Kövess minket!

Marketing

22 rövidlistás pályázat az Amfora Díjon

A tartalommarketing és a marketingtechnológia stratégiai használatát értékelő Amfora Díjra összesen 26, jellemzően magas színvonalú pályázat érkezett.

Mint kiírók, nem csupán a jelentős pályázói aktivitást vettük örömmel, de azt is, hogy az esettanulmányok roppant széles körből érkeztek: minden kategóriában volt jelentkező, kis- és nagyvállalatok, hazai és külföldi, kereskedő és szolgáltató cégek, B2B és B2C kampányok egyaránt feltűntek a listán. Általánosságban elmondhatjuk, hogy mind a munkák, mind a pályázati anyagok minősége magas színvonalú, alátámasztja azt a kiemelt törekvésünket, hogy jó példákkal szolgálhassunk az iparág egészének.

Az ünnepek alatt a rövidlistára került pályázatokat újabb 2-2 zsűritag értékeli, és – a legmagasabb és legalacsonyabb pontszámok kivonása után – kialakuló végeredményt januárban, egy ünnepélyes díjátadón hozzuk nyilvánosságra.

A shortlistre kategóriánként az alábbi pályázatok kerültek (a cím mellett a beadó céget, ügynökséget tüntettük fel):

Hírlevél és eDM

  • MEC: Magyar Telekom Elderly Care

Közösségimédia-kampányok

  • Crane: MasterCard fesztivál aktivitások 2015
  • Számlázz.hu: Online számlázásról izgalmasan? – Számlázz.hu ‘user insight’ videó-sorozat

Tartalmi projektek támogatása performance megoldásokkal

  • OMD: UPC My Prime
  • MediaCom: Rossmann Webshop Rebranding kampány

Blogok, weboldalak, microsite-ok, appok

  • Budai Egészségközpont Kft.: Útikalauz Anatómiába Edukációs Blog
  • Crane: Magyar Instagram Körkép
  • Origo: Reblog Maraton
  • Origo: Profession.hu Karrier teszt
  • Origo: A Life.hu és a Magne B6 bemutatja: Tudatos Élet Teszt
  • Origo: Vodafone Apple Keynote

Hagyományos médiában megjelenő tartalommarketing kampányok támogatása digitális technológiai eszközökkel

  • Havas Media: OLX bevezető kampány ősz
  • MEC: Magyar Telekom Sharing Economy
  • Experience TEN: SPAR Sorsjegy 6 aktivitás
  • Café: Auchan – Arnold és Oszkár
  • Femina: Nestlé, Teljes élet jó étel
  • Mito: Windows 10 – A nagy frissítés napja

Integrált megoldások

  • Allianz Tudásközpont + Közös jövőnk konferencia
  • Sanofi Aventis: Normaflore Mesedoboz kampány
  • MEC: Nestlé, Teljes élet jó étel
  • OMD: UPC B2B Nagydíj
  • Femina: Jófogás.hu Gardróbmustra

A szakmai zsűri tagjai:

Balaton Anita (Café PR), Boroznaki Gergő (Crane), Csillag Zoltán (Grabowski Digital/Márkamonitor), Damjanovich Nebojsa (Senpai Consulting), Fülöp Zoltán (Hírnévügynökség), Györke Orsolya (Ford Magyarország), Ihász Ingrid (MEC), Lencsés Dávid (Marquard Media), Szakács László (Grabowski Digital), Vihari Balázs (Renault Hungária)

Az Amfora Díj médiatámogatója a Marquard Media.

Marketing

Átadták Az utazó magazin turisztikai díjait

A legjobb szolgáltatók kapták az elismeréseket, köztük határon túli magyar vállalkozások is.

Közzétéve:

Borítókép: A díjazottak és az átadó Potápi Árpád János államtitkár a díjak átadóján a Continental Hotel Budapest szállodában, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a díjátadón kiemelte: fontos, hogy idén is díjazták a határon túli magyar turisztikai szolgáltatókat. Elismerését fejezte ki azoknak, akik a járvány ellenére fejlesztettek, és éltek a bértámogatással is. Közös erőfeszítések eredménye, hogy a járványt visszaszorították, és megtesznek mindent, hogy a következő hullám esetleges kitörésére is felkészüljenek – jelezte. Az oltás az egyetlen megoldás a sikeres védekezéshez, és mindenkit arra biztatott, hogy oltassa be magát, ha még nem tette meg.

Potápi Árpád János kitért arra, a közeljövőben a belföldi turizmusra lehet támaszkodni elsősorban. Reményét fejezte ki, hogy

az idei nyár a hazai turizmus megerősödését hozza majd. Budapestre pedig újra vissza kell csalogatni a vidéki turistákat

– tette hozzá.

Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke arról beszélt, hogy az ágazat még egy leállást nem tudna túlélni, így reménykeltő, hogy az ismereteik szerint nem várható ilyen. Évekbe fog telni a kilábalás, ami már elindult.

Érsek M. Zoltán, Az utazó magazin főszerkesztője elmondta, hogy idén már 19. alkalommal adták át a legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat. Közölte:

30 kategóriában díjazták a szolgáltatókat az olvasók és turisztikai szakemberek szavazata alapján.

Az év családbarát szállodája az alsópáhoki Kolping Hotel Spa & Family Resort lett, az év wellnessszállodája a Hotel Silverine Lake Resort, a szállodaüzemeltetője a Hotel & More Hotel Management. Az év üzleti szállodája elismerést a Prestige Hotel Budapest kapta, az év konferenciaszállodája a Duna Relax Hotel. Az év turisztikai városa tavaly Székesfehérvár lett, az év gyógyfürdője pedig a Hévizgyógyfürdő és Szent András Reumakórház. Az év wellnessfürdője az Aquaticum Debrecen.

A határon túli szolgáltatók között erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, muravidéki és horvátországi éttermek, szálláshelyek egyaránt kaptak elismeréseket.

Tovább olvasom

Marketing

Emojis kampányt indított a kormány

A köztéri plakátkampány az új nemzeti konzultációt kíséri.

Közzétéve:

Borítókép forrás: mandiner.hu

Vidám, dühös, szomorú és egyéb emojikkal kísért plakátkampányt indít a többek között az illegális bevándorlásra és az LMBTQ-témára rákérdező nemzeti konzultáció támogatására a kormány. A kampány már fut a köztereken – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.

Tovább olvasom

Marketing

200 millió fontos reklámbevétel-kiesést okozhat az új szabályozás

Betiltja az Egyesült Királyság az egészségtelen élelmiszerek reklámozását 2023-tól, ami évente több mint 200 millió font bevételkiesést okozhat a műsorszolgáltatóknak.

Közzétéve:

Flickr

Boris Johnson brit miniszterelnök szeretne leszámolni az Egyesült Királyságon elhatalmasodó elhízási válsággal, ezért új intézkedéseket vezet be a kormány. Egyebek mellett

2023-tól betiltják az egészségtelen élelmiszerek reklámozását online és a televíziókban este kilenc óra előtt

– számol be róla a V4NA Hírügynökség.

A szabályozásról, mint a világ legszigorúbb marketingkorlátozásáról ír a The Guardian. A lap felhívja rá a figyelmet, hogy a szabályozás jelentősen befolyásolja az egyes márkák online és tévés reklámköltéseit, melyek évente több mint 600 millió fontot tesznek ki.

A magas zsír-, só- és cukortartalmú ételek és italok (HFSS – high fat, salt, sugar) reklámjaiból este 9 óráig nagyjából 200 millió fontos bevétele van évente az olyan műsorszolgáltatóknak, mint az ITV, Channel 4, Channel 5 és a Sky.

Az online hirdetési tilalom digitális marketing minden formáját érintené, mint a Facebook- és Google-hirdetések, a fizetett keresési találatok, SMS-, Instagram- és Twitter-promóciók. Becslések szerint évente 400 millió fontot költenek élelmiszerek online reklámozására az Egyesült Királyságban.

A The Guardian azt írja, hogy a szigorú szabályozás mellett azután döntött Boris Johnson miniszterelnök, hogy tavaly koronavírussal kórházba került. A kormányfő állítólag saját egészségügyi problémáit is felismerte, és úgy gondolja, ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy súlyos beteg legyen, hiszen a túlsúlyos embereket nagyobb mértékben fenyegetik a betegségek, és többen is haltak meg közülük a járvány idején.

Egy kutatás szerint Angliában minden harmadik általános iskolás gyerek túlsúlyos vagy elhízott, csakúgy mint a felnőttek kétharmada.

Borítókép: illusztráció

Tovább olvasom