Kövess minket!

Karrier

Ismét Megyer Örs az ÖRT elnöke

A szervezet közgyűlése egyhangúlag újraválasztotta a szakembert.

Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) közgyűlése egyhangúan ismét elnökké választotta dr. Megyer Örsöt. Szintén újraválasztották a két alelnököt: Vámos Attilát (Publimont, ügyvezető igazgató) és Ács Tamást (Márkaszövetség, elnök; Mars ügyvezető igazgató). A szervezet háromévente tart tisztújítást. A választmányba média-, hirdetői és ügynökségi oldalról kerülnek be szakemberek.

“Az ÖRT eddigi munkájának elismeréseként tekintek az újraválasztásomra, és biztos vagyok abban, hogy a megválasztott kiváló választmányi tagokkal együtt sikerrel építjük tovább a reklám önszabályozás brandjét. Jó dolog egy jó ügyért tenni, a felelős kommunikáció, annak megismertetése és elfogadtatása pedig az” – hangsúlyozta Megyer Örs.

“A Reklámetikai Kódex rendszeres felülvizsgálatának ideje is elérkezett, amely az ÖRT ‘szokásos’ feladatai mellett az idei év kiemelt feladata lesz. Széleskörű szakmai és társadalmi egyeztetésre készülünk, amelyben szorosan együttműködünk a Magyar Reklámszövetséggel. Jó hír, hogy az új alapokra helyezett együttműködés gördülékennyé teszi a munkát” – tette hozzá.

“A felelős kommunikáció kérdése a nehéz gazdasági helyzetben sem kerülhet és nem is került háttérbe. A választmányi tagjaink nemcsak személyükben, de az általuk képviselt vállalatokat tekintve is kiváló bizonyítékát adják ennek” – nyilatkozta Fazekas Ildikó, az ÖRT főtitkára.

A választmány tagjai:

Médiaoldal:

  • B. Csejtei Ildikó (TV2)
  • Galavics András (MTVA)
  • Kázmér Judit (PLT)
  • Lukács Csaba (At Media)
  • Miklósi Zoltán (HVG)
  • Rácz István (Sanoma Online)
  • Vámos Attila (Publimont)

Ügynökségi oldal:

  • Bölcs Ádám (Well)
  • Csomor Tamás (LoweGGk – Draft FCB)
  • Csurgó Balázs (Havas Worldwide)
  • Jámbor Péter (Publicis)
  • Megyer Örs (Megyerconsulting, Maksz)
  • Mező László (OMD)
  • Szászkő László (hat)

Hirdetői oldal:

  • Ács Tamás (Márkaszövetség – Mars)
  • dr. Takács Ildikó (Trigránit)
  • Fekete Zoltán (Márkaszövetség)
  • Karancsy Zsolt (Ferrero)
  • Márfi Márta (Zwack)
  • Mikházi Ildikó (L’Oreal)
  • Rózsa Iván (Magyar Telekom)

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom