Marketing
Véget ért a 2019-es K-show
Tematikája a körforgásos gazdaság volt, amelyre az Európai Unió, mint a versenyképesség kulcsára is tekint.
A közelmúltban ért véget a legnagyobb műanyag- és gumiipari seregszemle, a düsseldorfi K-show, melyen a gyártók egymásra licitáltak a természetkárosítás visszafogásában. Ugyanakkor hazánkban várhatóan lassabban gyűrűzik be a trend, hiszen mint az autópiacon, ide előbb jutnak el a lehasznált német gépek, mint a hasonló árú, de korszerűbb távol-keletiek – hívta fel a figyelmet a Thege Plastic Kft. ügyvezetője, Konkoly-Thege Máté.
A K-show tematikája a körforgásos gazdaság volt. Nem meglepő módon a legtöbb műanyagipari gyártó olyan gépeket mutatott be, melyek a szűken vett újrahasznosítás mellett a szén-dioxid-kibocsájtás és az energiatakarékosság területén mutat komoly előrelépést, valamint az anyagfelhasználás kapcsán.
Ezen törekvéseket kiválóan lehet illusztrálni néhány kiállító cég és termékeik bemutatásával, mint például az újrahasznosítási folyamatok első lépcsőfokának tekinthető műanyag darálókat gyártó svéd Rapiddal. A skandinávokról itt is ki lehet jelenteni, hogy a természetvédelmi szempontokat mindig is prioritásként kezelik, ennek ellenére nagy ugrásnak számít, hogy a Rapid OneCUT PRO a korábbi szériákhoz képest is akár 80 százalékkal kevesebb áramot fogyaszt az úgynevezett EnergySMART rendszerének köszönhetően.
![]() |
A skandináv vállalat munkájának gyümölcse, a hulladékból nyert műanyag granulátum is központi szerepet kapott a kiállításon. Gyakorlatilag nem is volt olyan gyártó, amelyik nem emelte ki, hogy eszközei jobban kezelik az újrahasznosított anyagokat minőségromlás nélkül, így kevesebb új műanyagot kell előállítani. Az európai mértékkel szinte felfoghatatlan kapacitásokkal dolgozó kínai cégek, így az éves szinten 10 000-15 000 fröccsöntőgépet eladó hongkongi ChenHsong is domborított ebben a témában.
![]() |
A cég bemutatta a kétkomponenses fröccsöntésre képes egységét, a IU200-MK6-ot, melynek folyamán darálékkal történik a magréteg feltöltése. A gyártó másik nagy vállalása a szén-dioxid-semlegesség volt, melyet JM328-MK6-os fröccsöntőgépükkel képviseltek, amire már fel is volt szerelve az úgynevezett szendvicstechnikára képes egység. A kínai gyártó bemutatta első teljesen elektromos SM100-SPARK-ot is, ami japán technológiával készült, hiszen a teljesen elektromos gépek piacának a szigetország a vitathatatlan úttörője.
A JSW (Japan Steel Works) évtizedek óta piacvezető az elektromos fröccsöntők piacán, nem mellesleg pedig a plexi újrahasznosíthatóságán dolgoznak, illetve a biológiailag lebomló műanyagok terén járnak élen – húzta alá Konkoly-Thege Máté. A Thege-Plastic ügyvezetője kiemelte, hogy a K-show-n is a „zöld műanyag” fröccsöntését mutatták be J350ADS-890H-EHD fantázianevű gépükkel. Az elektromos fröccsöntőknél nehéz nem az autóiparban végbemenő hasonlathoz nyúlni, azzal a különbséggel, hogy az előbbi iparág már jóval korábban belekezdett az átállásba, így az árkülönbség már nem akkora. Egyébként minden másban teljes a hasonlóság: megbízhatóbbak, előállításuk egyszerűbb, kevésbé anyag-energia igényes és jóval kisebb a károsanyag-kibocsájtásuk – zárta gondolatát.
Az autós analógiánál maradva, a magyar fröccsöntő szakma nagy részére igaz az, hogy inkább a használt német gépet választják a hasonló árú, új és garanciális távolkeleti fröccsöntőkkel szemben. A probléma ezzel, hogy a gyakran agyonhajszolt gépek sokkal környezetszennyezőbbek. Pedig 30-40 százalékos rezsimegtakarítás is elérhető egy új kínai fröccsöntővel egy 5-8 éves német géppel szemben, míg egy régebbi géppark cseréjénél a villanyszámla akár 80 százalékkal is csökkenhet, nem beszélve arról, hogy a megtérülési idő akár 4 évre is csökkenhet.
A fenti jelenségre részben magyarázat a pályázatok csökkenő intenzitása és nehézkes feltételei, pedig a támogatások kizárólag új gépekre érvényesíthetők. Ugyanakkor van több jó példa is, a közelmúltban a VA Elektronika Zrt. szerzett be új gépeket, de a Pemü Műanyagipari Zrt-nél. és az egészségmegőrzési gépeiről és kávéfőzőiről ismert Momert Zrt. is már környezetkímélő fröccsöntő gépek futnak – írják.
Marketing
Az EU betiltja a Meta személyes adatokon alapuló célzott hirdetéseit
A határozat válasz arra, hogy a techóriás fizetőssé tette a hirdetés nélküli Facebookot és Instagramot.

Az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez – adott hírt a szerdai döntésről az MTI.
A határozat “megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását” az Európai Gazdasági Térség (EGT) egész területén – áll a testület közleményében.
A határozatot azt követően hozták meg, hogy a Meta hétfőn közölte: a Facebook és az Instagram közösségi platform európai felhasználói novembertől kezdve előfizetést vásárolhatnak a hálózatok hirdetés nélküli használatára.
Az óriáscég képviselője szerint a Meta már bejelentette, hogy az EU-ban és az EGT-ben élő embereknek lehetőséget adnak arra, hogy választhassanak, és e hónaptól kezdve előfizetési modellt kínálnak, hogy megfeleljenek a szabályozási követelményeknek. A vállalat szerint az EDPB tagjai már hetek óta tudnak a cég tervéről, és teljes mértékben együttműködtek velük.
“Ez a fejlemény indokolatlanul figyelmen kívül hagyja a gondos és erőteljes szabályozási folyamatunkat” – tette hozzá.
Az EDPB a norvég adatvédelmi hatóság kérésére hozta meg ezt a döntést, utóbbi ugyanis júniusban megtiltotta, hogy a Facebook- és az Instagram-felhasználóknak célzott hirdetéseket küldjenek a személyes adataik alapján.
A határozat arra kötelezi a Meta európai működése felett hatáskörrel rendelkező írországi adatvédelmi szabályozó hatóságot, hogy két héten belül hozzon végleges intézkedéseket a kérdésben, hogy a tilalom egy héttel később hatályba léphessen.
A kötelező erejű határozat értelmében súlyos bírságok várnak a nagyvállalatra, amennyiben nem tesz eleget a kötelezettségének.
Tavaly májusban a Metára rekordösszegű, 1,2 milliárd eurós bírságot szabott ki az EU, miután a közösségi platform megsértette az Európai Unió adatvédelmi szabályait és egy korábbi uniós bírósági ítéletet követően folytatta az európai polgárok személyes adatainak továbbítását az Egyesült Államokba.
Marketing
Csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek hálózatához a Magyar Marketing Szövetség
A magyar szakmai szervezet, amely tizenegyedikként csatlakozott az európai marketinges közösséghez, több ezer hazai szakembert és szervezetet képvisel és támogat a munkájában.
A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) tizenegyedik tagként csatlakozott a nemzeti marketingszövetségek kohéziós európai hálózatához – jelentette be az Európai Marketing Szövetség (European Marketing Confederation, EMC).
Az MMSZ több ezer szakembert és szervezetet képvisel és támogat a munkájában. Ralf Strauss, az EMC elnöke így nyilatkozott a magyar csatlakozásról: „Az MMSZ nagy és professzionális nemzeti szövetség, és nagyon örülünk, hogy európai szinten dolgozhatunk együtt vele. Az EMC-hez hasonlóan az MMSZ is nagy hangsúlyt fektet az oktatásra és a társadalmi célokra, tökéletesen illeszkedik a képbe.”
Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke is kifejtette gondolatait az együttműködésről: „Az MMSZ Magyarország egyik legaktívabb szakmai közössége. Küldetésünk, hogy bemutassuk a marketing megváltozott szerepeit és erősítsük a reputációját. Fontos feladatunk rávilágítani arra, hogy a marketing üzleti eredményességet és társadalmi értéket létrehozó ereje leginkább akkor mutatkozik meg, ha a marketing a szervezeteken belül kiemelt stratégiai-, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkcióján. Ezen céljaink eléréséhez edukációra és személetformálásra van szükség. Már évek óta kerestünk olyan nemzetközi szervezetet, amely azonos értékeket képvisel, hasonlóan ambiciózus szervezet, mint mi és akik szintén elkötelezettek szakmánk magasabb szintre emelése mellett. Az EMC és tagszervezetei határozottan ilyen partnerek és már nagyon várjuk a közös munkát, valamint az állandó tudás-tapasztalat cserét. Ezzel az együttműködéssel magyar szakemberek számára biztosítunk nemzetközi szakmai közösséget és globális információáramlást.”
Mi is az az EMC?
Az EMC Európa legnagyobb marketingszervezete, amely több mint százezer marketinges szakembert képvisel tizenegy európai és egyesült királyságbéli nemzeti szövetségen keresztül, és közösen egymillió közösségimédia-követőhöz jut el. Brüsszeli székhelyű nonprofit szervezetként az EMC a tagszövetségeivel együtt dolgozik az oktatás, a társadalmi iránymutatás és az értékteremtés előmozdításán. Az EMC publikálja a Nemzetközi Marketing Kompetenciákat (International Marketing Competencies), hogy az Európai képesítési keretrendszerrel összhangban irányt mutasson a marketingoktatási normáknak az EU-ban. Ezenfelül az EMC adja ki az Európai Marketingmenetrendet (European Marketing Agenda) is, amely európai és nemzeti szinten részletezi az éves marketingtrendeket és előrejelzéseket, többezer marketingszakember körében végzett kutatás alapján. Az EMC hozzáférést biztosít tagszervezetei számára az Európai marketingtanúsítási és képesítési keretrendszerhez (EMCQ), amely Európa-szerte elismert, akkreditált marketinges, értékesítési és kommunikációs képesítéseket biztosít.
Marketing
Törőcsik Mária kapta a Magyar Marketing Szövetség életműdíját
Szakértelme széles körű elismerését a többi között jól mutatja, hogy megalakulásakor ő lett az Országmárka Tanács szakmai elnöke, és hosszú éveken át más kiváló szakemberekkel dolgozott az országkép javításán.

Amellett, hogy évente díjazza a legkiválóbb marketinges és digitális megoldásokat, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) a szervezet legfontosabb elismerését, a Tonk Emil Életműdíjat is kiosztja az eredményes szakmai életutak méltatására. A 2023-as díjazott, Törőcsik Mária számára Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke, valamint Papp-Váry Árpád alelnök nyújtotta át az elismerést a Marketing Summiton a Várkert Bazárban – tájékoztatott a szerkesztőségünkhöz október 3-án eljuttatott közleményében az MMSZ.

Forrás: marketing.hu
Törőcsik Mária több évtizede oktat marketinget, marketingstratégiát, vásárlói és fogyasztói magatartást, valamint márkastratégiát a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán. Jól érti a generációk nyelvét, a fogyasztók magatartását, tanácsadó és piackutató cégéhez több tucat ügyfél fordult az elmúlt évtizedekben. Kiemelkedőek a vásárlói és fogyasztói magatartásra, valamint az életstílusra és a generációkra vonatkozó kutatásai. Az MMSZ rendezvényein sok százan hallgatták plenáris előadásait, könyvein keresztül pedig sok ezer emberhez jutottak el gondolatai.
Szakértelme széles körű elismerését jól mutatja, hogy megalakulásakor ő lett az Országmárka Tanács szakmai elnöke, és hosszú éveken át más kiváló szakemberekkel dolgozott az országkép javításán. Tagja a Magyar Marketing Szövetségnek, a Magyar Reklámszövetségnek és a Magyar Tudományos Akadémia Marketingtudományi Albizottságának.