Kövess minket!

Marketing

Az exitek, a tőkebevonási aktivitás bővülése és a gazdaság élénkülése bizakodásra ad okot

Tovább nőtt a piacba vetett bizalom, a kilátások pedig javultak a Deloitte legfrissebb, közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint. A piac a tőkebevonások tekintetében és az exitek terén egyaránt meglehetősen aktív volt. A pozitív trendet a stabil makrogazdasági környezet is elősegítette, melynek hatására az bizalmi index hároméves csúcsot döntött.

Azok után, hogy tavasszal a közép-európai piaci bizalmi index értéke még szerény ütemű növekedést produkált, az elmúlt fél évben már markánsabban emelkedett, és mostanra elérte a 130-as értéket. Az emelkedés bizakodásra ad okot tekintve, hogy három éve egyszer sem volt ilyen magas a mutató értéke, amely tavasszal még 113-on állt. Ez feltehetőleg nagyrészt a gazdaságba vetett bizalom erősödésének tudható be: a megkérdezettek 90 százaléka szerint a stabil környezet az elkövetkező hónapokban továbbra is változatlan marad (64%) vagy tovább fog javulni (26%).

A válaszadók aktívan keresik a befektetési lehetőségeket, kétharmaduk az elkövetkezendő hónapokban elsősorban az akvizíciókra tervez összpontosítani. Úgy tűnik, ehhez a szükséges finanszírozás is biztosított, mivel a korábbiakhoz képest kétszer annyian (21%) gondolják úgy, hogy a piacon elérhető források köre további bővülést mutat, ez pedig az elmúlt két évben a legmagasabb arány. Az ügyletek értéke is emelkedhet, legalábbis a válaszadók 36%-a ezt jósolja – több mint egy évtizede nem volt ennyire magas az így vélekedők aránya.

„A Brexitről szóló népszavazás óta eltelt, nehézségekkel teli egy évben Európa egésze és Közép-Európa is erős és ellenálló maradt”

– olvasható Csűrös Balázs, a Deloitte pénzügyi tanácsadási üzletági partnerének álláspontja a cég lapunknak elküldött közleményében. „Ez a piaci aktivitáson is egyértelműen látszik, és bizakodásra ad okot, hogy az idei év mind a tőkebevonás, mind pedig az exitek tekintetében is az egyik legerősebb év volt a térség történetében, ugyanis a közép-európai magántőke alapok jelentős része igen magas megtérülést tudott biztosítani befektetői számára.”

Fotó: Csűrös Balázs – Deloitte

A tőkebevonással kapcsolatos megállapítás azt is igazolja, hogy a régió kockázatitőke-befektetési kilátásait a nemzetközi befektetők is vonzónak találják, hiszen a közép-európai kockázatitőke-piacon befektetett tőke oroszlánrésze a régión kívülről származik.

A felmérés arra is rávilágít, hogy az árelvárások továbbra is magasak az eladói oldalon, amely a jövőben talán még tovább fog emelkedni. A megkérdezettek egyharmada (31%) szerint az elkövetkező hónapokban az eladók árelvárása emelkedni fog, míg a többi résztvevő többsége (61%) úgy véli, hogy a jelenlegi árszint ezután is megmarad. Ezzel összhangban áll, hogy a válaszadók több mint fele (54%) úgy érezte, hogy az eladók az elmúlt fél évben a korábbi időszakokhoz képest magasabb árazást vártak el befektetéseikért cserébe.

„A javuló likviditás ösztönzőleg hat a vállalatfelvásárlások piacára, ez pedig a további áremelkedés alapjául szolgálhat. Ez az eladói oldalnak kedvez, és egyben az egyik oka annak is, hogy exitek száma emelkedik a piacon”

– tette hozzá Csűrös Balázs.

 

Marketing

Eddig nem látott mennyiségű reklám került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

A reklámfilmek száma idén már november 1-én elérte a 13 milliót, és még nincs vége az évnek. Az ünnepi hajrával év végéig ez a szám megközelítheti, sőt akár el is érheti a 15 milliót.

Közzétéve:

Pixabay

Bár a Covid továbbra is része a mindennapjainknak, a világ túljutott az első sokkhatásokon, és mint az élet sok más területe, a média és reklám világa is megtanult alkalmazkodni az új helyzet kihívásaihoz.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az idei év újabb rekorddal zárul: eddig nem látott mennyiségű reklámfilm került adásba a magyar nyelvű tévécsatornákon

– derül ki a Nielsen Közönségmérés legújabb kutatásából.

2021 első 10 hónapjában az egy főre jutó napi tévénézési idő 4 és fél óra volt a 15 évnél idősebb, tévés háztartásban élő internethasználók körében. Naponta átlagosan a 70%-uk – közel 4,5 millió fő – ült le a képernyők elé legalább 1 perc erejéig, és átlagosan közel 6,5 órát el is töltöttek ott a nézők.

A műsorfogyasztási idő egyharmadát sorozatokkal és szórakoztató műsorokkal töltötték, további 10% hírműsorokkal, és 14% filmekkel telt, a reklámok pedig még ennél is többet, az idő 15%-át vitték el.

A tévéreklámok a 15+ éves internetezők átlagosan kétharmadát érték el nap mint nap: egy néző naponta 134 db reklámfilmmel találkozott, ami 33 percnyi reklámnézési időnek felelt meg.

De a reklámok világa nem csak a tévé képernyőjéből áll, hiszen a média palettája igen sokszínű. A Nielsen szeptemberben végzett, világszerte 56 országra kiterjedő „Trust in Advertising” nevű online kutatása sokféle szempontból körbejárta azt a kérdést, hogy a 15 évnél idősebb internetezők milyen típusú reklámokat kedvelnek, melyek vannak leginkább hatással rájuk, melyek késztetik őket leginkább vásárlásra, illetve mely típusok a legnépszerűbbek a különböző korosztályok és nemek tekintetében. A kutatási eredmények az 56 ország együttesére, Európára, a kelet- és közép-európai régióra, valamint Magyarországra szűkítve is elérhetőek.

Reklámbizalom szempontból a kutatás kiterjed a termék szektorok vizsgálatára is az egyes médiafelületeken: a világ különböző régióiban igen eltérő, hogy mely szektorok reklámjaiban bíznak a legnagyobb mértékben.

Tévéreklámok esetében globális szinten a szórakoztatóipari témájúak állnak az első helyen, de hasonló a helyzet Európában is, ahol az élelmiszer reklámokkal vannak holtversenyben.

A kutatásból többek között az is kiderül, hogy míg globális szinten a valós élethelyzeteket bemutató és egészség témájú reklámok, addig a magyar fogyasztók körében a humoros reklámok a legnépszerűbbek, mely egyébként megfelel a kelet- és közép-európai régióban mért átlagnak.

A kutatás rámutat arra is, hogy a régióban a magyarok bíznak leginkább a tévéreklámokban (a válaszadók 68%-a), de fontosnak tartják az ismerősök ajánlásait, márka weboldalak, illetve szponzorációk hirdetéseit és az online fogyasztói véleményeket is.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Figyelemfelkeltő kisfilmet készített a Pfizer (videó)

A tüdő egészségének fontosságára hívja fel a figyelmet a Pfizer legutóbbi kisfilmjében, amelyben Dsida Jenő: Édesanyám keze című gyönyörű versét szavalják el – egy levegővel.

Közzétéve:

Pixabay

Ez a mutatvány első olvasatra kivitelezhetetlennek tűnhet, mert a vers kifejezetten hosszú, de nem kell aggódni, a kisfilm szereplői felosztva, láncban mondták el a nekik szánt strófákat, és egymásnak adták a szót. Az egy levegővel való szavalás nem volt egyszerű, hiszen nemcsak arra kellett fókuszálni, hogy ne vegyenek levegőt a sorok között, de arra is, hogy a hangsúlyozás a lehető legkevésbé csorbuljon.

A kisfilm mondanivalója, hogy rávilágítson arra, mennyire fontos vigyáznunk a tüdő egészségére, hiszen az éltető levegőt adja nekünk.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Fél liter víz hétezerért? – így verik át a “csodaszereket” áruló honlapok az embereket

A magyar fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos félrevezetésével szemben. Az ITM most az átverés módszereire figyelmeztet.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi próbavásárlással egybekötött hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is – közölte az ITM pénteken, kiemelve: a csodaszerekkel házalók a digitális térben egyszerűbben találják meg a hiszékenyeket vagy elkeseredésükben a leghalványabb esélyt is megragadókat.

Tisztességtelen cégek internetes hirdetésekben kecsegtetnek jelentős egészségjavulással, hosszú élettel, szédítik az erre fogékonyakat a gyors fogyás vagy az erőfeszítést nem igénylő nyelvtanulás ígéretével.

A fogyasztóvédelem időnként egy-egy látványos lebukás bemutatásával int arra, hogy ne dőljünk be se az átlátszó, se a körmönfontabb hazugságoknak

– áll a közleményben.

A legutóbb vizsgálat alá vont forgalmazó a természetben nem létező hatóanyaggal dúsított, betegségek kezelésére és megelőzésére alkalmasként hirdetett folyadékot terít. Az akár a koronavírus elleni védekezésre vagy a fertőzés gyorsabb kiheverésének elősegítésére is ajánlott szert a labor lényegében sózott ioncserélt vízként azonosította be – közölte az ITM, hangsúlyozva, hogy így különösen borsos a fél deciliteres kiszerelés 7500 forintos ára. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárást indított a honlapot üzemeltető vállalkozással szemben.

A csodát ígérő termékeket kínáló oldalakat jellemzően a szürkezónában mozgó, fiktív cégek működtetik.

Árucikkeiket csak utánvétellel vagy készpénzben lehet megvásárolni, kikerülve a visszafordítható banki tranzakciókat. A jogszabály alapján járó 14 napos elállási lehetőséget nem biztosítják, elérhetőséget egyértelmű kötelezettségük ellenére sem adnak meg az oldalon.

Így megy az átverés

  • Az ügyfeleket jellemzően felugró hirdetésekkel, spamekkel terelik tévútra.
  • Általában csak egyféle terméket árulnak.
  • Gyakran manipulált előtte-utána képekkel igyekeznek kedvet csinálni a vásárláshoz.
  • Sokszor hírességek netről illegálisan leszedett fotóival keltik fel a figyelmet.
  • A valódi interjúnak, komoly hírnek látszó szövegek a lap alján termékajánlóvá alakulnak.
  • A közvetlen megrendelési lehetőség felkínálásával egyidejűleg a rohamosan fogyó raktárkészletre vagy csak az adott napon, órában érvényes akcióra, kedvezményre hivatkozva adják meg az utolsó lökést.
  • Sokszor fiktív hozzászólók véleményével, kiötölt dicséreteivel próbálják hihetőbbé tenni aztán soha be nem váltott ígéreteiket.

Átgondoltság és tájékozódás

Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint kiemelte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma eddig közel 200 próbavásárlással tett a csodát ígérő termékek kiszűréséért. Úgy vélte, az állandó jelenlét elengedhetetlen, mert a cégek folyton új és még újabb trükköket eszelnek ki.

“E küzdelemben leghasznosabb szövetségeseink a fogyasztók lehetnek, ha átgondoltan válogatnak az online kínálatból. Mielőtt egy fillért is kiadnának a kezükből, mindenképpen érdemes fellapozniuk a jogsértő webáruházak adatbázisát, amelyben külön is kereshetők a csodát ígérő oldalak és termékek”

– fogalmazott a helyettes államtitkár.

Tovább olvasom