Kövess minket!

Marketing

Gyerekeket táboroztat az MNB és a Vöröskereszt

Több mint ezer gyermek álma válik valóra idén nyáron. Nagyszabású táborozási program indul a Magyar Vöröskereszt és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával.

A Magyar Vöröskereszt táboroztatási múltja több évtizedre tekint vissza. Mind a megyei, mind pedig a területi szervezetek kiemelt figyelmet fordítanak a hátrányos helyzetű és beteg gyermekek program-szervezésére. A szervezet legfontosabb célja, hogy olyan családok számára is elérhetővé tudják tenni a nyári kirándulás lehetőségét, akiknek egy tábor kifizetése megterhelő lenne, így a program elsősorban az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező nagycsaládoknak, a beteg gyermekeket nevelő közösségeknek szól.

A táborok különlegessége, hogy a gyermekek nem csak elutaznak és új, a megszokottól eltérő környezetben töltenek el pár napot, hanem izgalmas programok mellett megtanulják a vöröskeresztes értékeket. Ráadásul olyan hasznos ismereteket is elsajátíthatnak, mint például az elsősegélynyújtás, az egészséges életmód vagy az önkéntesség. Az idei táboroztatáshoz nagymértékben hozzájárul a Magyar Nemzeti Bank által nyújtott támogatás, amelynek köszönhetően az élményekkel teli programok mellett egységes kinézetű hátizsákokkal is gazdagodnak a táborozó gyerekek.

A Magyar Vöröskereszt minden évben szívesen fogadja az e célra felajánlott adományokat, hiszen a saját forrásaiból és ezekből a támogatásokból tudják megszervezni a különböző kirándulásokat, táborokat. A 1359-es adományvonalon már egyetlen hívás is sokat számít, ez ugyanis 250 forintot jelent a szervezet számára, amivel a gyermekek nyaralását teszik még tökéletesebbé, hiszen a nyári hónapokban ezen az adományvonalon befolyt összeget a táborokra fordítják,de természetesen lehetőség van nagyobb adomány felajánlására is a Magyar Vöröskereszt hivatalos honlapján elérhető adományozói felületen.

„Nagyon hálásak vagyunk a Magyar Nemzeti Banknak, hogy az idei évben is többszáz gyermek arcára varázsolhatunk mosolyt, hiszen a felajánlott összeg teszi lehetővé, hogy ezek a táborok, kirándulások felejthetetlen élményeket nyújtsanak a résztvevőknek. A gyermekek nem csak kikapcsolódnak, hanem ezáltal sokkal könnyebben integrálódnak a csoportokba, olyan ismereteket sajátíthatnak el, amelyeket felnőttként is tudnak hasznosítani. Évek óta szervezzük ezeket a programokat, melynek köszönhetően mindig pozitív élményekkel gazdagodnak a táborozók” – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

A gyermekek különböző tematikájú programokon vehetnek részt júniustól szeptemberig, szerte az országban. A szervezők olvasótáborral, kalandparkkal, öko- és egészséges életmódra neveléssel, zenével, strandolással készülnek. Az idei programot a Magyar Nemzeti Bank 8,7 millió forinttal támogatja.

Marketing

Elhunyt Tonk Emil, a hazai marketingszakma legendás alakja

A szakembert a Magyar Marketing Szövetség saját halottjának tekinti.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Szomorú hírről számolt be a Magyar Marketing Szövetség.

“Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tonk Emil, a Magyar Marketing Szövetség alapító, örökös tagja, amelynek minőségi működéséhez 29 éven keresztül ügyvezető alelnökként is hozzájárult, február 23-án elhunyt.

Magyarország egyik első marketingvezetőjeként üzletemberek sokaságát vezette sikerhez – tréningjeivel, workshopjaival, előadásaival új utakat nyitott meg az üzleti kommunikáció gyakorlati elsajátításában, a tárgyalási, kommunikációs, értékesítési és marketingmódszereinek, prezentációs technikáinak tanításában. Szakértő munkáját Mentor Oscar-díjjal is jutalmazták, valamint 2010-ben a világ legjobb előadói közé is beválasztották. Többéves személyes tapasztalatára, üzleti szemléletmódjára építve az üzletemberek, vezetők és munkatársaik képzésével foglalkozó Üzleti Akadémia vezetője volt, és rendszeresen tartott előadásokat, tréningeket, szemináriumokat konferenciákon, szakmai rendezvényeken, és felsőfokú intézményekben is.

Tonk Emil búcsúztatására szűk családi körben kerül sor, a szakma számára nyílt megemlékezésről a későbbiekben adunk tájékoztatást.

Tonk Emilt a Magyar Marketing Szövetség saját halottjának tekinti” – tudatta közleményében a Magyar Marketing Szövetség.

Tovább olvasom

Marketing

Mamusits Péter: A legizgalmasabb feladatot a közösségek összetartása jelenti

A Lounge Communications ügyvezetőjét a marketingszakma és azon belül cége helyzetéről kérdeztük.

Közzétéve:

A Lounge Group idén első ízben szerepelt, és rögtön a 3. helyen debütált az év legeredményesebb ügynökségeinek fenntartott Kreatív PR Toplistán – olvasható a Lounge Group sajtóközleményében. Az eredmény kapcsán a Médiapiac Mamusits Pétert, a Lounge Communications ügyvezetőjét kérdezte arról, hogy az elmúlt év milyen nehézségeket tartogatott a szakma és a Lounge számára, valamint arról is érdeklődtünk, miként látja az ügyvezető a Lounge helyzetét. Interjú.

Milyen kihívások elé állította a Lounge Communicationt a koronavírus-járvány?

Láthatóan nincs olyan üzleti, gazdasági terület, amelynek ne kellett volna komoly nehézségek árán követnie a „világrend” változásait. Cégvezetőként én is megtapasztaltam ezt a nyomást, és rengeteg olyan döntéssel néztünk szembe az elmúlt időszakban, amelyre nem volt referenciatudásunk. Emellett azonban partnereink szakterületükből eredő egyedi változásait egyesével kellett lekövetnünk. Számunkra ez volt az igazi kihívás. Mintha egy étteremben mindenki egyszerre szeretné a nagymamája szerinti egyedi köretet megrendelni. De ez a szolgáltatóipar és én nagyon büszke vagyok a kollégáimra és arra ahogyan megoldották a felmerülő helyzeteket.

A járvány nyomában járó gazdasági problémák miatt azt lehetett hallani a szakmában, hogy a cégek leginkább a PR- és marketingkiadásokon spóroltak. Hogyan látja ezt a tendenciát? Veszítettek-e ügyfeleket?

Nos, valóban az a tapasztalat, mint például a 2008-as gazdasági válság idején, hogy első megoldásként, főként a nagyobb vállalatok ezeket a költségcsökkentő, szinte automatikus döntéseket hozzák meg. De a mostani pandémia újszerű helyzet volt a modern világ számára és azt tapasztaltuk, hogy az általános és sokszor elkapkodott döntések helyett mindenki igyekezett megfontolt intézkedéseket hozni. Ha sok időt nem is, de lehetőséget kaptunk arra, hogy tanácsokkal, javaslatokkal, egyes esetekben pedig konkrét új stratégiával lássuk el ügyfeleinket. Sok partnerünknél fordult át az addig megszokott munkafolyamat egy egészen más feladatkörré és a kialakult partneri viszonynak köszönhetően szinte mindenhol találtunk megoldást, hogy folytatódhasson a közös munka.

Milyen innovatív megoldásokkal, szakmai újításokkal álltak elő ebben a rendkívüli és nehéz helyzetben? Melyikre a legbüszkébb?

A kommunikációs szakmai eszközrendszereknek folyamatosan kell fejlődniük. Ezt nem tarthatja fel egy világméretű katasztrófára, de a változtatások és a fejlesztések felgyorsítása elengedhetetlen volt. Jó pár évvel ezelőtt még több ügyfelünk számára tartottunk klasszikus médiatréningeket, sajtótájékoztatói felkészüléseket vagy akár céges eseményhez beszédfelkészítő kurzusokat. A legutóbbi években azonban a globális média átalakulási folyamataihoz és az online interaktív jelenléthez való alkalmazkodáshoz kellett leginkább támpontokat nyújtanunk. Ez a folyamat nálunk évek óta tart, de most a világ azonnal átkapcsolt.

A legizgalmasabb feladatot a közösségek összetartása jelenti ebben az időben. Gondoljunk csak bele, hogy az online felületeken, amelyek technológiailag már mindenre képesek, miként tud egy – a pandémia miatt már hosszú hónapok óta home officeban dolgozó – csapat jókedvűen és persze eredményesen egy szakmai ötletelést megtartani. Többek között ehhez is már évekkel ezelőtt kidolgoztuk a megfelelő módszertant, amire most még nagyobb szükség lett.

Összességében azonban arra vagyok a legbüszkébb, hogy miután ügyfeleink megosztották velünk céljaikat minden esetben modern és végrehajtható megoldásokat tudtunk letenni az asztalukra. Így volt ez a pandémia alatt, előtt, és bizton állíthatom, hogy ezt követően is.

„2020 nálunk a szervezeti átalakításról és a szakmai kompetenciák fejlesztéséről szólt” – írta abban a közleményében, amely annak kapcsán jelent meg, hogy a Lounge a 3. helyen debütált az év legeredményesebb ügynökségeinek fenntartott Kreatív PR Toplistán. Milyen szervezeti átalakításokra volt szükség?

Mindig büszke voltam arra, hogy az ügyfeleinkkel való kapcsolatot kölcsönös tisztelet, türelem és egyfajta szakmai partnerség jellemezte. Ehhez társult az a számomra talán még fontosabb cél, hogy a csapaton belül is hasonló baráti, őszinte kapcsolat legyen. Ki akar rossz környezetben dolgozni? És a környezetet mi magunk határozzuk meg, nem pedig a bútorok.

Egy ügynökség növekedését sokszor a hangsúlyok, esetlegesen a korábban meghozott elképzelések szép lassú elhagyása követi. Erre nem kerülhet sor nálunk. Ezért a létszámnövekedést párhuzamosan követte egy mentorprogram és egy senior tanácsadói belső klub létrehozása is. Úgy gondolom, hogy az egyedi, ugyanakkor az eredeti elképzelések megtartását lehetővé tevő belső szervezeti kialakítás nagyon jól működik.

Mit jelent a cég és személyesen az ön számára a Kreatív PR Toplistán elért 3. hely?

Magánemberként és az ügynökség egyik vezetőjeként is igyekszem mindig pozitívan gondolkozni, ami 2020-ban persze nem volt könnyű. De pont ezekben az időkben kell felállni a futópadra és nagyobb fordulatszámmal kihívás elé állítanunk magunkat. Tavaly úgy döntöttünk, hogy több szakmai versenyen indulunk és mérettetjük meg magunkat. Büszkék vagyunk, hogy ilyen illusztris társaságban kerülhettünk a legjobbak közé. De természetesen ehhez kellettek és kellenek azok a fantasztikus ügyfelek, akiknek ezúton is köszönjük a bizalmat és szakmai együttműködést. Remélem, hogy az elkövetkezendő években folytatni tudjuk ezt a munkát.

10 éves a Lounge Communication, hogyan látja a cég helyzetét, és merre tovább?

A Lounge Group második legidősebb tagjaként rengeteg tapasztalatra tettünk szert ez alatt a 10 év alatt. A cégcsoport teljes szakmai kompetenciáját kihasználva rengeteg lehetőség kínálkozik számunkra az integrált kommunikációs kampányok terén. Szeretnénk minél több ilyen jellegű projekttel kiszolgálni ügyfeleinket, hiszen úgy vélem, hogy kiemelkedően sok ismerettel bírunk ezen a területen.

Az elmúlt évtized legfontosabb tapasztalata az volt számomra, hogy becsüljünk meg minden lehetőséget és tartsunk ki céljainkért. A következő 10 évben tehát ugyanígy becsülni fogjuk ügyfeleinket, becsülni fogjuk egymást és megtartjuk céljainkat. Másként nem is lehet.

Bácskai Balázs

Borítóképünkön Mamusits Péter, a Lounge Communications ügyvezetője

Tovább olvasom

Marketing

Több szponzorüzenet jelent meg a tévéműsorokban

A legaktívabb cégek 2020-ban is az építőipari vállalkozások voltak.

Közzétéve:

Pixabay

Az előző időszakhoz képest 2020 második felében 7,4 százalékkal több támogatói szpot jelent meg az országos kereskedelmi televíziók műsoraiban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának (NMHH) e heti ülésén elfogadott új tanulmány szerint.

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának az MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye szerint a televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb tanulmány megállapította: a vizsgált csatornák műsoraiban 2020 második félévében 86 559 szponzorüzenet jelent meg, a szponzorcégek száma pedig 1915 volt.

2020-ban is építőipari cégek voltak a tévéműsorok legaktívabb szponzorai

– írták.

A legnagyobb elérésű televíziók összesen 82 032 szpotot tettek közzé, a legtöbbet, 47 036-at a TV2, az RTL Klub 26 682-t, a Duna TV 8314-et.

A tanulmány szerint a koronavírus-járvány második hulláma felkészültebben érte a vállalkozásokat, ugyanis 2019 azonos időszakában 76 343 szponzorüzenettel jelentkeztek a minta állandó szereplői.

A legtöbbször – 3003 esetben – az Austrotherm Kft. jelent meg szponzorként, ezt követte a Baumit Kft. 2106 és a Velux Magyarország Kft. 2011 üzenettel, ez ismét az építőipari cégek reklámdominanciáját mutatja, ugyanúgy, mint 2019 azonos időszakában. A legtöbb ilyen támogatói megjelenést a TV2 időjárás-jelentésében szerkesztették adásba (18 934), amit az RTL Klub Reggeli című adása (3871) és saját időjárás-jelentése (3247) követett.

Hozzátették: a reklám és a támogatás egyaránt kereskedelmi közlemény. Az előbbiben a reklámozó direkt módon fogyasztásra, igénybevételre ajánlhatja a termékét, szolgáltatását, ez utóbbiban viszont a reklám legfőbb, fogyasztásra ösztönző üzenete nem jelenhet meg, de a támogató cég a védjegyét, arculatát, tevékenységét népszerűsítheti.

A minta állandó szereplői a legnagyobb elérésű országos kereskedelmi televíziók – az RTL Klub és a TV2, valamint a közszolgálati Duna TV – voltak, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában az M1, az M4-Sport, az M5 országos vételkörzetű közszolgálati, illetve a Pesti TV, a Sláger TV és a TV4 kereskedelmi televízió is – írták.

A teljes tanulmány megtalálható az NMHH honlapján.

A magyarok közel háromnegyede internetezik

A közlemény szerint a Médiatanács elfogadott egy kutatást 2020 negyedik negyedévének internetes közönségmérési adatairól is, amelynek eredményei szerint a 15 év feletti magyar lakosok 72,35 százaléka internetezik. A kutatás rámutatott a generációk közötti számottevő internethasználati különbségekre is.

A 15-24 év közötti Z-generáció, valamint a 25-40 év közötti Y-generáció 93,12 és 96,81 százalékban használja az internetet, míg “az 57-75 éves babyboomereknek csak 52,81 százaléka”

– írták, hozzátéve, hogy a tanulmány hamarosan olvasható lesz az NMHH honlapján.

Figyelmeztették a Debrecen TV-t

A grémium e heti ülésén döntött arról, hogy a Nyíregyháza 106,8 MHz körzeti frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárás nyertese a Médiahíd Kft.

A testület elfogadta és pénteken közzéteszi honlapján a Békéscsaba 91,8 MHz és az Eger 99,1 MHz helyi vételkörzetű frekvenciákra szóló közösségi jellegű használatra irányuló pályázati felhívások tervezetét.

Hozzájárult a tanács, hogy a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit Kft. két hónap halasztással, legkésőbb május 6-án kezdje meg médiaszolgáltatását a Sátoraljaújhely 104,9 MHz helyi frekvencián.

A tanács figyelmeztette a Debrecen TV szolgáltatóját a jogszerű magatartásra, miután november elején az ÉPI-TECH magazin egyik adásában jogszabályellenesen a műsort támogató, építőanyagokat forgalmazó cég termékeinek beszerzésére ösztönözte a nézőket – írták.

Tovább olvasom