Karrier
Médialogisztikai cégnél folytatja Kovács Krisztián
A TV2 korábbi kereskedelmi igazgatója közmédiás kitérővel érkezett az IMD élére.
![]() |
Kovács Krisztián |
Kovács Krisztián lett az IMD magyarországi country managere. A médialogisztikai cég média- és kreatív ügynökségek, utómunka stúdiók számára kínál online szolgáltatást, melynek révén digitális formában juttathatják el a reklámszpotokat a sales house-ok vagy közvetlenül a televíziók és online szerkesztőségek részére.
Kovács Krisztián augusztustól irányítja a magyarországi leányvállalatot. Az IMD a magyar piacra idén év elején lépett be, akkor még Steve Varcoe irányította a hazai céget, aki annak idején a TV2-nél éppen Kovács Krisztiánt váltotta.
Kovács Krisztián 15 éve tevékenykedik a média- és reklámpiacon. Korábban 4 éven keresztül a TV2 kereskedelmi igazgatójaként dolgozott, 2012 óta pedig a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületének (MEME) elnöke. Tavaly rövid időre megfordult az MTVA Sales House-nál is.
Értékesítési vezetőként Szente Zoltán erősíti az IMD hazai csapatát. A szakember ezt megelőzően a Promix Zrt. outdoor felületek értékesítésével foglalkozó média üzletágának kereskedelmi igazgatója volt.
“Nagyszerű érzés, hogy Magyarországon is elindítottuk a szolgáltatásunkat. Az első piaci reakciók igen kedvezőek: az érintettek üdvözlik, hogy alternatívát nyújtunk a digitális anyagleadás piacán. Krisztián személyisége és komoly televíziós reklámpiaci tapasztalata remekül illeszkedik az IMD-hez” – nyilatkozta Simon Cox, az IMD-csoport vezérigazgatója.
Karrier
A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón
A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.
A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.
A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.
A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).
A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.
A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.
Karrier
Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft
A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.
Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.
“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”
– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.
Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.
Karrier
Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre
Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.
A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.
A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.
A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.