Kövess minket!

Marketing

Az MRSZ és DIMSZ közös sajtóközleményt adott ki

Az MRSZ és DIMSZ hiányolja az előzetes szakmai egyeztetést a reklámhordozók termékdíjának 3,5-szeres emelésére vonatkozó törvénymódosító javaslat kapcsán.

A szeptember 24-én benyújtásra került környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosító javaslata szerint a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85 Ft-ról 304 Ft-ra emelkedhet. Tavaly ugyanebben az időszakban szintén egy módosító javaslat került az Országgyűlés elnöke elé, amely szerint a reklámhordozók termékdíját 115 Ft-ra emelték volna. Az MRSZ és a DIMSZ már akkor is jelezte, hogy az indokolatlan mértékű emelés káros következményekkel jár.

A Magyar Reklámszövetség és a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség érti a kormány szándékát és elkötelezett a fenntartható reklám irányában. A két szervezet azonban kifogásolja az előzetes szakmai egyeztetés hiányát, a fokozatosságot, a környezet terhelésének csökkentésére irányuló alternatív módszerek megfontolását, amit akár a reklámozók a reklámok előállítóival végezhetnének. Ezért az MRSZ és DIMSZ együttesen felajánlotta a kormány számára a szakmai együttműködést azzal a céllal, hogy minden szempontnak és érintettnek elfogadható megoldás készüljön. Az MRSZ és a DIMSZ egyúttal a reklámhordozók ilyen mértékű termékdíj emelésének okairól is tájékoztatást kért az iparág számára – írják.

A reklámkiadványok 3,5-szeres termékdíj emelésének legfőbb vesztesei mindenképpen a fogyasztók, közülük is elsősorban az alacsonyabb jövedelműek lesznek. Az informatív kiadványok számának jelentős csökkenése vagy megszűnése tehát számos fogyasztói csoport számára hátrányos helyzetet teremt, a fogyasztók alulinformáltságához vezet akadályozva a tudatos vásárlói magatartást és egyértelműen áremelkedéshez vezet. Mindemellett negatív hatással lehet az ingyenes reklámújság készítőkre (előállítók, kézbesítők) is, akik elveszíthetik munkájukat.

Az MRSZ és a DIMSZ véleménye szerint a 3,5-szeres termékdíj emelés a direktmarketing tevékenységet folytató vállalatokat (nagyvállalatokat és kisvállalkozásokat egyaránt) és a magyar sajtótermékek egy részét indokolatlan többlet teherrel sújtja: Ágazati becslésekre alapozva akár 17,5 milliárd feletti plusz adó terhet is jelenthet – nem számítva a helyi iparűzési adó és az áfa mértékének jelentős növekedését is. Mindez finanszírozhatatlanná teszi a vásárlói tájékoztatásban fontos szerepet betöltő reklámeszközök – az ingyenes reklámújságok, szórólapok, DM levelek – fenntartását, amely jórészét az érintett piaci szereplők kénytelenek lesznek beépíteni a termékek árába, ezzel áremelkedést generálva nemcsak a napi fogyasztási cikkek tekintetében.

A tervezet elfogadásának legnagyobb vesztesei elsősorban az alacsonyabb jövedelmű fogyasztók lesznek.

Az ingyenes informatív reklámkiadványok a vásárlói tájékoztatási kultúránk szerves részeként még ma is kiemelt és igen fontos helyet töltenek be a fogyasztók életében. A tervezet elfogadásával a fogyasztók tájékoztatásának egyik leghasználtabb ingyenes vásárlói információs eszköze kerül veszélybe.

A digitális csatornákat nem vagy kevéssé használók és az idősebb korosztály – amely szinte egyáltalán nem érhető el online hirdetésekkel – vásárlói tájékoztatásában komoly szerepe van az úgynevezett címezetlen reklámkiadványoknak. A DIMSZ felmérése szerint a legfiatalabbak 80%-a is úgy nyilatkozott, hogy az egyéb csatornákon való tájékozódás mellett igényli és hasznosnak tartja ezeket a vásárlást és választást segítő kiadványokat is. A felmérés arra is rámutat, hogy akik szoktak címezetlen reklámkiadványokat kapni és igényt is tartanak ezekre, azok legfőképpen az üzletek élelmiszer akciói miatt tartják fontosnak az ilyen jellegű ajánlatokat (75%). Ugyanakkor a legidősebbek több mint 80%-a elsősorban ezekből az ingyenes reklámkiadványokból tájékozódik azokról az akciókról és árcsökkentésekről, amelyek a környező nagy- és kiskereskedelmi üzletek kínálatára vonatkoznak. A másik két fő indok, ami miatt hasznos számukra a kiadvány, a szezonális kedvezményekről (61%), valamint a nem élelmiszerhez kötött egyéb akciókról való informálódás lehetősége (59%). 35% esetében fontos a közeli szakemberek elérhetőségének megismerése (is), 16% pedig szükség esetére teszi el az ilyen jellegű kiadványokat.

A hazai élelmiszer- és más retail üzletláncok több milliárd forintot költenek ingyenes reklámújságok előállítására. A termékdíj ilyen mértékű emelése egyértelműen a reklámkiadványok számának csökkenését eredményezheti, hiszen az üzletláncok nem tudják tovább finanszírozni ezeket a kiadványokat, így azok jó része megszűnik vagy a plusz költségeket átterhelik a fogyasztókra.

A módosító tervezet ugyanakkor ellentmond a reklámipar versenyképességét fokozó szabályozási környezet megteremtésének is, melynek kiszámíthatatlansága az elmúlt években tovább fokozta a piaci bizonytalanságot – zárul a közlemény.

Marketing

A Positive Adamsky lett a Főtaxi és a Budapesti Taxi social media ügynöksége

Meghívásos tenderen választotta ki a Főtaxi és a Budapest Taxi a Positive Adamsky digital&social tagügynökségét a társaság social csatornáinak kezelésére.

Közzétéve:

A Stelius Befektető Zrt. mindkét taxis tagvállalata, a Főtaxi és a Budapest Taxi is a Positive Adamsky social tagügynökségének ügyfele lett a fiatalok felé nyitó kommunikációs stratégia részeként. A Budapest Airport, a Budapest Park és a MONYO Land hivatalos taxitársasága az új célcsoportok elérése mellett a sofőrök márka iránti lojalitását szeretné növelni.

“Cégünk 1913-as alapításával a legrégebbi budapesti taxitársaság; 108 éve szolgáljuk az utasok kényelmét, ebbe az élménybe a fiatalokat is szeretnénk bevonni. A fiatalokkal rezonáló hangnem és stílus kialakítása a social mediában alapfeltétel, ennek megvalósítására a Positive Adamsky kreativitásában láttuk a megoldást” mondta el Reich Ádám, a Főtaxi Zrt. vezérigazgatója.

Tovább olvasom

Marketing

Két magyar borlapot is díjazott a Wine Spectator

Két budapesti étterem, a Felix Kitchen & Bar, valamint a Winescape Budapest Borbár is szerepel az amerikai bormagazinnak a világ legizgalmasabb borlapjait felsoroló idei listáján.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Wine Spectator, a világ legbefolyásosabb, számonként hárommillió olvasót megszólító amerikai bormagazinja évtizedek óta minden esztendőben közzéteszi Restaurant Award listáját, amelyben a Michelin-csillagokhoz hasonlóan három kategóriában díjazza a világ legizgalmasabb borlapjait, egy (Award of Excellence), kettő (Best of Award of Excellence), illetve három (Grand Award) poharat adományozva – közölte a két budapesti étterem az MTI-hez szerdán eljuttatott közös sajtóközleményükben.

Mint hangsúlyozták,

a Wine Spectator listájára most először került fel két magyar étterem is.

A Felix Kitchen & Bar egyetlen magyar étteremként idén már másodszor kapta meg az egypoharas elismerést. Az étterem borprogramját vezető Czinki Tamás – aki Magyarországon egyedüliként érte el a Master Sommelier titulust – külföldi tapasztalatait hasznosítva állította össze a csaknem 500 tételes borlapot, különös hangsúlyt fektetve a nemzetközi szelekcióra – áll a közleményben.

Tájékoztatásuk szerint a Felix borlapján fókuszban vannak a klasszikus bortermelő régiók: Champagne, Burgundia, Piemont, ahol a legnagyobb nevek mellett az általuk felfedezett termelők is hangsúlyt kapnak, de az újvilági borok, például az Egyesült Államok vagy Ausztrália ikonikus borászatai is feltűnnek a kínálatban.

A másik díjazott étterem a Winescape Budapest, amelyet a Borigo bormagazin stábja üzemeltet. A Winescape a járvány miatt mindössze pár hónapja tudott kinyitni, ezért is tartják nagy eredménynek a Wine Spectator díját.

A bormagazin szakértői csapata elsősorban a magyar borokra fókuszál, de emellett egy izgalmas, olasz és spanyol borokból álló listát is összerakott: a teljes borlap több mint 400 borból áll, a bár pincéjében pedig 3000 palack várja a vendégeket.

Bányai Gábor Botond tulajdonos, a Borigo főszerkesztője munkáját Bálint László (nemzetközi borakadémikus, WSET oktató, portfolió tanácsadó) és Vörös Attila (WSET oktató, head sommelier) segíti.

Tovább olvasom

Marketing

Red Dot díjat kapott a 360 Design Budapest kiállítása

Brands & Communication Design kategóriában nyerte el a nemzetközi dizájn legrangosabb elismerésének számító Red Dot díjat a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által megvalósított 360 Design Budapest kiállítás, amelyet több más elismeréssel is jutalmaztak.

Közzétéve:

Borítókép: Érdeklődők a 360 Design Budapest elnevezésű programsorozat kiállításán 2020. október 8-án, fotó: MTI/Bruzák Noémi

Az MDDÜ szerdai közlése szerint a 2021-es Red Dot 24 tagú nemzetközi zsűrijét lenyűgözte a Brands & Communication Design kategóriában benyújtott pályázatok magas minősége, köztük a kiemelkedő 360 Design Budapest kiállítás.

A bírálóbizottság olyan nemzetközi, többek között német, finn, holland, osztrák, svájci, szingapúri, dél-koreai és amerikai dizájnipari szakemberekből áll, akiknek számottevő része ismert egyetemi professzor, neves tervező, digitálismarketing-szakértő vagy vállalkozó.

A tájékoztató emlékeztet arra, hogy a 2020-as kiállítás immár az ötödik nemzetközi elismerést kapta:

a Red Dot díj mellett az A’ Design Award & Competition nemzetközi dizájnverseny két kategóriájában is – Event & Happening Design és Interior Space & Exhibition Design – bronz díjat vihetett haza. A 11. Global Eventex Awards versenyen Virtual Expo kategóriában pedig arany, míg Art Event kategóriában bronz helyezést ért el.

Mint írják, idén október 4. és 10. között a Bálnában valósul meg a második 360 Design Budapest kiállítás, amely új koncepcióval, új tervezőkkel még egyedülállóbb módon mutatja be a dizájn sokszínű világát. A rendezvény célja továbbra is a formabontó, innovatív, fenntartható irányok bemutatása a dizájntudatos közönség számára.

Tovább olvasom