Kövess minket!

Marketing

444 ötlet verseng az innovációs versenyen

4 kontinens 45 országának 444 ötlete érkezett a Telekom Innovációs Versenyre, amelynek ötletgazdái a Deutshe Telekom, a Telekom Innovation Laboratories (T-Labs), a T-Mobile Lengyelország és a Magyar Telekom voltak, megvalósító partnere pedig az EIT ICT Labs Germany.

A Telekom Csoport szakértői a nyertes koncepciót termékké vagy prototípussá fejlesztik, amihez 500 ezer euró értékben biztosítanak erőforrásokat: hardvert és szoftvert, hozzáférést a Telekom infrastruktúrájához, valamint a globális értékesítési és marketing csatornák használatát.

“Lenyűgözött a versenyünkre benyújtott pályázatok mennyisége és minősége is. Nagyon örülök, hogy 45 országból érkeztek ötletek, Magyarországról több mint 60, Lengyelországból pedig 46” – mondta Dr. Heinrich Arnold, a németországi Telekom Innovation Laboratories vezetője.

Miután a pályázatok száma megduplázódott a március 31-ét megelőző utolsó négy napban, a németországi EIT ICT Labs előtt jelentős feladat áll: implementációs partnerként az ő feladatuk a projekt irányítása, valamint innovációs hálózatuk mozgósítása.

“Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Deutsche Telekom Csoport részéről hat magas rangú üzleti vezető vesz részt a zsűri munkájában” – tette hozzá Dr. Udo Bub, a németországi EIT ICT Labs vezérigazgatója. “Azonban még így is hatalmas kihívást jelent majd a legjobb ötletek kiválasztása május közepéig. 12 kiváló döntősre számítok a június 10-én, Berlinben megrendezésre kerülő döntőn.”

Ennek a globális versenynek köszönhetően a Deutsche Telekomnak csapatokat, egyetemi hallgatókat és magánszemélyeket is sikerült mozgósítania, de saját és leányvállalatainak dolgozóit is eredményesen vonta be a versenybe. Megmozgatta olyan országok vállalkozó elméit is mint Kongó, Malajzia, Izrael, Etiópia, Dél Afrika, Irán, Tajvan, Pakisztán és Svédország, sok más ország mellett.

A mintegy 100 német pályázat alátámasztja a német innovációs hálózat megbízhatóságát és a partner országokból – Lengyelországból és Magyarországról – benyújtott pályázatok nagy száma példázza Közép-és Kelet Európa jelentős szerepét az innovációban.

“Egyedülálló lehetőségnek tartjuk ezt a versenyt arra, hogy a Magyar Telekom vezető szerepet töltsön be a kimagasló magyar ötletek felfedezésében és előmozdításában. Bízom abban, hogy a kreatív magyar csapatok sikerrel helyt állnak majd az erős nemzetközi mezőnyben” – nyilatkozta Pataki Róbert, a Magyar Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese és a zsűri tagja.  “Már alig várom, hogy lássam a nyertes ötlet prototípusát, amelyet a lengyel Telekom idén decemberben megrendezésre kerülő innovációs napján mutatunk be” – fűzte hozzá Milan Zika, a T-Mobile Lengyelország technológiai és innovációs vezérigazgató-helyettese:

Több mint 340 külsős pályázat érkezett és mintegy 100 ötletet nyújtottak be a Telekom dolgozói. Minden harmadik ötlet a Kommunikációs szolgáltatások alkategóriában érkezett, a fennmaradó 60% a Digitális otthon, Energia, Virtuális Platform és a Felhő alapú szolgáltatások területén kíván újításokat hozni.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom