Kövess minket!

Marketing

A fogyasztók igénylik a szakszerű csapolást

Újabb mérföldkő a Dreher Minőségi Csapolt Sör Programban.

Hogy milyen sör kerül a korsónkba, az nem csak a sörmesterek felelőssége. A kiváló receptúrák, értékes alapanyagok, valamint a gondos és biztonságos elkészítés után a sör szakszerű szállítása, tárolása, a vendéglátóhely hozzáértése is jelentősen befolyásolja a minőségét. Többek között a sör megfelelő szénsavassága, hőfoka, habjának mennyisége és állaga egyaránt elengedhetetlen a sörözési élmény kiteljesedéséhez, márpedig ezeket a paramétereket számos olyan, első ránézésre apróságnak tűnő kis dolgok is befolyásolhatják, amelyekre nem is gondolnánk. Hogy csak néhány példát említsünk, nem mindegy, hogy milyen alapossággal mosogatják el a poharat, amibe a sör kerül. A leghatékonyabb hatást a kézi mosogatással érhetjük el. A nem megfelelően mosogatott és tárolt pohár falán mikroszennyeződések maradhatnak, melyek – a csapolást megelőző megfelelő hideg pohárzuhany nélkül – túlzott habzáshoz vezethetnek. Ha viszont a nem megfelelően képzett hab nélkül kapjuk meg a sörünket, akkor az hamarabb oxidálódik, és az ízhatások nem érvényesülnek kellőképen – olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

Nemrég az Index egyik cikkében a Dreher Minőségi Csapolt Sör Program megbízásából feltett kérdésre például csak az olvasók 6,6 százaléka válaszolt úgy, hogy egyáltalán nem figyel arra, ki és hogyan csapolja számára a sört. A fogyasztók majdnem fele (46,5%) viszont úgy érezte, ha látja, hogy szakszerűen folyik a csapolás, rögtön tudja, hogy minőségi helyen jár. Ez utóbbi ismérve még a vendégek majdnem 40 százaléka szerint az, hogy a sörözőben a részletekre is odafigyelnek a kiszolgálás során, amellyel élménnyé teszik a sörözést. További fontos értékelési pontként szerepelt a sörök frissessége (21,7%), a nagy sörválaszték (15,4%) és az információnyújtás az egyes sörökről (14,8%).

A tavaly indított Dreher Minőségi Csapolt Sör Program egyik célja éppen az, hogy tudatosítsák a fogyasztókban, milyen elvásásokkal fordulhatnak a sörözők felé, megismertessék velük a szakszerű sörkezelés és csapolás ismertetőjegyeit. Így könnyebben ki tudják választani, hogy mely vendéglátóhelyeken kapják meg azt a magas színvonalú kiszolgálást, ami a tökéletes sörözési élményt biztosítja. A cél érdekében tavaly Kiss Ádám segítségével mutatták be számukra azt a több körös képzési programot, amelyen immár mintegy 50 vendéglátó egység munkatársai estek át. A témában infografika, illetve edukációs film is készült, valamint animációs videosorozat indult, melynek első része már elérhető.

„Természetesen miközben a fogyasztókat tájékoztatjuk, a program keretében a vendéglátóhelyeknek is megadunk minden segítséget ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák. A csatlakozó sörözők munkatársai tréningeken vesznek részt, amelyeken a tapasztalatok szerint gyakran olyan szakmai részletek is előkerülnek, amik esetleg korábban fel sem merültek. A már képzett csaposokat ezután három körben titkos vásárlókkal teszteljük, és csak ezután léphetnek be a Dreher Minőségi Csapolt Sörözők körébe, melyet több reklámeszköz – például kihelyezhető világítótábla, sörhőmérő, sőt, aktuális kampányunk keretében a helyek közelében elhelyezett egy-egy citylight plakát – is jelez a vásárlók felé. De ezután sem engedjük el a kezüket, hiszen ez egy olyan klub, amelynek tagjai folyamatosan fejlődhetnek a magas színvonal megtartása érdekében. Április 16-án csapolóversenyt szervezünk a legjobbak számára, akik több mint ötven szempontot figyelembe véve mérhetik össze tudásukat a szakmai zsűri előtt” – emelte ki Szederkényi Zita, a Dreher Sörgyárak vállalati kapcsolatok vezetője.

Marketing

Eddig nem látott mennyiségű reklám került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

A reklámfilmek száma idén már november 1-én elérte a 13 milliót, és még nincs vége az évnek. Az ünnepi hajrával év végéig ez a szám megközelítheti, sőt akár el is érheti a 15 milliót.

Közzétéve:

Pixabay

Bár a Covid továbbra is része a mindennapjainknak, a világ túljutott az első sokkhatásokon, és mint az élet sok más területe, a média és reklám világa is megtanult alkalmazkodni az új helyzet kihívásaihoz.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az idei év újabb rekorddal zárul: eddig nem látott mennyiségű reklámfilm került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

– derül ki a Nielsen Közönségmérés legújabb kutatásából.

2021 első 10 hónapjában az egy főre jutó napi tévénézési idő 4 és fél óra volt a 15 évnél idősebb, tévés háztartásban élő internethasználók körében. Naponta átlagosan a 70%-uk – közel 4,5 millió fő – ült le a képernyők elé legalább 1 perc erejéig, és átlagosan közel 6,5 órát el is töltöttek ott a nézők.

A műsorfogyasztási idő egyharmadát sorozatokkal és szórakoztató műsorokkal töltötték, további 10% hírműsorokkal, és 14% filmekkel telt, a reklámok pedig még ennél is többet, az idő 15%-át vitték el.

A tévéreklámok a 15+ éves internetezők átlagosan kétharmadát érték el nap mint nap: egy néző naponta 134 db reklámfilmmel találkozott, ami 33 percnyi reklámnézési időnek felelt meg.

De a reklámok világa nem csak a tévé képernyőjéből áll, hiszen a média palettája igen sokszínű. A Nielsen szeptemberben végzett, világszerte 56 országra kiterjedő „Trust in Advertising” nevű online kutatása sokféle szempontból körbejárta azt a kérdést, hogy a 15 évnél idősebb internetezők milyen típusú reklámokat kedvelnek, melyek vannak leginkább hatással rájuk, melyek késztetik őket leginkább vásárlásra, illetve mely típusok a legnépszerűbbek a különböző korosztályok és nemek tekintetében. A kutatási eredmények az 56 ország együttesére, Európára, a kelet- és közép-európai régióra, valamint Magyarországra szűkítve is elérhetőek.

Reklámbizalom szempontból a kutatás kiterjed a termék szektorok vizsgálatára is az egyes médiafelületeken: a világ különböző régióiban igen eltérő, hogy mely szektorok reklámjaiban bíznak a legnagyobb mértékben.

Tévéreklámok esetében globális szinten a szórakoztatóipari témájúak állnak az első helyen, de hasonló a helyzet Európában is, ahol az élelmiszer reklámokkal vannak holtversenyben.

A kutatásból többek között az is kiderül, hogy míg globális szinten a valós élethelyzeteket bemutató és egészség témájú reklámok, addig a magyar fogyasztók körében a humoros reklámok a legnépszerűbbek, mely egyébként megfelel a kelet- és közép-európai régióban mért átlagnak.

A kutatás rámutat arra is, hogy a régióban a magyarok bíznak leginkább a tévéreklámokban (a válaszadók 68%-a), de fontosnak tartják az ismerősök ajánlásait, márka weboldalak, illetve szponzorációk hirdetéseit és az online fogyasztói véleményeket is.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Figyelemfelkeltő kisfilmet készített a Pfizer (videó)

A tüdő egészségének fontosságára hívja fel a figyelmet a Pfizer legutóbbi kisfilmjében, amelyben Dsida Jenő: Édesanyám keze című gyönyörű versét szavalják el – egy levegővel.

Közzétéve:

Pixabay

Ez a mutatvány első olvasatra kivitelezhetetlennek tűnhet, mert a vers kifejezetten hosszú, de nem kell aggódni, a kisfilm szereplői felosztva, láncban mondták el a nekik szánt strófákat, és egymásnak adták a szót. Az egy levegővel való szavalás nem volt egyszerű, hiszen nemcsak arra kellett fókuszálni, hogy ne vegyenek levegőt a sorok között, de arra is, hogy a hangsúlyozás a lehető legkevésbé csorbuljon.

A kisfilm mondanivalója, hogy rávilágítson arra, mennyire fontos vigyáznunk a tüdő egészségére, hiszen az éltető levegőt adja nekünk.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Fél liter víz hétezerért? – így verik át a “csodaszereket” áruló honlapok az embereket

A magyar fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos félrevezetésével szemben. Az ITM most az átverés módszereire figyelmeztet.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is – közölte az ITM pénteken, kiemelve: a csodaszerekkel házalók a digitális térben egyszerűbben találják meg a hiszékenyeket vagy elkeseredésükben a leghalványabb esélyt is megragadókat.

Tisztességtelen cégek internetes hirdetésekben kecsegtetnek jelentős egészségjavulással, hosszú élettel, szédítik az erre fogékonyakat a gyors fogyás vagy az erőfeszítést nem igénylő nyelvtanulás ígéretével.

A fogyasztóvédelem időnként egy-egy látványos lebukás bemutatásával int arra, hogy ne dőljünk be se az átlátszó, se a körmönfontabb hazugságoknak

– áll a közleményben.

A legutóbb vizsgálat alá vont forgalmazó a természetben nem létező hatóanyaggal dúsított, betegségek kezelésére és megelőzésére alkalmasként hirdetett folyadékot terít. Az akár a koronavírus elleni védekezésre vagy a fertőzés gyorsabb kiheverésének elősegítésére is ajánlott szert a labor lényegében sózott ioncserélt vízként azonosította be – közölte az ITM, hangsúlyozva, hogy így különösen borsos a fél deciliteres kiszerelés 7500 forintos ára. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indított a honlapot üzemeltető vállalkozással szemben.

A csodát ígérő termékeket kínáló oldalakat jellemzően a szürkezónában mozgó, fiktív cégek működtetik.

Árucikkeiket csak utánvétellel vagy készpénzben lehet megvásárolni, kikerülve a visszafordítható banki tranzakciókat. A jogszabály alapján járó 14 napos elállási lehetőséget nem biztosítják, elérhetőséget egyértelmű kötelezettségük ellenére sem adnak meg az oldalon.

Így megy az átverés

  • Az ügyfeleket jellemzően felugró hirdetésekkel, spamekkel terelik tévútra.
  • Általában csak egyféle terméket árulnak.
  • Gyakran manipulált előtte-utána képekkel igyekeznek kedvet csinálni a vásárláshoz.
  • Sokszor hírességek netről illegálisan leszedett fotóival keltik fel a figyelmet.
  • A valódi interjúnak, komoly hírnek látszó szövegek a lap alján termékajánlóvá alakulnak.
  • A közvetlen megrendelési lehetőség felkínálásával egyidejűleg a rohamosan fogyó raktárkészletre vagy csak az adott napon, órában érvényes akcióra, kedvezményre hivatkozva adják meg az utolsó lökést.
  • Sokszor fiktív hozzászólók véleményével, kiötölt dicséreteivel próbálják hihetőbbé tenni aztán soha be nem váltott ígéreteiket.

Átgondoltság és tájékozódás

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma eddig közel 200 próbavásárlással tett a csodát ígérő termékek kiszűréséért. Úgy vélte, az állandó jelenlét elengedhetetlen, mert a cégek folyton új és még újabb trükköket eszelnek ki.

“E küzdelemben leghasznosabb szövetségeseink a fogyasztók lehetnek, ha átgondoltan válogatnak az online kínálatból. Mielőtt egy fillért is kiadnának a kezükből, mindenképpen érdemes fellapozniuk a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben külön is kereshetők a csodát ígérő oldalak és termékek”

– fogalmazott a helyettes államtitkár.

Tovább olvasom