Kövess minket!

Marketing

Elindult az idei Marketing Summit Hungary jegyértékesítése

Idén is lesz Marketing Summit Hungary, amelyet szeptember 17-én, csütörtökön rendez a Magyar Marketing Szövetség. Ezúttal a koronavírus hatásai és az újrakezdés kihívásai kerülnek terítékre.

Négy programalkotó eseményen, nyolc különböző iparág közel 40 marketing és kommunikációs szakembere segítségével gyűltek össze az aktuális marketingkihívások, amelyekre adott válaszok segítik a szakembereket, hogy felkészülhessenek a következő időszak szakmai és üzleti feladataira. Ismét társeseménnyel együtt jelentkezik a Marketing Summit Hungary: 2020-ban ez a Brain Bar jövőfesztivál lesz.

A Marketing Summit hagyományosan az ősz legnagyobb szakmai nyitórendezvénye. Olyan marketing és üzleti csúcstalálkozó ez, amely támogatja a szakembereket, hogy felkészülhessenek a következő időszak kihívásaira, bármelyik iparágból is érkezzenek. Ezúttal különkiadással – úgynevezett Special Edition-nel – érkezik a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) által 30 éve folyamatosan szervezett tradicionális esemény – mondja Hinora Ferenc, a Szövetség elnöke. Az idei Summit alkalmával a koronavírus hatásait és az újrakezdés kihívásait helyezzük fókuszba; továbbá hisszük, hogy ezekben az időkben a marketing és kommunikációs szakembereknek, ahogyan az üzleti döntéshozóknak is, az emberiség jövőjét, környezetét érintő legfontosabb kérdésekben egyaránt tájékozottnak kell lenniük – ezért idei társrendezvényünk a Brain Bar jövőfesztivál lesz, amelyet a Summit-ot követő napokon, szeptember 18-án és 19-én szerveznek – emeli ki az MMSZ vezetője. A Brain Bar számára kiemelten fontos, hogy korszerű tudást hozzon Magyarországra – mondja Molnár Kristóf, a Brain Bar ügyvezetője. Ahogyan az MMSZ is, mi is arra törekszünk, hogy a hazai szakembereket inspiráljuk, ezzel segítve munkájukat. Úgy véljük, 2020-ban, a járvány után a kreativitás és a lehetőségek feltérképezése minden eddiginél fontosabb, ezért is örülünk annak, hogy éppen most indíthatjuk útjára ezt a reményeink szerint hosszútávú együttműködést – teszi hozzá a Brain Bar ügyvezetője.

Az első alkalommal személyes jelenléttel, majd később online térben tartott, összesen négy programalkotói eseményen, nyolc különböző iparág (FMCG étel, FMCG ital, FMCG szépségápolás, pénzügyi, közlekedés, távközlés, kereskedelem és gyógyszeripar) közel 40 marketing és kommunikációs szakembere vett részt. (A névsort a közlemény végén olvashatják.) Az idei Marketing Summit 5 témakör mentén közelít a szakma aktuális kihívásaihoz, ezek a következők: Business & Marketing, Brandmanagement & Communication, Future-proof marketing & Agility, Digital Hack – deep dive és idén először külön Sportmarketing Summit-ot is szerveznek a rendezők. Ezen kívül hagyományosan a Summit-on adják át a Marketing&Média szaklap, valamint az MMSZ által közösen gondozott, TOP 50 legsikeresebb marketing és kommunikációs vezetőinek járó elismeréseket is. Idén is az Erzsébet téri Akvárium Klub ad helyet a Marketing Summit Hungary-nak, akik pedig az otthonuk kényelméből szeretnék követni az esemény motiváló előadásait és a tartalmas szakmai beszélgetéseket, azok jegyükkel szeptember 17-én még az online streaming minden előnyét is élvezhetik.

Mi, az MMSZ-nél a koronavírus idején is határozottan abban láttuk szakmánk kiemelt szerepét, hogy a marketing az értékesítés támogatásával motorizálja a magyar gazdaságot – mondja Hinora Ferenc elnök. Most úgy látjuk, hogy még hangsúlyosabb szerep hárul a szakmánkra, hiszen a tudatosan végzett marketing megkerülhetetlen tevékenység ma, a gazdaság újraindításának idején. Az idei Marketing Summit pedig éppen az újraindításhoz, az üzlet dinamizálásához szükséges konkrét ismeretekhez és személyes kapcsolódásokhoz ad támogatást – emeli ki a Magyar Marketing Szövetség elsőszámú vezetője.

Az Marketing Summit Hungary fő szervezője az idén 30 éves Magyar Marketing Szövetség, társszervezői a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport, valamint a Marketing&Média szaklap. Mindhárom szervező elkötelezett a marketing- és üzleti tevékenységet végzők szakmai támogatásában, valamint a helyes gyakorlatok fejlesztésében és terjesztésében.

A Marketing Summit Hungary idei programalkotási eseményein az alábbi szakemberek vettek részt:

  • Bálint Zsófia / Peugeot
  • Balogh Barbara / HEINEKEN
  • Beke Zsuzsa / Richter
  • Bódi Krisztina / Menteshelyek.hu
  • Bognár Tamás / Porsche Hungaria, ŠKODA
  • Budaházy Péter / Hélia-D
  • Falus Viktória / Nestlé
  • Fazekas Bálint / Euronics
  • Fülöp Gábor / Provident
  • Gila Éva / Gyulahús
  • Göncz Gábor / Sanofi
  • Horváth Gergő / Nissan
  • Horváth Magyary Nóra / K&H Bank
  • Juhász Péter Tibor / Vodafone
  • Kadlok Nelli / Rossmann
  • Kanyó Roland / Drogerie-Markt
  • Kelényi Kolos / Szamos Marcipán
  • Kiss Enikő / IKEA
  • Kovács András Péter / Magyar Telekom
  • Kun Melinda / Rauch
  • Mezősi Rita / Vylyan Pincészet
  • Nád-Kántor Marianna / Cofidis Magyarország
  • Ördög Ibolya / Hyundai
  • Rákosi Viktor / Ford
  • Sonkoly Tamás / Unilever
  • Stampel Zsuzsanna / Mall.hu
  • Sümegi Zsuzsanna / Opel
  • Sütő Ágnes / Magyar Bankszövetség
  • Szilva Monika / Nestlé
  • Szimeiszter Sándor / Jysk
  • Szinai Ádám / CIB Bank
  • Tengerdi Laura / Budapest Bank
  • Totth Gedeon, Dr. / BGE
  • Török Szabolcs / Magyar Posta
  • Turgonyi Szabolcs / MKB Bank
  • Van der Wildt Nikolett / Szentkirályi
  • Varga Anita / Rossmann

Marketing

Az Országos Mentőszolgálat nyerte a Highlights of Hungary fődíját

A járványhelyzetben is helyt álló szervezet a közönség szavazatai alapján kapta meg a kétmillió forinttal járó elismerést.

Közzétéve:

MTI / Szigetváry Zsolt

Az 55 jelöltre összesen 68 ezer szavazat érkezett, és tíz történet kapott elismerést: az Országos Mentőszolgálat, a Nemakarokbeleszolni, a Tanulom Magam, az Örökbe Fogadok Egy Ovit! mozgalom, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, a Segítség.ma, a Pizza Manufaktura, a VATES, a Réel Chocolate és a Vas Megyei Szakosított Otthon – közölték a szervezők az MTI-vel

A nagykövetek is választhattak egy történetet, amelyet közösen jutalmaztak 2 millió forinttal. A választásuk az apró Baranya megyei zsákfalut, Szalatnakot felvirágoztató független polgármesterre, Gulácsi Erikára esett.

A fődíjak mellett többen különdíjjal térhettek haza. A Forbes különdíját az Eperfa kapta, a KPMG Fenntarthatósági különdíját a Felelős Gasztrohős. A Glamour a Hosszúlépés-Wonder Woman Budapest projektet díjazta a Glamour&Good különdíjjal, míg a Munch.hu a családokért felelős tárca nélküli miniszter helyettes államtitkárságától megkapta a Családbarát különdíjat.

Tovább olvasom

Marketing

Meredeken nőhet az online divatüzletek forgalma

Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén, részesedésük a divatpiacon a 2020-as 17,5 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2023-ra – áll a Glami, a több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal internetes adatfelvételen és értékesítési statisztikákon alapuló kutatásában.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Románia, Szlovákia, Csehország, Görögország és Magyarország divatkereskedelemi piacának elemzése szerint gyökeres átalakulás várható a divatkereskedelemben, a gyors piaci változások a márkákat és a kiskereskedőket egyaránt érintik.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az online kereskedők helyzeti előnye megkérdőjelezhetetlen, a kereskedelmi láncok több ezer offline üzletet zártak be, és jelentős összegeket fektetnek e-kereskedelembe – írták.

A jelentés szerint a régió az egyik leggyorsabban növekvő piac Európában: a vizsgált országokban a divatcikkek forgalma 2020-ban elérte a 4 milliárd eurót, ennek negyedét az online értékesítés adta, amely régiós szinten 20 százalékkal bővül az idén.

A magyar piacon a divatcikkek online e-kereskedelme 40 százalékkal nőtt 2020-ban, szemben a várt 14 százalékkal. A koronavírus-járvány azonban az egész divatpiacra negatívan hatott, értéke 11 százalékkal esett vissza Magyarországon.

A koronavírus-járvány első hullámában az online vásárlások mintegy 25 százalékát tették ki az első online vásárlók tették ki Romániában és Szlovákiában, míg Magyarországon 13 százalék volt ez az arány.

Az új vásárlási minták a tanulmány szerint tartóssá válnak a jövőben, a felmérésében résztvevők 41 százaléka nyilatkozta, hogy a pandémiát követően is elsősorban az interneten fog divatcikket vásárolni.

A felmérés szerint a régióban működő e-kereskedelemi vállalkozások vezetőinek csaknem fele a közösségi média elsődleges értékesítési csatornává válását nevezte meg a divat e-kereskedelem jövőjét leginkább meghatározó tényezőként.

A kutatás szerint 2021 a mesterséges intelligenciát (MI) használó technológiák elterjedésének az éve lesz. Az e-üzletek egyre nagyobb arányban hajlandóak ebbe fektetni. Míg korábban csak az elektronikus kereskedelem óriásai használták a gépi tanulás algoritmusait az értékesítési trendek megismerésére, mára már a kisebb webshopok is.

Kitértek arra is, hogy a járványhelyzet hatására tavaly a kesztyűk és sálak értékesítése kiugróan nőtt, 151 illetve 215 százalékkal, köntösökből 144 százalékkal, hálóruhákból pedig 106 százalékkal többet adtak el tavaly a magyar piacon.

Eközben a fürdőruhák iránti kereslet 31 százalékkal esett vissza, és 25 százalékkal kevesebb körömcipőt értékesítettek, de jelentősen visszaesett az alkalmi ruhák iránti kereslet is.

Tovább olvasom

Marketing

Koronavírus – Applikáció jelezheti a kockázatot

A Franciaország által tervezett, koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos egészségügyi igazolványban a tulajdonos negatív PCR-tesztjei is fel lesznek tüntetve – jelezte vasárnap Clément Beaune Európa-ügyi államtitkár.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

“Az oltás nem lehet a tevékenységek újrakezdésének egyetlen varázsszava, különben egy nagyon igazságtalan, kétsebességes társadalmat hozunk létre” – fogalmazott a francia kormánytag a francia köztévé és -rádió közös műsorában. “Különböző megoldások kellenek, szélesíteni kell az eszközeinket” – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a koronavírus-elleni oltás egyelőre csak a veszélyeztetetteknek áll rendelkezésére, és a fiatalabb korosztály nyár előtt nem férhet hozzá.

Negatív PCR-teszttel jelenleg repülőre lehet szállni és bárhova el lehet utazni Európában, mert akinek negatív a PCR-tesztje, nem jelent kockázatot” – hangsúlyozta az államtitkár.

A francia kormány egy egészségügyi igazolvány bevezetésén gondolkodik a járványügyi korlátozások feloldásához, s azon belül is a járvány miatt bezárt éttermek és kulturális intézmények megnyitásához. Az igazolás ugyanakkor nem oltási igazolvány lenne.

“Lehet, hogy lesz majd egy applikáció, vagy be lehet mutatni az oltási igazolványt arról, hogy védett valaki, vagy egy PCR-tesztet vagy egy megbízható gyorstesztet, ami szintén azt jelenti, hogy valaki nem jelent kockázatot” – mondta.

Clément Beaune arra is felhívta a figyelmet, hogy attól, mert valakit beoltottak és védett, még nem biztos, hogy a vírust nem adja tovább.

Az uniós állam- és kormányfők az oltási igazolványokról még további egyeztetéseket tartanak szükségesnek.

Tovább olvasom