Kövess minket!

Karrier

Fraknói Vilmos-díjat kapott Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, rádiós

A magyar lelki, szellemi és kulturális életet gazdagító sokrétű tevékenysége részeként negyed századon át a vatikáni rádió munkatársa is volt.

Szabó Ferenc teológiai, filozófiai és irodalmi életműve, a vatikáni rádióban teljesített negyedszázados missziós munkája, római emigrációja alatt a magyar szellemi és kulturális életet gazdagító tevékenysége, kimagasló felkészültséggel és igényességgel végzett papi szolgálata elismeréseként vehette át az elismerést kedden az Országházban.

A díjat Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára adta át.

Soltész Miklós a díjazottat méltatva kiemelte: Szabó Ferenc életútja példázza, hogy “aki elfogadja a Szentlélek kegyelmét, és arra építi az életét, az képes segítséget nyújtani a hitét és hitelét elvesztő világnak”.

Hozzátette: a Zala megyei kis faluban, szegény családba született jezsuita szerzetes élete példa arra is, hogy tehetséggel, szorgalommal és gondoskodó szülői háttérrel bárhonnan indul, nagy dolgokra lehet képes az ember.

Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke (b2) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (b) átadja a Fraknói Vilmos-díjat Szabó Ferenc jezsuita szerzetesnek, teológusnak, tanárnak, költőnek, publicistának, rádióműsor-szerkesztőnek, a Távlatok folyóirat főszerkesztőjének (j) az Országház Gobelin-termében 2020. november 3-án. MTI / Máthé Zoltán

Kitért arra: Szabó Ferenc fiatalon megtapasztalta a kommunizmus egyházüldözését. Miután 1953-ban belépett a jezsuita rendbe, 1954-től megfigyelte és ki is hallgatta az ÁVH. Részt vett az ’56-os forradalom tüntetésein, majd elöljárói kérésére távozott az országból.

Megjegyezte: érthető volt a forradalom utáni megtorlásoktól tartó “jezsuita atyák” döntése, a fiatal szerzetes emigrálása tehát “nem menekülés volt, hanem sokkal inkább egy hosszabb munka előkészítése”.

Szabó Ferenc 1967-től 1992-ig, negyed századon keresztül volt a Vatikáni Rádió magyar adásainak szerkesztője. Sok pap és hívő a műsoraiból értesült a világegyház történéseiről, így a II. vatikáni zsinat döntéseiről és annak teológiai következményeiről is.

Emellett a ’70-es évektől rendszeresen publikált teológiai, filozófiai, irodalomkritikai írásokat, készített műfordításokat és írt verseket.

Hazatérve Magyarországra ugyanilyen aktív maradt, folytatta írói tevékenységét, tanított főiskolán, egyetemen, előadásokat tartott és főszerkesztője volt a Távlatok folyóiratnak.

“Sokat tett azért, hogy többet tudjunk Pázmány Péterről, Prohászka Ottokárról, a Vatikán keleti politikájáról, az üldözött jezsuitákról”. Sokat foglakozott továbbá a modern ateizmussal és “szüntelenül kereste a korszerű válaszokat korunk nyugtalan emberének kérdéseire” – sorolta az államtitkár. Soltész Miklós hozzátette: mindeközben mindig derűt és hitet sugárzott környezete felé.

A Fraknói Vilmos-díj idei kitüntetettje, Szabó Ferenc jezsuita szerzetes, teológus, tanár, költő, publicista, rádióműsor-szerkesztő, a Távlatok folyóirat főszerkesztője beszél a díjátadón az Országház Gobelin-termében 2020. november 3-án. Mögötte Latorcai János, az Országgyűlés kereszténydemokrata alelnöke (j). MTI / Máthé Zoltán

Latorcai János köszöntőjében kiemelte, Szabó Ferenc sokak lelki atyja, ugyanakkor irodalmi, tudományos életműve is kiemelkedő.

Szabó Ferenc az elismerést megköszönve azt mondta: számos tanulmányt, könyvet, monográfiát írt, kutatta a többi között Pázmány Péter, Henri de Lubac, Prohászka Ottokár életét. Mint mondta, hálás mindezért, de 90 évesen már azt is tudja, hogy ha megjelenik az “irgalmas és igazságos Isten előtt, ő nem azt kérdezi majd, hogy hány könyvet írt vagy mit tett. Végül csak a szeretet marad meg”.

Az először 2000-ben átadott Fraknói Vilmos-díj a katolikus teológia, filozófia vagy egyháztörténelem területén végzett kiemelkedő tevékenységért, a vallási élet megújulásában, a teológia oktatásában, illetve az egyház társadalmi beágyazottságának és közfeladat-ellátásának bővítésében elért jelentős eredmény elismeréseként adományozható, évente legfeljebb három embernek. Az idei évben a koronavírus-járvány miatt a központi ünnepség elmaradt, a másik két díjazott már korábban átvette a kitüntetést.

Fraknói Vilmos (1843-1924) egyháztörténész 1879-től az Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, majd 1889-től 1892-ig másodelnöke volt. A középkori, főleg a 15. és részben 17. századi magyar történelem több, elsősorban egyház- és diplomáciatörténeti témáját dolgozta fel. 1878-ban nagyváradi kanonok, 1879-ben szekszárdi címzetes apát, 1892-ben arbei címzetes püspök lett.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom