Kövess minket!

Marketing

Az Imagine Dragons zenél az UEFA Bajnokok Ligája döntő megnyitóján

A „Radioactive” és a „Thunder” című ütős slágerekről ismert Grammy-díjas rockzenekar június 1-jén, szombaton lép színpadra a madridi Metropolitano Stadionban.

Idén negyedik éve rendezi a Pepsi az UEFA Bajnokok Ligája döntő nyitóünnepségét. A tavalyi évben Dua Lipa előadását láthattuk, a 2019-es nyitóünnepséget pedig olyan nagyszabásúra tervezik, amilyen az UEFA Bajnokok Ligája döntőjében még soha nem volt látható. A lenyűgöző pirotechnikának és speciális effektusoknak köszönhetően látványos és magával ragadó zenei előadással fognak a rajongók kedvében járni – írják.

Dan Reynolds, az Imagine Dragons énekese elmondta:

Megtiszteltetés számunkra, hogy az UEFA Bajnokok Ligája döntő megnyitóünnepségen játszhatunk a Pepsi jóvoltából, a bolygó legszenvedélyesebb sportrajongói számára. Fantasztikus showra számítunk Madridban.

Az idei döntőt június 1-jén, Madridban, a Metropolitano Stadionban rendezik, és világszerte több mint 200 országban közvetítik, míg a Pepsi által prezentált UEFA Bajnokok Ligája döntő megnyitóünnepséget 10 perccel az európai klubfutballszezon legrangosabb mérkőzése előtt rendezik meg.

A zene és futball terén is legendás múlttal rendelkező márka számára elképzelhetetlen jelentősebb és nagyszerűbb esemény, mint az UEFA Bajnokok Ligája döntő nyitóünnepsége. Az UEFA-val együttműködve olyan nagyszabású élő showt viszünk színpadra a döntő mérkőzés előtt, amely kifejezi, hogy mindent megteszünk a rajongóinkkal közös szenvedélyünkért

– mondta el Natalia Filippociants, a PepsiCo globális üdítőital-piac marketingért felelős alelnöke. „Évről évre fokozzuk az előadások színvonalát és a stadion hangulatát a döntő mérkőzés előtti megnyitóünnepségen. Az, hogy napjaink legnagyobb rockegyüttesét, az Imagine Dragonst hozzuk el a színpadra egy felvillanyozó előadás keretében, valódi megkoronázása ennek az együttműködésnek.”

Guy-Laurent Epstein, az UEFA Events SA marketingigazgatója elmondta:

Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy együttműködhetünk a Pepsivel a 2019. évi UEFA Bajnokok Ligája döntő megnyitóján. A negyedik éve futó nyitóünnepség a zenét, szórakozást és a sportot ötvözi, amely ezúttal is legendás élmény lesz a rajongók számára; a Pepsi a legmegfelelőbb partner ahhoz, hogy mindezt megvalósíthassuk. A tavalyi Dua Lipa előadás hatalmas sikert aratott: nézettsége minden rekordott megdöntött közösségi média felületeinken. Tudjuk, hogy az Imagine Dragons olyan, a rajongók fokozódó izgalmára építő rockelőadással készül a megnyitóünnepség alkalbából, amelyet a futballrajongók soha nem fognak elfelejteni.

Az UEFA Bajnokok Ligájával történő folyamatos szponzori együttműködésén túl a Pepsi idén elindította a nemzetközi FOR THE LOVE OF IT címkével és platformmal fémjelzett globális kampányát Leo Messi és Mohamed Salah közreműködésével. A kezdeményezés célja a márka labdarúgás iránti szeretetének felélesztése, és hogy megmutassák, a Pepsi ízélményért milyen messzire képes elmenni az ember.

 

Mindezen túl a Pepsi rajongókat fogad a madridi UEFA Bajnokok Fesztiválján, amely tovább fokozza a mérkőzés előtti izgalmakat. A fesztivál a nagyközönség előtt is nyitva áll és a négy nap alatt számos zenei programmal rukkol elő olyan vezető előadókkal, mint például a népszerű Dimitri Vegas & Like Mike formáció.

Marketing

A világ legjobb eseményei között a Lounge Group – Visual Europe rendezvényei

Öt dobogós díjat nyertek el a világ legsikeresebb kommunikációs ügynökségeit és rendezvényszervező, illetve rendezvénytechnikai cégeit rangsoroló Eventex Awards döntőjében a Lounge Group – Visual Europe eseményei.

Közzétéve:

Egy arany, egy ezüst és három bronz – díjesőt hozott a világ egyik legrangosabb rendezvényipari és élménymarketing versenye, a Lounge Group – Visual Europe számára. Az Eventex Awards díjait idén 13. alkalommal ítélték oda a nemzetközi versenyzők legjobbjainak. Az idei évben rekord számú 761 nevezés érkezett a világ 49 országából, bemutatva a legjobb gyakorlatokat, a legeredetibb ötleteket és az iparág legjobb innovációit.

A Lounge Group – Visual Europe három rendezvénnyel pályázott, amelyek mindegyike díjat is hozott, így összesen öt kategóriában állhatott virtuális dobogóra az ügynökség és a technikai szolgáltató csapata.

Bronz díjat nyert el az MVM Future Talks 2022 tudományos élő online talk show az Audiovizuális eszközök használata (Use of Audiovisual) kategóriában, illetve az MVM Zenergia nagyszabású komolyzenei koncert Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás (CSR), és Adománygyűjtés (Fundraising) kategóriákban.

Ezüst díjjal jutalmazták a 2022-es Szent István napi rendezvénysorozat az Ünnepség (Celebration Event) kategóriában.

A legmagasabb, arany díjjal ismerték el a Szent István napi, augusztus 20-ai záróceremóniát és tűzijátékot a Ceremónia (Ceremony) kategóriában.

A világ alapvetően már visszatért a járvány előtti életbe, így nem meglepő, hogy erőteljes bővülést tapasztalunk a kreatív és innovatív rendezvények és az élmény alapú marketing megoldások területén

– összegezte a verseny tapasztalatait Ovanes Ovanessian, az Eventex Awards társalapítója.

Tovább olvasom

Marketing

Marketing Trendbook – hiánypótló kezdeményezés a Magyar Marketing Szövetségtől

Átfogó ágazati kiadvány készül, amely bemutatja a marketing szerepeit, az üzleti, társadalmi és környezeti kihívásokra reflektáló trendeket, valamint erősíti a marketing reputációját és a szakmai identitást.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Hiánypótló kezdeményezést indít útjára Marketing Trendbook címmel a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ). A vezető hazai marketinges és kommunikációs döntéshozók által szerkesztett hibrid kiadványban több, mint száz hazai szakember írja meg, hogy mit jelent manapság a marketingszemléletű döntéshozatal, hogyan tud egy üzleti szereplő a társadalom és a környezet szempontjából is hasznos döntéseket hozni, valamint hogy milyen globális és lokális trendeket, tendenciákat kell figyelembe venni, és azokra milyen jó és működő gyakorlatokkal, eszközökkel és megoldásokkal lehet eredményesen válaszolni.

– Az MMSZ a mögötte álló évtizedek alatt megmutatta, hogy elkötelezetten hisz a marketing értékteremtő szerepének hirdetésén túl annak aktív formálásában is. A szövetség első számú küldetése, hogy a szakmaiság erősítésével a marketing megítélését is egyre magasabb szintre helyezze, hiszen a marketing üzleti eredményességet támogató ereje leginkább akkor mutatkozik meg, ha az a szervezeteken belül kiemelt stratégiai, menedzsmenti, illetve üzletfejlesztési szerepet kap, túlmutatva a végrehajtó, puszta értékesítést támogató funkciókon – mondja Hinora Ferenc, a szövetség elnöke. Ezt a célt szolgálják a szövetség által működtetett platformok is, amelyeket idén új elemmel bővít a szervezet.

– Marketing Trendbook néven hiánypótló, átfogó ágazati kiadványt jelentetünk meg, amely részletesen bemutatja a marketing szerepeit, az üzleti, társadalmi és környezeti kihívásokra reflektáló jövőtálló trendeket, valamint erősíti a marketing reputációját és a szakmai identitásunkat is

– emeli ki a szervezet első számú vezetője.

Az MMSZ gondozásában megvalósuló Marketing Trendbookot 2023. szeptember 14-én a Marketing Summit Hungary konferencián mutatják be a Várkert Bazárban.

A kiadvány ötletgazdája és projektvezetője Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója, az MMSZ elnökségi tagja, aki a PR Trendriport projektvezetője is volt.

– Régóta várja a hazai marketingszakma, hogy létrejöjjön ez a kiadvány, amelyre kicsit mindannyian büszkék lehetünk. A számos kolléga közreműködésévél létrejövő átfogó alkotás számomra nem más, mint annak bizonyítéka, hogy a hazai szakma nemzetközileg is az élen teljesít

– emeli ki Bánhegyi Zsófia. A Marketing Trendbook ugyanakkor nemcsak egy nyomtatott kiadvány és online elérhető szakmai tudástár, hanem a hazai marketingszakma identitás- és közösségépítő fóruma is lesz egyben.

– Imádok részt venni olyan kezdeményezésekben, amelyek egy szakmai közösséget építenek, fejlesztenek. A Marketing Trendbook nekem leginkább erről szól: a magyar marketinges szakma legjobbjai osztják meg tudásukat, hogy együtt még jobbak legyünk! – hangsúlyozza Román Balázs, a Kreatív volt felelős szerkesztője, a Marketing Trendbook főszerkesztője.

A tartalmat vezető hazai marketinges döntéshozók társszerkesztik, akik között megtalálható Bánhegyi Zsófia (Szerencsejáték Zrt.), Hampuk Richárd (Betone Network), Harcsa Beáta (Bonafarm), Hidvégi Krisztina (New Land), Juhász Péter Tibor (Vodafone), Katona Norbert (MMSZ, Neumann János Egyetem), Klenovszki János (NRC), Kovács András Péter (Telekom), Kölcsei Gergely (Tomorrow), Márton Kata (Praktiker), Mérő Ádám (The Coca-Cola Company), Németh Flóra (Telekom), Bujáki Zsolt (Porsche Hungária), Pellion Ágnes (Ernst and Young), Salem Dániel (Heineken), Steigervald Krisztián (SteiGen), Tőrös Balázs (bazska.hu), van der Wildt Nikolett (Szentkirályi Magyarország), valamint Varga G. Gábor (Uniomedia) is.

Az exkluzív kiadványban több mint száz marketingszakember szólal majd meg, annak érdekében. hogy minél több tudást és tapasztalatot oszthasson meg a szövetség a hazai és nemzetközi szakmai közösséggel

olyan témákban, mint például a fenntarthatóság, a változó trendek között történő növekedés, a marketingvezetői szerepkör átalakulása, az adatvezérelt marketing, az omnichannel értékesítés és marketing, saját média és tartalommarketing, új média és hirdetési trendek, B2B marketing vagy éppen a munkáltatói márkaépítés.

– Nem kérdés, hogy soha nem volt annyira fontos a marketingszemléletű cégvezetés és üzleti gondolkodás, mint ebben a szédületes gyorsasággal változó világban. A Marketing Trendbook aktuális szakmai kérdésekre, dilemmákra fogalmaz meg stratégiai, elgondolkodtató és egészen praktikus, a napi munkába illeszthető válaszokat, így az egyfajta exkluzív tudástárként is felfogható, amely minőségi és előremutató szakmai tartalmait számos platformunkon keresztül minél többekhez eljuttatunk majd, szakmán belül és kívül egyaránt. Úgy gondoljuk, hogy ez a kezdeményezés is jól szolgálja edukációs és szemléletformálási céljainkat is, ezért bátran ösztönzök arra mindenkit, hogy kapcsolódjon ehhez a szakmai projektünkhöz is – emeli ki a Hinora Ferenc, a szövetség elnöke.

Tovább olvasom

Marketing

Nominálisan is csökkenhet idén a média- és kommunikációs piac költése

A kommunikációs szakma 2023-ban ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül, mint 2022-ben.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A magyar média- és kommunikációs piac nominálisan 3 százalékkal csökkenhet, ezzel 553 milliárd forintot érhet el 2023-ban, ezen belül a médiapiaci költések 1,4 százalékkal növekedhetnek, míg a marketingkommunikációs költések összege 8,5 százalékkal eshet a legfrissebb MRSZ Barométer szerint, amelynek megállapításairól a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) pénteken tájékoztatta az MTI-t.

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Scores Group kutatóintézet ötödik MRSZ Barométer felmérése szerint a kommunikációs iparág vállalatvezetői körében az év elejére 17 százalékra nőtt a visszaesésre számítók aránya az előző évi 6 százalékról, és a cégvezetők 40 százaléka vár növekedést. A megkérdezettek 30 százaléka számít árbevételének növekedésére saját cégében, az előző évi 54 százalék után.

A cégek 45 százaléka számít a munkaerőpiaci helyzet javulására, de a pesszimista kilátások aránya még így is 50 százalék.

A felmérés szerint a kommunikációs szakma 2023-ban ugyanazokkal a kihívásokkal szembesül, mint 2022-ben.

A megkérdezett vállalatok jellemzően az elhalasztott fejlesztésekkel (36 százalék) és beruházásokkal (33 százalék), valamint a szakmai konferenciákon, rendezvényeken történő részvétel korlátozásával (29 százalék) igyekeztek faragni a növekvő költségeikből, és egyre többen váltanak kisebb energiaigényű irodára (16 százalék).

A negatív hatások mérséklésében a megkérdezettek 30 százaléka tervez létszámstopot, és minden negyedik cég dönt a fizetésemelés elhalasztása vagy a bérek befagyasztása mellett. A szabadúszók elbocsátásával és a szakmai képzések elhalasztásával a megkérdezettek 15-15 százaléka élt.

A felmérést kitöltők 12 százalékát nagymértékben, 56 százalékát közepesen vagy kissé érintette a kata adónem 2022-es év közbeni kivezetése.

A médiatorta arányai hasonlók a tavalyiéhoz

Az MRSZ éves felmérésből kiderült, hogy az idén 321 milliárd forint értékű “médiatorta szeleteinek” sorrendjében nem várható változás, az arányok is hasonlítanak az előző évihez. A digitális reklámköltések – amelyek idén 25 százalékkal növekedhetnek és értékben megközelíthetik a televíziós szegmensét – a lokális médiában koncentrálódhatnak, szemben a globális reklámköltéssel, amelynek növekedési mértéke 2023-ban 2,7 százalékra lassulhat idén az előző évi 5,5 százalékos növekedési ütemről.

2023-ban a lokális digitális reklámköltések a 2022-es 55,1 milliárd forintról 69 milliárd forintra nőhetnek az idén, a globális platformokon elköltött reklámköltések értéke ugyanebben az időszakban 107,4 milliárdról 110,3 milliárd forintra emelkedhetnek.

A marketingkommunikációs költések az idén 8,5 százalékkal, 233,4 milliárd forintra csökkenhetnek, amely megfelel a 2021. évi szintnek. Az infláció miatt a visszaesés reálértéken elérheti a 20-25 százalékot – derül ki a felmérésből.

Tovább olvasom