Kövess minket!

Marketing

Az online konferenciapiac jelesre vizsgázott: tanulságok az Onlife első három napja után

A The Underground és a Sawyer Miller Group közös vállalása, az Onlife Üzleti Konferencia fontos tanulság, hogy lehet-e online teljes értékű konferenciát tartani, és ha technikailag lehet, akkor a közönség hogyan fogadja.

Május 25-e óta tart az Onlife Üzleti Konferencia, e sorok írásakor zárul a 3. nap. A szervezők 64 előadást rögzítettek 5 különböző helyszínen profi stábbal, az előadások így a hagyományos konferenciával ellentétben felvételről mennek – előny a gördülékenység, hátrány a személyes jelenlét hiánya. A konferencia 700 résztvevője közül sokan jelezték vissza, hogy az élő jelenlétet nem hiányolják (ez az előadókat és a forgatócsapatot dicséri), a személyes jelenlét valamelyest pótolható az élő kérdezz-feleleknél.

A kérdezz-felelek (Q&A) sikere a szervezőket is meglepte. Hagyományos konferenciákon néhány kérdés elhangzik ugyan, de a közönség hamar a folyosón találja magát – az Onlife-on 50-70 ember az időnként 1,5 órásra nyúló kérdezz-feleleket is figyelemmel követte és 20-50 szakmai kérdés is belefért egy-egy alkalomba. A már beérkezett résztvevői visszajelzések is mutatják: sok résztvevő a nap csúcspontjaként élte meg valamelyik Q&A-t.

Gördülékeny a kapcsolatépítés is: az Onlife által használt platform alapfunkciója a 3 perces kapcsolatépítési lehetőség (mely során a szoftver a networkingszobában levőket véletlenszerűen összepárosítja, majd privát üzenetben folytatható a beszélgetés, az egymásnak szimpatikus felek kapcsolati adataik megosztásával is folytathatják a networkölést). Visszajelzések alapján ez a formátum még introvertált szakembereknek is kényelmes.

Kiemelik a konferencia kényelmét: a színpadról egy tematikus kisterembe eljutni 2 kattintás, másodpercek alatt elérhető a kiállítótér, az aktuális program a fogadószobán mindig látszik, a szervezők zárt csoportban és a konferenciafelületen is terelik a résztvevőiket az aktuális programokra. A nappali elhagyása nélkül is páratlan a konferenciaélmény.

Az egyik résztvevő szerint: „Olyan, mintha egy jeggyel két filmet nézhetnék meg a moziban. A programok pedig: van az ultra must have és a must have előadás. Nem hittem, hogy én, aki kifejezetten marketing és szövegírás témában kívántam tudást beszívni, egyszerűen beleragadok egy Lukács Zsolt előadásba, mert lenyűgöz az úriember kisugárzása, személyisége és mondanivalója. Annyi tudás van itt, annyi értékes ember, hogy én szégyenlem, milyen keveset kellett fizetnem a jegyért. Nincsenek szavak. Vagyis voltak az imént, ahogy olvastad, de azok csak tények. A vendégélmény meg … Na, arra nincsenek, elcsépeltek legalábbis biztosan nincsenek.”

Másik résztvevő így látja: „Nem tudom sem értékelősávval, sem szavakkal megfogalmazva átadni azt amit érzek, lehet persze ide jelzőket hozni, zseniális, hihetetlen, csúcs, de ezek sem fejezik ki, azt, hogy túlcsordul a szivem. Egyrészt látni, részesének lenni, ahogy haladtok előre, építkeztek, álmodtok, túlszárnyaltok, ennek részesének lenni fantasztikus. Másrészt pedig maga a konferencia egy óriási élmény, sok kedves, érdeklődő és támogató emberrel együtt lenni, beszélgetni, az előadások elképesztő profik, és az egész körül szeretet van. De ez sem fejezi ki teljesen, ami a szivemben van. Az a kategória, hogy nincsenek szavak.”

A hétfői (május 25.) előadások:

  • Az eredményes menedzsment 4 alappillére – Ungvári Péter (alapító, The Underground)
  • Marketingstratégia a szalvétán – Tabajdi Enikő (alapító, The Underground)
  • Social media mix – Deli Alex (ügyvezető, Public Marketing)
  • Nice leadership, az újfajta vezetés – Bruck Gábor (alapító, Sawyer Miller Group)
  • Mi változik a marketingben 2020 után? – Berze Márton (ügyvezető, The Underground)

A keddi (május 26.) előadások:

  • A válság mint lehetőség – Mészáros György (alapító, 3rdGEN)
  • Tartalommarketing egy életre – Ungvári Péter (alapító, The Underground)
  • Változások a vezetői elvárásokban, feladatokban, stratégiákban – Lukács Zsolt (alapító, Telkes Consulting)
  • Instagram a gyakorlatban – Szöllősi-Kiss Orsolya (ételfotós, Előbb fotózunk, aztán eszünk), Tabajdi Enikő
  • Az írott értékesítés esszenciája 60 percben – Vavrek Balázs (alapító, The Underground)
  • A vállalható cégek a válságálló cégek? (kerekasztal-beszélgetés)

A szerdai (május 27.) előadások:

  • A kivédhetetlen reklám – Wolf Gábor (alapító, Marketing Commando)
  • Hogyan pitchelj írásban? – Kádár Tímea (alapító, Francis Cooper)
  • Holdingok és brandek – Avidor András (national director, BNI)
  • 25 konverziónövelő elem a weboldaladra – Benyó Dániel (e-mail-marketing-szakértő)
  • (Szinte) minden, amit a projektmenedzsmentről tudnod kell – Ungvári Péter (alapító, The Underground)
  • Nőies vezetés, női vezetők – Bruck Gábor (alapító, Sawyer Miller Group)

 

További információ:

Vavrek Balázs, balazs@theunderground.hu, https://onlifekonferencia.hu/

Marketing

Megkezdte a kedvezménykuponok kiküldését az eMAG

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásai nyomán született hasonló kötelezettségvállalások a versenyhatóság szerint előnyösek a fogyasztóknak és a jogérvényesítés szempontjából is fontosak.

Közzétéve:

Borítókép: eMag-csomagautomata Oroszlányban, fotó: MTI/MTVA/Jászai Csaba

A GVH még májusban közölte, hogy 200 millió forintos bírságot szabott ki, és mintegy 4 milliárd forint összegű jóvátételre kötelezte az eMAG online áruház üzemeltetőit. A hivatal 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálta az eMAG webáruház több száz kampányát érintő akciótartási gyakorlatát, amelyről megállapította, hogy tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.

A GVH mostani közleménye szerint

az eMAG által kiküldött kedvezménykupon fél évig használható fel, és 3000 forintos engedményt biztosít 10 000 forint feletti vásárlásból minden fogyasztónak, akik az elmúlt egy évben az eMAG platformján vásároltak.

A kupont minden jogosult e-mail üzenetben kapja meg.

A cégcsoport a 2021 májusában lezárult versenyfelügyeleti eljárásban tette a fogyasztók jóvátételére vonatkozó önkéntes vállalásait, amelyeket a GVH bírságcsökkentő tényezőként vett figyelembe.

Az utóbbi időben a versenyhivatali bírság kiszabása mellett vagy helyett kiemelten figyelembe vette, ha egy cég önkéntesen vállalta, hogy orvosolja a felmerülő versenyaggályokat és kompenzálja a fogyasztókat. Tavaly a rekordösszegű, 8,4 milliárd forint kiszabott versenyfelügyeleti bírság mellett a GVH versenytanácsa által elfogadott, közvetlenül a fogyasztóknál hasznosuló jóvátétel értéke meghaladta a 2,1 milliárd forintot.

Hasonlóan előnyös lehet a fogyasztók és a közérdek szempontjából, ha a versenyhatóság jogsértés megállapítása mellett bírságcsökkentéssel ismeri el a cégek önkéntes jóvátételi vállalásait, mint az eMAG esetében.

A közlemény szerint a kötelezettségvállalások rugalmasan képesek lezárni az eljárásokat, hiszen általában nem követi őket hosszas bírósági jogvita. A döntés ilyenkor iránymutatást adhat a többi piaci szereplő számára is. Emellett további előnye, hogy olyan területre is kiterjedhet, amelyet a versenyhivatal egyébként nem tudna kikényszeríteni – ilyen például az eMAG vállalásai a magyar vállalkozások külpiaci terjeszkedésének elősegítésére a cégcsoport külföldi platformjain.

A közleményben Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke elmondta, a hivatal 2020-ban az ügyeinek 20 százalékában fogadott el vállalásokat a cégek részéről, és zárta le eljárásait jogsértés kimondása nélkül.

Tovább olvasom

Marketing

Magyar kullancsriasztót is díjaztak a rangos dizájnversenyen

A Tickless Run ultrahangos kullancsriasztója mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) campusának fejlesztését és a Magyar Telekom Könyves Kálmán körúti székházának normarendszerét is díjazták a 2020-2021-es A Design Award & Competition megméretésen.

Közzétéve:

Az egyik díjazott cég MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a 2010-ben alapított ProtectOne startup Tickless Run névre keresztelt, kifejezetten futóknak tervezett ultrahangos kullancsriasztója letisztult dizájnjával és innovatív megoldásaival nyerte el az A’ Design Award- díját Biztonsági ruházat és egyéni védőeszközök kategóriában, amelyben először ismertek el magyar vállalkozást. A Tickless Run a környezeti és egészségügyi kihívásokra egyaránt reagál.

A tájékoztatás szerint a nemzetközi dizájnversenyen a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) két kategóriában is harmadik helyezést ért el 360 Design Budapest elnevezésű kiállítással. Az egyik kategória a belsőépítészetet és a kiállító terek dizájnját ismeri el (Interior Space and Exhibition Design), a másik pedig a rendezvényekkel foglalkozik (Event and Happening Design).

Az A’ Design Award & Competition a világ legnagyobb zsűrizett dizájnversenye, amelyet nemzetközi szinten évente szerveznek meg. A 2020-2021-es versenyből a dizájn 104 ágából, a világ 108 országából 2094 nyertes került ki. A nevezéseket egy 211 főből álló szakmai zsűri bírálta el.

Tovább olvasom

Marketing

Elindult a Tippmix 2021-es nyári kampánya

A Szerencsejáték Zrt. legújabb közel 6 hetes kampánya a hazai élsportolók és szurkolók közösségének erejét helyezi középpontba.

Közzétéve:

Szerencsejáték Zrt.

A 360 fokos integrált marketing kampány június 1-től július 11-ig jelenik meg televízióban, közterületen, rádióban, nyomtatott sajtóban, online és közösségi média felületeken, amely PR, influencer, belső kommunikációs, trade marketing és rendezvény lábakkal egészül ki. A nagyszabású kampány célja, a Tippmix és Tippmixpro termékeink népszerűségének további növelése, a meglévő sportfogadói bázis aktivizálása, valamint a sportfogadási árbevétel növelése.

A kampány fő üzenete: összeköt minket a piros, a fehér és a zöld

Minden sportágban változnak a nevek és az arcok, de egy dolog állandó: mindig annak a csapatnak vagy versenyzőnek szurkolunk, akik a mi színeinkben lépnek pályára, mert nem csak a saját sikereikért küzdenek, hanem értünk is – ismerteti a Szerencsejáték Zrt.

Lehetünk profi vagy hobbi sportolók, kanapédrukkerek, a lényeg, hogy összetartozunk. Láthatatlan kötelék tart minket össze, ez pedig nem más, mint a piros, a fehér és a zöld motívuma. Mások egy csapatot látnak, mi pedig egy egész nemzetet, magunkat.

Kreatívkoncepció

„A nemzeti sport iránti rajongást, mint láthatatlan köteléket fogtuk meg” – meséli a werkfilmben Monori Bálint, a Lounge Design kreatív csoportvezetője. Erre építve a reklámfilm vizualitásában fontos szerepet kaptak a magyar labdarúgó-válogatottról készült 2016-os archív felvételek, amelyek felidézik az 5 évvel ezelőtti siker emlékeit, azt az önfeledt boldogságot, amelyet egyetlen magyar ember sem felejt el.

A Szerencsejáték Zrt. hosszú ideje elkötelezett partnere a magyar sportéletnek, legyen szó a hazai labdarúgó nemzeti tizenegyről, a Magyar Olimpiai vagy Paralimpiai Bizottságról.

A reklámfilmben hazánk 7 legismertebb élsportolója – Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid, Botka Endre, Illés Fanni, Keszthelyi-Nagy Rita, Varga Dénes, Lékai Máté – mellett Anger Zsolttal is együtt dolgoztak. Az ATL kampány központi elemeként az Európa-bajnokság mérkőzései alatt fut majd a 30 másodperces reklámfilm

– közölte a vállalat.

Az #Összetartozunk motívum óriás- és citylight plakátok, valamint digitális citylightok-on kel életre, emellett a digitális felületeken többek között Video Wallpaper megoldással – vagyis szponzorációba ágyazott videós rich media formátummal – látványos full screen rovattámogatással, sőt dinamikusan változó odds ajánló bannerekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

Kiemelt szerepet kap a Tippmixpro és a Szerencsejáték Zrt. minden közösségi média platformja. A kampány során rendhagyó módon jelennek meg élsportolóink, ezen felül „kanapé tutorial” formájában Tőrös Balázs és Dennis mutatják be az egyes szurkolói archetípusokat, valamint a 2 szotyi között címmel futó videósorozatban villáminterjúkat is láthatnak nézőink a reklámfilm szereplőivel.

További érdekesség, hogy az előkommunikáció részeként 1000 fő megkérdezésével gyorspaneles kutatást készítettek, amelyből megismerhetők a hazai szurkolók Európa-bajnoksággal kapcsolatos várakozásai, a várható fogadási attitűdök, valamint az is kiderült, hogy kit tartanak a leginkább esélyesnek a végső győzelemre.

A kampány belső kommunikációs ágaként egy nagyszabású, kifejezetten erre az alkalomra lefejlesztett weboldal segítségével, tippjáték formájában vonják be a vállalati munkatársakat, ahol a legjobbak értékes nyereményekkel és aláírt válogatott mezzel is emlékezetessé tehetik az újabb magyar Eb-részvételt.

A rendezvényes aktivitások között pedig most debütál a lottózó pop-up store, amellyel Budapesten az Erzsébet téren találkozhat mindenki, illetve Szegeden és Pécsett is készülnek meglepetésekkel.

Tovább olvasom