Kövess minket!

Marketing

Azok izgalmasak, akik kifele fordulnak

Rugalmas tarifaváltás, egyszerűsített hűségvállalás és több mobilnet az új Telenor MyBusiness tarifákban.

„Nem néztük a naptárat, mégis napra pontosan egy éve jelentettük be a Telenor Hello Data-t Törökbálinton. Ennek fejlesztéséhez nem úgy álltunk hozzá, hogy mindenképpen egy korlátlan tarifát dobjunk a piacra.

Sokkal inkább azt próbáltuk megvizsálni, hogy miért nem használják ki a kíváló hálózatunkat azok az emberek, akik rendelkeznek okostelefonnal.

Ekkor kellett belátnunk, hogy vannak olyan tényezők, amely rajtunk, szolgáltatókon múlnak” – nyitotta meg a Telenor sajtótájékoztatóját Egyed Gábor, a társaság vállalati kommunikációs szakértője, melyet rendhagyó módón a MONO art & design studióban tartottak. Hozzátette, az akadályok lebontása során jutottak el oda, hogy egy korlátlan mobilinternetes csomagot kínáljanak, amelynek központjában az ügyfelek biztonsága és kényelme található meg. Ennek szellemiségében kezdték el a kisvállalkozói tarifájuk újragondolását.

„Árnyaltan, de másképp látja az ügyfeleket és az ügyfélkapcsolatokat a Telenor, mint a többi szolgáltató Magyarországonszögezte le dr. Piller Gábor vállalati értékesítési és marketingigazgató. Előadását egy élményével folytatta: Néztem egy videót, ahol a New York Times egyik újságírója mesélt arról, hogy az egyszerűség miképpen befolyásolja a kapcsolatot az ügyfelekkel és a vásárlókkal.

A beszédének lényege az volt, mennyire fontos, hogy valami átlátható és tiszta legyen.

Felhozott egy példát: az ő kedvenc diktáló szoftvere, amit használt, lényegében semmilyen innovációt nem tartalmazott, a felelős cég viszont vállalta, hogy kijavítanak minden hibát, amely a programhoz köthető, tehát nem 95 százalékos hangfelismerést biztosítanak, hanem 100 százalékosat. Ezt megvalósították és láss csodát, növekedett a társaság növekedési stratégiája”.

A szakember hozzátette, hasonlót érez abban, hogy az ügyfelek a Telenor felé fordulnak. Egy kutatás prezentálásával folytatta, melynek középpontjában az áll, hogy mely országokat tartják izgalmasnak az emberek: „Azt nem mondanám el, hogy melyik két ország közül nyert valamelyik nagyon szoros csatában. A végeredmény viszont az volt, hogy azok az országok izgalmasak, amelyek kifele fordulnak, más országok irányába próbáljak jót tenni. Nehogy azt gondoljuk, hogy csak gazdag, főleg európai országok vannak ezen a listán” – szögezte le.

Piller elmondta, a Telenor is így fordult a kisvállalati ügyfelek felé mert megakarták érteni, hogy őket mi motiválja. Kiemelte, a fogyasztók nagyon bizonytalannak érzik azt, hogy két éven belül mire lesz szükségük, milyen igényeik lesznek, hiszen gyorsan fejlődik a világ, ezért a rugalmasság kifejezetten fontos a számukra. „Abban az új díjcsomag családban, melyet mától lehet megvásárolni, az egyik legnagyobb lehetőség az az, hogy miképpen lehet rugalmasan változtatni a szerződéses futamidőn belül – amely egyébként egyes csomagoban egyáltalán nincsen.

A másik dolog, melyet hallottunk az ügyfelektől, hogy a »no apróbetű a király«.

Szeretnék végre azt kapni, melyet a szerződésben látnak. Az átláthatóság a másik nagy erénye a díjcsomag családnak, ezt várják el az ügyfelek tőlünk” – fűzte hozzá.

Elmondta,  szintén fontos a fogyasztók számára a tanácsadás, mert „dzsungelben járnak, ezért azt szeretnék nekik ajánlani, hogy akár hat hónap, akár egy év után megnézik, mi lehet nekik a legjobb. „A díjcsomag család variálhatóságatot tartalmaz, mozogni lehet a különöző csomagok között, akár SIM-kártyánként, ebben fogunk nekik tanácsot adni”.

Végezetül hozzátette, hihetetlen fejlődésben van a mobil iparág, 15 hónap alatt a lakossági ügyfeleink adatforgalma az ötszörösére nőtt, a kisvállalkozóké pedig a háromszorosára – az utóbbihoz viccesen hozzátette, „náluk azért fontosabb, hogy dolgozzanak és ne YouTube-videókat nézzenek“.

Több rugalmasság és korlátlanság
A két tarifacsalád közül a Telenor MyBusiness Flexi egyedülálló újdonsága, és az ügyfelek rugalmasság iránti igényét szolgálja, hogy szabadon és díjmentesen válthatnak a csomagok között, akár kisebb tarifára is. Így azok a vállalkozások is biztonságban érezhetik magukat, amelyeknek időszakosan eltérő lebeszélhetőségre vagy mobilinternetre van szüksége.

A korlátlanságra való igény a Telenor felmérései szerint a hívás esetében már alapvetés a kisvállalkozónál, és ez a lakossági ügyfelek után az ő körükben is kezd megnyílni a mobilinternet felé. Ennek megfelelően a korlátlan lebeszélhetőség mellett korlátlan mobilnetes csomag is szerepel a Telenor MyBusiness Flexi, valamint az elsősorban a cégvezetők, és a mobiljukat intenzíven használók igényeit szolgáló Telenor MyBusiness Manager tarifacsaládban is.

A kisvállalkozások részéről egyértelműen nagy az igény a kedvezményes készülékvásárlásra, hűségüket a Telenor készülékvásárlási kerettel köszöni meg – a Telenor MyBusiness Manager tarifacsalád esetében megnövelt összeggel. Új, rugalmas elemként ezek a kedvezmények összevonhatók és megoszthatók. Azaz szabadon eldönthető, hogy az ügyfél az összes előfizetés után járó kedvezményeket mire és mikor költi el. Az összeg ráadásul a szerződés két éve alatt bármikor felhasználható részben vagy egészben, így a kedvezmény nem vész el.

Egy ügyfél, egy hűségidő
Amellett, hogy a Telenor MyBusiness Flexi csomagoknál csak SIM-kártya vásárlása esetén nincs hűségidő, újdonságként a Telenor kisvállalkozói tarifáinál megváltoztatja a hűségidő eddigi gyakorlatát: a Telenor MyBusiness Flexi tarifákra előfizetőknek mindössze egy hűségidővel kell számolniuk. Vagyis az első szerződéskötéstől számított 2 éves hűség nem hosszabbodik meg az új készülék vagy előfizetés vásárlásakor, ami átláthatóbb helyzetet jelent az ügyfeleknek.

 

A szót átvette Homola Márton üzleti marketing osztályvezető, aki elmondta rengeteg ügyfélinterjú, fókuszcsoportos beszélgetés és további egyeztetés előzte meg a díjcsomagcsalád bevezetését. „Az egyik legfontosabb, amit észrevettünk, hogy két jólmeghatározható csoport van a kisvállalkozói ügyfelekénél: a beosztottak és a tulajdonosok, cégvezetők. Az előbbiek esetében az a legfontosabb, hogy nagyon változó szokásokkal és adatforgalommal rendelkeznek, attól függően, hogy milyen funkciót látnak el. Az utóbbi csoport ehhez képest sokkal jobban beállt szokásokkal rendelkezik, nekik a legfontosabb, hogy készüléket nagyon jó áron tudjanak vásárolni.”

Hozzátette, a tarifák szabadon változtathatók a szerződéses időtartalm alatt, anélkül, hogy ennek bármilyen következménye lenne. Továbbá eddig előfizetés szinten adtak támogatást a készülékekhez, viszont az ügyféligényekre reagálva a díjcsomag családban az előfizetési összegeket össze lehet vonni, amelyről az ügyfél dönt, hogy miképpen használja fel. „A tulajdonosoknak más igényük van, számukra is rendelkezésre áll a standard tarifahűséges konstrukció, viszont magasabb készüléktámogatást kapnak, melyet szintén belehet vonni a keretbe”.

Kitért az átláthatóságra, amely tekintetében a legnagyobb eredményt abban látja, az ügyfelek a változtatásokat úgy tehetik meg, hogy a szerződésük lejárati dátuma nem változik. Ugyanakkor nem fognak továbbra sem váratlan szolgáltatást aktiválni, például ha lefogy az adatkeretük és a fogyasztók mindig tudni fogják, hogy milyen telefontámogatásra jogosultak. „Sokan sérelmezték, hogy nem adunk nekik megfelelő tájékoztatást, nem segítünk nekik kellőképpen. Ezen most változtatunk, az új tarifákon az ügyfelek hat havonta megkeresést fognak tőlünk kapni, majd elbeszélgetünk velük, hogy mire van szükségük. Ez egy érdekes egyensúly, úgy kell nekik értéket teremtenünk, hogy közben ne zavarjuk őket” – zárta le prezentációját.

Telenor MyBusiness Flexi tarifacsomagok - Telenor
Telenor MyBusiness Flexi tarifacsomagok – Telenor
Telenor MyBusiness Manager tarifacsomagok - Telenor
Telenor MyBusiness Manager tarifacsomagok – Telenor

 

Végezetül Egyed Gábor bejelentett egy új reklámszpotot, amelynek középpontjában a kisvállalkozók állnak és, amely május 21-én debütál.

Marketing

Íme az idei Marketing Summit témái

Szakmai és üzleti témák széles tárháza és több ezer szakember várja az érdeklődőket szeptember 19-én a budapesti Művészetek Palotájában.

Közzétéve:

A márkamenedzsment, a marketingtaktika, a digitalizáció, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásának fő kérdései kerülnek napirendre az idei Marketing Summiton, amelyet szeptember 19-én tartanak meg Budapesten, a Művészetek Palotájában. A programot ezúttal nagyrészt az európai nemzeti marketingszövetségeket tömörítő European Marketing Confederation által összeállított European Marketing Agenda pilléreire építették fel – tájékoztatott az esemény szervezője, a Magyar Marketing Szövetség, hozzátéve, hogy az európai szintű felmérésen túl egy több mint harminc meghatározó hazai marketinges és kommunikációs szakemberből álló programalkotó grémium véleménye is hozzájárult ehhez.

A Marketing Summit idén összesen négy teremben dolgozza fel az aktuális szakmai, üzleti és technológiai kihívásokat és fogalmaz meg azokra válaszokat. 

  1. Marketing Agenda teremben a szakma trendszerű kihívásaival, a digitalizáció és az AI marketingre gyakorolt hatásaival, az adatok szakmánk mindennapjaiban betöltött szerepével, az üzlet fenntarthatósági kihívásokra adott érdemi válaszaival, a média új adottságaival és lehetőségeivel, valamint a marketing és a marketingesek jövőjével foglalkozunk. A színpad előadásainak és kerekasztal-beszélgetéseinek fókuszában a 2025-ös esztendő marketing, üzleti, illetve szakmai kihívásai állnak.  
  2. Az esemény külön termet szentel az üzlet és a fenntartható üzletfejlesztés legjobb gyakorlatainak is. A Business Agenda teremben a körforgásos gazdasággal és a kiberbiztonsággal mint új üzleti lehetőségekkel foglalkozunk, és terítékre kerülnek a marketing és kommunikáció üzlettámogató funkciói, sikeres hazai márkák, vállalkozások inspiráló üzletfejlesztési megközelítései, sőt az üzlet innovatív finanszírozási kérdései is.  
  3. Professional Agenda terem workshop-jellegű, gyakorlatias előadások segítségével a marketingtevékenység mindennapos támogatását szolgálja majd. E teremben szó lesz az agilis projektmenedzsmentről, az ügyfélút és ügyfélélmény tervezésének konkrét lépéseiről, terítékre kerül az integrált kampánytervezés és az abban használható digitális és AI megoldások, valamint foglalkozunk egyedi közterületi megjelenést biztosító kampánytervezéssel, és mesterséges intelligenciával támogatott tartalommarketing, illetve SEO megoldásokkal is. 
  4. A Summit negyedik termében, amely a Brands Agenda nevet viseli, ismert hazai márkákat képviselő brand-, trade-, és tartalommenedzserek gyakorlatfókuszú esettanulmányokat, sikeres márka-együttműködéseket, valamint hatékony promóciós és PR gyakorlatokat mutatnak be. 

Az idei Marketing Summiton számos külföldi előadó és több mint száz hazai szakember áll majd színpadra. A folyamatosan bővülő előadói lista a marketingsummit.hu oldalon kísérhető figyelemmel.

Régi és új elismerések

Ugyanakkor nem csak a szakmai programok, hanem az esemény estéje is különleges meglepetéseket tartogat majd. Immár hagyományosan a Summit Díjátadó Est keretében ismerik el és mutatják be a legsikeresebb marketingvezetőket, a legkiválóbb PR szakembereket, a legtehetségesebb brandmenedzsereket, a Tonk Emil életműdíjjal pedig egy kiteljesedett, eredményes szakmai életutat koronáznak meg a szervezők. Az MMSZ által idén megalapított Hungarian Marketer of the Year díj elismeréseit is a Díjátadó Est keretén belül adják majd át, azzal, hogy a díj első helyezettje lesz Magyarország jelöltje a következő évi European Marketer of the Year kiírásban, amelyet az EMC hirdet meg. 

A Marketing Summit Hungary főszervezője a Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing & Media szaklap.

A Marketing Summit programjáról bővebben IDE KATTINTVA olvashat.

Tovább olvasom

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom