Kövess minket!

Marketing

Megállj a lengyel UPC-nek?

Kérdés, hogy sikerül-e tovább növelnie ügyfélkörét egy újabb nagybevásárlással a lengyel kábelpiacot amúgy is utcahosszal vezető cégnek.

Helyi sajtójelentések szerint ugyanis tőkeerős versenytársakkal szemben kell helytállnia a Liberty-lerakatnak, ha meg akarja szerezni a Multimedia Polskát. Egybehangzó információk szerint ugyanis a selejtezőkör után is versenyben maradt két pénzes befektetési alap, a Cinven és a Permira. Ezek pedig könnyen a UPC fölé ígérhetnek a – várhatóan szeptember végén induló – második menetben a piaci becslések szerint 800 millió eurót érő vállalatért folyó versenyfutás során.

További kérdés, hogy megkapja-e a varsói versenyhivatal jóváhagyását a UPC, ha ő nyeri a licitet: a piacvezető cég kétszer akkora, mint a kiszemelt szerzemény, nem utolsósorban annak eredményeként, hogy nemrég zárta le az Aster nevű szolgáltató bekebelezését.

Marketing

Közösen lép fel a problémás webshopok ellen az NMHH és a Nébih

Akár egy évre is “lakat kerülhet” a problémás webshopokra.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának csütörtöki közleménye szerint

az élelmiszerlánc-biztonság területén is egyre nagyobb kockázatot jelent az online értékesítés.

A Nébih munkatársai munkájuk során többek között nem engedélyezett állatgyógyászati, illetve engedélyköteles termékek, szolgáltatások kínálását, de vényköteles készítmények vény nélkül forgalmazását is tapasztalták már. A szakembereknek rendszeresen kell eljárniuk emberi egészséget veszélyeztető, illetve a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető tájékoztatással kísért élelmiszereket – köztük étrend-kiegészítőket – árusító weboldalakkal szemben is.

A jogsértő tevékenységek megakadályozásában nyújthat segítséget a jövőben az NMHH által üzemeltett “Központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa”, azaz a KEHTA. A Nébih határozatainak a KEHTA rendszerben való rögzítésével ugyanis

elérhetővé válik az a lehetőség, hogy a jogsértő honlapokat 365 napra hozzáférhetetlenné tegye a hatóság.

Az együttműködési megállapodás aláírása megteremtette a rendszer használatának elvi alapjait, amelyet a technológiai feltételek kialakítása követ. A hatóságok célja, hogy – a vásárlók védelme érdekében – a gyakorlatban is mielőbb, lehetőség szerint már júniustól megkezdődhessen az élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak “elsötétítése”.

Tovább olvasom

Marketing

Ennyiért adja el katalógusát a Red Hot Chili Peppers

Az 1982-ben alakult együttes eladott számai között szerepel mások mellett az Under the Bridge, a Give It Away, a Dani California és a Knock Me Down című dal.

Közzétéve:

Flickr

A Red Hot Chili Peppers 140 millió dollárért (42 milliárd forintért) adja el dalai katalógusát a Hipgnosis Songsnak – értesült a Variety.com hollywoodi hírportál.

A banda dobosa, Chad Smith a közelmúltban azt is elárulta, hogy éppen egy új albumon dolgoznak.

A Red Hot Chili Peppers számainak zömét 1989 óta az együttes tagjai, Anthony Kiedis, a basszusgitáros Flea, a dobos Chad Smith és a gitáros John Frusciante írta. Az ágazati források szerint az együttes katalógusa a kiadójuknak 5-6 millió dollár (1,5-1,8 milliárd forint) nettó részesedést termel.

A Hipgnosis Songs Fund nevű cég 2018-ban kifejezetten arra alapult, hogy katalógusok jogait vásárolja fel. A zeneipar történetében példátlan katalógusfelvásárlási hullámot indított. Az év elején mindössze két hét alatt megszerezte Neil Young katalógusának felét, valamint a Fleetwood Macből ismert Lindsey Buckingham, a producer Jimmy Iovine és Shakira katalógusát. Korábban már hozzá került a Timbaland, Chrissie Hynde, a Wu-Tang Clan RZA-ja, a Blondie, Barry Manilow, Jeff Bhasker és még sokan mások.

Borítókép: a Red Hot Chili Peppers koncertje

Tovább olvasom

Marketing

Kampány indult a belföldi turizmus népszerűsítésére

Magyarország újraindult! címmel kampányt indított a belföldi turizmus népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelynek üzenete, hogy a szabályok betartásával és egymásra figyelve ismét útnak indulhatunk.

Közzétéve:

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A május végéig tartó kampány országszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes utazni és újra felfedezni a kulturális, természeti, gasztronómiai és aktív turisztikai lehetőségeket – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Ahhoz, hogy az üzenet minél szélesebb körben eljusson a belföldi utazást tervezőkhöz, citylight- és óriásplakátok jelennek meg országszerte összesen 800 helyszínen. Emellett országos napi-, heti- és havilapokban, print és online felületeken is találkozhat velük a nagyközönség.

Továbbra is a biztonság az első, vigyázzunk egymásra! – hívja fel a figyelmet közleményében az MTÜ.

Borítókép: Kerékpárral túrázó turisták sora halad a váci Duna-part kijelölt bicikliútján, egy tavaszi hétvége délelőttjén

Tovább olvasom