tartani a szereplőknek, elismeri áldozatos, lelkiismeretes munkájukat is.

Az orvos kategória győztese: Te magad tégy az egészségedért!

Az emlőrák egy az olyan betegségek között, amely szűréssel, korai felismeréssel nagy hatékonysággal gyógyítható, ennek ellenére a szűrésen résztvevők száma meglehetősen alacsony. Számos tévhit kering a betegség, a kezelés, a felismerés, a szűrővizsgálatok körül, melyek eloszlatását tűzte ki célul egy felkészült szakmai csapat. A Spectrum Radiológiával az Egészségért Alapítvány Mi jól vagyunk! És ő hogy van? című pályázat arra irányul, hogy a multimédiás eszközöket alkalmazva hitelességet és bizalmat sugárzó információs anyagokat hozzon létre. A részletes és szakszerű tájékoztatás a nők egészségtudatosságának növekedését, a korai felismerést és a gyógyulás esélyeit javítva. Különösen megtisztelő és emeli a Richter Anna Díj presztízsét, hogy egy Európa-szerte elismert onkológiai csapatot is a díjazottak között tudhat.

Közönségdíjas: Felszabadító élmények a családokért

A pszichiátriai betegségek természetüknél fogva az érintett környezetétől, családjától is folyamatos felkészültséget igényelnek. A Vadaskert Alapítvány csapata kényszerbeteg gyerekekre szabott

élményterápiát dolgozott ki, amelyben játszva, szórakozva tölthetnek el értékes időt szüleikkel, testvéreikkel együtt. A Terápiás Szabadulószoba egyénre szabott, támogató, pozitív visszajelzésekkel megerősítő, vidám hangulatú hely, ahonnan úgy távozik majd minden fiatal, hogy hatalmas lépést tett gyógyulása felé.

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary új nagyköveteit

Az ország legszeretnivalóbb, legizgalmasabb kezdeményezéseit és vállalkozásait díjazzák.

Közzétéve:

Borítókép: a Highlight of Hungary nagykövetei és csapata

A Highlights of Hungary-ra a nagykövetek kategóriák nélkül jelölik azokat a kiemelkedő magyar teljesítményeket, amelyek közül egy a közönség-, egy pedig a nagyköveti díjat kaphatja meg februárban – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

“Tavaly az előzetes várakozásainkat messze felülmúlta az egész évad iránti érdeklődés. A nagykövetek a maguk területén rendkívül eredményes szereplők, önazonosnak érzik a Highlights of Hungary célját, hogy népszerűsítsék az elismerés kultúráját”

– idézte a közlemény Oláh Zsanettet, a Highlights of Hungary ügyvezető igazgatóját.

Az idei nagykövetek között van Bagossy Norbert Fonogram-díjas zenész, énekes, a Bagossy Brothers Company alapítója; Trunk Tomi YouTuber, Z generáció szakértő; Nagy Viktor olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázó kapus; Mádai Vivi televíziós műsorkészítő, a Mokka műsorvezetője; Trellay Levente, a 100sparks alapítója, a Telep és a Telep Galéria, valamint a Budapest Bägel alapítója; Gém Péter, a Dorko márka és a Dorko Vakvezető Kutyakiképző Központ alapítója; Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője; Margaret Ann Dowling, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Brand Irodájának vezetője; Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és felesége, Máthé Zsuzsa újságíró, a Szent István Intézet kommunikációs vezetője; valamint a Highlight of Hungary csapata.

A jelöltek listája januárban válik nyilvánossá, ezt követően februárban szavazhat a közönség. Ekkor dől el, hogy idén mely személyek, vállalkozások vagy társadalmi kezdeményezések kapják a Highlights of Hungary elismerést.

Októberben és novemberben a közönség is beleszólhat a jelöltállításba: a Highlights of Hungary Facebook-oldalán kommentben, valamint Instagram-oldalán is bárki felhívhatja a nagykövetek figyelmét a számukra fontos személyekre és vállalkozásokra.

A 2013-ban alapított, független Highlights of Hungary célja, hogy a kiválóság, a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékei mentén évente elismerje és széles körben megismertesse a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket, valamint közösséget szervezzen azok alkotói és alakítói köré.

Tovább olvasom

Marketing

Hosszabbít Az Év Honlapja

Meghosszabbított nevezési határidővel 2021. november 8. éjfélig várják a jelentkezéseket az online szakma legrangosabb díjára.

Közzétéve:

A legjobb honlapokat, applikációkat, rendezvény oldalakat, blockchain, digitális marketing- és technológiai megoldásokat 28 kategóriában várja a szakmai zsűri.

“Az elmúlt év óriási léptékű digitalizációja és fejlesztési volumene kiterjesztette a digitális marketinget, ezért a kategóriák is tovább bővültek a Hungarikum és az Ipari weboldalak lehetőségeivel – közölték a szervezők. A Hungarikum kategóriát idén az Agrárminisztérium közreműködésével hirdetjük meg, melyben a díjak nyerteseit a szakmai elismerés mellett pénzjutalom is megilleti. A jubileumi évben a honlapokon kívül a digitális, fintech és technológiai fejlesztések kerülnek a középpontba. A Pénzügyminisztériummal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen hívtuk életre ‘Az Év Technológiai megoldása’ kategóriát, ahol a nyertesek a díj megszerzésével pénzbeli nyereményre is számíthatnak” – mondta Varga István László, a pályázat alapítója.

Az Év Honlapja az elmúlt 19 évben 5.000 versenyzője közül, több, mint 750 díjat adhatott át a magyar marketingeseknek, programozóknak és a vállalkozások vezetőinek. Az idei jubileum alkalmával arra biztatják a pályázókat, hogy legyenek merészek és nevezzék be friss munkáik gyümölcsét a 28 kategória valamelyikébe.

A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a kreativitás, a felhasználói élmény és a reszponzivitás, valamint nagy figyelmet fordítanak a kategóriának megfelelő tartalomra is. Érdemes minél hamarabb nevezni, hiszen ez előnyt jelent a közönségszavazatok gyűjtésében.

Az ünnepélyes díjátadóra és a jubileumi koccintásra terveink szerint december elején kerül sor.

Pályázni november 8-án éjfélig az www.azevhonlapja.hu oldalon lehet weboldallal, applikációval, blockchain, marketing vagy technológiai megoldással, közösségi vagy kreatív kampánnyal.

Tovább olvasom

Marketing

A járvány és hatása volt a témája a Lounge Group szakmai podcastjének

Különleges helyszínen, a Marketing Summit Hungary-n rögzítették az L20 jubileumi adását.

Közzétéve:

Lounge Group

Covid-generációnak hívják – saját maguk is – azokat a fiatalokat, akik testközelből élték át a kényszerű otthonlétet, a munkahelyvesztést, a szülőkhöz hazaköltözést, a kisszobából elvégzett egyetemi szemesztereket. A szépnek induló életkezdés után a hirtelen bekövetkező visszalépés sokaknál okozott depressziót.

„A bezártság során az alkoholizmus, családi erőszak, öngyilkosság egyaránt megnövekedett, a hosszú távú hatásokat pedig nem is tudjuk. Egy szülőnek egy reménye maradt, hogy talán az ő gyerekét ez nem érinti”

– mondta Rusvai Miklós a podcastban. A munkakörülményeikre is jelentős, hosszú távú hatást gyakorolt az elmúlt másfél év. A biztos munkahelyek megbecsülésével kevesebb lett a jobhopperek aránya, viszont nagyobb lett a korosztály elvárása a home office és a rekreációs juttatások iránt. A szakemberek véleményét a Lounge Group jelenleg folyó, a járvány munkaerőpiaci hatásait vizsgáló Munkadinamika kutatás is alátámasztja.

„Nehezített terepre, de más igényekkel érkezik a Covid-generáció a piacra”

– foglalta össze a Századvég Alapítvány kutatója a tapasztalatokat.

A Lounge Group podcastjának különkiadása, már elérhető a Summit Play felületén. A különleges 20. részben Bereczki Enikő, generációs szakértő, Torzsa Gabriella, a Századvég Alapítvány kutatója, Rusvai Miklós virológus és Lobenwein Norbert, a Sziget és a Volt Produkció fesztiváligazgatója elemezte a járványhelyzet hatását az élet legkülönbözőbb területeire.

Még a szórakozás is új formát kapott: virtuális valóság bulival, otthonról adott koncertekkel és zárt bulizással egyaránt próbálkoztak a szervezők, de a személyes élményt nem sikerült pótolni.

„A másfél évig munka nélkül maradó alvállalkozók közül sokan nem tudnak megmaradni a piacon” – osztotta meg tapasztalatait a fesztiválszervezés kulisszái mögül Lobenwein Norbert.

Az eggyel idősebb, Y-generáció szintén megsínylette a járványt: szendvicsgenerációként a gyerekeikről és szüleikről is egyszerre kellett gondoskodniuk. Ugyanakkor a pandémia pozitív hozadékaként itthon is többmillióan végeztek el egy autodidakta, ingyenes számítógépes tanfolyamot, ami a böngészés, információszerzés, online meeting, bevásárlás, szórakoztató tartalmak (lásd: podcast!) elérését egyaránt magában foglalta. „Megjelent a fordított szocializáció: a fiatal családtagok hatására és tanítására az idősebbek is elkezdtek online szolgáltatásokat használni” – mondta Bereczki Enikő generációs szakértő.

Emellett pedig egy világ tanult meg végre kezet mosni – mondta a válság előtt talán nem is ismert, de mostanában napi legalább két interjút adó virológus –, ami a legnagyobb hozadéka lehet a járványnak. Emellett olyan műveltségre is szert tett az emberiség, aminek egy hasonló helyzetben még nagy hasznát veheti. Ki tudta például két éve, mi az a mRNS, a PCR teszt, vagy a tüskefehérje? Ezek és hasonló érdekességek derülnek ki a Lounge Group jubileumi podcastjából, az L20-ból.

Tovább olvasom