Kövess minket!

Marketing

A halogatók most örökre lemaradhatnak – Marketing COVID idején III.

Nemcsak az ügyféloldal, de a kommunikációs szféra ügynökségi résztvevői is sok
újdonságot tapasztaltak meg a vírushelyzet alatt.

Hogyan befolyásolta a munkájukat, mi értékelődött fel, és mit látnak, hol és hová tart a szakma? A most először neves ügynökségi partnerrel közösen megrendezett, az idén rekord számú jelentkezőt vonzó „Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével” verseny zsűritagjaival beszélgettünk, harmadik rész.

A marketingkommunikáció egyik alapvető eleme a célcsoport meghatározása, illetve az annak elérését biztosító eszközrendszer kialakítása. Az elmúlt évben azonban ezek a tényezők jelentősen megváltoztak.

„Az elmúlt évek már eleve egy olyan versenyről szóltak a piacon, ami a »futószalag« helyett az egyedi marketingmegoldásokat értékelte fel. A reklámpiacon ez a folyamat egyébként segíti a kisebb szereplők fejlődését, saját tapasztalatainkból is láttuk és látjuk, hogy ez a hozzáállás segíti a gyors növekedést” – mondta Hidvégi Krisztina, a verseny névadó partnere, a Lounge Group médiaigazgatója, aki egyben a zsűritag is.

Hidvégi Krisztina

„A 2020-as vírusválság a célközönséget ugyan módosította némileg, de főként az elérési út változott meg a legtöbb esetben. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy aki eddig kizárólag offline volt jelen, az is rákényszerült az online felületekre. Az új szemlélet és stratégia most azt diktálja, hogy aki eddig halogatott és kimaradt az online-ból, az igazából lemaradt. És az is lehet, hogy örökre” – fogalmazott Papp Gábor, a The Pitch ügyvezetője, online marketing és SEO-szakértője.

Papp Gábor

Az online térben való jelenlét olyannyira felértékelődött, hogy a vállalatoknak el kellett gondolkodniuk azon, milyen, manapság már elengedhetetlennek számító, a virtuális térben hatékony eszközökkel éljenek.

„Ami »békeidőben« nem tűnt fontosnak, a helyzet miatt villámgyorsan felértékelődött. Legyen szó mobilra optimalizált, gyors weboldalról, performance fókuszú közösségimédia- és keresőmarketing-megoldásokról, és nem utolsó sorban: a digitális analitika eszközeinek bevezetéséről és használatáról” – tette hozzá Bay Áron, az Exact Match ügyvezetője, PPC&Data vezetője.

Bay Áron

A vírushelyzet a marketingtortán is változtatott, a fókusz egészen másra helyeződött, mint korábban. „Egy marketinggondolkodású szervezet tudja, hogy a marketingre még nagyobb szükség van válságosabb időkben, az úgynevezett marketingtorta felosztásának súlypontjai azonban felcserélődnek. A pandémia időszakában kiemelt szerep hárul a digitális térben zajló termék- és szolgáltatásinnovációra” – hangsúlyozta Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke, a Positive Adamsky vezetője.

Hinora Ferenc

Ahogy az eszközök és az elérési útvonalak átalakultak, a kommunikáció is egy másfajta irányt kíván meg. „A pandémia hirtelen sokkja, a korábban nem tapasztalt élethelyzetek eltérő hatásokat, illetve gyors, de hektikus reakciókat szültek minden területen. Mindezek eredményeként a kreatív megoldásokra még a korábbinál is nagyobb az igény, és soha nem volt ennyire fontos a marketingtudatosság sem. A változás ezért lehetőség, a rugalmas és gyors fejlődés feltétele, függetlenül a pandémiától is, de a mostani időszakban különösen” – tette hozzá Hidvégi Krisztina.

„A vírus és a gazdasági problémák úgy alakították át a kommunikációt, hogy egyre nagyobb igény jelent meg a pontos és egyértelmű információkra. Nem is feltétlenül az (volt) a fontos, hogy ki mondja leghangosabban vagy a legtöbbet, hanem arról, hogy ki tudja a legtisztábban elmondani, hogy most mi történik. Mikor lesz árukészlet? Mikor leszünk nyitva? Milyen szabályokat kell betartani? Milyen értékek mellett állunk ki?” – véli Papp Gábor.

Nem mindenki ismerte fel ennek fontosságát, „azoknál, akik viszont léptek, ott a kommunikáció is megváltozott, többet kommunikálják márkájukkal együtt a problémát, amire megoldást nyújtanak” – összegezte Nebojsa Damjanovich a Resend Agency vezetője.

Nebojsa Damjanovich

Ahogy az ügyféloldalnak, úgy az ügynökségnek is számos kérdést kellett és kell feltenniük az új helyzeteben. „Nálatok mi működik? Mi az, amivel felesleges próbálkozni? Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti? Erre a tudáscserére korábban a fizikai események adták az elsődleges lehetőséget. Ez most az online térbe költözött, ahogy a Marketing Diamonds Awards díjátadó is” – mondta Papp Gábor. Az online esemény pedig hozzájárul ahhoz is, hogy egy ilyen újszerű és nehéz helyzetben a szakmai viták, diskurzusok és a jó gyakorlatok bemutatása se maradjon el – ezekre nagyobb szükség van, mint valaha.

„A kommunikáció, a tájékoztatás minden gazdasági szereplő számára a korábbinál is fontosabbá vált. Magunk is a kreatív, gyors megoldásokat helyeztük a fókuszba az elmúlt időszakba, ami egyben felértékeli az egyedi ötletek bemutatását, illetve a tapasztalatcserét – vagyis az olyan szakmai rendezvényeket, mint amilyen a Marketing Diamond Awards is” – véli Hidvégi Krisztina.

„A verseny kiváló lehetőség, hogy a pályázók megismerjék egymás munkáit, jó gyakorlatait, tapasztalatot cseréljenek. A díjat elnyerők pedig büszkén mutathatják meg vásárlóiknak és a szélesebb közvéleménynek, hogy eredményesen végzik a marketinget. Azt tapasztalom, hogy évről évre egyre jobb anyagok születnek, és hogy sok a visszatérő pályázó, legyen szó ügynökségről vagy ügyfélről. Ez egyben azt is jelenti, hogy utóbbiak is magasra értékelik a díjat” – osztotta meg gondolatait Papp-Váry Árpád a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar dékánja, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke.

A marketing nem csak a vállalatok felszínen maradását, de a gazdaságot is segítette az elmúlt időszakban.

Papp-Váry Árpád

Bay Áron szerint ez a mostani időszakban még inkább igaz. „Szükségünk van látni, hogy mik azok a megoldások, innovációk, amelyek működnek és utat törnek, hogy ezáltal is megmutassuk a marketing gazdasági értékteremtő szerepét” – hangsúlyozta.

Mit keresnek elsősorban a zsűritagok a Marketing Diamond Awards pályázataiban?

Hidvégi Krisztina: „Éppen azt, amit a Lounge Group is képvisel: a lehető leghatékonyabb, innovatív megoldásokat, a költséghatékonyságot, a „Heuréka!” élményt, az egyedi, az ingerküszöböt és az elmúlt év káoszát átlépő megoldásokat.”

Papp Gábor: „Aki jól össze tudja foglalni, hogy mit, miért és hogyan csinált, aztán ebből milyen eredményt ért el, ott nagy magabiztossággal lehet jó pontszámot adni.”

Papp-Váry Árpád: „Magam leginkább a hatékonyság alapjánalapján ítélem meg a pályázatokat, azaz, hogy mennyire volt eredményes az adott marketingaktivitás.”

Bay Áron: „Mennyire voltak bátrak és kísérletező szelleműek a megvalósításkor

Marketing

Iszlámellenességgel vádolják a francia ásványvízgyártót

A haladók identitásvitát generáltak egy szimpla marketingfogásból.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Balul sült el az egyik legismertebb francia ásványvízgyártó Twitter-bejegyzése, az Evian ugyanis egy ártatlannak tűnő bejegyzést posztolt közösségi oldalán, arra kérve követőit, hogy ossza meg az, aki aznap már megivott egy liter vizet – számolt be az esetről a V4NA hírügynökség.

A bejegyzéssel önmagában nem is lett volna gond, ha az nem a muszlim böjt első napjára esik, így viszont a muszlimok rettentően felháborodtak, és iszlamofóbiával, sőt rasszizmussal vádolták meg a céget, amely tucatjával kapta a gyűlölködő kommenteket. Volt, aki azt kifogásolta és illetlenségnek nevezte, hogy miért pont a ramadán első napját választotta a cég a tweet közlésére, de olyan kommentelő is akadt, aki szerint a vállalat még csak nem is rejti véka alá az iszlamofóbiáját.

Sokan azonban kiálltak az Evian mellet, mondván, azért mégiscsak Franciaországban vannak, ráadásul a rendszeres vízfogyasztás ajánlott az egészség megőrzése érdekében.

Mások szerint nem kell identitáskérdést csinálni és felesleges vitákat gerjeszteni egy olyan mindennapi tevékenységből, mint a vízivás. A cég végül bocsánatot kért a Twitteren, leírták, hogy nagyon sajnálják a balul elsült bejegyzést, majd leszögezték, hogy semmiféle provokáció nem állt szándékukban.

Tovább olvasom

Marketing

Kampány indult a rendszerváltoztatás cigány hőseiről

Portréfilmek és plakátok hívják fel a figyelmet a magyar romák helytállására.

Közzétéve:

Borítókép: a kampány egyik molinója a Terror Háza múzeum homlokzatán, fotó: Facebook / @30eveszabadon

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a kormány megbízásából kampányt indított a “30 éve szabadon” emlékév részeként, hogy idén is bemutassa a magyar cigány közösség azon kiemelkedő tagjait, akik szakmai és közéleti tevékenységükkel már a diktatúra évei alatt is hozzájárultak egy “öntudatos és büszke” magyar cigány közösség felépítéséhez.

A közalapítvány azt közölte csütörtökön, a nemzetközi roma nap alkalmából az MTI-vel, hogy a cigányságnak a magyarsággal már hosszú évszázadok óta közös a sorsa. A közlemény szerint ez alatt az időszak alatt a magyar cigányságnak sokszor, a többségi társadalomnál nehezebb körülmények között is helyt kellett állnia.

“A magyar cigányság sokszor bizonyította már hazánk szabadsága és függetlensége iránti elkötelezettségét. Így volt ez 1956-ban és így a rendszerváltoztatás éveiben is. Harminc évvel a rendszerváltoztatás után végre kifejezzük tiszteletünket történelmi teljesítményük előtt”

– emelték ki.

A kampánnyal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a magyar cigányok a tevékenységükkel, az önszerveződéssel, a cigány ügyek felkarolásával, közösségeik felemelésével, tanulásuk és munkahelyhez jutásuk megszervezésével vagy akár azzal, hogy művészetükkel az életerejüket, az akaratukat, a különlegességüket felmutatták, mind-mind közösségüket és Magyarországot szolgálták.

A kampányban az emlékév honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján elérhető portréfilmek, valamint az online felületeken látható plakátok hívják fel a figyelmet a magyar romák helytállására.

A Debre Istvánné óvodapedagógusról készült portrét itt tudja megtekinteni:

További portrékat a “30 éve szabadon” emlékév YouTube-csatornáján talál

Az idei nemzetközi roma nap alkalmából hat magyar cigány élettörténete válhat széles körben ismertté: Lakatos Menyhért író, költőről, Kovács József Hontalan költő, újságíróról, Debre Istvánné pedagógus, óvodaalapítóról, Fátyol Tivadar zeneszerző kultúraszervezőről, Rostás László közösségi vezető, szociális munkásról és Szegedi Tibor közösségszervező, politikusról láthatók rövidfilmek – áll a közleményben.

A filmeket Bernáth Gábor és Joka Daróczi János készítették.

Tovább olvasom

Marketing

Magyarországról forgatott a National Geographic (videó)

Harminc országban vetítik le a Magyarország a magasból című alkotást.

Közzétéve:

Borítókép: a Mátyás-templom madártávlatból, fotó: National Geographic / Molnár-Bernáth László

A National Geographic Európa a magasból című sorozata kontinensük országait mutatja meg a levegőből. A hatrészes sorozatban Franciaország, Törökország, Finnország, Svédország, Görögország és Magyarország – világhírű, vagy épp alig ismert – természeti, kulturális és építészeti értékeit csodálhatjuk meg egyedi szemszögből közölt a National Geographic.

Az epizódok látványos légi utazások formájában tárják elénk a modern 21. századi Európa izgalmas portréját – de közben a múltba is visszatekintünk a korábbi évszázadok kulturális és építészeti értékeinek megcsodálásával, és számtalan olyan lenyűgöző természeti tájra is ellátogatunk, melyet máig érintetlenül, a maga eredeti szépségében hagyott meg az ember – ígérik az alkotók.

A legszebb helyek a NatGeo szerint Magyarországon

A Magyarországról szóló epizódba a National Geographic nemzetközi csapata olyan épületeket, tájakat választott be, amelyek hazánk büszkeségének számítanak, és felülről, a magasból fotózva különösen lenyűgöző látványt nyújtanak.

Az epizód bemutatja a Zsolnay-féle építészeti kerámiával fedett hatalmas épületeket. Ilyen kerámia borítja például a Mátyás-templom tetejét, a Szilágyi Dezső téri templomot, a Szent László-templomot vagy a Magyar Állami Földtani Intézetet is.

Szentkirályszabadját, az egykori szovjet laktanyát is filmre vette felülről a NatGeo, továbbá megismerhetjük a laktanya történetét is. A katonai épületegyüttes 1996 óta üresen áll, és mára teljesen visszahódította a növényzet az egykori panelházakat. Ez az ország “szellemvárosa”, nem csoda, hogy helyet kapott a magyarországi részben.

A film előzetese

De megjelenik a filmben a Hortobágy, a Bokodi-tó és a Balaton is. Légifelvételeken örökítették meg a hatalmas kiterjedésű hortobágyi pusztát és a szürkemarhacsorda legelészését. Hazánk egyik legszebb helye a Bokodi-tó, amelyet “lebegő falunak” is neveznek: a NatGeo riporterei a légifelvételek készítése mellett még a horgászókat is meginterjúvolták arról, milyen az élet a tavon.

Mindezeken kívül gyönyörű képeket láthatunk az ország termálfürdőiről, hatalmas kastélyairól, a Városligetről és a soproni tévétoronyról is. Egy különleges látványtervezési technológiának köszönhetően az epizódban 3D-ben lesz látható, milyen lehetett régen a szigligeti vár.

A magyarországi rész április 11-én este 9 órakor lesz látható a National Geographic csatornán. A sorozat többi epizódja minden vasárnap este kilenckor.

Tovább olvasom