Kövess minket!

Karrier

Kinevezés és új pozíció a Femina Médiánál

Bata Viktória lett a kiadó B2B&B2C marketing menedzsere.

A 11 éve működő kiadó új pozíciót nyitott, összevonta a B2B és B2C marketingterületeket. Rácz Brigitta, a kiadó portfólió igazgatója fontos stratégiai lépésnek tartja a pozíció kialakítását – olvasható a lapunknak elküldött közleményben.

„Ma már egyre inkább összefonódik a két szakterületet, mi pedig igyekszünk minél hatékonyabban kihasználni a lehetőségeinket.

Így olyan közös, kreatív megoldásokban gondolkozunk, melyek tovább erősítik a bevétel, a márka és látogatószám szempontjából is a piaci pozíciónkat.

Az új munkakör kialakításánál fontos szempont volt, hogy olyan szakemberrel dolgozzunk együtt, aki érti az üzleti folyamatokat, és a B2C terület sem ismeretlen számára, így adta magát a helyzet, hogy nem külsős embert keresünk, hanem házon belül nevezünk ki munkatársat a pozícióra” – mondta el az igazgató a kinevezéssel kapcsolatban.

Bata Viktória az elmúlt négy évben a Femina Média sales-marketing munkatársaként elsősorban a kiadónál megvalósuló natív projektekért, a bevételek támogatásáért és a B2B kommunikációért felelt. Az évek során számos natív projekt koordinálását vitte végig a koncepciók kidolgozásától a megvalósításig: a tartalmi megjelenésekhez kapcsolódó rendezvényekkel, forgatásokkal, megjelenésekkel, közösségimédia-aktivitásokkal kiegészítve.

 

A szakember a továbbiakban a kiadó teljes marketingtevékenységéért felel majd, melybe a Femina.hu, Retikül.hu, Nőifriss.hu kiadványok, a kiadóhoz tartozó FeminaShop webáruház és a Femina Klub rendezvénysorozat tartozik.

 

„Eddig a legfontosabb feladatom az volt, hogy minden támogatást megadjak a bevételek növekedéséhez, a kreatív koncepcióktól kezdve akár egy natív projekt kivitelezésén át a márkáink B2B építéséig. Azonban most új terület lesz számomra a B2C marketing és az e-kereskedelmi oldalunk, a FeminaShop promóciója.

Az évek alatt többször is betekinthettem egy-egy terület munkájába, így a folyamatok nem ismeretlenek a számomra, a kihívást az jelenti majd, hogy a látogatószám fókuszú gondolkodásmód mellett egy konverzióközpontú szemléletmódot is ki kell alakítanom. Emellett a Femina Klub rendezvényekért is én felelek a jövőben, ami szintén egy teljesen más látásmódot kíván” – mondta el Bata Viktória.

 

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom