Kövess minket!

Egyéb kategória

Hallgasd a hetilapot!

Sokan panaszkodnak, hogy csak egy-két cikket van idejük elolvasni kedvenc hetilapjukban. Számukra jelent megoldást a hangos, hallgatható hetilap.

Olvasom a napi- és hetilapok szokásos, negyedévi gyászjelentését és azon tűnődöm, vajon megállítható, vagy legalább lassítható-e ez a hanyatlás. Nálam persze nyilván sokkal intenzívebben törik a fejüket a kiadók, szerkesztőségek szakemberek és persze azok, akiknek a lapokkal együtt olvad el az azokba fektetett pénzük, de ez nem akadályoz meg abban, hogy megosszam agymenéseimt.

Nem tudom, hogy például az erős lejtmenetben levő HVG, vagy a zuhanórepülést végző Figyelő emberei meg szokták-e kérdezni az előfizetés lemondásának az okát, azt viszont tudom, hogy az Economist mindig megteszi ezt. A válasz leggyakrabban az, hogy “úgysincs időm elolvasni a lapot, legfeljebb csak 1-2 cikkre kukkantok rá, azért meg kár előfizetn”. Az Economist frappáns választ talált a problémára: Az egész lapot hozzáférhetővé teszik hallgatható formában. A munkahelyük és a lakásuk között ingázó embereknek bőven van idejük meghallgatni minden fontos cikket. A szolgáltatás már évek óta működik és a visszajelzésekből kiderül, hogy a magazint hallgatók sokkal több cikket tesznek magukévá, mint az azt olvasók. (Sokan vannak, akik “borítótól borítóig” meghallgatják a lapot. Ők nyilván messzebb laknak.)

Egyéb kategória

Al Pacinóval és John Travoltával forgatnak új thrillert a Kennedy-gyilkosságról

Mellettük Viggo Mortensen, Shia LaBeouf, Rebecca Pidgeon és Courtney Love neve is olvasható David Mamet Assassination című filmje sztárszereposztásában, a forgatás szeptemberben kezdődik Kanadában.

Közzétéve:

John Travolta amerikai színész az Egy este John Travoltával című rendezvényen Sydney-ben 2019. november 6-án, fotó: MTI/EPA/AAP/Dan Himbrechts

A tervezett alkotást az Archlight produkciós cég mutatja be a cannes-i nemzetközi filmvásáron adta hírül a Deadline.com nyomán az MTI.

Az Assassination forgatókönyvét a Pulitzer-díjas, Oscar-jelölt David Mamet írta Nicholas Celozzival, és a rendezői székben is Mamet ül majd.

A Kennedy-gyilkosságot Mamet egy maffiafőnök szemszögéből idézi fel. A rendező koncepciója szerint Kennedy meggyilkolását Sam Giancana chicagói maffiafőnök rendelte el, bosszúból, amiért az elnök szembefordult vele megválasztása után, holott a maffia támogatta a megválasztását. Oliver Stone JFK című 1991-es filmjében is fontos szerepet kapott a Kennedy-gyilkosságnak ez a szála.

A társforgatókönyvíró Celozzi az unokaöccse Giancanának. A film operatőre az Oscar-díjas Robert Elswitt, producere pedig Corey Large és Nicholas Celozzi. A produkciót, amelynek forgatása szeptemberben kezdődik Vancouverben, a 308 Enterprises finanszírozza.

Mamet drámaíróként a Glengarry Glen Ross és Speed-the-Plow című darabjaiért kapott Pulitzer-díjat és Tony-jelölést. Az Amikor a farok csóválja és Az ítélet című filmek forgatókönyvéért pedig Oscar-díjra jelölte az amerikai filmakadémia. Legismertebb forgatókönyvírói munkái közé tartozik még A postás mindig kétszer csenget, Az érinthetetlenek, a Hoffa és a Hannibal. Ő írta a Glengarry Glen Ross című film forgatókönyvét is, amelynek főszerepét Pacino játszotta.

Tovább olvasom

Egyéb kategória

A Veszprém Televízió munkatársáé lett a Szalézi-sajtóösztöndíj

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kedden este átadta az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, amelyet ebben az évben Ridavics Pál kapott, aki több mint tíz éve dolgozik kommunikációs területen. Ridavics Pálnak a díjat Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke adta át ünnepélyesen a Központi Papnevelő Intézet dísztermében, Budapesten.

Közzétéve:

Fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír

A díjátadást megelőzően, szentmisén közösen imádkoztak az újságírókért az intézet kápolnájában.

A díjazott laudációjában kifejtették, hogy Ridavics Pál a Veszprém Televízió oszlopos és elismert tagja, de munkája nem korlátozódik a vármegyeszékhelyre, hiszen ő az M1 hírcsatorna Veszprém vármegyei tudósítója, továbbá rendszeresen jelennek meg anyagai a köztelevízió M2, M5 és Duna csatornáin is. A Veszprém Televízióban híradásokat és közéleti magazinműsorokat szerkeszt és vezet, folyamatosan követi Veszprém és térsége, valamint a Veszprémi Főegyházmegye híreit.

A Katolikus Krónika a Veszprém Televízió havonta jelentkező vallási műsora, amely már több mint húsz éve mutatja be az érsekség hitéleti és vallási munkáját. Ridavics Pál ebbe a munkába kapcsolódott be

– emelték ki. Hozzátették: szintén a Veszprém Televízió műsorán szerepel a Keresztkérdés – közéleti kérdések katolikus szemmel című vallási magazin, amelynek a díjazott a szerkesztője és műsorvezetője is. Vendégeivel, akik a Veszprémi Főegyházmegye papjai vagy hitüket megvalló világiak, egy-egy közéleti vagy vallási aktuális kérdést tekintenek át – írta a Magyar Nemzet.

Tovább olvasom

Egyéb kategória

Gigantikus takarítást tart az Apple és a Google

Közelít a millióhoz a vállalatok mobilos boltjaiból idén eltüntetett appok száma.

Közzétéve:

Az Apple és a Google nagy egyetértésben megkezdték az elmúlt hónapokban az App Store és a Play Áruház kitakarítását, a fejlesztőik által magukra hagyott és a mobilozók által nem használt szoftverek eltüntetését. A folyamatos tisztogatás fő okai, hogy az érintett appok és játékok hozzájárulnak az aktívan fejlesztett termékek eltemetéséhez a keresési találatokban, továbbá műszakilag és jogilag sem feltétlenül felelnek meg az aktuális adatvédelmi sztenderdeknek.

Pixalate csalásvédelmi cég beszámolója szerint az Apple és a Google nem aprózzák el a régi appok útból való eltakarítását: míg az idei első negyedévben 220 ezer, addig a második negyedévben már 592 ezer magára hagyott terméket tüntettek el az alkalmazásboltjaikból, így az első félévben 812 ezernél járt a szanálás mérleg – tudósított az Origó.

Tovább olvasom