Kövess minket!

Marketing

A MOL-nál dolgozik az Év Fiatal Vezetője

Február 21-én adták át a fiatal vezetők elismerését célzó, rangos szakmai díjat a Loffice-ban. Közel harminc pályázó közül Zsótér Csaba, a MOL Csoport Ellátás és Trading igazgatója lett az Év Fiatal vezetője 2018 pályázat győztese. A szervezők idén is hirdettek kategória-győzteseket nagyvállalati, kkv és nonprofit kategóriákban.

„Tanulni, fejlődni és fejleszteni, építeni és alkotni, hatni környezetünkre és a világra”

– fogalmazta meg vezetői hitvallását Zsótér Csaba a fődíj átvételekor. Az Év Fiatal Vezetője vallja, hogy az őszinteség, a kemény és következetes munka, a környezet motiválása, valamint a választott szakma szeretete a vezetői hitelesség alapkövei.

Zsótér Csaba
Fotó: Zsótér Csaba

A pályázatokat bíráló, nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri – köztük Gerendai Károly és Blaskó Nikolett – is hasonló szempontokat vett figyelembe az értékelésénél, így a pályázó elért eredményei mellett hangsúlyt helyeztek arra is, a pályázó mennyire önreflektív, képes-e a fejlődésre, környezete motiválására, valamint a leadership szerep tudatos megélésére.

A fenti értékelési szempontok alapján a nagyvállalati kategória nyertese Benics Ivett, a British Telecom operatív vezetője, a kkv szektor győztese Nádai Gábor, az ingatlan.com IT vezetője lett, míg a nonprofit kategóriában Szénási Szilvia, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány ügyvezető igazgatója végzett az élen. Különdíjat Gáti-Bőti Mariann, a Palotás Gábor Általános Iskola intézményvezetője kapott.

A pályázati anyagok döntő többségében nagyvállalati és kkv szektorban működő vezetőktől érkezett, a pályaművek 40 százalékát nők nyújtották be.

„Annak köszönhetően, hogy a kezdeményezés mára már országosan ismerté vált, évről-évre egyre több vidéki székhelyű szervezet vezetője adja be pályázatát.

Külön öröm számunkra látni azt is, hogy milyen széles körben tevékenykednek a versenyzők: a pénzügyi, IT és telekommunikációs szektor képviselői mellett palacsinta-franchise alapító és saját cukrászdát létrehozó chef is szerepelt” – ismertette a mezőny összetételét Szabó Viktória, a Fiatal Vezetők Akadémiáját működtető Coaching Team munka- és szervezetpszichológusa a díjátadón.

A kiemelkedő vezetői készségekkel rendelkező fiatalok fontos szerepét hangsúlyozta köszöntő beszédében Blaskó Nikolett zsűritag is. „Azért csatlakoztam a zsűrihez, mert szükséges és érdemes megtalálni azokat a fiatal vezetőket, akik alázattal a csapatért, szorgalommal és kitartó munkával a jövőért tesznek, és már most nagyon fontos hatásuk van környezetükre” – emelte ki az ACG ügyvezetője.

„A díjat 2015-ben azzal a céllal alapítottuk, hogy megszólítsuk, és az elismerés által kiemeljük azokat a fiatal vezetőket, akik kimagasló munkahelyi teljesítményük mellett valóban példamutató vezetői szemlélettel rendelkeznek.

Az évek alatt beérkezett többszáz pályázat, a megismert fiatal vezetői hitvallások, életutak visszaigazolják: jó úton járunk” – emelte ki a Coaching Team alapító ügyvezetője, Bite Barbara. A szakember hozzátette, az Év Fiatal Vezetője díj pályázaton kifejezetten összetett feladat a pályamű összeállítása, melyet több körös, zsűri előtti prezentáció is nehezít. A pályázat összeállítása során ilyen módon a pályázók egyfajta önismereti utazást is bejárnak.

Marketing

Új plakátkampányt indított a Civil Összefogás Fórum

A plakátokon Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter együtt szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön a CÖF-CÖKA kampányának plakátja, forrás: Facebook / @civilosszefogas

– Megkezdte második plakátkampányát az országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) – közölte a Magyar Nemzettel Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke. Hozzátette: először vidéken jelentek meg a plakátok, amelyekkel kedd óta már Budapesten is lehet találkozni.

A plakátokon Gyurcsány Ferencet és Márki-Zay Pétert közösen ábrázolják, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjére „mini Feri” néven hivatkoznak, a két baloldali politikus kinézete pedig a népszerű Austin Powers-filmek főgonosz szereplőit idézi.

Mint Csizmadia közölte, a plakátok terjesztését a CÖF által alapított cég, a Kövess Minket 2022 Kft. végzi. – Egyetértünk azzal, ami a plakátokon látható – tette hozzá az elnök. 

Tovább olvasom

Marketing

Elkészült az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye

Hamarosan elkezdik a plakátok kiszállítását a választási irodákhoz, és várhatóan még a héten minden településen kihelyezik őket – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfőn.

Közzétéve:

Borítókép: Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A nemzetiszínű motívummal ellátott hirdetmény 50×70 centiméter méretű és mintegy 90.000 darabot gyártottak belőle.

A hirdetmény tartalmazza egyebek mellett az április 3-án esedékes választás és országos népszavazás napját, valamint azt, hogy aki lakóhelyétől eltérő helyen szeretne szavazni, az március 25-én 16 óráig átjelentkezhet vagy kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe.

Az országgyűlési választás és a népszavazás hirdetménye a Nemzeti Választási Irodában 2022. január 17-én, fotó: MTI/Kovács Tamás

A hirdetmény tartalmazza azt is, hogy mozgóurnát a szavazás napján 12 óráig lehet kérni.

A választópolgárok részletes tájékoztatásért a polgármesteri hivatalban működő helyi választási irodához fordulhatnak vagy meglátogathatják a www.valasztas.hu weboldalt.

Tovább olvasom

Marketing

Kihirdették a Highlights of Hungary idei jelöltjeit

Közöttük miniagyat és miniszívet létrehozó magyar startup, gyermekotthon és egy fiatal olimpikon is szerepel.

Közzétéve:

Borítóképünkön az egyik jelölt, a vajdasági RTV 2-es csatornája környezettudatosságra nevelő gyermekműsor-sorozatának, a Zöldgömbnek a csapata, középen Gazsó Orsolya, a produkció ötletgazdája, gyártója és rendezője, forrás: Highlights of Hungary

A Highlights of Hungary a

Hass, alkoss, gyarapíts!

felkiáltással kereste 2021 legkiválóbb magyar teljesítményeit kategóriák nélkül, hogy díjazza és bemutassa őket a nagyközönségnek – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

Határon innen és túl gyűjtötték az idei nagykövetek – Oláh Zsanett, Pintér-Tomka Emese, Böszörményi- Nagy Gergely, Remete Tibor, Trunk Tamás, Bagossy Norbert, Gém Péter, Mádai Vivien, Trellay Levente, Margaret Ann Dowling, Ókovács Szilveszter és felesége, Máthé Zsuzsa, Nagy Viktor, Nagy Anna – a Highlights of Hungary-ra a szerintük legkiválóbb, legszerethetőbb történeteket, amelyekre mindenki büszkén nézhet fel.

A jelöltek között civil szervezetek, sportolók, üzleti, tudományos és kulturális eredmények is szerepelnek.

A jelöltek teljes listája IDE KATTINTVA érhető el.

A szavazás február elején kezdődik és két hétig tart, a díjátadót online rendezik február 24-én. A díjazottak idén is 2-2 millió forintban részesülnek.

Tovább olvasom