Művház
Láthatóvá tenni a láthatatlant
Urbán Tamás az egyik legmarkánsabb hangvételű szociofotós Magyarországon. Az élet árnyékos oldalát bemutató sorozatain feltűnnek a javítóintézetek és börtönök lakói, a kábítószeresek, a mentősök vagy a prostituáltak. 2000-ben tette le a fényképezőgépet. Az egyik ok, amiért mégsem bánja a döntését, hogy fia, Ádám is fotózik, aki ugyan évtizedekkel később, de lényegében ugyanazokkal a problémákkal találkozik, mint édesapja. A fő céljuk is azonos: értéket létrehozni, dokumentálni a jelenkort az utókornak.
Mindketten olyan jelenségek rögzítésében jártok élen, amelyek létezéséről tudunk, de nem forognak közszájon. Láthatóvá teszitek a láthatatlant. Jól gondolom, hogy a valóság eme szeletéhez való hozzáférés kulcsa a bizalom?
Urbán Tamás (UT): Fotográfusként huszonéves koromtól az élet árnyékosabbik oldala érdekelt. Az életművem kemény helyszíneket vonultat fel: javítóintézetek, börtönök. Közel kerültem a kábítószeresek, a mentősök és a prostituáltak világához. Be kellett játszanom magam közéjük.
Urbán Ádám (UÁ): A bizalom valóban kulcskérdés. Amikor 2009-ben a Fővárosi Nagycirkusz zárt világát kezdtem el fotózni, a kezdeti időszakban azt sem tudtam, hogyan találom majd meg a helyem közöttük. Idővel egyre jobban megismertem a cirkuszosokat, olyannyira, hogy lehetőségem volt lencsevégre kapni az artisták magánéletét is, a valóban emberi pillanatokat. Ugyanez volt a célom az azóta bezárt Vidámpark, illetve az egyik jelenlegi munkám, az idén 150 éves Városligeti Műjégpálya kulisszatitkainak megörökítése során is.
 |
| Urbán Ádám: Az Inner Mongolia Acrobatic Troupe tagja, Fővárosi Nagycirkusz, 2015 © Urbán Ádám |
UT: Ha visszagondolok például a börtönsorozatomra, azt kell mondanom, hogy egyik elítélthez sem mentem oda, hogy megkérdezzem, lefényképezhetem-e. Pedig láttam rajtuk, hogy szeretnének rajta lenni a felvételeken. Kivártam, amíg nyitottak felém, és felajánlották, hogy a riportalanyaim lesznek.
Az intim pillanatok megörökítése során szorosabb kapcsolatok is születtek. Tamás, te több, perifériára szorult embert temettél el, köztük Deák Ferencet, azaz Pillangót.
UT: Ferit a szegedi Csillagban láttam először. Úgy tettem, mintha észre sem vettem volna, ami persze lehetetlen volt, hisz tetőtől talpig tetoválások borították. Összesen tizenhét évet ült börtönben, csupa komolytalan dologért, de visszaesőként halmozott büntetéseket kapott például tiltott határátlépésért, fogolyzendülésben való részvételért, vagy amiért egyszer megszökött a Pesti Központi Kerületi Bíróságról. Idővel jóban lettünk. Szabadulása napján én vártam a kapunál. Kérdeztem, hova menjünk, mire közölte, hogy a féltestvéréhez, mert meg akarja ölni. Először ugyanis miatta került börtönbe, később eladta az Úri utcai lakásukat, de egy forintot nem adott Pillangónak. Sikerült lebeszélnem róla. Pártfogójaként én vettem föl a rabkeresetét. Megállapodásunk szerint mindennap adtam belőle, ő pedig vállalta, hogy megírja a történetét.
 |
| Urbán Tamás: Felesleges Pillangó, 1990 © Urbán Tamás |
UÁ: Néhány évvel ezelőtt két dolgot ígértem meg édesapámnak. Az egyik az volt, hogy a Pillangó-sztoriból kiadunk egy könyvet, egy komplex kötetet, amelyben édesapám fotói mellett helyet kapnak Pillangó naplóbejegyzései, rajzai. A másik ígéretem az volt, hogy az Aszódi Javítóintézetben készült képanyagot bemutatjuk Budapesten.
Ez volt Tamás első szociofotó-sorozata.
UT: 1972-ben az Ifjúsági Magazinnál dolgoztam, amikor elkezdtem a MÚOSZ Újságíró Iskola fotóriporteri szakát. Vizsgamunkának az aszódi intézet életének megörökítését választottam. Hetente többször jártam ki, aztán a fiúkról készített anyagból 1975-ben csináltunk egy kiállítást a helyszínen, amelyet Keleti Éva – aki tanárom is volt – nyitott meg, de felsőbb utasításra betiltották. Az történt, hogy Keleti Éva felvetette, hogy a kiállítást a fővárosban is be kellene mutatni. Mire egy elvtárs közölte, hogy a képeim nem hagyhatják el az intézményt, sőt, azokat senki nem fogja látni azután. Annyira megviselt a dolog, hogy évtizedekig elkerültem Aszódot.
 |
| Urbán Tamás: Művelődésügyi Minisztérium 2. sz. Fiúnevelő Intézetének udvara, sorakozó, Aszód, 1973 © Urbán Tamás |
UÁ: Édesapám életművét kezdtem el feldolgozni, amikor jött az ötlet, hogy lemenjünk Aszódra, ahol aztán az igazgatói titkárság falán pillantottuk meg az egyik fotóját. Kiderült, hogy a sorozat negyven évig egy törött lábú zongora alatt hevert egy pincében, amelyet idővel felfedezett az egyik tanár. Ha már így alakult, úgy döntöttem, magam is lefotózom az intézet lakóit. Hangsúlyozottan nem apám sorozatát szerettem volna lemásolni, hanem a két kor közötti különbségekre kívántam felhívni a figyelmet. Több mint egy évig heti rendszerességgel jártam le. A közös kiállításunk 2018-ban valósult meg.
UT: Budapesten.
 |
| Urbán Ádám: Esély, Aszódi Javítóintézet, 2018 © Urbán Ádám |
A mentősök életért folytatott heroikus küzdelmét is sokan a te munkád révén ismerték meg közelebbről.
UT: 1973-ban kerestem föl őket első alkalommal. Nagy hatással volt rám, mennyire nehéz helyzet a mentőorvosoké, az ápolóké. A drámai feszültség ragadott magával, hogy mivel egyedül vannak, rögtön döntést kell hozniuk, amely visszavonhatatlan, óriási felelősség nehezedik rájuk. Sokszor felmerül a kérdés, hogy tudtam elvonatkoztatni a látottaktól, de az igazság az, hogy munkának tekintettem, a feladatom el kellett végeznem. Aztán amikor hazamentem, bizony, sok dolog előjött.
 |
| Urbán Tamás: Idős nő ellátása, Budapest, 1986 © Urbán Tamás |
A nyolcvanas években kezdtél el foglalkozni a kábítószeresekkel.
UT: Az Ifjúsági Magazin révén közel húsz évig a fiatalok között éltem, saját szememmel láttam a problémáikat. Már az első évben, 1972-ben csináltam egy képriportot az abortuszról. Aztán egyik téma jött a másik után, készítettem sorozatot a dohányzás káros hatásairól vagy lányanyákról is.
UÁ: Édesapámnak különösen jó szeme volt ahhoz, hogy meglássa a fiatalok gondjait. A Lesz-e gyümölcs a fán? című kiállítása már a nyolcvanas évek közepén olyan témákat állított középpontba, amelyekről ma is keveset hallunk. A szociofotónak pontosan ez a lényege.
UT: Mit tehettem volna, engem ez érdekelt.
Milyen volt a rendszerváltozás idején a legrégebbi német hetilap, a Stern munkatársaként dolgozni?
UT: Az 1989-es határnyitás hatására Németországban nagy volt az érdeklődés Magyarország iránt. Ősszel érkezett egy stáb a Sterntől, hogy készítsenek egy összeállítást. Valaki azt mondta nekik, hogy sok mindenkit ismerek, majd én segítem a munkájukat. Aztán az egyikük azt kérte, mutassam meg a képeimet. Elővettem a mentőkről, a börtönökről és a Pillangóról készült sorozatomat, majd lehetőségem nyílt találkozni Wolfgang Behnkennel, az art directorukkal. December elején kiutaztam Hamburgba. Sokat várakoztattak, este jutottam be hozzá, átlapozta a képeimet, és mikor végzett, megköszönte, és jött a következő vendége. A történethez hozzátartozik, hogy a megtakarított száz márkámból fizettem az utazási költségeket, és nem erre a bánásmódra számítottam. Kiderült, hogy mindhárom sorozatom megvásárolta, anyagonként hatezer márkáért, és még kétezer márkát fizetett, amiért segítettem a munkatársainak. Még az áfát is állta. Száz márkával utaztam ki, a nap végére meg ott álltam a Stern székháza előtt húszezer márkával a zsebemben. (Nevet.)
 |
| Urbán Tamás: Szex az egykori berlini fal tövében, 1990 © Urbán Tamás |
Aztán már egyre kevésbé érdekelte őket Kelet-Európa. Szerettem ezt az időszakot, de elég volt. 1992-ben először a Zsaru magazin, majd 1994-től a Blikk bűnügyi riportereként dolgoztam.
Évekig 24 órában figyelted a rendőrségi és mentős híradásokat – bármikor elindultál egy esethez. Hogy viselte a családod?
UT: Valahogy megtörtént.
UÁ: Ebben éltünk.
UT: A bulvárlapoknál nincs etika, az újságot el kell adni. Csak egy példa: egy kerületi polgármester elütött egy gyereket, aki a helyszínen meghalt. Két évre rá polgármester-választást tartottak, és megkértek, hogy adjak képet a balesetről. Aztán megírták, hogy az illető részeg volt, miközben magam láttam, ahogy megfújta a szondát. Azzal tanácsoltak el a Blikktől, hogy nálam sokkal gátlástalanabb emberekre van szükségük.
2000-ben tettem le a fényképezőgépem, azóta az életművem rendezésével töltöm az időt. Az egyik ok, amiért mégsem bánom, hogy abbahagytam, az, hogy Ádám is fotózik.
Ádám, mennyiben hatott rád a kezdeti időszakban édesapád hivatása?
UÁ: Már gyerekkoromban gyakran nézegettem édesapám fotókönyveimet. Nem tagadom, hogy elsősorban a lenge öltözetű lányok képei izgatták a fantáziám. Komolyabban a középiskolában fogalmaztam meg, hogy fotográfiával szeretnék foglalkozni, majd édesapám egykori tanítványa, Záray Péter mellé szegődtem segédnek, tőle tanultam meg a szakma alapjait.
 |
| Urbán Ádám: A tömeg, Club Speed, 1996 © Urbán Ádám |
Tamásnak Kotroczó István, Keleti Éva és Féner Tamás voltak a főbb tanítómesterei. Ádámnak Záray Péter. Miben hatottak rátok?
UT: A történet 1964-ben kezdődött, amikor Debrecenbe látogattak a Magyar Ifjúság szerkesztőségének tagjai, köztük az egyik fotóriporterük, Kotroczó István. Néhány napot töltöttem velük, és ez elég volt ahhoz, hogy egy életre beleszerelmesedjek a fényképezésbe. Miután felköltöztünk Budapestre, rendszeresen bejártam a szerkesztőségbe. Egyre inkább éreztem, hogy a Műegyetem, ahol villamosmérnöknek tanultam, nem nekem való. 1968-ban abbahagytam az egyetemet, ez idő alatt már rendszeresen publikálták a képem a Jövő Mérnöke, az Egyetemi Élet vagy a Közgazdász című lapokban. Majd a Pest Megyei Hírlapnál dolgoztam. 1972-ben kerültem az Ifjúsági Magazinhoz. Mivel havi lap volt, hajtottam, hogy néhány nap alatt el tudjam végezni a feladataim, és így a fennmaradó idővel szabadon rendelkezhettem.
Kotroczó remekül komponált, és nagyon tudta, hogyan kell bánni a modellekkel. Az első pop témájú fotóm is neki köszönhetem. Kotroczó kitalálta, hogy csináljunk egy anyagot az akkor még nagyon fiatal Zalatnay Ciniről. Amikor felhívta, hogy „Kiskegyed, remélem, ráér ma délután, mert forgatnánk Magácskával!”, Cini megszólalni nem bírt a meglepettségtől. Kotroczó hozzátette: „Hozzon Magácskával egy esernyőt, egy lepedőt, és egy gyertyatartót!” Ugyanis a Kerepesi úti temetőbe mentünk. Emlékszem, Cini a hátsó ablakon át adta ki a tárgyakat, hogy Kotroczó elképzelésének semmi sem szabjon gátat. Jó móka volt, noha a képek nem jelenhettek meg.
UÁ: Záraytól a világítást, illetve a pénzkereséshez szükséges technikai tudást sajátítottam el. A pályám első tizenöt évében csak élveztem az azzal járó pozitívumokat, idővel azonban rá kellett jönnöm, hogy nem hozok létre értéket. És elkezdtem tudatosan gondolkodni. Ennek eredménye a magyar fotóművészet nagy nemzedékének tagjait megörökítő PéldaKÉPek sorozatom. Az ő képeiken nőttem fel, e nemzedék tagjai képviselik számomra a szakmai és az emberi mintát. A huszonöt riportalanyom körül van, aki már nincs közöttünk, örülök, hogy meg tudtam mutatni őket, és nemcsak a képeik által maradnak fenn.
 |
| Urbán Ádám: Urbán Tamás, PéldaKÉPek, 2013 © Urbán Ádám |
Mit tanultatok egymástól?
UÁ: Teljesen más az attitűdünk. A reklámfotós mivoltom vezérli a dokumentarista énem. Mivel nem készültem fotóriporternek, édesapám nem is tudott sokat segíteni. Azt nem tudom, hogy abban volt-e tudatosság, hogy nem akart tanítani.
UT: Soha nem gondolkoztam ezen. Amikor elkezdte a szakmát, alig találkoztunk, reggeltől estig dolgoztam, hol itthon, hol külföldön. Az biztos, hogy túl sokat nem köszönhet nekem, nem is tartott igényt a segítségemre.
Hol a fotográfia helye művészeti szempontból?
UÁ: Nem tartjuk magunkat fotóművésznek.
UT: Pontosan. A rendőrség felkérésére 2000-ben csináltam egy aluljáró-kiállítást a kábítószeresekről. Ezt megelőzően már volt egy kiállításom a Blaha Lujza téri aluljáróban is, ám ezúttal a drogelosztó központként is működő Nyugati téri aluljáró lett a helyszín. Ádám ekkoriban külföldön fotózott kábítószerezőket, a saját sorozatom pedig már régen megvolt. Az egyik falra az ő, a másikra a saját képeim kerültek. A hivatalos statisztikák szerint abban az évben tizennyolcan haltak meg kábítószer-túladagolásban, így rendeltem tizennyolc koporsót, ami elé felállítottunk egy-egy óriási gyertyát. A kiállításokat egy nap majdhogynem többen látták, mint ahányan egy év alatt eljutnak a legnagyobb múzeumok valamelyikébe.
 |
| Urbán Tamás: Kettős drog túladagolás Budapesten, a Klauzál tér egyik lépcsőházában, 1997 © Urbán Tamás |
Provokáltok.
UÁ: A provokáció fontos, ha az ember el akarja juttatni a gondolatait. A legnagyobb vihart kétségkívül a Faludy Györgyről és feleségéről készült polgárpukkasztó fotósorozatom keltette, amellyel a 2002-es Sajtófotó-pályázaton emberábrázolás és portré kategóriákban díjakat nyertem, és amely megjelent a Penthouse magazinban is. Semmi másról nem volt szó, mint hogy megörökítsem a hétköznapjaikat, amelybe sok minden belefért.
 |
| Urbán Ádám: Faludy György és felesége, 2002 © Urbán Ádám |
Tamás, említetted, hogy egy ideje az életműved rendezésével töltöd az időt. Nem hiányzik a kamera érintése, a zár kattanása?
UT: Nem. Éveken át csak fotografáltam. Néha hazamentem ugyan, de sokkal többet voltam az utcán vagy szerkesztőségekben. Éjjel-nappal szolgálatban voltam. Húsz éve tettem le a fényképezőgépet. Ma már úgy érzem, az élet történései is másképpen érdekelnek, mint azelőtt.
Művház
Látta már? Íme a S.E.R.E.G. első képkockái (videó)
A készülő akciósorozat címe egy mozaikszó, amely a Szolgálat, Erény, Rend, Erkölcs és Gondviselés szavakból áll össze.
Látványos képi világot és izgalmas történetvezetést ígér az idén ősszel debütáló, S.E.R.E.G. című katonai sorozat hat epizódja, amelyekből az első képkockákat a Digital-Media Hungaryn láthatták a konferencia résztvevői. A Megafilm Service katonai sorozata – amelyben a Magyar Honvédség is közreműködött – izgalmakat sejtető akciót ígér – hívta fel a figyelmet cikkében a Magyar Nemzet.
Az alkotás címe egy mozaikszó, amely a Szolgálat, Erény, Rend, Erkölcs és Gondviselés szavakból áll össze (S.E.R.E.G.), és már az első hangulatkeltő képkockákból is kirajzolódnak ezek a tulajdonságok. A történet egy iraki háborús misszióban kudarcot valló katonáról, Győrbíró Zsolt alezredesről szól, akit Csórics Balázs alakít. Győrbírónak egyetemista fiával való rossz kapcsolata is megnehezíti az életét és számot kell vetnie a bajtársiasság fogalmával is, miközben újra bevetésre készül csapatával. A férfiak mellett természetesen megjelennek a nők és a bonyolult szerelmi szálak is.
A film előzetesét itt tudja megtekinteni:
A forgatásról a Magyar Nemzet készített werkfilmet:
Művház
Folytatódnak a Metropolitan Opera közvetítései az Urániában
Folytatódnak októbertől a New York-i Metropolitan Opera közvetítései az Uránia Nemzeti Filmszínházban, amelynek kínálatában nyolc új előadás, Offenbach, Mozart, Beethoven, Puccini, Richard Strauss, Verdi és Rossini örökzöld művei mellett egy kortárs darab, Jeanine Tesori Grounded című operája is helyet kapott.
A Metropolitan Opera Live in HD közvetítéseinek 2024/25-ös programjában a nézők új rendezésben láthatják New Yorkból Verdi Aidáját és Strauss Saloméját is, olyan művészek előadásában, mint Lise Davidsen, Angel Blue, Piotr Beczala, Peter Mattei, Quinn Kelsey vagy Kutasi Judit és Kálmán Péter – áll a filmszínház pénteki közleményében.
Az évadot október 5-én Offenbach műve, a Hoffmann meséi nyitja. A főszerepet a francia tenor, Benjamin Bernheim alakítja, három egykori szerelmét pedig Erin Morley, Pretty Yende és Clémentine Margaine. Az előadást Marco Armiliato vezényli.
Október 19-én a kétszeres Tony-díjas zeneszerző, Jeanine Tesori kifejezetten a Met számára írta Grounded című új operáját. A kortárs mű Michael Mayer LED-képernyőket és légifelvételeket is használó rendezésében kerül színpadra, története pedig a 21. századi háború etikai és pszichológiai problémái körül forog. Főhőse, Jess első vonalbeli vadászpilóta, aki váratlan terhessége miatt kikerül a pilótafülkéből, és a földre kényszerülve drónokkal vesz részt a támadásban. A főhőst Emily D’Angelo, az opera egyik fiatal művésze személyesíti meg.
Az évad kiemelkedő eseményei közé tartozik a norvég szoprán, Lise Davidsen visszatérése aki először november 23-án lesz látható Puccini Tosca című operájának címszerepében. Freddie De Tommaso tenor mint Cavaradossi tűnik fel, Quinn Kelsey bariton pedig Scarpia rendőrfőnökként látható.
Az Urániában már hagyomány, hogy karácsony körül minden évben levetítik A varázsfuvola 2006-os felvételét. Idén december 26-án lesz látható Mozart művének rövidített, ifjúsági előadása, amelyben Miklósa Erika énekli az Éjkirálynő szerepét.
Verdi Aidájával 2025. január 25-én folytatódik a sorozat Michael Mayer látványos új rendezésével, amelyben Kutasi Judit Amneris egyiptomi hercegnőt alakítja. A temesvári születésű mezzoszoprán Verdi A végzet hatalma című dalművében az idén debütált a Metropolitan Operában. Az Aida főbb szerepeit Kutasi Judit mellett Angel Blue, Piotr Beczala, Quinn Kelsey és Dmitrij Belosszelszkij éneklik.
Március 15-én Beethoven Fidelióját közvetítik, amelyet Jürgen Flimm rendező a jelenkorra adaptálva, mai környezetbe helyezett. A darab főhősnőjét Lise Davidsen alakítja.
Két, Baumarchais-vígjátékból készült klasszikus opera is része a programnak. A Figaro házassága, Mozart operája április 26-án lesz látható Michael Sumuel basszbaritonnal a címszerepben és az angol Richard Eyre rendezésében.
Új produkcióként, húsz év után tér vissza a Met színpadára Richard Strauss Saloméja. Claus Guth rendező viktoriánus környezetbe helyezi a bibliai tárgyú történetet, amelynek május 17-i közvetítésén a dél-afrikai Elza van den Heever szoprán énekli a címszerepet, Keresztelő Szent Jánost pedig Peter Mattei bariton alakítja.
Az évad utolsó operája a másik híres Baumarchais-adaptáció, A sevillai borbély, Rossini műve lesz. Bartlett Sher csaknem húszéves rendezése május 31-én új szereposztásban, az olasz Giacomo Sagripanti vezényletével kerül színre. Bartolo doktort Kálmán Péter énekli, Rosina szerepében pedig az orosz-kirgiz mezzoszoprán, Aigul Akhmetshina lesz látható.
Az Uránia honlapján meghirdetett élő és ismétlő előadásokra május 7-én kezdődik a jegyárusítás. Minden darab angol és magyar felirattal látható.
Művház
Kövér László: a filmmel mindenekelőtt az emberi szabadságot kell megvédeni
A mai progresszívok nemcsak énekelnek a múlt eltörléséről, hanem döntik a szobrokat, cenzúrázzák a könyveket, és technológiailag uralni akarják a XXI. század teljes nyugati tudatiparát, benne a filmipart is, hogy akadálytalanul érvényesíthessék a múltat eltörlő ideológiájukat.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön a IV. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál megnyitóján elmondott beszédében a huszonegyedik századot a vizualitás, a látvány évszázadának nevezte, amelyben a kép, a mozgókép „a legveszélyesebb fegyver”.
Azonban – mint mondta – felmerül a kérdés, hogy a film támadó vagy védekező fegyver-e, illetve mit kell támadni vagy védeni a „film fegyverével”. Erre a magyarok válasza az, hogy a filmmel mindenekelőtt az emberi szabadságot kell megvédeni – hangsúlyozta a házelnök.
Kövér László szerint három oka van annak, hogy Magyarország a legjobb hely egy ilyen fesztiválnak. Elsőként: a magyarok egyáltalán nem hisznek abban, hogy a történelem véget ért, ellentétben azokkal, akik 1989-ben a világ urainak képzelték magukat, és egy ideológusuk által azt üzenték a nagyvilágnak, hogy a történelem véget ért – emelte ki.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka
A magyart „ezeréves rebellis hajlamú nemzetnek” nevezte, amely az idegen elnyomásnál csak egyvalamit utál jobban: ha az idegen elnyomók ostobának nézik.
„Mi abban hiszünk, hogy a történelmet a maga érdekében és hasznára senki sem tudja kisajátítani” – fogalmazott az Országgyűlés elnöke.
Kövér László megjegyezte: régebben a magyarok az ilyeneket egyszerűen csak kommunistáknak hívták, de a mai politikailag korrekt világban ezek az emberek már progresszívoknak nevezik magukat.
Ők nemcsak énekelnek a múlt eltörléséről, hanem döntik a szobrokat, cenzúrázzák a könyveket, és technológiailag uralni akarják a XXI. század teljes nyugati tudatiparát, benne a filmipart is azért, hogy akadálytalanul érvényesíthessék a múltat eltörlő ideológiájukat
– jelezte a házelnök.
Az Országgyűlés elnöke arra is kitért: a magyarok nem hisznek abban „a hamis technológiai fétisizmusban”, hogy a művészeti alkotásban az emberi lélek kiváltható volna a mesterséges intelligencia algoritmusai által. Emberi lélek nélkül minden művészet, így a filmművészet is, halott dologgá válik, ami csak ideológiai indoktrinációs eszközzé silányítja az alkotást – jelentette ki.
Egyre nagyobb az érdeklődés
Kövér László Pápa városát méltatva arról is beszélt: a város büszke a múltjára, illetve a történelmi kulturális teljesítményére, amellyel mindig lélekszámán és erején felül járult hozzá a magyar és az európai kultúra szabadságához. Ezért is volt jó választás Pápa a rendezvény helyszínéül – tette hozzá a házelnök.
Áldozó Tamás (Fidesz–KDNP), Pápa polgármestere örömét fejezte ki, hogy egyre többen fogadják el a meghívást a filmfesztiválra, egyre nagyobb érdeklődés övezi a programjaikat.
Pozsgai Zsolt fesztiváligazgató hangsúlyozta:
rendezvényük nem a kosztümös történelmi filmek, a romantikus mesék fesztiválja, itt minden filmnek köze van a mai valósághoz, a mai fájdalmainkhoz vagy boldogságunkhoz, de közös bennük, hogy a múltban gyökereznek.
A fesztiváligazgató köszönetet mondott a Nemzeti Filmintézet támogatásáért, amellyel lehetővé tették, hogy a meghívott alkotók szinte mindannyian jelen lehetnek a fesztiválon.
A IV. Pápai Nemzetközi Történelmi Filmfesztiválon hat kategóriában – játékfilm, kisjátékfilm, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, animációs film és kísérleti film – mutatnak be alkotásokat, Európa egyetlen több kategóriás történelmi filmfesztiváljaként.