Kövess minket!

Egyéb kategória

Zamárdi eltávolodhat a fesztiváloktól

Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés idén nyártól Zamárdiba költözik – közölte Csákovics Gyula (független) polgármester kedden az MTI-vel.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Mint elmondta, régóta komoly feszültséget okoz, hogy a fesztiválok (az előkészületekkel és utómunkálatokkal) a nyári főszezon nagy részében, hat héten át lefoglalják a település másfél kilométernyi szabad partszakaszát. Hozzátette, múlt nyáron, amikor a rendezvények a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, “NDK-s időket idéző” tömegek lepték el ezt a parti részt.

A turizmusból élő vendéglátósok, szállásadók nem is panaszkodtak, az önkormányzatnak viszont 130 millió forintos bevételkiesést jelentett, hogy nem szedhetett közterület-használati és parkolódíjakat – jegyezte meg.

“Megítélésem szerint a lakosság többsége szívesebben látna már Zamárdiban sportrendezvényeket, mint nagyfesztiválokat, és a világ sem afelé halad, hogy több tízezer ember zsúfolódjon össze napokig egy helyen” – fogalmazott a polgármester.

Hozzátette, idén már nem öt évre, hanem csak egy évre kötnének megállapodást a Balaton Sound és a Strand fesztivált szervező Sziget Kft.-vel, szigorú feltételekkel, és dupla bérleti díjért. A hétvégéig várják a választ, hogy a szervezők elfogadják-e a település feltételeit.

Ha a járvány miatt az idén nem tarthatóak meg ezek a fesztiválok, opcionálisan egy évvel meghosszabbítható lenne a megállapodás, de aztán a mintegy 2500 lakosú Zamárdi végleg szeretne megválni a napi 25-30 ezres tömeget vonzó Balaton Soundtól és a hasonló nagyfesztiváloktól – mondta Csákovics Gyula.

Közölte azt is, Zamárdi önkormányzata szerződést kötött a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel arról, hogy Fonyód-Badacsony helyett Zamárdi-Tihany, illetve Zamárdi-Balatonfüred között, vagyis egy rövidebb és egy hosszabb távon rendezik meg idén – a tervek és a lehetőségek szerint júliusban – a Balaton-átevezést.

Elmondása szerint az önkormányzatot a szövetség kereste meg azzal, hogy a fonyódi helyszínt “kinőtte” a több ezres tömeget vonzó sportrendezvény. A távlati tervek arról szólnak, hogy a Balaton-átevezés egy több napos, strandi sportágakat is befogadó, családi tömegsportrendezvénnyé nője ki magát – mondta Zamárdi polgármestere.

Egyéb kategória

Al Pacinóval és John Travoltával forgatnak új thrillert a Kennedy-gyilkosságról

Mellettük Viggo Mortensen, Shia LaBeouf, Rebecca Pidgeon és Courtney Love neve is olvasható David Mamet Assassination című filmje sztárszereposztásában, a forgatás szeptemberben kezdődik Kanadában.

Közzétéve:

John Travolta amerikai színész az Egy este John Travoltával című rendezvényen Sydney-ben 2019. november 6-án, fotó: MTI/EPA/AAP/Dan Himbrechts

A tervezett alkotást az Archlight produkciós cég mutatja be a cannes-i nemzetközi filmvásáron adta hírül a Deadline.com nyomán az MTI.

Az Assassination forgatókönyvét a Pulitzer-díjas, Oscar-jelölt David Mamet írta Nicholas Celozzival, és a rendezői székben is Mamet ül majd.

A Kennedy-gyilkosságot Mamet egy maffiafőnök szemszögéből idézi fel. A rendező koncepciója szerint Kennedy meggyilkolását Sam Giancana chicagói maffiafőnök rendelte el, bosszúból, amiért az elnök szembefordult vele megválasztása után, holott a maffia támogatta a megválasztását. Oliver Stone JFK című 1991-es filmjében is fontos szerepet kapott a Kennedy-gyilkosságnak ez a szála.

A társforgatókönyvíró Celozzi az unokaöccse Giancanának. A film operatőre az Oscar-díjas Robert Elswitt, producere pedig Corey Large és Nicholas Celozzi. A produkciót, amelynek forgatása szeptemberben kezdődik Vancouverben, a 308 Enterprises finanszírozza.

Mamet drámaíróként a Glengarry Glen Ross és Speed-the-Plow című darabjaiért kapott Pulitzer-díjat és Tony-jelölést. Az Amikor a farok csóválja és Az ítélet című filmek forgatókönyvéért pedig Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia. Legismertebb forgatókönyvírói munkái közé tartozik még A postás mindig kétszer csenget, Az érinthetetlenek, a Hoffa és a Hannibal. Ő írta a Glengarry Glen Ross című film forgatókönyvét is, amelynek főszerepét Pacino játszotta.

Tovább olvasom

Egyéb kategória

A Veszprém Televízió munkatársáé lett a Szalézi-sajtóösztöndíj

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kedden este átadta az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, amelyet ebben az évben Ridavics Pál kapott, aki több mint tíz éve dolgozik kommunikációs területen. Ridavics Pálnak a díjat Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke adta át ünnepélyesen a Központi Papnevelő Intézet dísztermében, Budapesten.

Közzétéve:

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír

A díjátadást megelőzően, szentmisén közösen imádkoztak az újságírókért az intézet kápolnájában.

A díjazott laudációjában kifejtették, hogy Ridavics Pál a Veszprém Televízió oszlopos és elismert tagja, de munkája nem korlátozódik a vármegyeszékhelyre, hiszen ő az M1 hírcsatorna Veszprém vármegyei tudósítója, továbbá rendszeresen jelennek meg anyagai a köztelevízió M2, M5 és Duna csatornáin is. A Veszprém Televízióban híradásokat és közéleti magazinműsorokat szerkeszt és vezet, folyamatosan követi Veszprém és térsége, valamint a Veszprémi Főegyházmegye híreit.

A Katolikus Krónika a Veszprém Televízió havonta jelentkező vallási műsora, amely már több mint húsz éve mutatja be az érsekség hitéleti és vallási munkáját. Ridavics Pál ebbe a munkába kapcsolódott be

– emelték ki. Hozzátették: szintén a Veszprém Televízió műsorán szerepel a Keresztkérdés – közéleti kérdések katolikus szemmel című vallási magazin, amelynek a díjazott a szerkesztője és műsorvezetője is. Vendégeivel, akik a Veszprémi Főegyházmegye papjai vagy hitüket megvalló világiak, egy-egy közéleti vagy vallási aktuális kérdést tekintenek át – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Egyéb kategória

Gigantikus takarítást tart az Apple és a Google

Közelít a millióhoz a vállalatok mobilos boltjaiból idén eltüntetett appok száma.

Közzétéve:

Az Apple és a Google nagy egyetértésben megkezdték az elmúlt hónapokban az App Store és a Play Áruház kitakarítását, a fejlesztőik által magukra hagyott és a mobilozók által nem használt szoftverek eltüntetését. A folyamatos tisztogatás fő okai, hogy az érintett appok és játékok hozzájárulnak az aktívan fejlesztett termékek eltemetéséhez a keresési találatokban, továbbá műszakilag és jogilag sem feltétlenül felelnek meg az aktuális adatvédelmi sztenderdeknek.

Pixalate csalásvédelmi cég beszámolója szerint az Apple és a Google nem aprózzák el a régi appok útból való eltakarítását: míg az idei első negyedévben 220 ezer, addig a második negyedévben már 592 ezer magára hagyott terméket tüntettek el az alkalmazásboltjaikból, így az első félévben 812 ezernél járt a szanálás mérleg – tudósított az Origó.

Tovább olvasom