Kövess minket!

Marketing

Nemcsak marketingről esett szó a Marketing Szövetség konferenciáján

Első alkalommal rendezték meg a DigitalHacket, a folytatás tavasszal következik.

Első alkalommal rendezte meg DigitalHack elnevezésű konferenciáját a Magyar Marketing Szövetség. Az eseményre november 5-én került sor, a helyszín a Boscolo volt. Az 50-60 fő körüli közönség nem kizárólag és nem is elsősorban klasszikus marketinges, marketingkommunikációs témákról hallhatott, a fókusz inkább a technológiai innovációra esett.

Varga István, a konferencia társ-alapítója, az Internet Marketing Tagozat vezetője a Médiapiacnak elmondta: az is volt a cél, hogy innovációkról, a piacon még éppenhogy csak jelenlévő trendekről, eszközökről essen szó, amelyek az elkövetkező néhány évben válhatnak meghatározóvá, mondhatni “meghackelik a piacot”. Szerinte nem elég a puszta digitális jártasság, hanem a megszerzett tudást folyamatosan frissíteni kell, mivel a marketingesek le vannak maradva, nincs meg a kellő “digitális intelligenciájuk”.

A konferencia alapítója azt is elmondta, az a céljuk, hogy a jövőben a DigitalHack megvesse a lábát a konferenciapiacon, és növelje az elérését. Ez az első, márkaépítőnek szánt lépés volt, és jövőre annyiban mindenképpen változás lesz, hogy az esemény – a tervek szerint a helyszín megtartása mellett – átkerül tavaszra.

Nem voltunk ott végig a konferencián, Simó György 3D nyomtatásról szóló előadására érkeztünk meg, melyet az ebédszünet követett. Utána az Intelligens szoftverek elnevezésű blokk következett, melyet leginkább termékajánlóként tudunk jellemezni: mi lehet hasznos egy kkv marketingese számára. Szó esett digitális promóciós eszközökről, online PR-megoldásról, a perszonalizáció hasznáról és eszközeiről, Petrányi-Széll András az adatvédelmi (vagy inkább adatbázistörlési) kérdéseket boncolgatott, míg Éles László azt fejtegette, hogyan válthatja ki egy tesztprogram a költséges és időigényes ügynökségi elemzéseket, pl. SEO vonalon.

Ezt a mobilos szekció követte hirdetéspiaci trendekkel, szép kampányokkal, sikeres promóciókkal és néhány, a reklámformátumokat illető tanáccsal, javaslattal. Utolsóként a marketingkommunikációs blokkot láttuk, melyben Sas István mellett a neo, a Carnation és a mito szakemberei beszéltek jól sikerült kampányokról. A legérdekesebb Vernyik Imre azon felvetése volt, hogy bár egy nagy ötlet, egy nagy kampány bemutatására kérték fel, ő valójában nem hisz a nagy ötletekben, a hatékonyság inkább sok apró ötletből, megoldásból ered, amelyek ugyanakkor sorsfordító különbségeket eredményezhetnek.

Az esemény bevallott célja az volt, hogy olyan témákkal foglalkozzon, amelyeket “egy éve még nem tudhattál a digitális marketingben”. Úgy láttuk, ezek a témák azért nagyrészt előfordultak más marketinggel, médiával foglalkozó konferenciákon, ám az is igaz, hogy az esemény olyan kkv-s közönséget szólított meg, amellyel nem nagyon találkozunk a nagyobb szakmai eseményeken.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom