Kövess minket!

Egyéb kategória

A Newsweek búcsúja

Januártól ″tisztán″ digitális kiadványként folytatja a Newsweek. Az ″új″ kiadványnak már nem lesz túl sok köze a hajdani dicsőséges magazinhoz.

December 31-vel hivatalosan is megszűnik a nyomtatott Newsweek. Ezzel véget ér egy csaknem 80 éves történet. Ma még nem tudjuk, hogy a Daily Beast részeként megjelenő tisztán digitális Newsweekben mi marad meg az eredeti magazinból. Talán a neve.

Sokáig úgy tűnt, hogy a magazinok lényegesen jobban állják a sarat, mint a napilapok. Egy szépen kivitelezett, tartalmas magazin nem olyan gyorsan romló áru, mint egy másnapra csak csomagolásra alkalmas újság. Egy heti, kétheti vagy havi kiadványt egészen máshogy olvasunk, mint egy napilapot. (Valójában a magazinokat nem is olvassuk, hanem nézegetjük, böngésszük, lapozgatjuk…) Ennek is köszönhető, hogy amikor már sorra zártak be a napilapok,  a legtöbb magazin még  szép profitot termelt.

A Newsweek hanyatlása egy előzési kísérlettel kezdődött. Egy 2008-ban kezdődő alapos átalakítással és újrapozicionálással  a kiadó megpróbálta megelőzni az örökös riválist, a piacvezető Time magazint. A manőver nem vált be, a Newsweek bevételei  2007. és 2009. között 38 százalékot estek. A hetilapot kiadó, számos napilap fennmaradásáért küzdő Washington Post Company 2010-ben eladta a kiadványt. (A szakmai közvéleményt sokkolta, hogy a neves hírmagazint nem valamelyik ismert kiadó, hanem a Harman szórakoztatóelektronikai cég 92 éves tulajdonosa vásárolta meg.) Nem sokkal a tulajdonosváltás után a Newsweek egyesült a Dealy Beast című, kevésbé ismert webes kiadvánnyal. A rangon aluli házasság miatt távozott a hetilap korábbi főszerkesztője és több meghatározó munkatársa is. Innen már egyenes út vezetett a mostani döntésig.

Egyéb kategória

Gigantikus takarítást tart az Apple és a Google

Közelít a millióhoz a vállalatok mobilos boltjaiból idén eltüntetett appok száma.

Közzétéve:

Az Apple és a Google nagy egyetértésben megkezdték az elmúlt hónapokban az App Store és a Play Áruház kitakarítását, a fejlesztőik által magukra hagyott és a mobilozók által nem használt szoftverek eltüntetését. A folyamatos tisztogatás fő okai, hogy az érintett appok és játékok hozzájárulnak az aktívan fejlesztett termékek eltemetéséhez a keresési találatokban, továbbá műszakilag és jogilag sem feltétlenül felelnek meg az aktuális adatvédelmi sztenderdeknek.

Pixalate csalásvédelmi cég beszámolója szerint az Apple és a Google nem aprózzák el a régi appok útból való eltakarítását: míg az idei első negyedévben 220 ezer, addig a második negyedévben már 592 ezer magára hagyott terméket tüntettek el az alkalmazásboltjaikból, így az első félévben 812 ezernél járt a szanálás mérleg – tudósított az Origó.

Tovább olvasom

Egyéb kategória

Magyar fotósok és filmesek képeit mutatja be a Műcsarnok Kolozsváron

A budapesti Műcsarnok két korábbi kiállításának anyagából mutat be válogatást a Művészek a kamera fókuszában – Magyar fotósok és filmesek fényképei című kiállítás, amely szerdától látható Kolozsváron, a Bánffy-palotában.

Közzétéve:

A borítókép illusztráció, a forrása: Pixabay

A június 5-ig nyitva tartó tárlat a Műcsarnok A Fotográfiák képzőművészekről, valamint Filmesek fotói című kiállításainak anyagából szemezget. Mindkét tárlatot az intézmény 125 éves jubileuma alkalmából szervezte – tájékoztatta a Műcsarnok az MTI-t hétfőn.

A képzőművészekről készült képek közül Kolozsváron 12 kortárs fotóművész munkáit láthatja a közönség. A magyar fotótörténet rangos képviselőinek képein alkotás közben vagy beállított műtermi pózban jelennek meg festők, szobrászok, grafikusok, médiaművészek. A válogatás széles spektrumot mutat be: a legkorábbi kép 1964-ben, a legutóbbi 2020-ban készült.

A Bánffy-palotában rendezendő kiállításon határon túl is ismert művészek jelennek meg. Egyebek mellett Erdélyi Lajos által lencsevégre kapott alkotók többsége Kolozsváron, a Ion Andreescu Egyetemen szerzett diplomát.

A filmesek közül a kolozsvári kiállításon 25 alkotó képei szereplenek. Olyanoké, akik az ötvenes-hatvanas években, a modernizmussal pályára lépő nagy nemzedék tagjai voltak, és több album is fűződik a nevűkhöz. Az alkotók valamilyen módon kötődnek Erdélyhez: itt születtek, itt végezték egyetemi tanulmányaikat, forgatták valamelyik filmjüket, vagy fényképeket készítettek az erdélyi tájról, épületekről, emberekről. Emellett olyan rendezők és operatőrök képei is bekerültek a válogatásba, akik a két médium – film és fotó – kapcsolatát izgalmasan ragadták meg – olvasható a tájékoztatóban.

Visszatérő motívuma a fotóknak a városkép, a szocioportré, az absztrakt vagy kalligrafikus jelleg, illetve a groteszk, ironikus hangvétel. A kiállítás bemutatja, hogy a legkülönfélébb korszakban, filmtípusban, műfajban és stílusban dolgozó magyar filmesek közül milyen sokan gyakorolták és gyakorolják ma is a fotográfiát a filmezéssel egyenrangú médiumként – áll a tájékoztatóban.

Tovább olvasom

Egyéb kategória

Megsértette a 444 a választási eljárásról szóló törvényt

A gyermekvédelmi népszavazással kapcsolatos politikai hirdetésüket kifogásolta a Nemzeti Választási Bizottság.

Közzétéve:

Közleményt adott ki a 444.hu, amelyben az áll, hogy a portál megsértette a választási eljárási törvényt. A pontos közlemény így szól:

„A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy a 444.hu oldalt kiadó Magyar Jeti Zrt. megsértette a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 148. § (2) bekezdését azzal, hogy a 444.hu internetes sajtótermékben 2022. március 8-án közzétett »Olvass a sorok között Népszavazz te is érvénytelenül április 3-án! X Érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz X ervenytelenul.hu« tartalmú politikai hirdetést úgy tette közzé, hogy az más médiatartalmaktól nem volt megkülönböztethető.

A Nemzeti Választási Bizottság megállapítja, hogy az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság mint a 444.hu internetes sajtótermékben 2022. március 8-án közzétett »Olvass a sorok között Népszavazz te is érvénytelenül április 3-án! X Érvénytelen kérdésre érvénytelen válasz X ervenytelenul.hu« tartalmú politikai hirdetés megrendelői megsértették a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 148. § (2) bekezdését azzal, hogy a politikai hirdetésen nem tüntették fel a megrendelő nevét és székhelyét” – idézte a portál közleményét a Mandiner.

Tovább olvasom