Kövess minket!

Marketing

Kampányol az Amnesty International

A kampánnyal a 30 éves ENSZ-egyezmény ellenére ma is elterjedt kínzásokra hívják fel a figyelmet. Az aktivitáson a Young & Rubicam dolgozott.

Szeptember második felében az Amnesty International Magyarország a Young & Rubicam Budapest segítségével citylight kampánnyal hívja fel a figyelmet a világszerte ma is elterjedt kínzásokra. Budapest szerte több mint kilencven helyen lehet három megkínzott és a mozgalom segítségével kiszabadított áldozat történetével találkozni.

A kínzást tiltó ENSZ-egyezmény 30 évvel ezelőtt lépett érvénybe, és bár a kínzás minden körülmények között tilos, az Amnesty International jelentése szerint legalább 141 országában ma is rendszeresen alkalmazzák. A szervezet évtizedek óta küzd azért, hogy a kínzás minden országban a gyakorlatban is tiltott legyen, munkájáért 1977-ben Béke Nobel-díjat kapott.

A plakátkampány célja a figyelemfelhíváson túl az, hogy segítsen kiszabadítani egy 2009 óta fogvatartott üzbég édesanyát, aki 18 év börtönbüntetést kapott, mert részt vett egy békés tüntetésen a kelet-üzbegisztáni Andizhanban. A négy gyermekét nevelő nőt többször megkínozták. Dilorom lelkiismereti fogoly, akit azért börtönöztek be és kínoztak meg, mert élt a véleménynyilvánításhoz és a békés gyülekezéshez való alapvető jogával.

A plakátokon a mozgalom három sikertörténete szerepel.

Nasrin Sotoudeh (Irán)

Nasrin 2010 szeptemberében hat év börtönbüntetést kapott, mert a vádak szerint “rendszerellenes tevékenységet folytatott”, és munkája “veszélyeztette a nemzetbiztonságot”. Ismert emberi jogi aktivistaként és ügyvédként többször kritizálta hazájának jogsértő lépéseit, és szembeszállt az igazságtalansággal és az elnyomással. Elítélésekor az Amnesty International lelkiismereti fogolynak nyilvánította, és rögtön globális kampányba kezdett azonnali és feltétlen szabadon bocsátásáért. Nasrin elítélése és fogva tartásának körülményei jól mutatják az Iránban uralkodó helyzetet: börtönt kapott, mert a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jogát gyakorolta, majd a börtönben megtagadták, hogy láthassa férjét és két kicsi gyermekét. A hatóságok nemcsak őt büntették: a férjét egyszer egy éjszakára letartóztatták, miután a férfi megpróbálta békés tárgyalások útján elérni, hogy engedjék ki a feleségét; 13 éves lányát pedig illegális utazási tilalommal sújtották, amit később – köszönhetően annak, hogy Nasrin tiltakozásul 49 napig éhségsztrájkolt a börtönben – megszüntettek. Az Amnesty International tagjai és támogatói annyi levelet és üzenetet küldtek az iráni hatóságoknak, hogy 2013 szeptemberében Nasrin Sotoudeh 11 másik aktivistával együtt szabadlábra került. Ma már újra együtt van a családjával, és folytathatja a munkáját is. Szabadulása után az Amnesty Internationalnek küldött üzenetében többek között ez írta: “Tudok arról a rengeteg erőfeszítésről, amit értem tettetek, és szeretném megköszönni nektek és a munkatársaitoknak a munkájukat” – írta Nasrin.

Nabeel Rajab (Bahrein)

Nabeel Rajan bahreni emberi jogi aktivistát 2012-ben tartóztatták le és ítélték három év börtönre, mert részt vett egy békés kormányellenes tüntetésen. Nabeel ismert aktivista hazájában, akit már több alkalommal ítéltek el a közrend megsértésért vagy illegális gyülekezésért, egyszer pedig három hónapot kellett börtönben töltenie, mert kritizálta Bahrein miniszterelnökét egy Twitter-hozzászólásában. Legutóbb három évet kapott egy tüntetésen való részvételért. A börtönben többször embertelenül bántak vele (magánzárkában tartották fogva egy halott állat tetemével és meztelenül kellett lennie a zárkájában). Nabeel az Amnesty International szerint lelkiismereti fogoly, akit meggyőződése és alapvető jogainak békés gyakorlása miatt zárták börtönbe. A szervezet kampányolt Nabeel szabadon bocsátásért, akit végül 2014 májusában elengedtek. Nabeel ezt mondta az Amnesty Internationalnek: “Láttam a nekem szóló üzeneteket és az akciókat, amit az Amnesty International tagjai csináltak, szeretném nekik egyenként megköszönni, amit tettek, el sem tudjátok képzelni, hogy mennyit jelent.”

Yorm Bopha (Kambodzsa)

Yorm Bopha kambodzsai lakhatási jogi aktivistát 2012 szeptemberében tartóztatták le, mert a vád szerint merényletet tervezett két férfi ellen. A valóságban azonban a nő a munkája miatt került a hatóságok célkeresztjébe, hiszen többször élt a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogának gyakorlásával, miközben a lakókörnyezetét védte egy kormányzati beruházástól. A nő végül három év börtönt kapott koholt vádak alapján. Az Amnesty International lelkiismereti fogolynak nyilvánította őt, és úgy döntött, hogy a 2013-as Levélíró Maraton egyik esete lesz. Már a Levélíró Maraton előtt annyi levél és aláírás gyűlt össze Yorm érdekében, hogy 2013 novemberében óvadék ellenében szabadon engedték. Mivel azonban ez csak ideiglenes lépés volt, a szervezet tovább folytatta kampányát, és közel 90 000 aláírást és levelet gyűjtött a tavalyi Levélíró Maraton során. Bár a vádakat hivatalosan a mai napig nem ejtették, egyre valószínűtlenebb, hogy Yormot újra börtönbe zárnák. Yorm szabadulásakor ezt üzente az emberi jogi szervezetnek: “Szeretném megköszönni az Amnesty Internationalnek a segítséget és támogatást, amit nekem és a közösségemnek nyújtottak, és szeretném mindenkinek megköszönni, akik időt szántak arra, hogy tiltakozó leveleket küldjenek a kormánynak a kiszabadulásomért.”

Marketing

Eddig nem látott mennyiségű reklám került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

A reklámfilmek száma idén már november 1-én elérte a 13 milliót, és még nincs vége az évnek. Az ünnepi hajrával év végéig ez a szám megközelítheti, sőt akár el is érheti a 15 milliót.

Közzétéve:

Pixabay

Bár a Covid továbbra is része a mindennapjainknak, a világ túljutott az első sokkhatásokon, és mint az élet sok más területe, a média és reklám világa is megtanult alkalmazkodni az új helyzet kihívásaihoz.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az idei év újabb rekorddal zárul: eddig nem látott mennyiségű reklámfilm került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

– derül ki a Nielsen Közönségmérés legújabb kutatásából.

2021 első 10 hónapjában az egy főre jutó napi tévénézési idő 4 és fél óra volt a 15 évnél idősebb, tévés háztartásban élő internethasználók körében. Naponta átlagosan a 70%-uk – közel 4,5 millió fő – ült le a képernyők elé legalább 1 perc erejéig, és átlagosan közel 6,5 órát el is töltöttek ott a nézők.

A műsorfogyasztási idő egyharmadát sorozatokkal és szórakoztató műsorokkal töltötték, további 10% hírműsorokkal, és 14% filmekkel telt, a reklámok pedig még ennél is többet, az idő 15%-át vitték el.

A tévéreklámok a 15+ éves internetezők átlagosan kétharmadát érték el nap mint nap: egy néző naponta 134 db reklámfilmmel találkozott, ami 33 percnyi reklámnézési időnek felelt meg.

De a reklámok világa nem csak a tévé képernyőjéből áll, hiszen a média palettája igen sokszínű. A Nielsen szeptemberben végzett, világszerte 56 országra kiterjedő „Trust in Advertising” nevű online kutatása sokféle szempontból körbejárta azt a kérdést, hogy a 15 évnél idősebb internetezők milyen típusú reklámokat kedvelnek, melyek vannak leginkább hatással rájuk, melyek késztetik őket leginkább vásárlásra, illetve mely típusok a legnépszerűbbek a különböző korosztályok és nemek tekintetében. A kutatási eredmények az 56 ország együttesére, Európára, a kelet- és közép-európai régióra, valamint Magyarországra szűkítve is elérhetőek.

Reklámbizalom szempontból a kutatás kiterjed a termék szektorok vizsgálatára is az egyes médiafelületeken: a világ különböző régióiban igen eltérő, hogy mely szektorok reklámjaiban bíznak a legnagyobb mértékben.

Tévéreklámok esetében globális szinten a szórakoztatóipari témájúak állnak az első helyen, de hasonló a helyzet Európában is, ahol az élelmiszer reklámokkal vannak holtversenyben.

A kutatásból többek között az is kiderül, hogy míg globális szinten a valós élethelyzeteket bemutató és egészség témájú reklámok, addig a magyar fogyasztók körében a humoros reklámok a legnépszerűbbek, mely egyébként megfelel a kelet- és közép-európai régióban mért átlagnak.

A kutatás rámutat arra is, hogy a régióban a magyarok bíznak leginkább a tévéreklámokban (a válaszadók 68%-a), de fontosnak tartják az ismerősök ajánlásait, márka weboldalak, illetve szponzorációk hirdetéseit és az online fogyasztói véleményeket is.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Figyelemfelkeltő kisfilmet készített a Pfizer (videó)

A tüdő egészségének fontosságára hívja fel a figyelmet a Pfizer legutóbbi kisfilmjében, amelyben Dsida Jenő: Édesanyám keze című gyönyörű versét szavalják el – egy levegővel.

Közzétéve:

Pixabay

Ez a mutatvány első olvasatra kivitelezhetetlennek tűnhet, mert a vers kifejezetten hosszú, de nem kell aggódni, a kisfilm szereplői felosztva, láncban mondták el a nekik szánt strófákat, és egymásnak adták a szót. Az egy levegővel való szavalás nem volt egyszerű, hiszen nemcsak arra kellett fókuszálni, hogy ne vegyenek levegőt a sorok között, de arra is, hogy a hangsúlyozás a lehető legkevésbé csorbuljon.

A kisfilm mondanivalója, hogy rávilágítson arra, mennyire fontos vigyáznunk a tüdő egészségére, hiszen az éltető levegőt adja nekünk.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Fél liter víz hétezerért? – így verik át a “csodaszereket” áruló honlapok az embereket

A magyar fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos félrevezetésével szemben. Az ITM most az átverés módszereire figyelmeztet.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is – közölte az ITM pénteken, kiemelve: a csodaszerekkel házalók a digitális térben egyszerűbben találják meg a hiszékenyeket vagy elkeseredésükben a leghalványabb esélyt is megragadókat.

Tisztességtelen cégek internetes hirdetésekben kecsegtetnek jelentős egészségjavulással, hosszú élettel, szédítik az erre fogékonyakat a gyors fogyás vagy az erőfeszítést nem igénylő nyelvtanulás ígéretével.

A fogyasztóvédelem időnként egy-egy látványos lebukás bemutatásával int arra, hogy ne dőljünk be se az átlátszó, se a körmönfontabb hazugságoknak

– áll a közleményben.

A legutóbb vizsgálat alá vont forgalmazó a természetben nem létező hatóanyaggal dúsított, betegségek kezelésére és megelőzésére alkalmasként hirdetett folyadékot terít. Az akár a koronavírus elleni védekezésre vagy a fertőzés gyorsabb kiheverésének elősegítésére is ajánlott szert a labor lényegében sózott ioncserélt vízként azonosította be – közölte az ITM, hangsúlyozva, hogy így különösen borsos a fél deciliteres kiszerelés 7500 forintos ára. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indított a honlapot üzemeltető vállalkozással szemben.

A csodát ígérő termékeket kínáló oldalakat jellemzően a szürkezónában mozgó, fiktív cégek működtetik.

Árucikkeiket csak utánvétellel vagy készpénzben lehet megvásárolni, kikerülve a visszafordítható banki tranzakciókat. A jogszabály alapján járó 14 napos elállási lehetőséget nem biztosítják, elérhetőséget egyértelmű kötelezettségük ellenére sem adnak meg az oldalon.

Így megy az átverés

  • Az ügyfeleket jellemzően felugró hirdetésekkel, spamekkel terelik tévútra.
  • Általában csak egyféle terméket árulnak.
  • Gyakran manipulált előtte-utána képekkel igyekeznek kedvet csinálni a vásárláshoz.
  • Sokszor hírességek netről illegálisan leszedett fotóival keltik fel a figyelmet.
  • A valódi interjúnak, komoly hírnek látszó szövegek a lap alján termékajánlóvá alakulnak.
  • A közvetlen megrendelési lehetőség felkínálásával egyidejűleg a rohamosan fogyó raktárkészletre vagy csak az adott napon, órában érvényes akcióra, kedvezményre hivatkozva adják meg az utolsó lökést.
  • Sokszor fiktív hozzászólók véleményével, kiötölt dicséreteivel próbálják hihetőbbé tenni aztán soha be nem váltott ígéreteiket.

Átgondoltság és tájékozódás

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma eddig közel 200 próbavásárlással tett a csodát ígérő termékek kiszűréséért. Úgy vélte, az állandó jelenlét elengedhetetlen, mert a cégek folyton új és még újabb trükköket eszelnek ki.

“E küzdelemben leghasznosabb szövetségeseink a fogyasztók lehetnek, ha átgondoltan válogatnak az online kínálatból. Mielőtt egy fillért is kiadnának a kezükből, mindenképpen érdemes fellapozniuk a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben külön is kereshetők a csodát ígérő oldalak és termékek”

– fogalmazott a helyettes államtitkár.

Tovább olvasom