Kövess minket!

Marketing

A Lexus LC az év kupéja

A világ vezető prémium hibrid gyártójaként ismert Lexus vadonatúj szupersportkupéja, az LC szerezte meg a legjobb kupé címét a 2018-as Brit Év Autója szavazáson.

Az Egyesült Királyság legtapasztaltabb és legismertebb autós újságíróiból álló zsűri egységes döntést hozott az Lexus LC-vel kapcsolatban, mondván: „ez volt a 2017-es év legmutatósabb autója”, amire „gyönyörűség ránézni, és remek érzés vezetni”.

Volt, aki így összegezte a véleményét: „Miért vásárol az ember egy kupét? Azért, hogy kitűnjön a tömegből, hogy eltérjen a megszokott dolgoktól. A Lexus LC ezt magabiztosan hozza. Ráadásul mindehhez még lenyűgöző technológia és megbízhatóság is társul.”

„Az LC az egyik kulcsmodellünk, hiszen mint a dizájn, mind pedig a mérnöki munka és a teljesítmény tekintetében látványosan képviseli a Lexus új, izgalmas irányvonalát – ezért is nagy jelentőségű számunkra, hogy ezeket az értékeket a Brit Év Autója zsűrije is elismerte. Ez az autó is része a Lexus teljesen megújuló modellpalettájának, vagyis annak a programnak, aminek keretében az elmúlt hónapokban megjelent az új LS szedán zászlóshajó, az áttervezett IS és CT, valamint az új NX is. Ezek az új modellek egyre vonzóbbá teszik márkánkat a vásárlók szemében, és új vevőket szereznek a Lexusnak.” – fogalmaz Ewan Shepherd, a Lexus brit igazgatója.

A tavaly nyáron bemutatott LC a Lexus új kupé-zászlóshajója, amelyben testet öltenek a vállalat legújabb fejlesztései a dizájn, a tervezés és a technológia terén. Az autóhoz kétféle hajtás is rendelhető: az LC 500h változatot a Lexus új Multi Stage Hybrid System rendszere hajtja egy V6-os benzinmotor és egy elektromotor együttes erejével, míg az LC 500 modellben egy 471 lóerős V8-as szívómotor dübörög, amihez a világ első tízfokozatú Direct Shift automata sebességváltója csatlakozik.

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary új nagyköveteit

Az ország legszeretnivalóbb, legizgalmasabb kezdeményezéseit és vállalkozásait díjazzák.

Közzétéve:

Borítókép: a Highlight of Hungary nagykövetei és csapata

A Highlights of Hungary-ra a nagykövetek kategóriák nélkül jelölik azokat a kiemelkedő magyar teljesítményeket, amelyek közül egy a közönség-, egy pedig a nagyköveti díjat kaphatja meg februárban – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

“Tavaly az előzetes várakozásainkat messze felülmúlta az egész évad iránti érdeklődés. A nagykövetek a maguk területén rendkívül eredményes szereplők, önazonosnak érzik a Highlights of Hungary célját, hogy népszerűsítsék az elismerés kultúráját”

– idézte a közlemény Oláh Zsanettet, a Highlights of Hungary ügyvezető igazgatóját.

Az idei nagykövetek között van Bagossy Norbert Fonogram-díjas zenész, énekes, a Bagossy Brothers Company alapítója; Trunk Tomi YouTuber, Z generáció szakértő; Nagy Viktor olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok magyar válogatott vízilabdázó kapus; Mádai Vivi televíziós műsorkészítő, a Mokka műsorvezetője; Trellay Levente, a 100sparks alapítója, a Telep és a Telep Galéria, valamint a Budapest Bägel alapítója; Gém Péter, a Dorko márka és a Dorko Vakvezető Kutyakiképző Központ alapítója; Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója és vezetője; Margaret Ann Dowling, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Brand Irodájának vezetője; Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és felesége, Máthé Zsuzsa újságíró, a Szent István Intézet kommunikációs vezetője; valamint a Highlight of Hungary csapata.

A jelöltek listája januárban válik nyilvánossá, ezt követően februárban szavazhat a közönség. Ekkor dől el, hogy idén mely személyek, vállalkozások vagy társadalmi kezdeményezések kapják a Highlights of Hungary elismerést.

Októberben és novemberben a közönség is beleszólhat a jelöltállításba: a Highlights of Hungary Facebook-oldalán kommentben, valamint Instagram-oldalán is bárki felhívhatja a nagykövetek figyelmét a számukra fontos személyekre és vállalkozásokra.

A 2013-ban alapított, független Highlights of Hungary célja, hogy a kiválóság, a hazaszeretet és a cselekvő lokálpatriotizmus értékei mentén évente elismerje és széles körben megismertesse a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket, valamint közösséget szervezzen azok alkotói és alakítói köré.

Tovább olvasom

Marketing

Hosszabbít Az Év Honlapja

Meghosszabbított nevezési határidővel 2021. november 8. éjfélig várják a jelentkezéseket az online szakma legrangosabb díjára.

Közzétéve:

A legjobb honlapokat, applikációkat, rendezvény oldalakat, blockchain, digitális marketing- és technológiai megoldásokat 28 kategóriában várja a szakmai zsűri.

“Az elmúlt év óriási léptékű digitalizációja és fejlesztési volumene kiterjesztette a digitális marketinget, ezért a kategóriák is tovább bővültek a Hungarikum és az Ipari weboldalak lehetőségeivel – közölték a szervezők. A Hungarikum kategóriát idén az Agrárminisztérium közreműködésével hirdetjük meg, melyben a díjak nyerteseit a szakmai elismerés mellett pénzjutalom is megilleti. A jubileumi évben a honlapokon kívül a digitális, fintech és technológiai fejlesztések kerülnek a középpontba. A Pénzügyminisztériummal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen hívtuk életre ‘Az Év Technológiai megoldása’ kategóriát, ahol a nyertesek a díj megszerzésével pénzbeli nyereményre is számíthatnak” – mondta Varga István László, a pályázat alapítója.

Az Év Honlapja az elmúlt 19 évben 5.000 versenyzője közül, több, mint 750 díjat adhatott át a magyar marketingeseknek, programozóknak és a vállalkozások vezetőinek. Az idei jubileum alkalmával arra biztatják a pályázókat, hogy legyenek merészek és nevezzék be friss munkáik gyümölcsét a 28 kategória valamelyikébe.

A bírálati szempontok között fontos szerepet játszik a dizájn, a kreativitás, a felhasználói élmény és a reszponzivitás, valamint nagy figyelmet fordítanak a kategóriának megfelelő tartalomra is. Érdemes minél hamarabb nevezni, hiszen ez előnyt jelent a közönségszavazatok gyűjtésében.

Az ünnepélyes díjátadóra és a jubileumi koccintásra terveink szerint december elején kerül sor.

Pályázni november 8-án éjfélig az www.azevhonlapja.hu oldalon lehet weboldallal, applikációval, blockchain, marketing vagy technológiai megoldással, közösségi vagy kreatív kampánnyal.

Tovább olvasom

Marketing

A járvány és hatása volt a témája a Lounge Group szakmai podcastjének

Különleges helyszínen, a Marketing Summit Hungary-n rögzítették az L20 jubileumi adását.

Közzétéve:

Lounge Group

Covid-generációnak hívják – saját maguk is – azokat a fiatalokat, akik testközelből élték át a kényszerű otthonlétet, a munkahelyvesztést, a szülőkhöz hazaköltözést, a kisszobából elvégzett egyetemi szemesztereket. A szépnek induló életkezdés után a hirtelen bekövetkező visszalépés sokaknál okozott depressziót.

„A bezártság során az alkoholizmus, családi erőszak, öngyilkosság egyaránt megnövekedett, a hosszú távú hatásokat pedig nem is tudjuk. Egy szülőnek egy reménye maradt, hogy talán az ő gyerekét ez nem érinti”

– mondta Rusvai Miklós a podcastban. A munkakörülményeikre is jelentős, hosszú távú hatást gyakorolt az elmúlt másfél év. A biztos munkahelyek megbecsülésével kevesebb lett a jobhopperek aránya, viszont nagyobb lett a korosztály elvárása a home office és a rekreációs juttatások iránt. A szakemberek véleményét a Lounge Group jelenleg folyó, a járvány munkaerőpiaci hatásait vizsgáló Munkadinamika kutatás is alátámasztja.

„Nehezített terepre, de más igényekkel érkezik a Covid-generáció a piacra”

– foglalta össze a Századvég Alapítvány kutatója a tapasztalatokat.

A Lounge Group podcastjának különkiadása, már elérhető a Summit Play felületén. A különleges 20. részben Bereczki Enikő, generációs szakértő, Torzsa Gabriella, a Századvég Alapítvány kutatója, Rusvai Miklós virológus és Lobenwein Norbert, a Sziget és a Volt Produkció fesztiváligazgatója elemezte a járványhelyzet hatását az élet legkülönbözőbb területeire.

Még a szórakozás is új formát kapott: virtuális valóság bulival, otthonról adott koncertekkel és zárt bulizással egyaránt próbálkoztak a szervezők, de a személyes élményt nem sikerült pótolni.

„A másfél évig munka nélkül maradó alvállalkozók közül sokan nem tudnak megmaradni a piacon” – osztotta meg tapasztalatait a fesztiválszervezés kulisszái mögül Lobenwein Norbert.

Az eggyel idősebb, Y-generáció szintén megsínylette a járványt: szendvicsgenerációként a gyerekeikről és szüleikről is egyszerre kellett gondoskodniuk. Ugyanakkor a pandémia pozitív hozadékaként itthon is többmillióan végeztek el egy autodidakta, ingyenes számítógépes tanfolyamot, ami a böngészés, információszerzés, online meeting, bevásárlás, szórakoztató tartalmak (lásd: podcast!) elérését egyaránt magában foglalta. „Megjelent a fordított szocializáció: a fiatal családtagok hatására és tanítására az idősebbek is elkezdtek online szolgáltatásokat használni” – mondta Bereczki Enikő generációs szakértő.

Emellett pedig egy világ tanult meg végre kezet mosni – mondta a válság előtt talán nem is ismert, de mostanában napi legalább két interjút adó virológus –, ami a legnagyobb hozadéka lehet a járványnak. Emellett olyan műveltségre is szert tett az emberiség, aminek egy hasonló helyzetben még nagy hasznát veheti. Ki tudta például két éve, mi az a mRNS, a PCR teszt, vagy a tüskefehérje? Ezek és hasonló érdekességek derülnek ki a Lounge Group jubileumi podcastjából, az L20-ból.

Tovább olvasom