Kövess minket!

Marketing

A biztonságos internetezésre oktat a Telenor

TudatosNet címmel tizennégy részes oktatófilm-sorozatot készített a távközlési szolgáltató.

Pixabay

A cégnek az MTI által ismertetett közleménye szerint a Telenor az Ipsos kutatóintézetet kérte fel egy átfogó kutatásra, amely többek között megállapította: az online bántalmazás, azaz a cyberbullying továbbra is jelen van a fiatalok életében, viszont feltételezhető, hogy az érintettek gyakran nem beszélnek róla.

A szülőknek csupán 14 százaléka tud arról, hogy saját gyereke átélt már online zaklatást, a kutatásban 24 százalékuk tudott olyan másik fiatalról, aki cyberbullying áldozata lett. Tízből egy gyerek vallotta be, hogy írt már negatív, bántó megjegyzést másnak.

A TudatosNet Online zaklatás című videója arra hívja fel a figyelmet, hogy az elkövetők sem mindig ismerik fel tetteik súlyát, ezért fontos a szembesítés, illetve a sértő tartalmak, bejegyzések törlése, annak jelentése.

Koren Balázs, a Telenor HiperSuli szakmai vezetője a közleményben kiemelte: a járványügyi helyzet hatására nőtt az online játékok és kommunikációs felületek népszerűsége, amelyek használata során könnyen olyan személyekkel is kapcsolatba kerülhetnek a gyerekek, akiket korábban nem ismertek. Fontos, hogy tájékozottak legyenek mind a szülők, mind a gyerekek, és megfelelő kritikus szemlélettel kezeljék online kapcsolataikat. Többek között ezzel is foglalkozik a most közzétett TudatosNet-videósorozat – tette hozzá.

Az Ipsos felmérése azt mutatta, hogy lényegében minden szülő szokott gyermekével a tanulásról és az iskolában történtekről beszélgetni, de csupán kétharmaduk tartja fontosnak, hogy megtárgyalják az internetes zaklatás problémakörét vagy a közösségi oldalak használatának tudnivalóit.

A kutatás szerint az iskolás gyerekek 57 százaléka találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal több mint harmaduk (36 százalék), a 9. osztályosnál idősebbeknek pedig a 61 százaléka.

Ahol működik a szülő-gyerek közti beszélgetés az internetről, ott a nem kívánatos felnőtt tartalmakról is a gyerekek többsége hajlandó volt beszámolni szüleinek.

Bár a választ adó szülők 89 százaléka tisztában van azzal, hogy gyermeke milyen adatokat oszt meg az interneten, az online tevékenységükre csak 56 százalékuknak van rálátása. A gyerekek a közösségi oldalakon főleg önmagukról vagy a hobbijukkal kapcsolatban osztanak meg képeket, és szintén jó hír, hogy a lakóhelyre vonatkozó adatokat jellemzően nem teszik közzé.

A gyerekek 39 százalékával fordult már elő, hogy idegenekkel kommunikáltak az interneten, ugyanez a középiskolásoknál jelentősebb arányú, 60 százalékukra igaz.

Az mindenképpen óvatosságra intő adat, hogy minden 10. tanuló már találkozott magát gyereknek kiadó felnőttel

– állapította meg a kutatás.

Az Ipsos kutatása 534 olyan szülő online megkérdezésével zajlott 2021 januárjában, akinek legalább egy, 7 és 18 év közötti gyereke van. A Telenor Magyarország a biztonságos internet világnap (Safer Internet Day) alkalmából tette közzé videósorozatát.

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary idei jelöltjeit

Közöttük miniagyat és miniszívet létrehozó magyar startup, gyermekotthon és egy fiatal olimpikon is szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik jelölt, a vajdasági RTV 2-es csatornája környezettudatosságra nevelő gyermekműsor-sorozatának, a Zöldgömbnek a csapata, középen Gazsó Orsolya, a produkció ötletgazdája, gyártója és rendezője, forrás: Highlights of Hungary

A Highlights of Hungary a

Hass, alkoss, gyarapíts!

felkiáltással kereste 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit kategóriák nélkül, hogy díjazza és bemutassa őket a nagyközönségnek – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Határon innen és túl gyűjtötték az idei nagykövetek – Oláh Zsanett, Pintér-Tomka Emese, Böszörményi- Nagy Gergely, Remete Tibor, Trunk Tamás, Bagossy Norbert, Gém Péter, Mádai Vivien, Trellay Levente, Margaret Ann Dowling, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, Nagy Viktor, Nagy Anna – a Highlights of Hungary-ra a szerintük legkiválóbb, legszerethetőbb történeteket, amelyekre mindenki büszkén nézhet fel.

A jelöltek között civil szervezetek, sportolók, üzleti, tudományos és kulturális eredmények is szerepelnek.

A jelöltek teljes listája IDE KATTINTVA érhető el.

A szavazás február elején kezdődik és két hétig tart, a díjátadót online rendezik február 24-én. A díjazottak idén is 2-2 millió forintban részesülnek.

Tovább olvasom

Marketing

Bő 9 százalékkal nőhet idén a globális hirdetési piac

Ezen belül a közösségi média bővül a leggyorsabban.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A globális hirdetési piac idén 9,1 százalékkal bővülhet; a növekedés üteme a következő években lassulni fog; a leggyorsabban növekvő szegmens a közösségi média lesz, átlagosan 14,8 százalékos éves növekedési rátával, amelyet szorosan követ az online videó 14 százalékkal, a fizetett keresés évente 9,8 százalékkal, a rádió és a televízió kismértékben, 2,2 százalékkal, illetve 1,4 százalékkal bővül, míg a nyomtatott sajtó 4,7 százalékkal csökken – tájékoztatta a Publicis Groupe-hoz tartozó Zenith digitális megoldásokat kínáló társaság nemrég kiadott jelentéséről szerdán az MTI-t.

A digitális reklámozás 2022-ben várhatóan meghaladja a globális hirdetési kiadások 60 százalékát, és 2024-re 65,1 százalékra növeli részesedését,

a digitális hirdetési kiadások 2022-ben 14 százalékkal növekedhetnek, amit 2023-ban 9 százalékos, 2024-ben pedig 10 százalékos növekedés követhet – olvasható a közleményben.

A globális hirdetési piac 2021-ben 15,6 százalékkal nőtt, egy évvel korábban pedig csökkentek a költések.

A közleményben kiemelték: a globális hirdetési kiadások 2023-ban 5,7 százalékkal, 2024-ben pedig 7,4 százalékkal bővülhetnek.

A Zenith becslése szerint a globális hirdetési kiadások 2021-ben elérik a 705 milliárd dollárt (220 998,2 milliárd forint), szemben a 2019-es 634 milliárd dollárral, továbbá 2024-re 873 milliárd dollárra emelkednek.

Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary médiaügynökségekért, így a Zenithért is felelős vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy

a járvány felgyorsította azokat a trendeket, amelyek már korábban is alapjaiban alakították át a gazdaságot, és ez a jövőben várhatóan nem is változik; bár a digitális átalakulás lelassulására lehet számítani.

Ami a teljes piacot illeti, különösen a kiskereskedelmi médiahirdetések felfutása figyelhető meg, azon belül is az e-kereskedelmi platformokon megjelenő display vagy search hirdetéseké.

A Zenith arra számít, hogy 2021 és 2024 között a leggyorsabb növekedés Közép- és Kelet-Európából, valamint a Közel-Keletről és Észak-Afrikából érkezik, átlagosan 12,2 százalékos, illetve 10 százalékos éves növekedési rátával. A leglassabb, évi 5,3 százalékos növekedést Nyugat-Európa érett piacairól várják.

Tovább olvasom