Kövess minket!

Marketing

Profilt bővít az MRSZ gerilla tagozata

A váltással párhuzamosan új marketinges klubot alapítottak, amelyhez meetup sorozat is kapcsolódik.

Átalakul a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) Gerilla- és Vírusmarketing Tagozata, ami egyben a tagozat fókuszának szélesedését is jelenti. Ehhez kapcsolódóan Facebook csoporttal és összejövetel-sorozattal megtámogatva HOT Marketing Club (HMC) néven jött létre szakmai tudásmegosztó szerveződés.

“Úgy gondolom, hogy a HMC ötletének megszületése a Mezriczky László elnök úr által elinditott folyamatnak köszönhető, az MRSZ egyre inkább az alulról szerveződő, tagozati munkáról szól. A Gerilla- és Vírusmarketing Tagozat 2008 elején olyan gondolatisággal jött létre, hogy az akkor friss és innovatív alternatív reklámozási eszközöknek szolgáljon egyfajta munkacsoportként. Ezt az elképezlést szeretnénk frissíteni napjaink trendjei szerint úgy, hogy kihasználjuk a kommunikációstechnológiai lehetőségeket, egyfajta web2-es tudásmegosztást hoznánk létre, mindezt összekötve a szaporódó meetup-világgal” – mondta el az átalakulás kapcsán Kaizer Gábor, a Tagozat alapítója és a ReVISION vezetője.

A HMC Facebook csoportjhoz bárki csatlakozhat, ennek annyi a feltétele, hogy havonta minden tagnak egy értékes szakmai anyagot meg kell osztania a közösséggel. Ez lehet releváns hír, esettanulmány, kutatási publikáció, könyvajánló vagy bármi egyéb, a témába vágó tartalom.

Az első meetup a Reklámhéten kerül megrendezésre, a keddi napon 19.00-tól a Grund nevű szórakozóhelyen. A vendégek között lesz a Young&Rubicamnél globális reklámügynökségi karriert befutott, jelenleg a Secret Sauce Partners tech-startup céget vezető Orbán Péter és a Kitchen Budapest szakembere, Korsós Milán.

Marketing

Közösen lép fel a problémás webshopok ellen az NMHH és a Nébih

Akár egy évre is “lakat kerülhet” a problémás webshopokra.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának csütörtöki közleménye szerint

az élelmiszerlánc-biztonság területén is egyre nagyobb kockázatot jelent az online értékesítés.

A Nébih munkatársai munkájuk során többek között nem engedélyezett állatgyógyászati, illetve engedélyköteles termékek, szolgáltatások kínálását, de vényköteles készítmények vény nélkül forgalmazását is tapasztalták már. A szakembereknek rendszeresen kell eljárniuk emberi egészséget veszélyeztető, illetve a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető tájékoztatással kísért élelmiszereket – köztük étrend-kiegészítőket – árusító weboldalakkal szemben is.

A jogsértő tevékenységek megakadályozásában nyújthat segítséget a jövőben az NMHH által üzemeltett “Központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa”, azaz a KEHTA. A Nébih határozatainak a KEHTA rendszerben való rögzítésével ugyanis

elérhetővé válik az a lehetőség, hogy a jogsértő honlapokat 365 napra hozzáférhetetlenné tegye a hatóság.

Az együttműködési megállapodás aláírása megteremtette a rendszer használatának elvi alapjait, amelyet a technológiai feltételek kialakítása követ. A hatóságok célja, hogy – a vásárlók védelme érdekében – a gyakorlatban is mielőbb, lehetőség szerint már júniustól megkezdődhessen az élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak “elsötétítése”.

Tovább olvasom

Marketing

Ennyiért adja el katalógusát a Red Hot Chili Peppers

Az 1982-ben alakult együttes eladott számai között szerepel mások mellett az Under the Bridge, a Give It Away, a Dani California és a Knock Me Down című dal.

Közzétéve:

Flickr

A Red Hot Chili Peppers 140 millió dollárért (42 milliárd forintért) adja el dalai katalógusát a Hipgnosis Songsnak – értesült a Variety.com hollywoodi hírportál.

A banda dobosa, Chad Smith a közelmúltban azt is elárulta, hogy éppen egy új albumon dolgoznak.

A Red Hot Chili Peppers számainak zömét 1989 óta az együttes tagjai, Anthony Kiedis, a basszusgitáros Flea, a dobos Chad Smith és a gitáros John Frusciante írta. Az ágazati források szerint az együttes katalógusa a kiadójuknak 5-6 millió dollár (1,5-1,8 milliárd forint) nettó részesedést termel.

A Hipgnosis Songs Fund nevű cég 2018-ban kifejezetten arra alapult, hogy katalógusok jogait vásárolja fel. A zeneipar történetében példátlan katalógusfelvásárlási hullámot indított. Az év elején mindössze két hét alatt megszerezte Neil Young katalógusának felét, valamint a Fleetwood Macből ismert Lindsey Buckingham, a producer Jimmy Iovine és Shakira katalógusát. Korábban már hozzá került a Timbaland, Chrissie Hynde, a Wu-Tang Clan RZA-ja, a Blondie, Barry Manilow, Jeff Bhasker és még sokan mások.

Borítókép: a Red Hot Chili Peppers koncertje

Tovább olvasom

Marketing

Kampány indult a belföldi turizmus népszerűsítésére

Magyarország újraindult! címmel kampányt indított a belföldi turizmus népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelynek üzenete, hogy a szabályok betartásával és egymásra figyelve ismét útnak indulhatunk.

Közzétéve:

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A május végéig tartó kampány országszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes utazni és újra felfedezni a kulturális, természeti, gasztronómiai és aktív turisztikai lehetőségeket – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Ahhoz, hogy az üzenet minél szélesebb körben eljusson a belföldi utazást tervezőkhöz, citylight- és óriásplakátok jelennek meg országszerte összesen 800 helyszínen. Emellett országos napi-, heti- és havilapokban, print és online felületeken is találkozhat velük a nagyközönség.

Továbbra is a biztonság az első, vigyázzunk egymásra! – hívja fel a figyelmet közleményében az MTÜ.

Borítókép: Kerékpárral túrázó turisták sora halad a váci Duna-part kijelölt bicikliútján, egy tavaszi hétvége délelőttjén

Tovább olvasom