Kövess minket!

Marketing

A magyar e-kereskedelem szabadon értelmezi a Black Friday-t

2019-ben a magyar webáruházak nem várták meg a Black Friday hivatalos, november 29-i dátumát, és a vásárlók is korábban elkezdték a beszerzéseket – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös jelentéséből.

Bár idén is volt már Black Friday – nem is egyszer, és nem is csak egy napig – valójában alig 5 évvel az akció-típus hazai megjelenését követően a szezon dinamikája visszatért a Fekete Péntek bevezetése előtt megszokott, kiegyensúlyozottan erős hónaphoz. A Fekete Péntek egy 24 órás rohamból 2019-re az egész novembert meghatározó akciós idénnyé vált, mely a korábbiaknál fenntarthatóbb, átgondoltabb, kiszámíthatóbb módon alapozza meg a karácsonyi szezont.

Fekete Péntek helyett Fekete November

2019-ben a Black Friday az USA-ban a hónap legvégére, november 29-re esik, ám a hazai kereskedők többsége idén nem várta meg ezt a hónap végi dátumot. Míg az amerikai piacon szinte elképzelhetetlen, hogy a „CyberFive” ünnepek – köztük a legfontosabb Black Friday és Cyber Monday – áthelyezésre kerüljenek, addig a magyar online kereskedők már november elején elkezdték hirdetni a Fekete Péntek akciókat, nem ragaszkodva se az eredeti dátumhoz, se a névben szereplő pénteki naphoz.

A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása szerint, a magyar piacon működő webáruházak 65%-a november 29-i dátumot tekinti az „igazi” Black Friday-nek. Ennek ellenére – követve a hazai piac dinamikáját és a nagy e-kereskedők gyakorlatát – az ezzel a névvel meghirdetett akciókat az e-kereskedők 73%-a már megtartotta valamelyik korábbi novemberi napon (vagy napokon).

A tavalyi szezonhoz hasonlóan a legtöbb magyar webáruház ráadásul nem csak egy napra sűrítette a 2019-es Black Friday ajánlatokat, hanem több kiemelt napot, esetleg akciós hetet / heteket hirdetett: 62% a választott péntekhez kapcsolódó teljes hétvégére is meghirdette az akciót, a webáruházak 4%-a, pedig legalább egy hétig elnyújtotta a kedvezményes ajánlatokat, akár folyamatosan más és más termékkínálatot akciózva – így gyakorlatilag november bármely napján vásárolva találkozhattunk Black Friday ajánlatokkal.

17,5% az átlagos kedvezmény

A webáruházak 71%-a jellemzően 20% vagy az alatti kedvezménnyel készült, szűk azon termékek köre, ahol ennél magasabb árkedvezménnyel lehet számolni. Az e-kereskedők szerint az átlagos Fekete Péntek-kedvezmény pedig idén 17,5% körül alakul.

75-80 milliárdos novemberi forgalom

A Black Friday promóciók átalakulása miatt a teljes online kereskedelemre vetítve, a kifejezetten ezen alkalomhoz kapcsolódó forgalmat már nem lehet egzakt módon mérni. Amíg a korábbi években a novemberi forgalom nagy része ténylegesen egy-két – Black Friday-nek hívott – kiemelt napon generálódott, addig idén egy jóval kiegyensúlyozottabb, a hónap egészére eloszló kereslet-kínálat jellemzia “Black Friday köntösbe” öltözött novembert.

A GKI Digital előrejelzése szerint 2019-ben is november lesz az e-kereskedelem legerősebb hónapja. Az összesített online forgalom nettó 75-80 milliárd forint körül várható, ami duplája az egy hónapra jutó átlagos online forgalomnak, 17-18%-kal meghaladva a 2018-as november eredményeit.

Az ajánlatok sűrűjében nehezebb a döntés

A magyar Fekete Péntek akciókat övező kereskedői gyakorlat alaposan megnehezítette a vásárlók helyzetét: egyre nehezebb mérlegelni, hogy valójában mikor is érdemes vásárolni. A folyamatos akciók révén a vásárlókban egyre kevésbé jelentkezik a „kihagyhatatlanság” érzése, elvesztette a Black Friday azt a különlegességét, hogy egyetlen napra sűrítve kapjuk meg az év legjobb ajánlatait.

Kiegyensúlyozottabban indult a szezon

Az e-kereskedelmet kiszolgáló csomaglogisztika már november eleje óta folyamatosan magasabb csomagszámot kezel, ám a hónap összességében a korábbi évekhez képest sokkal kiegyensúlyozottabb, így mind a kereskedőknek, mind pedig a futárszolgálatoknak könnyebb gazdálkodni az erőforrással.

A vásárlók is gyakorlottabbak, jobban tolerálják az ilyenkor előforduló hosszabb szállítási határidőket, de csak akkor, ha a webáruház ezt előzetesen, pontosan kommunikálja.

A többcsatornás értékesítési modellben működő kereskedőnél pedig az év ezen időszakában az átlagosnál gyakoribb a „click and collect” (személyes bolti) átvétel, mert ezzel némileg gyorsítható az átvétel folyamata. Az online vásárlók 15%-a kifejezetten ezt preferálja.

Az ingyenes szállítás a meghatározó webáruházak palettájáról egyre inkább eltűnik, ezt a lehetőséget jellemzően csak a frissen piacra lépett, még bázist építő webáruházak kínálják. A szállítás beárazása mellett egyre gyakoribb az utánvét fizetőssé tétele is.

Bár idén is volt már Black Friday – nem is egyszer, és nem is csak egy napig – valójában alig 5 évvel az akció-típus hazai megjelenését követően a szezon dinamikája visszatért a Fekete Péntek bevezetése előtt megszokott, kiegyensúlyozottan erős hónaphoz. A Fekete Péntek egy 24 órás rohamból 2019-re az egész novembert meghatározó akciós idénnyé vált, mely a korábbiaknál fenntarthatóbb, átgondoltabb, kiszámíthatóbb módon alapozza meg a karácsonyi szezont.

A belföldi online kiskereskedelem forgalma idén megközelíti a nettó 500 milliárd forintot

A hazai online kiskereskedelem 2019 harmadik negyedévében 113 milliárd forint forgalmat ért el, ami 16%-os növekedés 2018 hasonló időszakához képest. Az év első kilenc hónapjában már több mint 320 milliárd forint bevételt realizált az online szektor, ami – tekintettel az utolsó negyedév hagyományosan erős szerepére – idén is közel 17%-os bővülést vetít előre.

Fekete Péntek helyett Fekete November

2019-ben a Black Friday az USA-ban a hónap legvégére, november 29-re esik, ám a hazai kereskedők többsége idén nem várta meg ezt a hónap végi dátumot. Míg az amerikai piacon szinte elképzelhetetlen, hogy a „CyberFive” ünnepek – köztük a legfontosabb Black Friday és CyberMonday – áthelyezésre kerüljenek, addig a magyar online kereskedők már november elején elkezdték hirdetni a Fekete Péntekakciókat, nem ragaszkodva se az eredeti dátumhoz, se a névben szereplő pénteki naphoz.

A GKI Digital és az Árukereső.hu közös kutatása szerint, a magyar piacon működő webáruházak 65%-a november 29-i dátumot tekinti az „igazi” Black Friday-nek. Ennek ellenére – követve a hazai piac dinamikáját és a nagy e-kereskedők gyakorlatát – az ezzel a névvel meghirdetett akciókat az e-kereskedők 73%-a már megtartotta valamelyik korábbi novemberi napon (vagy napokon).

A tavalyi szezonhoz hasonlóan a legtöbb magyar webáruház ráadásul nem csak egy napra sűrítette a 2019-es Black Friday ajánlatokat, hanem több kiemelt napot, esetleg akciós hetet / heteket hirdetett: 62% a választott péntekhez kapcsolódó teljes hétvégére is meghirdette az akciót, a webáruházak 4%-a, pedig legalább egy hétig elnyújtotta a kedvezményes ajánlatokat, akár folyamatosan más és más termékkínálatot akciózva – így gyakorlatilag november bármely napján vásárolva találkozhattunk Black Friday ajánlatokkal.

17,5% az átlagos kedvezmény

A webáruházak 71%-a jellemzően 20% vagy az alatti kedvezménnyel készül(t), szűk azon termékek köre, ahol ennél magasabb árkedvezménnyel lehet számolni. Az e-kereskedők szerint az átlagos Fekete Péntek-kedvezmény pedig idén 17,5% körül alakul.

75-80 milliárdos novemberi forgalom

A Black Friday promóciók átalakulása miatt a teljes online kereskedelemre vetítve, a kifejezetten ezen alkalomhoz kapcsolódó forgalmat már nem lehet egzakt módon mérni. Amíg a korábbi években a novemberi forgalom nagy része ténylegesen egy-két – Black Friday-nek hívott – kiemelt napon generálódott, addig idén egy jóval kiegyensúlyozottabb, a hónap egészére eloszló kereslet-kínálat jellemzia “Black Friday köntösbe” öltözött novembert.

A GKI Digital előrejelzése szerint 2019-ben is november lesz az e-kereskedelem legerősebb hónapja. Az összesített online forgalom nettó 75-80 milliárd forint körül várható, ami duplája az egy hónapra jutó átlagos online forgalomnak, 17-18%-kal meghaladva a 2018-as november eredményeit.

Az ajánlatok sűrűjében nehezebb a döntés

A magyar Fekete Péntekakciókat övező kereskedői gyakorlat alaposan megnehezítette a vásárlók helyzetét: egyre nehezebb mérlegelni, hogy valójában mikor is érdemes vásárolni. A folyamatos akciók révén a vásárlókban egyre kevésbé jelentkezik a „kihagyhatatlanság” érzése, elvesztette a Black Friday azt a különlegességét, hogy egyetlen napra sűrítve kapjuk meg az év legjobb ajánlatait.

Kiegyensúlyozottabban indult a szezon

Az e-kereskedelmet kiszolgáló csomaglogisztika már november eleje óta folyamatosan magasabb csomagszámot kezel, ám a hónap összességében a korábbi évekhez képest sokkal kiegyensúlyozottabb, így mind a kereskedőknek, mind pedig a futárszolgálatoknak könnyebb gazdálkodni az erőforrással.

A vásárlók is gyakorlottabbak, jobban tolerálják az ilyenkor előforduló hosszabb szállítási határidőket, de csak akkor, ha a webáruház ezt előzetesen, pontosan kommunikálja.

A többcsatornás értékesítési modellben működő kereskedőnél pedig az év ezen időszakában az átlagosnál gyakoribb a „click and collect” (személyes bolti) átvétel, mert ezzel némileg gyorsítható az átvétel folyamata. Az online vásárlók 15%-a kifejezetten ezt preferálja.

Az ingyenes szállítás a meghatározó webáruházak palettájáról egyre inkább eltűnik, ezt a lehetőséget jellemzően csak a frissen piacra lépett, még bázist építő webáruházak kínálják. A szállítás beárazása mellett egyre gyakoribb az utánvét fizetőssé tétele is.

Marketing

A magyarok a legkevésbé fogékonyak az egészségügyi reklámokra

A 40 százalékos régiós átlaggal szemben nálunk csak 32 százalék érdeklődik az ilyen hirdetések iránt – hívja fel a figyelmet a VG.

Közzétéve:

Pixabay

Jelentősen, 10 százalékkal nőtt azok száma, akik a gyógyszerfogyasztásban látják egészségük javulásának zálogát 2019 óta – derült ki a Dentsu médiaügynökség elemzéséből. Mint írják, a költségérzékeny, minél olcsóbb gyógyszereket keresők száma 8 százalékkal emelkedett.

Az elemzés a vizsgált országok tekintetében egyenként is vizsgálja az egyes gyógyszercsoportok iránti attitűdöket, bemutatja az egészséggel kapcsolatos kiadások következő években várható változását, az egészségügyi reklámok iránti affinitást, és részletesen kitér az e-egészségügy robbanásszerűen növekvő területének a vizsgálatára is – írja a Világgazdaság.

A magyarok a legkevésbé fogékonyak az egészségügyi reklámokra a régióban, a 40 százalékos régiós átlaggal szemben nálunk csak 32 százalék érdeklődik az ilyen hirdetések iránt

– derül ki a cikkből.

Megjegyzik: a tanulmány egyik fontos konklúziója, hogy a márkáknak ebben a helyzetben fokozottan célszerű egészségközpontú megközelítést alkalmaznia.

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom

Marketing

Tizenhét év televíziós reklámozási gyakorlatát vizsgálta az NMHH

A reklámozási hajlandóság a nézettségcsökkenés ellenére is meredeken emelkedett.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az elmúlt 17 év televíziós klasszikus reklámozási gyakorlatát tekintette át annak érdekében, hogy a hirdetési piac ezen nem elhanyagolható súlyú szegmensének legfőbb trendjeit meghatározza.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte az MTI-vel, hogy

elsősorban a reklámterhelés nagyságára, a reklámbefogadás szokásaira és a hirdetési szektorok erősorrendjének alakulására fókuszált a kutatás.

Kifejtették, hogy 15 televízió (ATV, Cool, Discovery Channel, Duna, Film+, M1, M2, Minimax, National Geographic, RTL, Spektrum, Sport1, Sport2, TV2, Viasat3) 2006-2022 közötti reklámozási gyakorlatát térképezte fel a hatóság.

Az NMHH a mintát úgy állította össze, hogy az a közszolgálati és az általános műsorrendű kereskedelmi televíziók mellett tematikus csatornákat is tartalmazzon – közölték.

Emlékeztettek, hogy a médiatörvény előírása alapján a kereskedelmi médiumokon 6-24 óra között az adásidő maximum húsz százalékát lehet reklámozásra fordítani, azonban az éjfél és reggel 6 óra közötti periódusra már nem vonatkozik semmilyen időbeli korlátozás, mi több, a televíziós vásárlás típusú hirdetések közzétételére sem alkottak időkorlátot.

A reklámfilmek elsődleges célcsoportját hagyományosan a 18-59 évesek alkotják, azaz az aktív keresők, így a kutatás is erre a korcsoportra koncentrált.

A televíziós reklámterhelés korántsem elhanyagolható mértékű: 2022-ben a vizsgált médiumokon a klasszikus reklámok az adásidő 13 százalékáért feleltek.

A legtöbb hirdetést a tematikus csatornák (18 százalék) sugározták, de nem sokkal maradtak el mögöttük az országos kereskedelmi televíziók (16 százalék) sem, igaz, az állami fenntartású adók “reklámadagja” – az eltérő szabályozás miatt a közszolgálatra más törvények vonatkoznak – ehhez képest elenyészőnek tűnik (5 százalék) – írták.

A legszembetűnőbb trend, hogy a reklámozási hajlandóság a televízióknál megfigyelhető nézettségcsökkenés ellenére is – a GRP-alapú értékesítés “logikájának” megfelelően – meredeken emelkedett.

A kutatás szerint a magyar tévénézők többsége reklámkerülő, az elmúlt öt év átlagai alapján, az első hirdetés képernyőre kerülése azonnal egy komolyabb elkapcsolási hullámot eredményez.

A hirdetési szektorok tekintetében évről évre ugyanazok a szereplők állnak a toplista élén: a gyógyhatású készítmény, a kereskedelem és az élelmiszerszektor termékei és szolgáltatásai – állapították meg.
Úgy folyatták, hogy a 2000-es évek közepét még kiegyensúlyozott reklámkibocsátás jellemezte, hiszen 2013-ig évente nem egészen 1,3 millió hirdetést tettek közzé a televíziók.

Kivételként a nemzetközi pénzügyi válság Magyarországra érkezésének évét, 2009-et lehet kiemelni, amikor a szpotok száma 13 százalékkal visszaesett.

Ezzel szemben 2014 és 2019 között valóságos “reklámözönvíz” árasztotta el a televíziókat. Akkoriban évente átlagosan több mint tíz százalékkal bővült a vizsgált csatornák hirdetéseinek száma – tették hozzá.

Az elmúlt öt év adatai alapján úgy tűnik, hogy a vásárlóerő és a reklámkerülés között nincs statisztikailag igazolható összefüggés, azaz a legmódosabb nézők nagyjából ugyanolyan arányban morzsolódnak le, mint a legalacsonyabb vásárlóerejűek.

A kutatás szerint 2016 óta a gyógyhatású készítmények, a kereskedelem, az élelmiszer, továbbá a szépségápolási termékek, a telekommunikáció és a pénzintézetek hirdetései voltak a leggyakoribbak.

Mellettük a szabadidőszektort, a háztartási cikkeket és a közlekedést kell még megemlíteni, azonban ez utóbbiak reklámmegjelenései statikusak voltak, alig változtak az évek során.

Az elmúlt közel két évtized adatai alapján megállapítható, hogy a hirdetési szokások változatlansága mellett a nézőszám és a reklámok gyakoriságának az ollója egyre inkább szétnyílt: egyre több hirdetés került képernyőre, amelyek előtt egyre kevesebben ültek – áll az NMHH kutatásában.

Tovább olvasom

Marketing

Büszkeségeink, a hungarikumok – ezzel a címmel nyílt kiállítás a Vajdahunyad várában

Október közepéig lehet megtekinteni a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.

Közzétéve:

A Büszkeségeink a hungarikumok című időszaki kiállítás ünnepélyes megnyitója a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 2023. augusztus 17-én, fotó: MTI/Lakatos Péter

Nagy István agrárminiszter a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban berendezett kiállítás csütörtöki megnyitóján az MTI beszámolója szerint kiemelte: a tárlat megrendezésével a múzeum fontos küldetést vállalt magára. A tárlatot megtekintve a magyarok rácsodálkozhatnak arra, hogy mennyi értékünk van, és a külföldről érkezők is láthatják eredményeinket.

“Nekünk, magyaroknak van hitünk, van hagyományunk és van kultúránk”

– mondta, hangsúlyozva: erre a hármas egységre lehet építeni egy olyan jövőt, amely a 21. században is tartós marad. Hozzátette: ezen a hármas egységen az ékkövek a hungarikumok, amelyek nemzetünk legjavát tudják bemutatni.

Nagy István agrárminiszter a kiállítás ünnepélyes megnyitóján 2023. augusztus 17-én
Fotó: MTI/Lakatos Péter

 Kiemelte: a hungarikum mozgalom legnagyobb eredménye, hogy az emberek figyelmét ráirányítja arra, hogy mi az érték, hogy vegyék észre a körülöttük lévő értékeket.

“Legyünk hát büszkék Szent István ünnepéhez közeledve arra, hogy ily csodákra vagyunk képesek, ily értéket tudunk teremteni”

– mondta.

Estók János, a múzeum főigazgatója kiemelte: augusztus 20-án az államalapításra, Szent Istvánra emlékezünk, a kiállítás pedig azt mutatja be, hogy hogyan formálódtunk magyarrá. Ezalatt a bő ezer év alatt hogyan formálódott lelkiségünk, gondolatiságunk, életvitelünk és az a szellemi és anyagi kultúra körülöttünk, amlynek mentén magyaroknak nevezzük magunkat. A hungarikumok azok, amelyek ezt az érzületet megtestesítik – emelte ki.

Estók János, a múzeum főigazgatója köszöntőt mond a kiállítás ünnepélyes megnyitóján
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Elmondta: a csaknem 90 hungarikum közül az agrárszférához – a mezőgazdasági termelés mellett az életmódhoz, életvitelhez és az élelmiszeriparhoz – kapcsolódó több mint 50 hungarikumot emelték ki. A tárlat igazi összegzés, az a gondolatiság ismerhető meg, amely ezekben a tárgyakban, hagyományokban, viseletekben, a lelkiség különböző megnyilvánulásaiban, beleértve a népmeséket is, jelen van.

Kiemelte: a tárlaton megjelenő témákat ki is bontják, hiszen az elmúlt időszakban a Herendi Porcelánmanufaktúrával két időszakos kiállítást valósítottak meg közösen, tavasszal zárták a halasi csipkét bemutató tárlatot, őszi tárlatuk középpontjában pedig a Hortobágy áll, a hungarikumokat is megjelentetve.

A Büszkeségeink, a hungarikumok című tárlat összegyűjtve mutatja meg a magyarság kincseit: nyelvünk, irodalmunk, tudományunk eredményeit, az egykori és mai lángelmék teljesítményeit. A kiállításon együtt vannak jelen a történelmi múlt a tudomány, és a kultúra teljesítményei, a gasztronómia kiválóságai és a kreatív magyar elme találékonyságai – áll az ismertetőben.

Az október közepéig látható tárlat kurátora Orosz Diána gyűjteményi főosztályvezető, a látvány Sárik Zsanett grafikus munkája.

Tovább olvasom