Kövess minket!

Karrier

Távozik a Centraltól Pintye László

A cégcsoportot átszervezik, a vezetőségbe pedig két új tag kerül.

Március végével távozik a Central Médiacsoporttól Pintye László. Az indoklás szerint a televíziós üzletág novemberi értékesítésével megszűntek a munkaidejének jelentős részét alkotó vezérigazgatói feladatok, a sztárlapok (Story, Best) megújítása pedig befejeződött. A kiadó a közlés szerint – részben kapacitásoptimalizálási okból – úgy döntött, hogy Pintye László pozícióját megszünteti és a magazindivízió irányítását Lipták Tímeára bízza. Utóbbi szekember új pozíciójából adódóan csatlakozik a Vezetői Testülethez (VT) is. A VT-nek Vékási Andrea is a tagja lesz.

Fotó: Lipták Tímea

A Central Médiacsoport a tervek szerint az idei évben lezárja a tulajdonosváltást követően indult, a hatékonyság növelését célzó strukturális átalakításokat. A vállalat célja a közlés szerint az, hogy a kialakított portfólióval piacvezető pozícióban zárja az évet mind a print, mind a digitális médiatermékeket illetően.

Fotó: Vékási Andrea

Januártól a CM Sales Kft. vette át a kiadó korábbi kereskedelmi igazgatósága által ellátott értékesítési tevékenységet, míg a strukturális átalakítás következő lépéseként március 31-i hatállyal külön cégek keretében működik tovább a print és az online üzletág. A magazin- és háttérterületek a Central Médiacsoport Zrt., míg az online üzletág – az e-kereskedelmi portfólió kivételével – a Central Digitális Média Kft. keretein belül folytatják tevékenységüket.

Pintye László 21 éve dolgozott a vállalatnál, előbb újságíróként, szerkesztőként, később kutatóként, marketingesként és általános menedzserként. Hosszú éveken át irányította a kiadó teljes nyomtatott portfólióját, valamint látta el a Story TV stratégiai vezetését.

Lipták Tímea több mint tíz éve dolgozik a kiadónál; előbb marketingmenedzserként, majd lapigazgatóként vett részt termékindításokban, többek között a Marie Claire brand honosításában és az Elle magazin akvirálásában, valamint a glossy magazinokhoz kapcsolódó rendezvények és website-ok létrehozásában. A nemzetközi licensz magazinok és a Nők Lapja Évszakok portfólió-igazgatói feladatai mellett 2012-től a National Geographic magazin főszerkesztője, a Hearst Central Kft. – az Elle és Cosmopolitan brandek kiadójának – ügyvezetője és a Central Médiaakadémia felelős vezetője is.

Vékási Andrea 1998-ben szintén marketingmenedzserként csatlakozott a kiadó jogelődjéhez, 2002-től lapigazgatóként irányítja a kiadó több kiemelt heti- és havilapját, nevéhez fűződik számos Nők Lapja különszám (pl. Psziché, Ezotéria, Advent, Konyha) elindítása is. 2011 őszétől a Nők Lapja magazin főszerkesztői feladatait is ellátja.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom