Kövess minket!

Karrier

MTV: új vezetők

Rákay Philipet és Süveges Gergőt nevezte ki csatornaintendánssá Medveczky Balázs, a Magyar Televízió vezérigazgatója. A vezetők a közszolgálati televízió két csatornájának programjáért felelnek, az ő feladatuk lesz az átalakuló csatornák új profiljának megteremtése – tudatta a köztévé.

A közszolgálati médiarendszer átalakulásával az m1 szeptembertől általános információs és szórakoztató csatornaként működik. Az m1-en rendszeresen láthatnak a nézők hír-és hírháttér-műsorokat, politikai és közéleti elemző-, szolgáltató és vitaműsorokat, ugyanakkor minőségi filmeket és szórakoztató produkciókat is kínál majd a nemzeti főadó 2011 szeptemberétől.

Az m1 intendánsi feladataival, a megújuló műsorkínálat kialakításával Medveczky Balázs vezérigazgató Rákay Philipet bízta meg. Medveczky Balázs azt várja az m1 új intendánsától, hogy irányításával a nemzeti főadó újra Magyarország mértékadó és kiegyensúlyozott információs csatornájává váljon, nézettsége pedig minden célcsoportban stabilizálódjon – írják.

Rákay Philip 1972-ben született Rákay Kálmán néven, a Philip művésznevet később vette fel. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, esztétika szakon szerzett diplomát. Televíziós pályafutását tizenkilenc évesen egy vidéki városi televízióban kezdte, majd 1992-ben megnyerte a Magyar Televízió (MTV) “Műsorvezető kerestetik” című vetélkedőjét. Ennek eredményeképpen az MTV ifjúsági műsoraihoz szerződtette. A 90-es évek közepén átigazolt az első magyar zenei televízióhoz, közben a Juventus rádió műsorvezetője lett. 1997-ben egyik alapítója a Z+ magyar zenecsatornának. 2002 nyarán részt vesz a HírTv létrehozásában és elindításában. Kezdetben a kulturális és egyéb – nem politikai tartalmú – műsorok kreatív felelőse, majd a képernyőn kulturális és színházi talk-show műsorokat vezet, s produceri feladatokat is ellát. A televíziózás mellett különböző tévécsatornák, nagyvállalatok, cégvezetők és politikusok stratégiai, kommunikációs tanácsadója, valamint médiatrénere volt. Közszolgálati szerepvállalásával egy időben, cégeiben betöltött tisztségeiről lemondott, tulajdonrészeitől megvált – idézik fel.

Mint írják, az m2 ez év őszétől a 3-17 éves korosztály csatornája lesz, azzal a küldetéssel, hogy felélessze a hazai gyermek- és ifjúsági műsorgyártást. A csatorna a hagyományos tévéműsorok mellett internetes tartalmat is gyárt majd. A magyar gyerektévé profiljának kialakítására Medveczky Balázs Süveges Gergőt kérte fel. Az MTV vezérigazgatója azzal a feladattal bízta meg Süveges Gergőt, hogy magas színvonalú műsorokkal töltse meg az új csatornát, hogy az a kereskedelmi gyermekcsatornák minőségi riválisa legyen, és rövid időn belül a gyermekek és fiatalok első számú médiaplatformjává válhasson.

Az m2 intendánsa 1976-ban született, első, magyar szakos diplomáját az ELTÉ-n szerezte, majd elvégezte a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hittanári szakát. 1998-ban a Duna Televíziónál kezdte pályáját, ahol a vallási műsoroknál dolgozott. 2001-ben lett a Magyar Televízió munkatársa, a Híradó vezetése mellett számos köztévés produkcióban is feltűnt. 2008-tól a Nap-kelte, 2009-től a Ma reggel műsorvezetője. Rendszeresen publikál különböző online lapoknál, 2008-ban írásait Apa-kép-írás címmel adták ki. 2007-ben Pethő Tibor-emlékdíjat vehetett át, 2010-ben az országgyűlési választások műsorvezetői teljesítményéért MTV Nívódíjban részesült. 2006 óta a Komlósi Oktatási Stúdió tanára. Süveges Gergő intendási feladatai mellett marad a köztelevízió műsorvezetője, a következő hónapokban átmenetileg még folytatja munkáját a Ma reggel című közéleti műsorban is.

Karrier

A Dal 2021 – Nekik lehet szurkolni a harmadik válogatón

A harmadik válogatóval folytatódik A Dal 2021. A szombaton a Duna Televízióban 19 óra 35 perckor kezdődő élő show-ban ismét tíz produkciót láthatnak a nézők.

Közzétéve:

A négy válogatóból húsz dal jut a két elődöntőbe, az innen tovább kerülő nyolc produkció alkotja a március 13-i finálé mezőnyét – közölte az MTVA hétfőn az MTI-vel.

A harmadik válogatóban a Beneath My Skin (daluk címe: Ébredj!, a Chain Bridge Pop (Messze valahol), Csondor Kata(Bosszúállók), Katona Petra (Viszlát múlt), Kozma Orsi (Változik a világ), Nági és Betti (Gyere velem), Nagy Szilárd feat. Ragány Misa (Drága hazám), a Pink & The Panthers (Sodor a szél), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Szekér Gergő (Hazatérsz) lép színpadra.

A múlt szombati második válogatót Anevemandras (Kállay-Saunders András) nyerte Hazaérek majd című dalával. A zsűri szavazataival még a GERENDÁS feat. Dárdai Blanka (Senkié), Noémo (Hableány) és Szabó Leslie (Legyen másnak is jó) jutott az elődöntőbe, a közönség voksaival pedig Andelic Jonathan (Áldom).

A Dal 2021 műsorvezetője két korábbi győztes, Orsovai Renáta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie.

A versenyről részletes információk A Dal 2021 honlapján, valamint Facebook-, Instagram- és YouTube-oldalán találhatóak, ezeken extra tartalom, videó és cikk is elérhető a műsorról.

Tovább olvasom

Karrier

Ingyenes programozási kurzust indít a Microsoft

A techóriás a HTTP Alapítvánnyal és a Green Fox Academyvel működik együtt az akár három hét alatt elvégezhető magyar nyelvű tanfolyam szervezésében.

Közzétéve:

Pixabay

A februárban elindított közös program széles körben hozzáférhetővé teszi a digitalizálódó munkaerőpiac kihívásaira felkészítő alapszintű programozási tudást – közölte a Microsoft Magyarország az MTI-vel. Ezért az ingyenes #MyFirstApp Coding Camp nevű kurzus magyar nyelven érhető el, ezzel a most induló program az egyik legnagyobb belépési korlátot bontja le. Százhúsz jelentkező ráadásul mentori segítséggel vághat bele a tanulásba.

Felidézik: a Green Fox Academy tavaly márciusban, a járvány miatti korlátozások bevezetésekor indította el háromhetes ingyenes kurzusát, akkor még angolul.

“Csak Magyarországon közel 10 ezren érdeklődtek a lehetőség iránt, ugyanakkor sokan épp a nyelvi nehézségek miatt léptek vissza, nem volt meg a kellő magabiztosságuk ahhoz, hogy angolul végezzék el a programot”

– ismertette a közleményben Fachs Anita, a Green Fox Academy magyarországi vezetője.

Megjegyezte: bár a programozás nyelve kétségtelenül az angol, a program az alapszintű kódolói tudással növeli a résztvevők elhelyezkedési esélyeit.

Tovább olvasom

Karrier

Rekordnevezés a Kódolj határok nélkül! versenyre

Idén a tavalyi duplája, hatvan középiskolai csapat jelentkezett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által meghirdetett nyílt forráskódú programozó versenyre.

Közzétéve:

Pixabay

A középiskolások mellett a 2021-ben elsőként, hagyományteremtő céllal létrehozott felsőoktatási kategóriában 20 csapat méri majd össze tudását – közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. az MTI-vel szerdán.

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megmutassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A kezdeményezés emellett alkalmat teremt a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók, oktatók és a NISZ Zrt. szakembereinek széleskörű tapasztalatcseréjére a nyílt forráskódú technológiák terén – közölték.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. 

A Kódolj határok nélkül! programozó versennyel kapcsolatban további részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatók.

Tovább olvasom