Kövess minket!

Marketing

Pogácsázós networking helyett zaj és őszinteség – Marketing COVID idején I.

A 2020-as év új kihívások elé állította a marketingszektort, a helyzet egészen egyedi és
kreatív ötleteket hívott életre.

De hol áll most a kommunikációs szakma? Az elmúlt év történései fényében mennyire és milyen téren változott a kreatív megoldások szerepe, a marketingtudatosság? A most először neves ügynökségi partnerrel közösen megrendezett, az idén rekordszámú jelentkezőt vonzó „Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével” verseny zsűritagjaival beszélgettünk, első rész.

Javában zajlik az idén hatodik alkalommal megrendezett Marketing Diamond Awards, a kisebb, illetve szerényebb marketingbüdzsével gazdálkodó cégek kommunikációs aktivitásait díjazó legfontosabb marketingversenyre beérkezett pályázatok értékelése.

Az már most biztos, hogy egészen újító megoldásokat kívánt meg a 2020-as év. Varga Tibor, a T-Systems Magyarország Zrt. kompetenciaközpont vezetője szerint „azokban az iparágakban, ahol a legnagyobb bizonytalanságot okozta a járvány, egy-egy kreatív ötleten akár a vállalkozás léte is múlhatott”.

De hogyan befolyásolta ez a szakmát? Abban minden zsűritag egyetértett, hogy a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitások alapesetben is nagyobb fokú kreativitást kívánnak meg, de a pandémiás időszak önmagában is számos változást eredményezett a szakmában. „Minden még virtuálisabb és még gyorsabb lett.

Varga Tibor

A digitális térben a kreatívoknak egyetlen pillantás alatt kell magával ragadniuk a célközönséget, óriási vizuális zajban kell most kitűnni a social médiában” – osztotta meg gondolatait Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója.

„A hosszú előadások, a beutaztatott sztár előadó, a pogácsába kapaszkodós networking és az egész napos események helyét egy egészen más tartalom vette át” – tette hozzá Csanak Gabriella.

Csanak Gabriella

Az elmúlt időszakban felértékelődött a szeretteinkkel töltött idő, illetve az emocionális üzenetek is. „Azok a szereplők, akik hitelesen, őszintén kommunikálnak, energiát fektetnek a célközönség értékeinek és érzéseinek megértésébe, lojálisabb kapcsolódást tudnak kialakítani” – osztotta meg tapasztalatait Szilva Mónika, a Nestlé Hungária fogyasztói marketing-, média- és digital igazgatója.

A járványhelyzet miatt szükségessé vált karantén, home office, illetve a távolságtartás miatt a külvilággal való kapcsolattartás az online térre korlátozódott és korlátozódik sokaknak ma is. Ennek következtében a cégek online kommunikációja is felértékelődött, minden szereplő számára szükségessé vált az úgynevezett digitális transzformáció

„A legtöbb piaci szereplőből 2020 vagy kikényszerítette, vagy ráébresztette őket a gyorsan bevethető, agilis, komfortzónából kimerészkedő, non-tradicionális megoldások használatára” – tette hozzá Mérő Ádám, a The Coca Cola Company CEE media és connection managere. Rendkívül fontossá vált, hogy ki, mit és hogyan kommunikál.

Mérő Ádám

„Az ügyfelek és kollégák is sokkal nagyobb empátiát, iránymutatást és tiszta, őszinte kommunikációt várnak tőlünk” – fogalmazott Tengerdi Laura, a Budapest Bank szakembere.

„A megfelelő kommunikáció értéke megsokszorozódott a járványhelyzet alatt, hiszen e nélkül, különösen ennek a szegmensnek, nagyon nehéz az ügyfélkapcsolatokat építenie vagy egyáltalán megtartania” – összegezte Varga Tibor

A zsűritagok abban is egyetértettek, hogy a marketingkommunikáció jelentősen felértékelődött a járványhelyzet miatt és alatt. Ezzel együtt a korábbihoz képest változott a szakmai tudáscsere megítélése is – sőt, adott helyzetben még inkább szükség is van a legjobb gyakorlatok megosztására, a közös inspirációkra. „Az olyan, tudáscserét elősegítő platformok, mint a Marketing Diamond Awards utat tud mutatni azon szervezeteknek, akik nyitottak és szeretnének tanulni” – mondta Varga Tibor.

A tudáscsere részeként az elvégzett munka, a befejezett projektek eredményének bemutatása és elismerése is fontosabbá vált. „Amelyik márka vagy szervezet valóban jól kommunikál, annak nem csupán büszkeség ezt megmutatnia, hanem akár felelőssége is, hogy a jó példák terjedjenek, és végső soron az emberek – amúgy is terhelt – életét segítsük vele. A Marketing Diamond Awards erre ad fantasztikus lehetőséget” – fogalmazott Tengerdi Laura.

Tengerdi Laura

Szilva Mónika szerint a verseny küldetése, hogy teret adjon a tudáscserének, illetve platformként kapcsolódási pontot kínáljon a szereplőknek. „Hogy erre mennyire szükség van, azt a pályázók magas száma és sokszínűsége is bizonyítja” – tette hozzá.

Szilva Mónika

Mit keresnek elsősorban a zsűritagok a Marketing Diamond Awards pályázataiban?

Szilva Mónika: „Összességében mennyire sikeresen és hatékonyan támogatták a kitűzött cél elérését.”

Csanak Gabriella: „Az éles gondolkodást, kiemelkedő kreativitást és hatékony megközelítést.”

Mérő Ádám: „Az eredetiséget, a végiggondolt stratégiát, a valóban kimutatható eredményességet, illetve a pályázati munkák általánosan magas színvonalát és objektív meggyőző erejét.”

Tengerdi Laura: „Mennyire megkülönböztető és újszerű a piacon a megoldás.”

Varga Tibor: „Hogyan és mennyivel járult

Marketing

Új digitális piac köti össze a magyar termelőket a vásárlókkal

Egyelőre tesztüzemben működik a kozertplusz.hu felülete, de nyár végére szeretnék az egész országot lefedni a házhoz szállítással.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését. A győri Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt a Digitális Agrár Stratégia végrehajtása körében, a kormány veszélyhelyzeti támogatásából valósulhat meg.

A koronavírus-járvány idején egyértelművé vált az élelmiszerlogisztikai hálózat sérülékenysége és kiszolgáltatottsága, előtérbe kerültek az online élelmiszerkereskedelmi megoldások,

melyek a fogyasztók számára számos új lehetőséget kínáltak, de jelentős kockázatokra is ráirányították a figyelmet.

Magyarország legújabb online termelői piacát éppen azért álmodták meg, mert kézzel foghatóvá vált, hogy elengedhetetlen egy alternatív élelmiszerlogisztikai hálózat kialakítása, amely vészhelyzetben is képes – akár országos szinten – biztosítani a lakosság minőségi magyar termékekkel történő ellátását.

A kozertplusz.hu úgynevezett rövid ellátási láncot biztosít, azaz közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, valamint más felhasználókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését, és a fogyasztóvédelmi előírások maradéktalan érvényesülését.

A termelő és a vásárló igényeit is kielégítik

Tordai Péter üzletfejlesztési vezető a rövid ellátási láncok szerepét emelte ki, hiszen az ezen keresztül végbemenő értékesítés a legalkalmasabb módja annak, hogy a fogyasztók biztonságos, egészséges, minőségileg ismert és elismert eredetű termékekhez jussanak.

A hivatalos tesztüzemmód március elsején indult, a partnerek száma pedig már az előkészületi időszakban is dinamikusan növekedett. Az online üzletkötési platform mind a termelőknek, mind a vásárlóknak hatalmas előnyökkel szolgál.

„Mi megoldjuk a termelő helyett a digitalizációt, biztosítjuk a minőségbiztosítást, a megfelelő marketinget és a logisztikát is egy kalap alatt. Eközben a vevők akár több termelőtől is tudnak egyszerre rendelni úgy, hogy azt egy csomagban kapják meg, így nem kell egyszerre több logisztikai költséget kifizetniük. A jelenlegi trendekkel ellentétben törekszünk arra, hogy minél kisebb készleteket tartsunk raktáron és a friss árut közvetlenül a termelőtől szállítsuk a vevőinkhez vállalva akár a hosszabb kiszállítási időt is, ugyanakkor a kosár tartalma három napon belül még ezzel együtt is garantáltan megérkezik a fogyasztóhoz” – fogalmazott a Tordai Péter.

Háztól házig szolgáltatás és átvételi pontok

A tesztüzemmódban három régióra osztották fel hazánkat: ez magában foglalja az M1-es autópálya vonalát Győrig többek között Tatával, Tatabányval, Etyekkel és Bábolnával, az M5-ös autópályát Szegedig Kecskeméttel, Kiskunfélegyházával és Lajosmizsével valamint Budapestet és az agglomerációt Érddel, Diósddal, Fóttal és Mogyoróddal a teljesség igénye nélkül. Ezeken a területeken háztól házig vállalja a kiszállítást a kozertplusz.hu, március 31-ig ráadásul ingyenesen. Az ország többi részén átvételi pontokra van lehetőség termékeket rendelni heti rendszerességgel több, mint 500 településen, úgy mint Pécs, Békéscsaba, Salgótarján, Miskolc, Szekszárd, Villány, Székesfehérvár, Gyöngyös, Paks, Balatonfüred, Keszthely, Debrecen.

Tordai Péter hangsúlyozta,

nyár végére szeretnék lefedni az ország minden régióját a házhoz szállítással,

és a tesztüzem tapasztalataira építve elindítani a végleges platform működését. A tervek szerint a vetőmagtól az asztalig nyomon követhető lesz minden termék, ami garantálja minden áru valódiságát.

A kozertplusz.hu azon túl, hogy támogatja a helyi termelők és fogyasztók kínálatának és keresletének egymásra találását, illetve az országos logisztikai kapacitás rendelkezésre bocsátásával elősegíti a kistelepülések boltjainak áruval történő ellátását is.

Tovább olvasom

Marketing

Átadták a Marketing Diamond Awards elismeréseit

A megméretés rekordmennyiségű, összesen 94 gyémántdíjjal zárult.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik díjazott interjút ad a díjátadón, forrás: Lounge Group

A különös év igazán kreatív ötleteket kívánt meg, ami abból is jól látszik, hogy egészen újszerű projektekkel jelentkeztek a nevezők – így foglalja össze a hatodik Marketing Diamond Awards verseny eredményét a szervezők közleménye. A megméretést a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) azzal a céllal hívta életre, hogy megteremtse a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásainak legnagyobb hazai elismerését. A kiírásra 2020-ban korábban nem látott számú, 125 pályázat érkezett. A verseny történetében először az MMSZ egy ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs kampányokat.

Idén „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt., „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketing Nagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig a Lounge Group különdíjában részesült.

A négy kiemelt nyertesnek a Lounge Group különdíjakat is felajánlott, szakmai előadások közül választhattak a legjobbak. A Kreatív Vonalak Kft. és a Billingo Technologies Zrt. Szabó Zsófia – a Lounge Group kutatási divízióvezetője – által tartott Kutatási projektszemlélet képzést választotta, míg a Klausz Social Group Kft. és a Móricz Zsigmond Színház az ügynökség Head of Digital szakértője, Kelemen Zsolt Socialmedia-tartalom és hirdetésmenedzsment kurzusa mellett döntött.

A díjátadó, a jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel vendégek nélkül, szigorú biztonsági intézkedéseket betartva zajlott, és a Lounge Group videós stábja gondoskodott arról, hogy megörökítse a kétnapos eseményt. A gyémántdíjasoknak Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója, a fő- és különdíjasoknak pedig Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke és Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója adták át az elismeréseket.

A díjátadó megörökített pillanatai a Lounge Group weboldalán tekinthetők meg, a videókból többek között az is kiderül, hogy melyik versenyző ünnepelte „munkaszünettel” az örömhírt.

Tovább olvasom

Marketing

Az Országos Mentőszolgálat nyerte a Highlights of Hungary fődíját

A járványhelyzetben is helyt álló szervezet a közönség szavazatai alapján kapta meg a kétmillió forinttal járó elismerést.

Közzétéve:

MTI / Szigetváry Zsolt

Az 55 jelöltre összesen 68 ezer szavazat érkezett, és tíz történet kapott elismerést: az Országos Mentőszolgálat, a Nemakarokbeleszolni, a Tanulom Magam, az Örökbe Fogadok Egy Ovit! mozgalom, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, a Segítség.ma, a Pizza Manufaktura, a VATES, a Réel Chocolate és a Vas Megyei Szakosított Otthon – közölték a szervezők az MTI-vel

A nagykövetek is választhattak egy történetet, amelyet közösen jutalmaztak 2 millió forinttal. A választásuk az apró Baranya megyei zsákfalut, Szalatnakot felvirágoztató független polgármesterre, Gulácsi Erikára esett.

A fődíjak mellett többen különdíjjal térhettek haza. A Forbes különdíját az Eperfa kapta, a KPMG Fenntarthatósági különdíját a Felelős Gasztrohős. A Glamour a Hosszúlépés-Wonder Woman Budapest projektet díjazta a Glamour&Good különdíjjal, míg a Munch.hu a családokért felelős tárca nélküli miniszter helyettes államtitkárságától megkapta a Családbarát különdíjat.

Tovább olvasom