Kövess minket!

Marketing

A reklám jó, a reklám fontos

Az MRSZ és a PwC azt vizsgálta, milyen hatással van a reklám a gazdaságra és a társadalomra. Azon túl, hogy 10 forint addicionális reklámbefektetés 47 forinttal bővíti a gazdaság teljesítményét, nem elhanyagolható az árleszorító és az innovációs hatás sem. Emellett bizonyos társadalmi kérdések is így kerülhettek a fogyasztók látókörébe – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A múlt héten látott napvilágot a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a PwC kutatásának első részlete, benne a fő számmal: 10 forint reklámbefektetés 47 forint pluszt jelent a gazdaság számára. Ez azt jelenti, hogy a 2012-re becsült net-net 174 milliárd forintnyi reklámköltés 820 milliárd forintot generált a magyar gazdaságban. Most további részleteket árultak el. Mint Urbán Zsolt, az MRSZ elnöke és Hivatal Péter, a projekt vezetője elmondta: a reklám 3 százalékkal emelte a magyar GDP-t, és eközben közvetlenül – a piackutatással együtt – 13 ezer embernek ad munkát, közvetetten pedig több mint 50 ezer ember munkáját érinti (és ebben az ügyféloldali marketingesek még nincsenek is benne).

Urbán Zsolt kiemelte: a magyar projekt Európa-szerte különlegesnek számít, mivel hasonló átfogó felmérés csak a briteknél készült, az ottani reklámszövetség megbízásából, a Deloitte mgevalósításában. Az a kutatás volt tulajdonképpen a minta, de mint később Sere Péter (PwC) elmondta, számos nemzetközi példát és trendet tekintettek át. Egyébként a brit kutatás szerint 1 fontnyi reklámbefektetés 6 fontot “teremtett” a gazdaságban.

Az MRSZ több okból is azt gondolta, hogy szükség lenne egy hasonló kutatásra a magyar piacon: egyfelől az iparág elismertségének növelésének érdekében, másfelől a piacot érintő egyéb történések (pl. reklámadó-polémia) miatt. Hivatal Péter szerint a nehéz piaci helyzet miatt “duplán” nagy eredmény, hogy annyi cég állt a kutatás mögé támogatóként, jelezve az összefogást.

Urbán Zsolt elmondta: a magyar piacot az árkommunikáció uralja, de ez a kutatás megmutatta, hogy ha nem az árak lenyomására fókuszálnak a cégek, hanem a reklámba, a márkakommunikációba invesztálnak, az olyan pozitív hatásokkal jár, ami növeli a fogyasztást, tehát végső soron üzleti eredményekben is megmutatkozik. Azt kívánták a piac felé kommunikálni, hogy a reklám nem puszta költség, és befektetésorientált szemlélettel nő a forgalom és a profit is nőni fog. A kutatás szerint szoros (90 százalékos) összefüggés mutatkozik a reklám és a fogyasztói bizalom között, miközben a reklám és a vásárlási hajlandóság közötti összefüggés 89 százalékos.

Az MRSZ elnöke hozzátette: folyton túlélési stratégiákról esik szó, de ez nem válság, hanem egy megváltozott piaci helyzet. Nem biztos azonban, hogy mindennek a csökkentése a megfelelő reakció. Jobb megoldás lehet a technológia, az innováció fejlesztése. Elmondta: a reklám társadalmi előnyökkel is jár, ilyen az innováció, a verseny, a legtöbb esetben árcsökkenés, a fontos ügyek előtérbe kerülése. A reklám aktívan befolyásolja a fogyasztói preferenciákat, érzelmeket, bizalmat, értékítéletet. Ennek révén hozzájárul a gazdaság újraindításához. Urbán Zsolt szerint a mikrohatások legalább olyan fontosak, mint hogy hány forintból hány forint lesz.

Sere Péter ismertette a PwC által alkalmazott módszertant, hangsúlyozva eközben, hogy a reklámhatás ilyen részletezettségű kutatása egyfajta piaci igényességet jelez, hiszen az iparág tudni akarja, miyen hatással van a gazdaságra.

 

A részletes tanulmány elérhető alább kapcsolt dokumentumként.

Marketing

Többmilliárdos bevételtől esik el a főváros a reklámtenderügy miatt

A fővárosi tömegközlekedés költségvetésében 2022 végéig közel 3,5 milliárd forint bevételkiesést okoz az úgynevezett reklámtenderügy a baloldali fővárosi vezetés miatt. Karácsony Gergely ugyanis három éve megakadályozta a BKV-reklámtender egyik jelentkezőjének győzelmét. A francia hátterű vállalat viszont a koronavírus-járvány idején már nem tartotta az eredeti ajánlatát, később pedig már hiába próbálta meg a városvezetés aláírni a szerződést, a JCDecaux kihátrált az üzletből.

Közzétéve:

Villamoson elhelyezett reklámok és egy villamosmegállóban közterületi plakátok, fotó: MTVA/MTI/Róka László

– Sajnos nem egyszer és nem kétszer hívtuk fel Karácsony Gergely figyelmét az elmúlt években arra, hogy a jogszerűtlenül elkaszált reklámtenderrel súlyos veszteségeket okozott a fővárosnak – hangsúlyozta a Magyar Nemzet megkeresésére Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

A Világgazdaság által megismert adatokból ugyanis kiderült: 2022 végéig összesen közel 3,5 milliárd forint kiesést okoz a fővárosi tömegközlekedés költségvetésében az úgynevezett reklámtenderügy.

A főváros baloldali többsége 2019 végén akadályozta meg, hogy a JCDecaux nevű francia cég követelményeknek megfelelő ajánlata nyerjen a BKV hirdetési közbeszerzésén.

Karácsony Gergely kezdeményezésére ezzel elmeszelték a fővárosi közlekedési vállalat reklámfelületeinek négy évre szóló bérbeadását.

Az eset miatt a BKV még 120 millió forintos bírságot is kapott. A főváros ugyan egy év után vissza akart táncolni az üzletbe, vagyis mégis tető alá hozta volna a koncessziót. Az érvényes ajánlatot benyújtó cég a világjárvány okozta válságra hivatkozva azonban visszalépett. A Világgazdaság szerint ennek eredményeként összességében több milliárd forinttól esik el a budapesti tömegközlekedés.

A reklámtendert egyébként még a korábbi,  Tarlós István-féle városvezetés írta alá, az eredményhirdetés azonban az önkormányzati választások utánra csúszott át.

A JCDecaux azonban hiába indult kedvező ajánlattal a tenderen (havi 142 millió forintos bérleti díjat ígérve, ami éves szinten 1,7 milliárd forint), amelyet a BKV járműágazatához, illetve a tömegközlekedési infrastruktúrához tartozó reklámfelületek hasznosítási jogáért írtak ki.

Sajtóhírek akkoriban kiemelték azt is, hogy a francia cég ajánlata nemcsak érvényes volt, hanem a bírálat során kifejezetten magas pontszámot is kapott, de ez is kevésnek bizonyult. Karácsonyék az elutasító döntésükkel azt is megakadályozták, hogy a fővárosi cégek egy évnél hosszabb időre kössenek szerződést a reklámfelületeik hasznosítására.

A BKV ugyanis négy plusz négy évre kötött volna szerződést, de ezek után képtelen volt teljesíteni a koncessziós eljárást.

Wintermantel Zsolt most a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: már nem tud másra gondolni, mint hogy a főpolgármester szándékosan okozott kárt a budapestieknek, hiszen évek teltek el, és nem írt ki újabb eljárást a BKV reklámfelületeinek értékesítésére.

A főpolgármester tehetetlensége mostanra 3,5 milliárd forint veszteséget okozott Budapestnek, ebből a pénzből pedig több mint harminc új, saját buszt is vásárolhatott volna a BKV, vagy négy új CAF-villamost, és nem kellene bezárnia a fogaskerekűt, vagy éppen kivilágíthatná az ünnepekre Budapestet

– emelte ki a frakcióvezető. Hozzátette: arról ne is beszéljünk, hogy esély sem lenne azokra a csődközeli állapotokra, amelyekkel Karácsony folyamatosan fenyegetőzik, hacsak nem éppen az a főpolgármester célja, hogy a jövőre kezdődő önkormányzati választási kampány idejére szándékosan csődbe vigye a fővárost.

Tovább olvasom

Marketing

A televíziós hirdetéseket elemezte az NMHH

Idén az első félévben 78 televízió műsorában 2823 új reklámszpotot regisztrált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH); az érintett hirdetéseket összesen 4 millió alkalommal ismételték – közölte NMHH csütörtökön.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelték, hogy az év első hat hónapjában a legtöbb, 556 új reklámfilm márciusban került adásba, a “legfrekventáltabb” dátumnak pedig a február 1-je bizonyult 125 szpottal. A kisfilmek több mint 35 százaléka hétfőn jelent meg.

Az új reklámfilmek első adásba szerkesztésének időpontjául a hirdetők a hajnali órákat, ezeken belül is a 2-8 óra közötti periódust szemelték ki több mint 80 százalékban. A nézettség szempontjából kiemelt fontosságú, “főműsoridős”, 18-22 óra közötti intervallum mindössze szűk nyolc százaléknyi részesedést tudhatott magáénak – fejtették ki.

A legtöbb premierreklámfilm, 38 százalék a mintában szereplő 24 általános szórakoztató csatorna műsorán került adásba.

A legerősebbnek az országos kereskedelmi televíziók – a TV2 és az RTL bizonyultak 36,6 százalékkal, de kiemelkedett az ATV és a Hír TV 20,6 százalékkal is.

A hatóság összegzése szerint a hirdetések hosszát tekintve a 20 másodperces szpotok számítottak a legnépszerűbbnek, míg a fél év átlagos premierreklámjának hossza 21,5 másodperc volt. Az elemzésben ugyanakkor előfordult 720 másodperces klip is. Látványosan visszaszorultak az élőszereplős reklámfilmek: arányuk a 2016-os 39 százalékról 2022-ben 15 százalékra mérséklődött, miközben a számítógépes animációt, grafikát használó hirdetések meghaladták a 82 százalékot.

A reklámfilmek 60 százalékában szolgáltatásokat, mintegy 40  százalékában termékeket népszerűsítettek. Az új hirdetések legnagyobb halmazát a kereskedelmi szektor mellett a gyógyhatású készítmények fedték le.

A hirdetők ajánlataik többségével, csaknem 84 százalékával a lehető legszélesebb közönséget, a vegyes felnőtt kategóriát igyekeztek megszólítani, a kiskorúaknak szóló hirdetések mindössze a reklámfilmek 2,8 százalékát adták.

Az új reklámszpotokban leggyakrabban az évente többször is igénybe vehető szolgáltatások, valamint az ezer és tízezer forint közötti termékek hirdetései szerepeltek.

Az NMHH 2011 közepén hazánkban egyedülálló reklámadatbázist hozott létre; csaknem száz szempont alapján elemzi a legnézettebb televíziókban első alkalommal közreadott reklámokat.

Ennek célja elsősorban a törvénysértő hirdetések kiszűrése a média- és a reklámtörvény alapján, de kiemelt figyelmet fordítanak a szpotok legkülönfélébb tartalmi jellemzőinek vizsgálatára is, így például a kiskorúak védelmére – idézték fel a közleményben.

Tovább olvasom

Marketing

A 4iG Nyrt. lett a Crealive Reklámügynökség Kft. tulajdonosa

Egyben a cég leányvállalatainak 75 százalékos közvetett tulajdonát is megszerezte – közölte a 4iG Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Közzétéve:

Kedden lezárult az október 5-én kötött adásvételi szerződés, amely alapján a 4iG megszerezte a CREALIVE Reklámügynökség Kft. és leányvállalatai, azaz a Honeycomb Hungary Kft. és Honeycomb Central Europe Kft. 75 százalékos üzletrészét.

A 4iG Nyrt. még októberben közölte az MTI-vel, hogy adásvételi megállapodást kötött a Honeycomb Hungary és Central Europe vállalatcsoport 75 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról, és az akvizíció versenyjogi eljárást követően zárul le.

A Honeycomb Hungary & Central Europe vállalatcsoport 2018 óta működik, fő tevékenysége a lineáris és non-lineáris televíziós partnerek részére végzett reklám minőség-ellenőrzés, transzkódolás (sugárzási formátumba átalakítás), archiválás és a televíziós kijátszási pontok felé továbbítás.

A 4iG a BÉT-en bejegyzett informatikai és szoftverszolgáltató, részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek. A társaság részvényei kedden délután 0,14 százalékkal 730 forintra erősödtek. A papír árfolyama az elmúlt egy évben 625 forint minimumot és 968 forint maximumot ért el.

Tovább olvasom