Kövess minket!

Marketing

Elstartolt a Telekom nyári sportkommunikációs kampánya

A szolgáltató azt is bejelentette, hogy a közel 20 éves együttműködést követően a Veszprém kézilabdacsapat felveszi a támogatójának a nevét, és a következő szezontól Telekom Veszprém néven szerepel.

A Telekom a Veszprém kézilabdacsapat jövője szempontjából meghatározóan fontos szponzorációs szerződést írt alá. A megállapodás szerint a 2016/2017 bajnoki idénytől a Veszprém Handball Team Zrt. által működtetett csapatok, az U10-től a felnőtt csapatig valamennyi hazai és nemzetközi versenyen Telekom Veszprém Kézilabda Csapat (Telekom Veszprém Handball Team) néven szerepelnek.

„Büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország egyik legsikeresebb, nemzetközi szinten is kiemelkedő, példaértékű teljesítménnyel rendelkező csapatával továbbmélyítjük a csaknem 20 éve fennálló együttműködésünket. Különösen fontosnak tartom, hogy a Telekom Veszprém csapata számunkra is rendkívül követendő értékeket, a minőséget, a bizalmat és a megbízhatóságot képviseli. Anyagi támogatásunkkal segítjük a kézilabdacsapat eredményes felkészülését és sikeres szereplését” – mondta Chris Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója.

Megbízható és kiszámítható partnerség a jó munka és a siker egyik záloga. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ország egyik legeredményesebb és legismertebb vállalatával új szintre emelhetjük együttműködésünket. Ahogy eddig, a jövőben is az a kötelességünk, hogy a Telekomnak és a többi támogató partnerünknek is eredményekkel háláljuk meg a bizalmát

– hangsúlyozta Kálomista Gábor, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója.

A bejelentéssel egybekötött sajtóeseményen a Telekom legújabb, egész nyarat átívelő „Szurkolói szív” koncepcióját is bemutatták, amely során a Nagy László és Mikler Roland, a veszprémi csapat két világklasszisa átvehette az első „szívdobbanásokat” közvetítő szív alakú speciális kitűzőket.

A szív segítségével Magyarországon bárki kifejezheti, mennyire szurkol kedvenc sportolóinak: a kézilabda Bajnokok Ligája döntő csatáira készülő kézilabdásoknak, illetve a nagy európai megmérettetésre készülő Ferencváros válogatott focistáinak, vagy a riói versenyekre edző Magyar Olimpia Csapat tagjainak. A sportolóknál lévő szív rezeg és világít, amikor szívdobbanás érkezik rá, így a sportolók mindig tudni fogják, milyen sokan és gyakran gondolnak rájuk otthon vagy a világ bármely pontján.

A szurkolói szívet többféleképpen dobbanthatjuk meg: egyrészt a #egyekvagyunk használatával bárhonnan, bármikor küldhetünk szívdobbanást. Ezen kívül az egyekvagyunk.hu internetes oldalon üzenetküldéssel, vagy akár csak egy gombnyomás segítségével.

A kampány tévé, OOH, online, instore, social media felületeken látható.

Marketing

Új plakátkampányt indított a Civil Összefogás Fórum

A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter együtt szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CÖF-CÖKA kampányának plakátja, forrás: Facebook / @civilosszefogas

– Megkezdte második plakátkampányát az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – közölte a Magyar Nemzettel Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Hozzátette: először vidéken jelentek meg a plakátok, amelyekkel kedd óta már Budapesten is lehet találkozni.

A plakátokon Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert közösen ábrázolják, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjére „mini Feri” néven hivatkoznak, a két baloldali politikus kinézete pedig a népszerű Austin Powers-filmek főgonosz szereplőit idézi.

Mint Csizmadia közölte, a plakátok terjesztését a CÖF által alapított cég, a Kövess Minket 2022 Kft. végzi. – Egyetértünk azzal, ami a plakátokon látható – tette hozzá az elnök. 

Tovább olvasom

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary idei jelöltjeit

Közöttük miniagyat és miniszívet létrehozó magyar startup, gyermekotthon és egy fiatal olimpikon is szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik jelölt, a vajdasági RTV 2-es csatornája környezettudatosságra nevelő gyermekműsor-sorozatának, a Zöldgömbnek a csapata, középen Gazsó Orsolya, a produkció ötletgazdája, gyártója és rendezője, forrás: Highlights of Hungary

A Highlights of Hungary a

Hass, alkoss, gyarapíts!

felkiáltással kereste 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit kategóriák nélkül, hogy díjazza és bemutassa őket a nagyközönségnek – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Határon innen és túl gyűjtötték az idei nagykövetek – Oláh Zsanett, Pintér-Tomka Emese, Böszörményi- Nagy Gergely, Remete Tibor, Trunk Tamás, Bagossy Norbert, Gém Péter, Mádai Vivien, Trellay Levente, Margaret Ann Dowling, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, Nagy Viktor, Nagy Anna – a Highlights of Hungary-ra a szerintük legkiválóbb, legszerethetőbb történeteket, amelyekre mindenki büszkén nézhet fel.

A jelöltek között civil szervezetek, sportolók, üzleti, tudományos és kulturális eredmények is szerepelnek.

A jelöltek teljes listája IDE KATTINTVA érhető el.

A szavazás február elején kezdődik és két hétig tart, a díjátadót online rendezik február 24-én. A díjazottak idén is 2-2 millió forintban részesülnek.

Tovább olvasom