Az interjú elsőként a Médiapiac május-júniusi lapszámában jelent meg.

Koltay András (foró: Haunold Tamás/NMHH)

A Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete önt jelölte az NMHH elnökének. Elvállalná?

Ez nem jelölés, hanem javaslat volt. Hasonló, mint Majtényi László Magyar Újságírók Országos Szövetsége általi ajánlása. Bár a javaslat a szakmai szervezet részéről megtiszteltetés, nem értékelem túl a jelentőségét.

Önnek van favoritja?

Miért lenne?

Mert sokaknak van. Felvetődött Böröcz István MTVA-vezér, Deutsch Tamás, Majtényi László egykori ORTT-elnök és az ön neve is. Kérdés, hogy a politikai vagy a szakmai irányvonal lesz-e nyerő.

Szerintem széles az alkalmas jelöltek köre. Egy parlamenti képviselő is megfelelhet, hisz – az Alkotmánybíróság döntését nem megelőlegezve – a kulturális és sajtóbizottságban elvégzett munka is a törvény által előírt “média- és hírközlési szolgáltatások hatósági felügyeletével összefüggő tapasztalatnak” minősül. De a miniszterelnök dönt, a köztársasági elnökkel együtt. A Médiatanácsnak a folyamatba nincs beleszólása.

A júliustól bevezetendő reklámadóba sincs beleszólása? Hogy jött ez most elő? Az unió nem követelte, és nem szükséges a hiánycélhoz, hiszen kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól. (A reklámadó, bár a kormány interjúnk elkészültekor és még lapzártánk idején is eltökéltnek mutatkozott a júliusi bevezetést illetően, végül – őszig legalábbis biztosan – lekerült a napirendről – a szerk.)

Ez sem a mi asztalunk. A híreket azért mi is követjük. Brüsszel azt kérte, tartsuk a legfeljebb háromszázalékos hiányt. Elismerve, milyen nehézségeket okozhat az adó a piac számára, a kormányzatot is meg lehet érteni.

Mégis miben?

Abban, hogy szinte bármi áron ki akart kerülni a túlzottdeficit-eljárás alól. Egy ideig úgy tűnt, ha piros hó esik, ez akkor sem sikerülhet. Az adó a cél elérésének egy eszköze, amit nyilván nem jókedvében talált ki a kabinet.

Mi értelme befenyegetni a médiát? A nagy kereskedelmi csatornáknak egyszer elegük lesz, és távoznak.

Értelmetlen gondolat, hogy a reklámadó a média, főleg a kereskedelmi csatornákkal szembeni fegyelmező eszköz. Van, aki tényleg úgy véli, hogy ilyen eszközökkel hatni lehet a tartalomra? A távozáshoz: ha kimennek az országból, a tervezet szerint még nem kerülnek ki az adófizetési kötelezettség alól.

Úgy tudni, az Axel Springer valószínűleg jobboldali kötődésű érdeklődőnek adja el nyolc megyei napilapját, hogy létrejöhessen a hőn áhított fúzió a Ringier-vel. Ezt a tranzakciót a Médiatanácsnak kell engedélyeznie.

Nehéz egy majdani médiatanácsi döntést azelőtt megjósolni, hogy az ügy egyáltalán elindult volna. A múltkori határozatunk valóban kavart némi vihart, miközben az ügy gyökerei a rendszerváltásig, a megyei és az országos napilapok elkótyavetyéléséig nyúlnak vissza. Ha megnézzük, a megyék jelentős részében milyen piaci erőfölény alakult volna ki a fúzió nyomán, az önmagáért beszél. A médiaszabályozás alapvetése a tulajdonosi pluralizmus megőrzése.

Sokak szerint a média nem jogszabályok, hanem politikai befolyásolás által irányított. Így például a kereskedelmi médiumok tulajdonosi beszipkázásával könnyedén lehet némi politikai propagandát csepegtetni a szórakoztató műsorok közé.

De az ezt állítók két éve már a sajtószabadság megszűnését siratták. A mai prognózisaikhoz pedig véletlenül sem teszik hozzá azt, hogy annak idején, az új médiatörvény hatálybalépése után tévedtek. Más kérdés, hogy aki befészkelte magát egy olyan tüzelőállásba, ahonnan bármi, amit teszünk, az ördög művének látszik, az ezt soha nem fogja elismerni.

A politikai reklámok kitiltása a kereskedelmi tévékből sem ördögtől való?

A döntés szerintem egyszerű egalitárius alapon nyugszik: ne az anyagi javakhoz való hozzáférés határozza meg, hogy a politikai reklámok milyen mértékben jelenjenek meg a médiában, különös tekintettel a nálunk legbefolyásosabb televízióra és rádióra. A közszolgálati médiában lehet – ingyen – hirdetni, az országos listát nem állító kisebb pártoknak pedig a kereskedelmiekben is.

Számos jelentéktelen egyesület és szervezet kap majd így publicitást.

Ha a televíziók beengedik őket, és kizárólag kampányidőszakban.

Nem túl életszerű, hogy az RTL Klub az egyenlőség jegyében ingyenreklámidőt ad, mondjuk, a Somogyért Egyesületnek.

Lehet életszerű. Nem számít bele ugyanis az óránként megengedett tizenkét perc reklámidőbe.

De a még annál is értékesebb műsoridőbe igen.

Ez igaz.

A Klubrádió elleni per elvesztése jelentősen csorbította a Médiatanács presztízsét.

Az ügynek többféle olvasata lehet. Ami ezek közül a nyilvánosság felé látszott, az valóban – mondjuk így – nem túl esztétikus. A sajtó hathatós segítségével úgy tűntünk fel, mint egy kiszámíthatatlanul működő, a bírói döntéseket önkényesen értelmező testület. A mi olvasatunk egészen más. Végig akartunk menni a bíróság által megkezdett úton. Az ügyben született viszonylag nagyszámú bírósági döntés közül ugyanis valójában egyik sem foglalt állást arról, hogy a Klubrádió pályázata érvényesen került-e beadásra. Az ügynek ez a lényege, és ez az egyetlen olyan frekvenciás ügy, amelyet a Médiatanács nem nyert meg bíróság előtt. Korábban, 2011 decemberéig senki nem vitatta, hogyan lehet érvényesen benyújtani egy frekvenciapályázatot. 2012 márciusában, a Klub-ügyben viszont megszületett az első bírósági döntés, amely felülírta a korábbi gyakorlatot, és amely arra kötelezte a Médiatanácsot, hogy a győztesnek kihirdetett Autórádió Kft.-t formai okok miatt zárja ki. A pályázó ugyanis nem írta alá és nem számozta meg a pályázat összes oldalát, ideértve a tartalommal nem bírókat is. Ez a korábbi kritériumok radikálisan új értelmezésének számított. Sem mi, sem az ORTT nem követelte ezt meg korábban. Mi ezek után következetesen ezt képviseltük, ahogy sok más pályázat esetében is.

A Klubrádió ügyében nem csak formai probléma vetődött fel.

A pályázatok tartalmi vizsgálatát nem végezte el a bíróság. Bár egyedi döntés született, de a közigazgatási jog szabálya, hogy egy ilyen bírósági útmutatás általánosan alkalmazandó. Mi is alkalmazni kezdtük: ma már mindenki mindent aláír és megszámoz. És aztán meglepődtünk, hogy az a bírói tanács, amely más ügyekben igazat adott nekünk, a Klubrádióval kapcsolatban végül nem ezt tette. Végül egy olyan pályázó nyert, aki hasonló formai hibákat követett el, mint akit a hatóság a bíróság döntése nyomán kizárt.

A döntést igazságtalannak ítéli?

A bíróság nehéz helyzetbe került, nemcsak jogi, szakmai szempontból, hanem az ügy tágabb kontextusa miatt is. Ebben a problémában nem sikerült következetes gyakorlatot kialakítania. Ha a politikailag kevésbé érzékeny ügyekben erre képes lesz, alkalmazkodunk. Még ha szakmailag vitában is álltunk, a döntést tiszteletben tartjuk: a Klubrádió szól, és eddig is szólt, mert a Médiatanács ezt biztosította.

A Mérték Médiaelemező Műhely tanulmánya szerint a Médiatanács tendenciózusan átrajzolta a helyi rádiós piacot. Harmincöt frekvencia százkilenc pályázója közül három, a jobboldalhoz kötődő kiemelt szereplő nyert el több sávot, méghozzá ingyenes közösségi műsorszolgáltatóként: a Mária Rádió hetet, a Lánchíd Rádió ötöt, az Európa Rádió hármat. Vételkörzet-bővítést kizárólag a Mária Rádió kapott Törökbálinton, valamint a Lánchíd Rádió Százhalombattán. A műsorterv pontozása pedig erősen szubjektív volt.

Démonokkal nehéz viaskodni. Az ugyanis nem derül ki, hány olyan frekvenciapályázat volt, ahol nem a Mária Rádió került ki győztesként. Elindult huszonnyolc pályázaton, amelyek közül hetet nyert meg. Azért ez nem tűnik egy összehangolt, ördögi tervnek. A vételkörzet-bővítést ugyanazokkal a feltételekkel mindenkinek engedélyeztük, aki kérte. Ami pedig a szubjektív pontszámok szerepét illeti: az összpontszámhoz képest a szubjektív, azaz a hatóság mérlegelésén múló pontok aránya jelentősen csökkent az ORTT idejéhez képest. A műsorterv pontozása amúgy nem tud „nem szubjektív” lenni.

Azért azt ugye nem állítja, hogy a Médiatanács politikamentes?

Akkor még egy példa: működésünk két és fél éve alatt a Magyar Hírlap az első sajtótermék, amit megbírságoltunk. Mi is történt? A Médiatanács fellépett a roma kisebbség védelmében egy állítólag kormánybarát médiummal szemben. Mindez nehezen egyeztethető össze a mi megszokott besorolásunkkal, a hozzánk tapadt negatív előítéletekkel. Erre mi jelenik meg az állítólag ellenzéki sajtóban? Hogy ez aljas húzás volt, amellyel egy bűncselekményt kívántunk palástolni, és egy ilyen szankcióval meg akartuk előzni azt, hogy súlyosabb jogi eszközökre legyen szükség. Nonszensz.

A médiatörvénynek volt negatívuma?

Az első három vitás kérdésnek, amelyekről az imént beszéltünk, nincs köze a médiatörvényhez. Ami azt illeti, alig beszéltünk ma róla. Ez azért jelez valamit: a szabályozás működik, felesleges izgalmakat pedig nem okoz. Hogy egy ország médiapiaca mennyire működik jól – az emberi méltóság, a gyermekek, a fogyasztóvédelem szempontjainak tiszteletben tartásával, ugyanakkor tájékoztatási feladatait is ellátva –, amúgy is csak kisebb részben szabályozási, nagyobb részben kulturális kérdés. Önmagában egy törvénnyel ma lehetetlen cenzúrán nyugvó médiarendszert felépíteni, ahogy prosperáló, plurális médiarendszert sem lehet kialakítani. Angliában például olyan jogszabályok korlátozzák a médiát, hogy ha azoknak a tizedét bárki csak tervezet formájában felvetné itthon, a szokott körökben újraindulnának az aláírásgyűjtések. Most, április végén fogadták el Angliában a rágalmazási törvényt, amiért Magyarországon szálanként tépné ki a haját minden tartalomszolgáltató. De ugyanúgy létezik Angliában az előzetes korlátozás intézménye is: ha egy közéleti személyiség megneszeli, hogy meg akar róla írni valamit a sajtó, és az szerinte sérti a magánéletét, bírósághoz fordulhat, amely előzetesen megtilthatja a megjelenést. Ennyiből levonnánk azt a következtetést, hogy Angliában nincs sajtószabadság? Nyilván nem.

Lampé Ágnes (Szerzőnk Facebook-oldala elérhető ezen a linken.)