Kövess minket!

Marketing

Együtt éjszakázhatnak a foci szerelmesei

A 2018. szeptember 7-én megrendezésre kerülő esemény célja alapvetően a hazai labdarúgó egyesületek, a labdarúgás népszerűsítése. Az országos program keretében mindenki számára megnyílnak hazánk legnagyobb csapatainak edzőpályái, öltözői, s kortól függetlenül bárki részt vehet szeretett klubja, vagy bármely más alakulat foglalkozásain.

Először rendezik meg a “A Futball Éjszakája” nevű eseményt 2018. szeptember 7-én, pénteken. A Szervező Bizottság a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai partnerségével a hazai labdarúgó egyesületek és a labdarúgás népszerűsítését tűzte ki az országos rendezvény céljául, amelyen a helyi programokat ̶ a két említett, népszerű esemény mintájára ̶ minden esetben a résztvevő klubok alakítják ki, így a foglalkozások kezdési időpontja és a befejezése is egyéni.

A kezdeményezés logója

Borsi DávidSMARTPR-Agency tanácsadója az esemény sajtótájékoztatóján elmondta:

A Futball Éjszakája egész Európában egyedülálló kezdeményezés, amelynek mintája az évek óta sikerrel futó Színházak Éjszakája és a Múzeumok Éjszakája volt.

Az érdeklődők helyszínenként változó sportfoglalkozáson vehetnek részt, így a szurkolóknak kortól függetlenül lehetősége nyílik arra, hogy szeretett csapatuk, vagy bármely másik klub edzőpályáján tréningezzenek, vagy betekintést nyerjenek a stadion kulisszái mögé. Esetenként a drukkerek összemérhetik tudásukat X-box-, teqball- vagy tengó-parti keretében a profi játékosokkal. Bizonyos helyszíneken utánpótlástornákat és/vagy felnőtt kispályás kupákat is terveznek a klubok, s a legtöbb pályán villanyfényes gálamérkőzéssel zárul a program.

Az eseményre minden NB1-es és NB2-es csapat meghívást kapott, illetve azoknak a megyeszékhelyeknek az alakulatait is invitálták a szervezők, ahol jelenleg nincs első-, vagy másodosztályú klub. “A Futball Éjszakája” program kapcsán jelenleg már 21 egylet jelezte, hogy részese lenne a kezdeményezésnek. “A Futball Éjszakája” központi eseménye az MTK Budapest FC pályáján, a budapesti Hidegkuti Nándor Stadionban lesz.

A “Futball Éjszakája” programjai részben előzetes regisztrációhoz kötöttek, amit az érdeklődők a www.futballejszakaja.hu oldalon tehetnek meg június 15. után. A rendezvény belépő díja gyermekek számára 100, míg a felnőttek részére 500 forint, amit az érdeklődők az első kiválasztott stadionnál válthatnak meg, s az ott átvett karszalaggal az összes helyszínre ellátogathatnak.

Első alkalommal rendezik meg ″A Futball Éjszakáját″

A már biztosan részt vevő klubok:

• Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

• Békéscsaba 1912 Előre

• Ceglédi VSE

• Aqvital FC Csákvár

• Csepel

• DVSC

• DVTK

• Dorogi FC

• WKW ETO FC Győr

• Ferencvárosi TC

• Gyirmót FC Győr

• Kaposvári Rákóczi FC

• Kecskeméti LC

• Mezőkövesd Zsóry FC

• MTK Budapest

• Nyíregyháza Spartacus FC

• Puskás Akadémia FC

• Swietelsky Haladás

• TFCE (Tatabánya)

• Újpest FC

• Vác FC

A Szervező Bizottság tagjai:

• Nemcsák Károly – A Magyar Színészválogatott vezetője és játékosa.

• Borsi László – A Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott vezetője és játékosa.

• Krizán Sándor – Ifjúsági U-18-as EB győztes (1984, Moszkva); volt NB1-es, NB2-es futballista. Futball szakmai vezető, projekt menedzser (pl. futsal edzés Dárdai Pállal), labdarúgó szakkönyvek készítője.

• Forgács István – A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének elnökségi tagja. Társasági labdarúgó tornák szervezője.

• Lantos Zsolt – Sportújságíró. A Magyar Újságíró Labdarúgó Válogatott játékosa.

• Borsi Dávid – Aktív futsal játékos.

Médiapartnerek: MTVA; Mediaworks; Rádió1; Index.hu; Observer.

Marketing

Az Országos Mentőszolgálat nyerte a Highlights of Hungary fődíját

A járványhelyzetben is helyt álló szervezet a közönség szavazatai alapján kapta meg a kétmillió forinttal járó elismerést.

Közzétéve:

MTI / Szigetváry Zsolt

Az 55 jelöltre összesen 68 ezer szavazat érkezett, és tíz történet kapott elismerést: az Országos Mentőszolgálat, a Nemakarokbeleszolni, a Tanulom Magam, az Örökbe Fogadok Egy Ovit! mozgalom, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, a Segítség.ma, a Pizza Manufaktura, a VATES, a Réel Chocolate és a Vas Megyei Szakosított Otthon – közölték a szervezők az MTI-vel

A nagykövetek is választhattak egy történetet, amelyet közösen jutalmaztak 2 millió forinttal. A választásuk az apró Baranya megyei zsákfalut, Szalatnakot felvirágoztató független polgármesterre, Gulácsi Erikára esett.

A fődíjak mellett többen különdíjjal térhettek haza. A Forbes különdíját az Eperfa kapta, a KPMG Fenntarthatósági különdíját a Felelős Gasztrohős. A Glamour a Hosszúlépés-Wonder Woman Budapest projektet díjazta a Glamour&Good különdíjjal, míg a Munch.hu a családokért felelős tárca nélküli miniszter helyettes államtitkárságától megkapta a Családbarát különdíjat.

Tovább olvasom

Marketing

Meredeken nőhet az online divatüzletek forgalma

Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén, részesedésük a divatpiacon a 2020-as 17,5 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2023-ra – áll a Glami, a több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal internetes adatfelvételen és értékesítési statisztikákon alapuló kutatásában.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

Románia, Szlovákia, Csehország, Görögország és Magyarország divatkereskedelemi piacának elemzése szerint gyökeres átalakulás várható a divatkereskedelemben, a gyors piaci változások a márkákat és a kiskereskedőket egyaránt érintik.

Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint az online kereskedők helyzeti előnye megkérdőjelezhetetlen, a kereskedelmi láncok több ezer offline üzletet zártak be, és jelentős összegeket fektetnek e-kereskedelembe – írták.

A jelentés szerint a régió az egyik leggyorsabban növekvő piac Európában: a vizsgált országokban a divatcikkek forgalma 2020-ban elérte a 4 milliárd eurót, ennek negyedét az online értékesítés adta, amely régiós szinten 20 százalékkal bővül az idén.

A magyar piacon a divatcikkek online e-kereskedelme 40 százalékkal nőtt 2020-ban, szemben a várt 14 százalékkal. A koronavírus-járvány azonban az egész divatpiacra negatívan hatott, értéke 11 százalékkal esett vissza Magyarországon.

A koronavírus-járvány első hullámában az online vásárlások mintegy 25 százalékát tették ki az első online vásárlók tették ki Romániában és Szlovákiában, míg Magyarországon 13 százalék volt ez az arány.

Az új vásárlási minták a tanulmány szerint tartóssá válnak a jövőben, a felmérésében résztvevők 41 százaléka nyilatkozta, hogy a pandémiát követően is elsősorban az interneten fog divatcikket vásárolni.

A felmérés szerint a régióban működő e-kereskedelemi vállalkozások vezetőinek csaknem fele a közösségi média elsődleges értékesítési csatornává válását nevezte meg a divat e-kereskedelem jövőjét leginkább meghatározó tényezőként.

A kutatás szerint 2021 a mesterséges intelligenciát (MI) használó technológiák elterjedésének az éve lesz. Az e-üzletek egyre nagyobb arányban hajlandóak ebbe fektetni. Míg korábban csak az elektronikus kereskedelem óriásai használták a gépi tanulás algoritmusait az értékesítési trendek megismerésére, mára már a kisebb webshopok is.

Kitértek arra is, hogy a járványhelyzet hatására tavaly a kesztyűk és sálak értékesítése kiugróan nőtt, 151 illetve 215 százalékkal, köntösökből 144 százalékkal, hálóruhákból pedig 106 százalékkal többet adtak el tavaly a magyar piacon.

Eközben a fürdőruhák iránti kereslet 31 százalékkal esett vissza, és 25 százalékkal kevesebb körömcipőt értékesítettek, de jelentősen visszaesett az alkalmi ruhák iránti kereslet is.

Tovább olvasom

Marketing

Koronavírus – Applikáció jelezheti a kockázatot

A Franciaország által tervezett, koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos egészségügyi igazolványban a tulajdonos negatív PCR-tesztjei is fel lesznek tüntetve – jelezte vasárnap Clément Beaune Európa-ügyi államtitkár.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

“Az oltás nem lehet a tevékenységek újrakezdésének egyetlen varázsszava, különben egy nagyon igazságtalan, kétsebességes társadalmat hozunk létre” – fogalmazott a francia kormánytag a francia köztévé és -rádió közös műsorában. “Különböző megoldások kellenek, szélesíteni kell az eszközeinket” – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a koronavírus-elleni oltás egyelőre csak a veszélyeztetetteknek áll rendelkezésére, és a fiatalabb korosztály nyár előtt nem férhet hozzá.

Negatív PCR-teszttel jelenleg repülőre lehet szállni és bárhova el lehet utazni Európában, mert akinek negatív a PCR-tesztje, nem jelent kockázatot” – hangsúlyozta az államtitkár.

A francia kormány egy egészségügyi igazolvány bevezetésén gondolkodik a járványügyi korlátozások feloldásához, s azon belül is a járvány miatt bezárt éttermek és kulturális intézmények megnyitásához. Az igazolás ugyanakkor nem oltási igazolvány lenne.

“Lehet, hogy lesz majd egy applikáció, vagy be lehet mutatni az oltási igazolványt arról, hogy védett valaki, vagy egy PCR-tesztet vagy egy megbízható gyorstesztet, ami szintén azt jelenti, hogy valaki nem jelent kockázatot” – mondta.

Clément Beaune arra is felhívta a figyelmet, hogy attól, mert valakit beoltottak és védett, még nem biztos, hogy a vírust nem adja tovább.

Az uniós állam- és kormányfők az oltási igazolványokról még további egyeztetéseket tartanak szükségesnek.

Tovább olvasom