Kövess minket!

Marketing

Javított az Est Media

A még mindig nehéz helyzetben lévő médiacég folytatta a reorganizációs programot. A román és a bolgár piacon sem könnyű.

475 millió forintos konszolidált árbevétel mellett -2,084 milliárd forintos konszolidált adózott vállalkozási eredményt produkált 2012 első félévében az Est Media Nyrt. A Sziget-részesedés értékesítéséből eredő egyszeri hatások kiszűrése nyomán az adózott vállalkozási eredmény -246 millió forintot tett ki, ami a tavalyi év ugyanezen időszakában mértnél 170 millió forinttal kedvezőbb, áll a médiacég közleményében. A cégcsoport konszolidált üzemi szintű eredménye és az EBITDA-ja a 2011 első félévi adatokhoz képest 108, illetve 91 millió forinttal kevesebb. Ez a közlés szerint az anyavállalat első negyedévben egy pályázattal kapcsolatosan elszámolt költségeinek tudható be.

A 49 százalékos Sziget-részesedés értékesítésével megszűntek a cégcsoportot és a média üzletágat terhelő nagyhitelek. A média üzletágnak így egyetlen nagyhitelezője maradt, maga az Est Media Nyrt., amely mintegy 2,8 milliárd forintnyi követelésével eddig is magasan a média tevékenység és az event akvizíció legnagyobb finanszírozója volt. “A reorganizáció zárószakaszában így kiemelt fontosságú a finanszírozások megszűnésével felszabaduló eszközök olyan új operatív struktúrába rendezése, amely egyaránt biztosítja majd a Média Üzletág termékeinek eredményes működését és az anyavállalat hitelezői érdekeinek védelmét” – közölte az Est Media.

“A média üzletágban Magyarországon tovább folytatódott a 2011 során meghatározott reorganizációs program. A legfontosabb feladatok az összezsugorodott piachoz idomuló, fenntartható költségszint elérése, a sales tevékenység megerősítése, illetve a cégcsoport nagy presztízsű márkáinak megújítása voltak. Ezek mindegyikében jelentős előrelépések történtek az elmúlt hat hónapban: a második negyedév elején piacra került mobilEST azóta már számottevő felhasználói bázist tudhat magáénak, miközben zajlik nem csak a következő verzió fejlesztése, de a nyomtatott termékek megújítása is; a cégcsoport termékei a reklámpiacon ismét a megszokott, professzionális képviseletet kapják, és drasztikusan csökkentek a média tevékenységhez kapcsolódó költségek az előző év azonos időszakához képest” – mondta el a magyar piacról Pankotai Csaba, vezérigazgató.

“Habár az eredeti célkitűzés más volt, Romániában a legégetőbb feladattá a politika okozta gazdasági instabilitás negatív hatásainak csillapítása vált, amiben fontos lépéseket tett a helyi cégvezetés. Emellett sikerült a termékek piaci pozícióit javítani, miközben a három országban zajló munka összehangolásának egyik elemeként jelentős nemzetközi termékfejlesztési feladatok is átkerültek a román kollégákhoz. Bulgáriában a minden előrejelzésnek ellentmondó, leginkább a nyomtatott médiát sújtó további reklámpiaci csökkenés kompenzálása volt a legfőbb feladat, amire az ottani leányvállalatunk menedzsmentje az értékesítés átszervezésével, a digitális platformok előtérbe helyezésével, és stratégiai együttműködésekkel válaszolt. Általánosságban elmondható, hogy a tervezetthez képest lassabban ugyan, de a vállalatcsoport sikeresen haladt előre a média üzletág újjászervezésével, és eredménytermelő pályára állításával 2012 első félévében” – tette hozzá a két másik piaccal kapcsolatban.

Marketing

Ők kapják a Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjat

A magyar filmgyártást évtizedekig meghatározó operatőröket elismerő Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjat kap Szilágyi Virgil, Lukács Lóránt, Kovács Gyula és Rák József – közölték a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny szervezői az MTI-vel.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Szilágyi Virgil többek között az Átok és szerelem (1986) és az Isten malmai (1976) című alkotások fényképezésével a magyar tévéfilmek egyik legmeghatározóbb operatőrévé vált. Lukács Lóránt az Abigél (1978) és a Kisváros (1993) című sorozatokban nyújtott operatőri munkásságával írta bele magát a magyar mozgóképművészet történelmébe. Kovács Gyula kameraman olyan filmekben dolgozott, mint például Makk Károly Szerelem (1971) vagy éppen Szabó István Oscar-díjas Mephisto (1981) című alkotásai.

Rák József kiemelkedő munkái mellett – például A gímszarvas (1971) vagy a Visszafelé (1983) című alkotások -, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nyújtott nagy értékű, lassan négy évtizedes munkájáért kap életműdíjat.

A Bojkovszky Béla-díjat idén Stecz István műteremmester, fővilágosító kapja, aki harminc éven át dolgozott a Színház- és Filmművészeti Főiskola, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Média Intézetének műtermében, ahol kezei alatt számtalan diák vált a szakma mesterévé.

Az idei versenyre március 5-ig hat kategóriában – diákfilm, dokumentumfilm, természetfilm, kisjátékfilm, tévéfilm és játékfilm – nevezhetnek a 2020-as magyar filmek alkotói és gyártói. A diákfilm kategória versenyzőinek ismét esélyük van elnyerni a Sparks kamera és lámpakölcsönző cég hatvanezer amerikai dollár értékű Panavision filmes kameracsomagját.

A 2021-es Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny zsűritagjai Bordás Róbert, Tóth Zsolt H.S.C. és Vajda Péter H.S.C. operatőrök – olvasható a közleményben.

Tovább olvasom

Marketing

Új digitális piac köti össze a magyar termelőket a vásárlókkal

Egyelőre tesztüzemben működik a kozertplusz.hu felülete, de nyár végére szeretnék az egész országot lefedni a házhoz szállítással.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését. A győri Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt a Digitális Agrár Stratégia végrehajtása körében, a kormány veszélyhelyzeti támogatásából valósulhat meg.

A koronavírus-járvány idején egyértelművé vált az élelmiszerlogisztikai hálózat sérülékenysége és kiszolgáltatottsága, előtérbe kerültek az online élelmiszerkereskedelmi megoldások,

melyek a fogyasztók számára számos új lehetőséget kínáltak, de jelentős kockázatokra is ráirányították a figyelmet.

Magyarország legújabb online termelői piacát éppen azért álmodták meg, mert kézzel foghatóvá vált, hogy elengedhetetlen egy alternatív élelmiszerlogisztikai hálózat kialakítása, amely vészhelyzetben is képes – akár országos szinten – biztosítani a lakosság minőségi magyar termékekkel történő ellátását.

A kozertplusz.hu úgynevezett rövid ellátási láncot biztosít, azaz közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, valamint más felhasználókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését, és a fogyasztóvédelmi előírások maradéktalan érvényesülését.

A termelő és a vásárló igényeit is kielégítik

Tordai Péter üzletfejlesztési vezető a rövid ellátási láncok szerepét emelte ki, hiszen az ezen keresztül végbemenő értékesítés a legalkalmasabb módja annak, hogy a fogyasztók biztonságos, egészséges, minőségileg ismert és elismert eredetű termékekhez jussanak.

A hivatalos tesztüzemmód március elsején indult, a partnerek száma pedig már az előkészületi időszakban is dinamikusan növekedett. Az online üzletkötési platform mind a termelőknek, mind a vásárlóknak hatalmas előnyökkel szolgál.

„Mi megoldjuk a termelő helyett a digitalizációt, biztosítjuk a minőségbiztosítást, a megfelelő marketinget és a logisztikát is egy kalap alatt. Eközben a vevők akár több termelőtől is tudnak egyszerre rendelni úgy, hogy azt egy csomagban kapják meg, így nem kell egyszerre több logisztikai költséget kifizetniük. A jelenlegi trendekkel ellentétben törekszünk arra, hogy minél kisebb készleteket tartsunk raktáron és a friss árut közvetlenül a termelőtől szállítsuk a vevőinkhez vállalva akár a hosszabb kiszállítási időt is, ugyanakkor a kosár tartalma három napon belül még ezzel együtt is garantáltan megérkezik a fogyasztóhoz” – fogalmazott a Tordai Péter.

Háztól házig szolgáltatás és átvételi pontok

A tesztüzemmódban három régióra osztották fel hazánkat: ez magában foglalja az M1-es autópálya vonalát Győrig többek között Tatával, Tatabányval, Etyekkel és Bábolnával, az M5-ös autópályát Szegedig Kecskeméttel, Kiskunfélegyházával és Lajosmizsével valamint Budapestet és az agglomerációt Érddel, Diósddal, Fóttal és Mogyoróddal a teljesség igénye nélkül. Ezeken a területeken háztól házig vállalja a kiszállítást a kozertplusz.hu, március 31-ig ráadásul ingyenesen. Az ország többi részén átvételi pontokra van lehetőség termékeket rendelni heti rendszerességgel több, mint 500 településen, úgy mint Pécs, Békéscsaba, Salgótarján, Miskolc, Szekszárd, Villány, Székesfehérvár, Gyöngyös, Paks, Balatonfüred, Keszthely, Debrecen.

Tordai Péter hangsúlyozta,

nyár végére szeretnék lefedni az ország minden régióját a házhoz szállítással,

és a tesztüzem tapasztalataira építve elindítani a végleges platform működését. A tervek szerint a vetőmagtól az asztalig nyomon követhető lesz minden termék, ami garantálja minden áru valódiságát.

A kozertplusz.hu azon túl, hogy támogatja a helyi termelők és fogyasztók kínálatának és keresletének egymásra találását, illetve az országos logisztikai kapacitás rendelkezésre bocsátásával elősegíti a kistelepülések boltjainak áruval történő ellátását is.

Tovább olvasom

Marketing

Átadták a Marketing Diamond Awards elismeréseit

A megméretés rekordmennyiségű, összesen 94 gyémántdíjjal zárult.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik díjazott interjút ad a díjátadón, forrás: Lounge Group

A különös év igazán kreatív ötleteket kívánt meg, ami abból is jól látszik, hogy egészen újszerű projektekkel jelentkeztek a nevezők – így foglalja össze a hatodik Marketing Diamond Awards verseny eredményét a szervezők közleménye. A megméretést a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) azzal a céllal hívta életre, hogy megteremtse a kisebb cégek és alacsonyabb marketingbüdzséből gazdálkodók kommunikációs aktivitásainak legnagyobb hazai elismerését. A kiírásra 2020-ban korábban nem látott számú, 125 pályázat érkezett. A verseny történetében először az MMSZ egy ügynökségi partnerrel, a Lounge Grouppal együttműködésben díjazta a legkreatívabb kommunikációs kampányokat.

Idén „Az Év Megbízója” a Billingo Technologies Zrt., „Az Év Ügynöksége” a Kreatív Vonalak Kft., az „Az Év Marketing Nagykövete” pedig a Klausz Social Group Kft. lett, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház pedig a Lounge Group különdíjában részesült.

A négy kiemelt nyertesnek a Lounge Group különdíjakat is felajánlott, szakmai előadások közül választhattak a legjobbak. A Kreatív Vonalak Kft. és a Billingo Technologies Zrt. Szabó Zsófia – a Lounge Group kutatási divízióvezetője – által tartott Kutatási projektszemlélet képzést választotta, míg a Klausz Social Group Kft. és a Móricz Zsigmond Színház az ügynökség Head of Digital szakértője, Kelemen Zsolt Socialmedia-tartalom és hirdetésmenedzsment kurzusa mellett döntött.

A díjátadó, a jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel vendégek nélkül, szigorú biztonsági intézkedéseket betartva zajlott, és a Lounge Group videós stábja gondoskodott arról, hogy megörökítse a kétnapos eseményt. A gyémántdíjasoknak Katona Norbert, a Magyar Marketing Szövetség operatív igazgatója, a fő- és különdíjasoknak pedig Hinora Ferenc, az MMSZ elnöke és Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója adták át az elismeréseket.

A díjátadó megörökített pillanatai a Lounge Group weboldalán tekinthetők meg, a videókból többek között az is kiderül, hogy melyik versenyző ünnepelte „munkaszünettel” az örömhírt.

Tovább olvasom