Kövess minket!

Marketing

A Krímen nyomulnak az orosz távközlési cégek

Megindulnak az orosz távközlési cégek az Ukrajnától frissiben elhappolt félsziget felé. Óriási befektetéssel építenek hálózatot.

Április elején portálunk is beszámolt arról, hogy Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő – az aktuális fegyverzajhoz passzoló háborús logikával – arra szólította fel az állami tulajdonú Rosztelekom társaságot, hogy minél hamarabb indítsa el távközlési szolgáltatását a Krím-félszigeten.

Az ukázra pedig ugrott a cég; sajtóhírek szerint a Rosztelekom máris irodát nyitott a Krímen. Egyelőre azt vizsgálják, hogy saját vonalas hálózat kiépítésével vagy egy már létező társaság felvásárlásával lépjenek be a piacra. A Kommerszant több médium által idézett információja szerint 15 milliárd rubel, azaz körülbelül 300 millió euró lehet az akció költsége.

Marketing

GVH: ágazati gyorsvizsgálatokkal biztosították a járvány alatti reklámok tisztességességét

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022 első félévében is nagy hangsúlyt fektetett a magyar emberek védelmére, valamint a verseny tisztaságának biztosítására a nemzetgazdaság jelentős ágazataiban. A nemzeti versenyhatóság ágazati gyorsvizsgálataival biztosította a koronavírus-járvány alatti reklámok tisztességességét – tudatta a hivatal az MTI-vel csütörtökön.

Közzétéve:

Az első hathavi eredményeket összegző, a magyar piaci versenyről szóló jelentés szerint a GVH hozzájárult ahhoz, hogy a verseny jótékony hatásainak köszönhetően közel felére csökkenjen az antigén gyorstesztek hazai kiskereskedelmi ára. Az építőipar területén tavaly megkezdett gyorsvizsgálatok sorozata is folytatódott, amely szintén az áremelkedések mérséklését szolgálja a versenytorzulások felszámolásával.

A GVH továbbra is kiemelt feladatként kezeli a fogyasztók tájékozott döntéseinek elősegítését az online és a hagyományos felületeken egyaránt – írták. Az elmúlt fél év középpontjában az influenszer-marketing gyakorlatai mellett az e-kereskedelem és az adatvagyon összefüggései álltak, amelynek kapcsán a versenyhatóság előremutató javaslatokkal élt a fogyasztói bizalom erősítése, illetve a hazai kkv-k fejlesztése érdekében – tették hozzá.

Hangsúlyozták, hogy

az összefonódások ellenőrzésekor a hatóság továbbra is a gyors ügyintézést tartotta szem előtt, melynek köszönhetően a GVH hatékonysága Európában továbbra is az élmezőnybe tartozik.

“A kötelezően ellátandó alapfeladataink mellett három olyan képessége is van a nemzeti versenyhatóságunknak, amely után nemzetközi szakmai érdeklődés mutatkozik. Az egyik az Európában is egyedülálló – a magyar kormánytól kapott – felhatalmazás a gyorsított ágazati vizsgálatok lefolytatására. A másik a környezetvédelem és versenyjog kapcsolatának kutatása, míg a harmadik a fogyasztói jóléti hasznok számszerűsítése, közgazdasági elemzése” – összegezte Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a közleményben.

Tovább olvasom

Marketing

Idén is a hazai termékek hónapja az augusztus

Sajtóközleményekkel, televíziós hirdetésekben, óriásplakátokon, fesztiválokon, a világhálón és az üzletekben népszerűsítik a magyar árukat.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A  Magyar Termék Nonprofit Kft. kezdeményezésére indított akció idén az Abonett Kft., a Ceres Zrt., a Naszálytej Zrt., a Mészáros Borászat, a Haladás Mg. Zrt., a Fino-Food Kft., a Gyulahús Kft., a Sofidel Hungary Kft. és a Happy Chocolates Factory Zrt. termékeire összpontosít. Valamennyien használói a Magyar Termék védjegynek, amely a megbízhatóság valódi garanciája – írták közleményükben.

Az Aldi Magyarország marketingtámogatóként csatlakozik a kezdeményezéshez, amely

sajtóközleményekkel, televíziós hirdetésekben, óriásplakátokon, fesztiválokon, a világhálón és az üzletekben népszerűsíti a védjegyes árukat.

A Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a nyár utolsó hónapja a belföldi termékek közös ünnepe lehet. Benedek Eszter az időzítést azzal indokolta, hogy az államalapítás ünnepe és az új kenyér hagyománya jó alkalmat ad a magyar értékek bemutatására – olvasható a közleményben.

A hazai termékek hónapját tavaly hirdette meg először a Magyar Termék Nonprofit Kft. Akkori közleményük szerint a kezdeményezés a gyártók és a kereskedők összefogását erősítő Vedd a hazait! Védd a hazait! kampány folytatása. A kezdeményezést azért látták akkor időszerűnek, mert a Magyar Termék védjegy iránt évről évre többen érdeklődnek, és a környezetvédelmi elvárások miatt is egyre népszerűbb a belföldön készült áru.

Tovább olvasom

Marketing

Az utazó magazin idén is díjazta a legjobb turisztikai szolgáltatókat

Átadták Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjait hétfőn Budapesten; a legjobb határon túli magyar szálláshelyet és a legjobb külhoni magyar éttermet is díjazták.

Közzétéve:

MTI/Kovács Anikó

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón örömét fejezte ki, hogy a magazin a külhoni magyar turisztikai szolgáltatókra is kiterjesztette a versenyt. Fontosnak nevezte, hogy az egységes Kárpát-medencében való gondolkodás az élet egyre több területén megjelenjen.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016 óta támogatja a külhoni magyar kisvállalkozókat, köztük számos turisztikai szolgáltatót – jelezte.

Közölte, felméréseik azt mutatják, hogy a külhoni magyar vállalkozások 92 százalékban magyar embereket foglalkoztatnak, így ha őket támogatják, azzal magyar családok sokaságát segítik.

Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a verseny is azt mutatja, hogy a turizmusért tett erőfeszítések a nehéz körülmények ellenére sikeresek, a szakma az új kihívások ellenére jobban és többet teljesít, az emberek pedig utazni akarnak.

Az MTÜ-nek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központtól (NTAK) naponta érkező statisztikák alapján pontos információja van a vendégek költéseiről, tartózkodási helyéről, idejéről, illetve a küldő országról – jelezte a vezérigazgató-helyettes.

Idén az ágazatban éves szinten 37 millió vendégéjszakát várnak, ami alig 10 százalékkal marad el a járvány előttitől – mondta.

Kiemelte: a vendégek által legjobban kedvelt szolgáltatókat a magazin elismerései tükrözik.

Érsek M. Zoltán főszerkesztő elmondta, hogy

az idén is 30 kategóriában adtak át elismeréseket.

Az év családbarát szállodája a Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, Az év állatbarát szállodája a Dráva Hotel Thermal Resort, Az év felnőttbarát szállodája a Duna Relax & Event Hotel, Az év wellness szállodája a Hotel Golden Lake Resort. Az év gyógyszállodája elismerést a Hotel Karos Spa, Az év üzleti szállodája díjat a Corinthia Hotel Budapest, Az év városi szállodája díjat a Hotel Budapest kapta. Az év turisztikai üzemeltetője az Eventrend Group, Az év turisztikai szervezete a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft., Az év turisztikai szakembere Géher Zoltán szállodaigazgató, Az év turisztikai városa Szeged lett, Az év légitársasága a Wizzair. Az év utazási irodája a Z(s)eppelin Utazási Iroda, Az év fürdője a Hungarospa Hajdúszoboszló, Az év víziparkja az Aquaworld. Az év fővárosi étterme az És lett, Az év szállodai étterme pedig a Láng Bistro & Grill (Hilton Budapest), Az év vidéki étterme a balatonszemesi Kistücsök lett.

Az év határon túli területekre utaztató irodája a Kárpáteurópa Utazási Iroda, Az év erdélyi magyar szálláshelye a Gyimesi Skanzen Panzió lett. Az év erdélyi magyar étterme a Pethő Étterem, Az év felvidéki magyar szálláshelye a Kék hal étterem és panzió, Az év felvidéki magyar étterme a St. Petrus Vini, Az év vajdasági magyar szálláshelye a Vila Elizabet, Az év vajdasági magyar étterme a Hedera Étterem, Az év muravidéki magyar szálláshelye a Panonska Vas, Az év muravidéki magyar étterme a Pri Lujzi, Az év horvátországi magyar szálláshelye a Piros-Étterem Piros Csizma, Az év horvátországi magyar étterme a Restoran Citadella. A kárpátaljai magyar intézmények, éttermek és szálláshelyek az ukrajnai háborús menekültek ellátásában való aktív részvételért és példás helytállásért kaptak elismerést.

Borítókép: Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese (k) gratulál az Év Turisztikai Szervezete díjat elnyerő Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. képviselőjének Az utazó magazin 2021 legjobb turisztikai szolgáltatóinak járó díjainak átadásán Budapesten 2022. július 18-án.

Tovább olvasom