Kövess minket!

Marketing

12 könyv kap esélyt a megjelenésre a Canontól

8. alkalommal hirdetik meg a Digitális Könyvnyomtatási Pályázatot a Magyar Írószövetség támogatásával.

Idén is útjára indul a Canon szervezésében a Digitális Könyvnyomtatási pályázat. Az elmúlt időszakban több mint 70 mű kinyomtatását vállalta a cég, így jelenhettek meg például Nógrádi Gábor verseskötetei, vagy annak a Valuska Sárának a fantasy regénye, aki a jelentkezésekor még alig töltötte be a 15. életévét.

A kezdeményezés azoknak a tehetséges íróknak kíván lehetőséget nyújtani, akiknek szépirodalmi műve egy szűkebb réteget céloz, ugyanakkor írásaik megjelenése mégis hiánypótló a hazai irodalmi életben.

A digitális könyvnyomtatásnak éppen abban rejlik az ereje, hogy kis példányszámú, személyre szabott nyomtatást tesz lehetővé, ennek tükrében pedig már a kiadók is a bátran beállhatnak egy-egy kezdő vagy szűkebb réteget célzó író, költő mögé. A legjobbak ezáltal előtérbe kerülhetnek, és így a kortárs irodalom kedvelői is rábukkanhatnak egy-két gyöngyszemre.

A Magyar Írószövetséggel közösen meghirdetett pályázatra, melynek fővédnöke Lackfi János, József Attila-díjas költő, író, műfordító, bárki jelentkezhet szépirodalmi alkotásával, fontos azonban, hogy a szervezők már olyan kéziratok szerkesztett változatát várják a konyvpalyazat@canon.hu e-mail címre, amely mellé már egy Magyarországon működő könyvkiadó is letett a voksát.

Idén is maximum 12 tehetséges pályázó kap lehetőséget arra, hogy kötetét a Canon 250-250 példányban díjmentesen kinyomtassa, a pályázókat csak a kötészeti díj terheli. A nyertesek már kinyomtatott művei a pályázat keretein belül megtartott „Legszebb Könyv” versenyen is indulnak.

Az eredményhirdetésre és díjátadásra a júniusban megrendezendő Ünnepi Könyvhéten kerül sor.

Pályázati feltételek

  • Kizárólag könyvkiadókon keresztül lehet jelentkezni szépirodalmi művel
  • Egy pályázó csak egy címmel pályázhat
  • Pályázatok javasolt beadási határideje a kiadók felé: 2016. április 15.
  • Betördelt pályázatok leadási határideje a Canon felé: 2016. május 15.
  • Műfaji előírások: szépirodalmi mű – magyar nyelven, mely nem lehet politikai, pornográf tartalmú, illetve obszcén hangvételű
  • Méretbeli megkötés: A/5 és A/4 közötti méret
  • Terjedelem: 100 és 250 oldal között, maximálisan 500.000 karakter
  • A belívek fekete-fehér szöveget és illusztrációt tartalmazhatnak
  • A borító lehet kemény vagy puha fedeles, illetve fekete-fehér vagy színes
  • Kereskedelmi forgalomban jelenleg is kapható művek nem vehetnek részt a pályázaton
  • A könyv impresszumában szerepelnie kell a következőnek: „A mű kiadását az Océ Inkjet technológia forgalmazója, a Canon Hungária Kft. biztosította, a könyv kötészetét a Stanctechnik Kft. végezte, a papírt az Europapier Budapest Kft. biztosította
  • A belívek és a borító papírtípusa, grammsúlya egyeztetést követően kerül kiválasztásra az Europapier Budapest Kft. aktuális könyvpapír kínálatából.
  • Az elkészült példányokból 12 db tiszteletpéldány díjmentesen a pályázat kiíróját illeti, ezen kívül a 250 példány könyv magában foglalja az OSZK-nak elküldésre kerülő 6 db kötelespéldányt is
  • A nyomtatásra kész verziót és a mintakönyvet a felek aláírásukkal elfogadják, továbbiakban ez szolgál referenciaként.
  • A Stanctechnik Kft. címenként 40.000 Ft + Áfa díjazás ellenében vállalja a könyv és a borító puha táblás, (ragasztókötés) komplett kigyártását, 80.000 Ft + Áfa díjazás ellenében pedig a kemény táblás kigyártását
  • A kész könyvek elszállítása a pályázó feladata, költsége
  • Az 5 fős zsűri tagjait a nyomdaipari szakma az Írószövetség és a Canon Hungária Kft. delegálja
  • Az elkészült könyveknek kereskedelmi forgalomba kell kerülniük
  • A pályázat kiírói minden változtatás jogát fenntartják, a kéziratokat nem őrzik meg és nem küldik vissza.

Marketing

Otthonról is élvezhető – Lounge Live a Marketing Summiton!

Greenmarketingről, márkaépítésről, fenntarthatóságról és hasonló forró témákról fognak beszélgetni a hazai top marketingesek az idei Marketing Summit Hungary online felületén, az eszmecserét pedig a Lounge Group látványstúdiójából streamelik élőben szeptember 15-én.

Közzétéve:

Fotó: Lounge Group

Nem kérdés, hogy a marketingszakma óráról órára, sőt, percről percre folyamatosan változik. Az új trendek felismeréséhez fontos részt venni a szakmai fórumokon, így az ember ezeket akár saját maga is tudja alakítani. Mindemellett elengedhetetlen az is, hogy a szakma párbeszédet folytasson, megvitassa azokat a kérdéseket, amelyek a piac és az iparág jövőjét befolyásolják.

Ennek a párbeszédnek teremt ebben az évben is kiváló platformot a Marketing Summit Hungary konferencia, ahol a hazai marketingszakma legbefolyásosabb és legmeghatározóbb emberei értekeznek a legizgalmasabb témákról.

Azonban, ha valaki személyesen nem tud jelen lenni a konferencián, a Lounge Group és az eseményt szervező Magyar Marketing Szövetség lehetőséget kínálnak arra, hogy online is be lehessen kapcsolódni a beszélgetésekbe, így egy érdeklődő sem marad le a legfrissebb marketingtrendekről.

„Az utóbbi években történt események következtében érezhetően átalakult az emberek élete, a digitális léthez való viszonya. Sokan vannak, akik már a munka területén is a mindennapjaikat online platformokon töltik, ezáltal csökkent a személyes jelenlét. Mindemellett erősödött az emberek multitasking képessége is, egyszerre szeretnek több dologgal foglalkozni.

Ebből kifolyólag és a Magyar Marketing Szövetséggel folytatott sikeres együttműködéseinknek köszönhetően szeretnénk tartalmat és tudást szolgáltatni azoknak, akik nem tudnak személyesen jelen lenni a szeptemberi konferencián.

Mindemellett azokat is szeretném megnyugtatni, akik ott lesznek a helyszínen, hiszen a Lounge Group látványstúdiójánál élőben is követhetőek lesznek a beszélgetések, valamint a későbbiekben online felületeinken is elérhetővé tesszük azokat” – mondta el Hidvégi Krisztina, a Lounge Group médiaigazgatója.

Szeptember 15-én 10 órától Juhász Bálint műsorvezető fog online beszélgetni többek között Bánhegyi Zsófiával, a Szerencsejáték Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatójával, Szabó Bélával, a Telekom márka- és kommunikációs igazgatójával, de jelen lesz még Csikesz Erika is a TV2 Csoport részéről.

A részletes programot és a beszélgetéseket az alábbi linken lehet követni: www.marketingsummit.hu/live

Tovább olvasom

Marketing

Megjelent a “Mentés másként” kampány első filmje (videó)

Már látható a televíziós csatornákon az év egyik legnagyobb társadalmi célú kampánya, a “Mentés másként” első filmje, amely az elsősegélynyújtás és az önkéntes véradás fontosságára hívja fel a figyelmet – közölte a Médiaunió Alapítvány az MTI-vel.

Közzétéve:

Borítókép: Az Országos Mentőszolgálat és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös újraélesztési bemutatója egy Combino villamoson a budapesti Széll Kálmán téren. MTI Fotó: Marjai János

Azt írták: az elkerülhető halálozások számát nemcsak az egészségügy csökkentheti, hanem “mi is”.

Vannak ugyanis olyan megelőzhető halálesetek, amelyek gyakran a hétköznapi embereken múlhatnak – nagyon sokan azonban félnek segítséget nyújtani.

“Pedig sokkal nagyobb bajt okozhatunk, ha nem csinálunk semmit” – tették hozzá, kiemelve: bizonyos helyzetekben – például szívinfarktus vagy stroke esetén – az időfaktor nagyon kritikus, ilyenkor a laikus segítség is életet menthet.

A kampány első kisfilmjében Szerdahelyi Roland történetét ismerhetik meg, aki lélekjelenlétével és határozott fellépésével megmentette egy ember életét. Évente csaknem 8000 hirtelen szívhalál történik az utcákon, ezen emberek kétharmada megmenthető lenne, ha időben megkezdenék az újraélesztést, úgy, ahogy Roland tette – írta közleményében az alapítvány.

“Nagyon pici dolgokkal is tudunk egymáson segíteni!”

– hangzik el a filmben, példaként említve a 112-es segélyszám felhívását.

A filmet itt is megnézheti:

A Médiaunió kampányának célja változtatni az emberek hozzáállásán, hogy felismerjék az életveszélyes helyzeteket, tudjanak és merjenek segíteni, elhiggyék, ők is képesek rá, valamint az, hogy az emberek ismét fontosnak tekintsék a véradást, és minél többen váljanak rendszeres véradókká – írták.

A Médiaunió Alapítvány 2008-ban azért jött létre, hogy minden évben nyilvánosságot biztosítson valamelyik fontos társadalmi ügynek. Az elmúlt években – többi között – a műanyag palackok szelektív gyűjtésének fontosságára, az élelmiszer-pazarlás csökkentésére hívták fel a figyelmet, tavaly pedig a koronavírus-járvány társadalmi tanulságaira koncentráltak.

Tovább olvasom

Marketing

Piramisjáték-gyanús a közösségi médiában reklámozott HyperVerse nevű termék

A jegybank szerint piramisjáték jegyeit hordozó multi level marketing (MLM) terméket reklámoznak a közösségi médiában HyperVerse néven, amely a korábbi HyperFund rendszer újragondolása, ezért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kéri a fogyasztókat, hogy körültekintően járjanak el az ügyben.

Közzétéve:

Az MNB pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében ismerteti, az MLM-nél az új ügyfeleket beszervező részesedést kap azok befizetéseiből is, annak érdekében, hogy megsokszorozza saját bevételeit. A rendszer kulcseleme a tagság, amit a különféle mértékű belépési díjak megfizetésével lehet elérni. A csatlakozók a tagsági viszonyt a belépési összegekkel vásárolják meg, cserébe jutalékokat, jóváírásokat kapnak.

A jegybank szerint

a szisztéma leginkább a piramisjátékokban terjedt el, amely mögött nincs valós gazdasági tevékenység, a rendszer egyetlen bevételét az új belépők befizetései adják. A tevékenység egyetlen célja, hogy minél több ember számára értékesítsék a termékeiket, illetve ezek a személyek is tovább értékesítsék a lehetőséget.

Gyanakvásra ad okot az is, ha a befizetési lehetőség, illetve a kifizetés is bonyolult feltételekhez kötött, például csak meghatározott kriptovalutákban lehetséges.

Az MNB piacfelügyeleti tapasztalatai alapján előfordul, hogy a hasonló rendszereket szervezők valamilyen kriptovalutához köthető tevékenységet végzőként hirdetik magukat, valójában azonban MLM-rendszert működtetnek, amelyben a kriptovalutáknak nincs vagy csekély szerepük van. Az ilyen kockázatok miatt jelentős az esély, hogy a befektetők végleg elveszthetik befektetett tőkéjük egy részét vagy egészét.

A jegybank ezért arra hívta fel a befektetők figyelmét, hogy

a kockázatok értékelésén túl megbízható és valós információkat is szerezzenek a számukra ajánlott tevékenységről, az érintett kriptovalutáról és annak üzemeltetőjéről (tényleges létezése, származási helye, belső szabályzatai, a rájuk vonatkozó nyilvánosan elérhető adatok).

Célszerű rákérdezni a befektetési döntést ajánló személynél vagy a szervezőnél a befektetéssel járó kockázatokra, lehetséges veszteségekre és az értékesítési, valamint az ügyletből történő kiszállási lehetőségekre. Ez azért is fontos, mert a közösségi médiában megjelenő – jellemzően szponzorált – tartalmakban szereplő információk gyakran nem elégségesek a megalapozott befektetői döntésekhez.

Ugyanakkor jelezték, az MNB nem felügyeli a kriptovalutákhoz kötődő kereskedelmi ügyleteket. Ezeknek az eszközöknek az árfolyama kiszámíthatatlan, hiányoznak a károsultakat védő garanciaintézmények, és bűncselekmények elkövetésére is felhasználhatják őket.

Az MNB honlapján elérhető a jegybanki engedéllyel vagy regisztrációval rendelkező befektetési szolgáltatók listája, és az oldalon a befektetési döntést segítő hasznos tájékoztatók is megtekinthetők – hívta fel a figyelmet a jegybank.

Tovább olvasom