Kövess minket!

Marketing

140 milliós kommunikációs tender a NIF-től

Vasúti és közúti beruházások PR-kommunikációjához keresnek partnert.

Nettó 140 millió forintos keretösszegre írt ki nyílt közbeszerzési tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. – írja az MTI. A hétfői Közbeszerzési Értesítőben megjelentek szerint 130 közúti és 25 vasúti beruházás PR-támogatását kell megoldania a győztes pályázónak. A feladat része a médiavásárlás, a NIF éves roadshow-jának a megszervezése és közvéleménykutatás készítése is.

Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az elmúlt két évben a médiatervezésből és -vásárlásból származó forgalma elérte a nettó 400 millió forintot, és legalább az egyik évben meghaladta a 200 milliót. Referenciaként ugyanezen időszakból fel kell mutatni két, egyenként legalább nettó 80 millió forint értékű, és további két, egyenként nettó 10 és 30 millió forint közötti értékű, legalább három országos médiumban megjelentetett kampányt.

Az ajánlattételi határidő 2012. február 15. Az eredményhirdetés tervezett időpontja március 15., míg a szerződéskötésé március 25.

Marketing

Közösen lép fel a problémás webshopok ellen az NMHH és a Nébih

Akár egy évre is “lakat kerülhet” a problémás webshopokra.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, forrás: Pixabay

Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, amelyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra; a csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így az összehangolt munka érdekében együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Az NMHH kommunikációs igazgatóságának csütörtöki közleménye szerint

az élelmiszerlánc-biztonság területén is egyre nagyobb kockázatot jelent az online értékesítés.

A Nébih munkatársai munkájuk során többek között nem engedélyezett állatgyógyászati, illetve engedélyköteles termékek, szolgáltatások kínálását, de vényköteles készítmények vény nélkül forgalmazását is tapasztalták már. A szakembereknek rendszeresen kell eljárniuk emberi egészséget veszélyeztető, illetve a termék lényeges tulajdonságára vonatkozóan félrevezető tájékoztatással kísért élelmiszereket – köztük étrend-kiegészítőket – árusító weboldalakkal szemben is.

A jogsértő tevékenységek megakadályozásában nyújthat segítséget a jövőben az NMHH által üzemeltett “Központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisa”, azaz a KEHTA. A Nébih határozatainak a KEHTA rendszerben való rögzítésével ugyanis

elérhetővé válik az a lehetőség, hogy a jogsértő honlapokat 365 napra hozzáférhetetlenné tegye a hatóság.

Az együttműködési megállapodás aláírása megteremtette a rendszer használatának elvi alapjait, amelyet a technológiai feltételek kialakítása követ. A hatóságok célja, hogy – a vásárlók védelme érdekében – a gyakorlatban is mielőbb, lehetőség szerint már júniustól megkezdődhessen az élelmiszerlánc-biztonsági szempontból jogsértő weboldalak “elsötétítése”.

Tovább olvasom

Marketing

Ennyiért adja el katalógusát a Red Hot Chili Peppers

Az 1982-ben alakult együttes eladott számai között szerepel mások mellett az Under the Bridge, a Give It Away, a Dani California és a Knock Me Down című dal.

Közzétéve:

Flickr

A Red Hot Chili Peppers 140 millió dollárért (42 milliárd forintért) adja el dalai katalógusát a Hipgnosis Songsnak – értesült a Variety.com hollywoodi hírportál.

A banda dobosa, Chad Smith a közelmúltban azt is elárulta, hogy éppen egy új albumon dolgoznak.

A Red Hot Chili Peppers számainak zömét 1989 óta az együttes tagjai, Anthony Kiedis, a basszusgitáros Flea, a dobos Chad Smith és a gitáros John Frusciante írta. Az ágazati források szerint az együttes katalógusa a kiadójuknak 5-6 millió dollár (1,5-1,8 milliárd forint) nettó részesedést termel.

A Hipgnosis Songs Fund nevű cég 2018-ban kifejezetten arra alapult, hogy katalógusok jogait vásárolja fel. A zeneipar történetében példátlan katalógusfelvásárlási hullámot indított. Az év elején mindössze két hét alatt megszerezte Neil Young katalógusának felét, valamint a Fleetwood Macből ismert Lindsey Buckingham, a producer Jimmy Iovine és Shakira katalógusát. Korábban már hozzá került a Timbaland, Chrissie Hynde, a Wu-Tang Clan RZA-ja, a Blondie, Barry Manilow, Jeff Bhasker és még sokan mások.

Borítókép: a Red Hot Chili Peppers koncertje

Tovább olvasom

Marketing

Kampány indult a belföldi turizmus népszerűsítésére

Magyarország újraindult! címmel kampányt indított a belföldi turizmus népszerűsítésére a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelynek üzenete, hogy a szabályok betartásával és egymásra figyelve ismét útnak indulhatunk.

Közzétéve:

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

A május végéig tartó kampány országszerte arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes utazni és újra felfedezni a kulturális, természeti, gasztronómiai és aktív turisztikai lehetőségeket – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Ahhoz, hogy az üzenet minél szélesebb körben eljusson a belföldi utazást tervezőkhöz, citylight- és óriásplakátok jelennek meg országszerte összesen 800 helyszínen. Emellett országos napi-, heti- és havilapokban, print és online felületeken is találkozhat velük a nagyközönség.

Továbbra is a biztonság az első, vigyázzunk egymásra! – hívja fel a figyelmet közleményében az MTÜ.

Borítókép: Kerékpárral túrázó turisták sora halad a váci Duna-part kijelölt bicikliútján, egy tavaszi hétvége délelőttjén

Tovább olvasom