Kövess minket!

Marketing

A Rollin Technologies nyerte a negyedik MVM EDISON startupversenyt

2020. május 28-án rendezték meg az MVM EDISON 2020 Demo Dayt, azaz az ez évi MVM EDISON startupverseny döntőjét, melyet a rollertöltő állomások fejlesztésével és kivitelezésével foglalkozó Rollin Technologies nyert. (X)

Rendhagyó keretek között osztották ki a díjakat az idei MVM EEDISON Demo Dayen, a zsűritagok futurisztikus, plexilapokkal elválasztott térben foglaltak helyet, a versenyzők pedig webkamerán keresztül mutatták be üzleti tervüket három-három percben.

A hattagú szakmai zsűri a rollertöltő állomások fejlesztésével foglalkozó Rollin Technologiesnak ítélte oda az első díjat, második lett a virtuális malacperselyt fejlesztő PiggyBanx, míg a harmadik helyezést a Solar DAO blockchainalapú napenergia-befektetési platform érte el. Az első helyezett három-, a második két-, a harmadik pedig egymillió forinttal gazdagodott. Az összes dobogós nyert továbbá egy csoportos belépőt a lisszaboni WebSummit 2020 rendezvényre, illetve egy egyéves LinkedIn prémium előfizetést és az esélyt egy akár 50 millió forint értékű magvető befektetésre a Smart Future Lab Zrt. jóvoltából, aminek elnyerésére a továbbiakban nyílik lehetőségük.

A döntést Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója, Bertalan Zsolt, a vállalat csoportszintű technológiai innovációs igazgatója, Márton István, a Smart Future Lab vezérigazgatója, Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary country managere, Mikesy Álmos, a Hiventures vezérigazgató-helyettese, valamint Kölkedi Krisztián, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főosztályvezetője hozta meg.

A döntéshozás során nemcsak a Demo Dayen bemutatott prezentációkat díjazták, hanem az azt megelőző többhetes tréningen nyújtott teljesítményt és az ott elért fejlődést is. A tréning alatt a csapatok olyan készségszintű oktatásban részesültek, illetve olyan üzleti, kommunikációs ismereteket sajátíthattak el, amelyek segítséget nyújtottak az ötleteik továbbfejlesztésében, a kezdeti hibák kijavításában. A legígéretesebb ötleteket az MVM Csoport inkubátorcége, a Smart Future Lab segíti, hogy azok befektetésre érett, „startup-ready” termékekké, szolgáltatássá nőhessék ki magukat.

A versenyzők az online képzéssel kapcsolatban elmondták, hogy több szempontból is nagyon hasznosnak találták az alkalmakat, a hangulatot összességében pozitívnak értékelték, ám több résztvevő is kiemelte, hogy hiányolta a személyes kapcsolatot a többi csapattal, amire sajnos a pandémiás helyzet miatt biztonsági okokból nem volt lehetőség. A csapatok ennek ellenére is professzionálisnak, hatékonynak és jól szervezettnek írták le az oktatási és konzultációs folyamatot.

A nyertes pályázatok

A Rollin Technologies vezeték nélküli indukciós töltők fejlesztését és forgalmazását szeretné megoldani, ami elsősorban a bérelhető rolleres szolgáltatást nyújtó cégeknek jelenthet majd segítséget. A rendszer jól illeszkedik a smart city tervekbe, és a járványügyi helyzetre reagálva a fejlesztők fertőtlenítőrendszerrel is szeretnék ellátni, hiszen erre várhatóan a jövőben is lesz igény. Az automata töltő egyben rollertárolóként is funkcionálna, amire azért is nagy szükség van, mert a bérelhető rollereket a felhasználók gyakran nem tudják hova elhelyezni, így az út szélén eldobva kötnek ki. Egyes rollerek élettartama ebből adódóan mindössze 28 nap. A rollerek töltése ráadásul nagyon költséges, mivel a töltőállomásra való szállításukat teherautóval kell megoldani.

A PiggyBanx egy mobilos alkalmazással használható virtuális malacpersely, melynek fő ereje a gamificationben és az edukációban rejlik. A szolgáltatással főként a 12 év feletti gyermekeket és fiatalokat szeretnék megcélozni az alapítók, így nagy gondot fordítottak a grafikai megoldásokra és a szülői felügyeletre is. Az alkalmazás célja, hogy játékos módszereken keresztül tanítsa meg a fiatalokat a takarékosságra, és egyúttal növelje tudatosságukat is az energiatakarékosság, illetve a zöldmegoldások terén.

A Solar DAO a közösségi napelemvásárlás kiépítését célozza egy olyan befektetési platform létrehozásával, amelyen keresztül az egyes felhasználók akár egészen kis összegekkel is segíthetik a napelemparkok kialakítását, direkt befektetés formájában. A platform lehetőséget adna edukációra és közösségi döntéshozatalra is azáltal, hogy a befektetők dönthetnének a pluszenergia sorsáról. Az ügyfélkör elsősorban háztartásokból formálódó energiaközösségekből és energiaszolgáltatókból állna.

A döntő további résztvevőinek ötletei

A döntő további résztvevői – bár helyezést ezúttal nem értek el – értékes könyvnyereményben részesültek, illetve rendkívül sok tapasztalattal gazdagodhattak, aminek segítségével tovább dolgozhatnak projektjeik megvalósításán.

Az AiVenture egy Amanda nevű virtuális recepciós tervét dolgozta ki, mely képes beszédfelismerésre, Messenger-alapú chates kommunikációra, élő interakcióra, gördülékennyé téve ezáltal az ügyfelekkel, vendégekkel való kommunikációt a hotelekben és irodaházakban. Az Amanda tehát tulajdonképpen egy komplex virtuális asszisztens, mely rendelkezik vizuális megjelenítéssel is. A már létező megoldásoktól abban különbözik, hogy minden platformon képes kommunikálni, így például telefonhívásokra is tud válaszolni, illetve érintőképernyős kioszk formájában egy nő 3D-s modelljeként is találkozhatnának vele az ügyfelek.

A MyEnerGIS célja, hogy kapcsolatot teremtsen a döntéshozók, a lakosság és a napelemtelepek között. A startup egy komplex térinformatikai rendszer segítségével köti össze a végfelhasználókat a kivitelezőkkel több különböző technológia bevonásával. A potenciális napelemvásárlók az eszköz segítségével kiszámíthatják, mennyibe fog kerülni a teljes telepítési folyamat, az eszközök, és milyen hosszú lesz a megtérülési időszak. A vásárló saját házának 3D-s modelljével együtt kész dokumentációt küldhet a szolgáltatóknak, ami alapján megegyezhetnek a pontos árban, vagy akár meg is kezdődhet a tervezés.

Walk’2’Watt olyan telefontokot fejleszt, mely a felhasználók mozgási energiáját tárolja egy akkumulátorban, biztosítva ezáltal, hogy a telefon vészhelyzet esetén bármikor feltölthető legyen. A Walk’2’Watt tokkal kapcsolatban azt is fontos megjegyezni, hogy zöldenergiát termel, és nem igényel odafigyelést. Az eszköz normál mennyiségű sétával a telefonos akkumulátorok körülbelül 20 százalékos feltöltéséhez elegendő energiát termel a tokból kilógó kis, hajlékony műanyag szálak által.

A Project Heline egy olyan demokratizált energiaplatform kialakításán dolgozik, melynek felhasználói megújuló energiaforrásokból származó energiatöbblettel kereskedhetnek. Az ötlet abból indul ki, hogy a nagyvárosokban, lakásokban lakó emberek nem tudnak maguknak megújuló energián alapuló rendszert kiépíteni, míg a vidéki lakóházak napelemeikkel általában többletet termelnek. A Project Heline a keresletet és a kínálatot egy ingyenes online platformmal kötné össze, ahol a felhasználóknak csak a tranzakciók után kell fizetniük.

Marketing

Újra magyar kézbe kerül a Boci

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől, amely a Szerencsi Édesipari Vállalattal együtt vette meg a márkákat a privatizáció során, 1991-ben.

Közzétéve:

A két vállalat keddi közleménye szerint az ellátás folytonosságának biztosítására egy átmeneti időszakban a Nestlé gyártja majd tovább a termékeket, ezzel is garantálva, hogy a fogyasztók folyamatosan megvásárolhassák a csokoládékat. A tranzakció 2024. május 22-én zárul.

Mészáros Tamás, a Cerbona vezérigazgatója jelezte:

a 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat biztosítja a csaknem 100 éves múltra visszatekintő márkák további növekedését.

Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezetője kifejtette: a Boci értékesítése lehetővé teszi a Nestlé Hungária édesség üzletága számára, hogy olyan erősségeire összpontosítson, mint a KitKat és a Balaton.

A Nestlé több mint 30 éve van jelen Magyarországon, jelenleg a legnagyobb svájci befektető és munkáltató. Három gyárában, Szerencsen, Diósgyőrön és Bükön, illetve budapesti központjában több mint 2800 embert foglalkoztat. A cég a 2024. februárban bejelentett büki beruházásával együtt már 382 milliárd forintot meghaladó értékben fektetett be Magyarországon. A Nestlé Hungária beszállítóinak többsége magyar vállalkozás, amelyek évente összesen 54 milliárd forint értékben adnak el termékeket és szolgáltatásokat a Nestlé globális hálózatának.

A Cerbona több mint négy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a magyar élelmiszeriparban. A kezdetben malomipari vállalat müzliszeletek és müzlik gyártására specializálódott, illetve egyéb gabona alapú élelmiszereket gyárt, gyárában több mint 150 munkavállaló dolgozik.

Tovább olvasom

Marketing

Megújul a Magyar Marketing Szövetség képzési rendszere

Május elején indulnak az SMP Marketing Masters kurzusai.

Közzétéve:

A Magyar Marketing Szövetség logója, forrás: MMSZ

Megújítja képzési rendszerét a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) – közölte szerdán a szakmai szervezet. Azt ígérve, hogy szakmai partnerével, az SMP Magyarországgal közösen elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat, amelyek sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül. Az MMSZ megújuló edukációs kínálatának első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok, amelyeket a hazai marketinges és kommunikációs szakma elismert vállalati szakemberi tartanak.

„Az MMSZ első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing reputációját is egyre magasabb szintre helyezze, ennek érdekében kiemelten fontos a szakma identitásának erősítése is, hiszen erre alapozva lehet a marketinget a legmagasabb szinten képviselni, illetve művelni. Mindehhez korszerű marketinges és kommunikációs ismeretekre, valamint holisztikus üzleti és menedzsment tudásra egyaránt szükség van” – vallja Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, hozzátéve, hogy ebben a gyorsan változó világban a tudás folyamatos frissítésére, fejlesztésére van szükség, ezért az SMP Magyarország és az MMSZ, mint a European Marketing Confederation (EMC) tagszervezetei, elkötelezettek az európai Continuous Development Programban (CDP) való aktív részvétel iránt.  E célkitűzés támogatása érdekében az MMSZ 2024-ben megújítja és bővíti képzési rendszerét: a cél az, hogy a kínált személyes és online kurzusain keresztül a szervezet hatékonyan támogassa a junior és senior szakemberek szakmai fejlődését, hogy készségeiket és tudásukat magas szinten fejleszthessék, valamint lépést tarthassanak a folyamatosan változó trendekkel. A CDP képzési program három elemből áll:

  • SMP Masters – minden évben elérhető, magyar nyelvű, személyes jelenlétű kurzusok,
  • SMP Mastersnet – 2024 őszétől induló, az ősztől nyárig tartó szemeszterben folyamatosan elérhető magyar nyelvű online kurzusok,
  • SMP Mastermind – folyamatosan elérhető, perszonalizált magyar vagy angol nyelvű, gyakorlatorientált, európai szinten minősített szakemberek közreműködésével tartott worskshopok.

A program első elemei a május elején induló SMP Marketing Masters kurzusok. A magyar nyelvű, személyes képzések célja, hogy a marketing területén megkerülhetetlen, naprakész, stratégiai, kreatív, digitális, technológiai folyamatokat, lehetőségeket, trendeket, valamint megoldásokat egy átfogó képzéssorozat keretében ismerjék meg és sajátítsák el a résztvevők. Az SMP Marketing Masters komplex programsorozat összesen öt, egyenként kétnapos tematikus kurzusból áll, amelyeken külön-külön, de akár egyben is részt lehet venni. A képzési program a márkaépítés és menedzsment, a kreatív és technológiai marketing, a digitális stratégiák és marketingtaktikák, a social media és content marketing, valamint a kampánymenedzsment és értékesítés területét öleli fel, és azon többek között olyan elismert hazai és nemzetközi piacon is tapasztalattal bíró vállalati szakemberek oktatnak majd, mind például Balogh Tímea (Telekom), Kovács András Péter (Yettel), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Metykó Tibor (Euronics)Mondovics Péter (Mastercard), Spiegel György (Borsodi) vagy például Tóth András (Microsoft). A teljes programban való részvétel esetén Senior Marketing Professional diploma szerezhető, sőt ezenfelül, a képzéshez kapcsolódva, az oktatókkal való személyes networkinglehetőség és akár mentoringprogram is elérhetővé válik. 

A Magyar Marketing Szövetség és az SMP Magyarország által kínált, megújult képzési rendszer folyamatosan biztosítja a tanulás lehetőségét, segíti a sikeres karrierépítést és formálja a jövő szakembereinek alapvető stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai készségeit. A képzések sikeres elvégzése egyedülálló módon szakmai minősítést is jelent a 2024 őszén induló SMP licencprogram keretén belül, amelyhez pályázat útján lehet majd csatlakozni 2024 októberétől. „Hisszük, hogy a felkészült szakemberek eredményes munkája értékteremtő módon járul hozzá a vállalatok, vállalkozások üzleti eredményességéhez, és ezáltal a marketingszakma még elismertebbé, megbecsültebbé válik!” – hangsúlyozza Hinora Ferenc, a megújult képzési programot nyújtó MMSZ elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Versenyfelügyeleti eljárás indul a Temu online piactérrel szemben

Valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

Közzétéve:

Versenyfelügyeleti eljárást indít a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Temu online piactér európai működtetőjével, a Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szemben tanúsított tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.

Felidézik, hogy a GVH 2024. február 27-én közölte, számos bejelentés alapján több eljárás is folyamatban van a kínai Temu online piactér kereskedelmi gyakorlatával szemben.

Kiemelték, a rendelkezésre álló információk, adatok alapján

az Írországban bejegyzett Whaleco Technology Limited az általa üzemeltetett honlapon és a Temu mobilalkalmazáson keresztül valószínűsíthetően olyan árfeltüntetési és akciótartási gyakorlatot folytat, amely alkalmas lehet a fogyasztók megtévesztésére.

A vállalkozás az általa értékesített termékek esetében „akár 95 százalék” (vagy magasabb) mértékű kedvezményeket kommunikál bizonyos termékkategóriákra, azonban ilyen mértékű kedvezmény a kategóriára történő kattintással nem lelhető fel a találatok között – írják a közleményben.
Részletezik, a GVH észlelte továbbá, hogy a vállalkozás a honlapon, illetve a mobilalkalmazáson elérhető termékekre vonatkozó akciós ajánlataival összefüggésben a teljes vásárlási folyamat alatt a termékek elérhetőségére vonatkozó sürgető jellegű tájékoztatásokat tesz közzé, például:

  • „már csak 4 maradt”,
  • „majdnem elfogyott”,
  • „megvásárolva 1 perccel ezelőtt”,
  • „Siessen! Több, mint x személy helyezte a kosarába ezt terméket”,
  • „Keresett! x eladva az utolsó 24 órában”,
  • A közelmúltban x-en értékelték 5 csillaggal”.

Ezek az üzenetek tartalmuk és vizuális megjelenítésük révén összhatásukban valószínűsíthetően alkalmasak arra, hogy a fogyasztókat sürgessék, illetve pszichés nyomásgyakorlás alá helyezzék a termék megvásárlására vonatkozó döntésük meghozatalában – tették hozzá.

A GVH észlelte azt is, hogy a honlapon a „Temuról” szóló linken közzétett és vallott értékek között a „Társadalmilag felelősségteljes – Jót tenni a világgal” kijelentés szerepeltetésével valószínűsíthetően megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytat a termékek lényeges jellemzőivel kapcsolatban, különösen a termékek környezeti hatásai szempontjából.

Továbbá a GVH azt is valószínűsíti,

a vállalkozás az általa népszerűsített, és forgalmazott termékek esetében azt a hamis benyomást kelti, hogy a termékek jogszerűen értékesíthetők, holott nem rendelkeznek „CE” megfelelőségi jelöléssel

– olvasható a közleményben.

Mindezek alapján a Gazdasági Versenyhivatal a Temu online piacteret működtető Whaleco Technology Limiteddel szemben a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást indít.

Felhívták a figyelmet, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. A vizsgálat lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A versenyfelügyeleti eljárásban kiszabható maximális bírság az érintett vállalkozás nemzetközi csoportszintű éves árbevételének a 13 százaléka lehet.

A GVH észlelte azt is, hogy a Temu a különböző közösségi médiumokban nagy követőtáborral rendelkező magyar influenszerekkel is népszerűsíti a termékeit.

Ezzel kapcsolatban a nemzeti versenyhatóság – összhangban a 2022 novemberében közzétett, influenszereknek szóló útmutatójával – fokozottan felhívja az érintett véleményvezérek figyelmét a reklámozással kapcsolatos szabályok betartására, illetve ennek elmaradása esetén a lehetséges jogkövetkezményekre.

A GVH elnöke felszólító levéllel élt a Temu termékeit is népszerűsítő egyik hazai influenszer felé, hogy hozza összhangba hirdetési tevékenységét a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel

– tájékoztatott a GVH.

Hangsúlyozták, a GVH kiemelt figyelmet fordít a jelentős számú fogyasztó és vállalkozás érdekeit és piaci helyzetét befolyásoló, nagy technológiai vállalkozások és online platformok piaci magatartásainak vizsgálatára. A GVH az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságokat fizetett Magyarországon.

Kitértek arra, hogy a magyar versenyhatóság 2023 februárjában fejezte be vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-sel szemben, tavaly november végén pedig lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során a magyar versenyhatóság globális hatású eredményeket ért el.

Tovább olvasom